Sokan azért nem tesznek valamit a körülöttük élő emberekért és a környezetükért, mert úgy érzik, hogy amit tudnának tenni, az túl kevés a változáshoz. Mások fel sem ismerik, hogy valamit tehetnének, mert egyik helyről a másikra rohanva élik meg (vagy inkább élik túl) a napjaikat, és annyira el vannak foglalva a saját bajaikkal, hogy másokéra már nem jut sem idejük, sem energiájuk.
Pedig egyáltalán nem nehéz valódi változást elérni – nem is annyira egy-egy cselekedettel, hanem sokkal inkább azzal a folyamattal, amit egy apró cselekedettel elindíthatunk. Erről szól az a rövid történet, amelynek eredeti változatával nemrég találkoztam.
*****
Egy fiatal nő tért be az étterembe. Ebédidőben érkezett, majdnem tele volt minden helyiség. A pincér hellyel kínálta, majd hozta az étlapot. Miután a hölgy kiválasztotta, hogy mit fog enni, az embereket figyelve várakozott. Ahelyett, hogy a mobiltelefonjába merült volna, ahogyan a legtöbben tették, ő inkább érdeklődve nézelődött.
Ahogy a szemei az étterem vendégeiről az ablakon keresztül az utcára tévedtek, egy hajléktalan férfit pillantott meg. Sovány, ötvenes éveinek végén járó, beesett arcú ember volt, akiről látszott, hogy borzasztóan nehezen éli meg, hogy az utcán kell élnie.
A nő egy darabig figyelte, ahogy a férfi sóvárgó szemekkel nézi az előtte elhaladó embereket, és reménykedve keresi a tekintetüket, de mindhiába. Senki nem foglalkozott vele. Túl szerény volt ahhoz, hogy bármit is kérjen magának, de látszott, hogy nagy szüksége lenne segítségre.
Időközben megérkezett a hölgy ebédje. Frissen sült, puha hús és vegyes köret – mindig minőségi ételt választott, erre odafigyelt. Megköszönte a pincérnek, majd gondolkodás nélkül felállt, megfogta a tányérját és az evőeszközöket, majd az étteremből kisétálva átnyújtotta azokat az éhező férfinak.
A hajléktalan férfi hirtelen nem is tudta, hogy mit kezdjen a semmiből érkező jó cselekedettel. Felcsillant a szeme, elrebegett egy köszönömöt, majd lesütött szemmel enni kezdett. Minden falatot kiélvezett; élete talán legszebb lakomája volt ez.
Miután végzett az ebéddel, a hölgy visszavitte a tányért és az evőeszközöket az asztalára, majd a számlát kérte. Az üzletvezető, aki végignézte az iménti esetet, a pincér fülébe súgott valamit, majd sarkon fordult és ment tovább a dolgára.
Amikor a pincér megérkezett, a hölgy megnézte a számlát, amin ez állt:
„Az emberi jóság ingyenes.
Köszönjük, hogy nálunk járt.”
*****
Sokszor csak ilyen apró dolgokon múlik a változás. Valaki elkezdi, mások folytatják, és valami csodálatos dolog születik meg belőle. De tudod, még ha éppen senki sincs, aki folytatná, már az az egy apró jó cselekedet is rengeteget jelent. Valakinek talán magát az életet.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.