Az asszony és a madár – egy történet a mérgező szeretetről

Írta: | 2018-05-26
Kevesen tudnak jól szeretni. Tudom, furcsán hangzik ez, de ha körbenézel (és magadba is), hamar észreveszed, mi mindent művelünk mi emberek szeretet címszó alatt. A következményekkel viszont előbb-utóbb mindannyiunknak számolnunk kell. Erről szól az a tanmese, amivel nemrég találkoztam.
*****
Élt egyszer egy asszony, aki hosszú évek óta nagyon magányosnak érezte magát. Szerette a természetet, ezért gyakran ült ki házának teraszára, hogy az arra szálló madarakat megcsodálja. Egyszer aztán, egy szép tavaszi délutánon egy gyönyörű madarat pillantott meg, ahogy feje fölött elsuhanva egy hatalmas tölgyfa ágán landolt.
Az asszony egyből beleszeretett a madárba: a több színben pompázó tollaiba, énekének hangjába, és abba a korlátok nélküli szabadságba, amit repülésével és egész lényével képviselt.
Másnap a madár ismét megjelent. Az asszony ámulattal csodálta, amíg el nem repült, és ez így ment az azt követő napokban is. Az asszony mindig izgatottan várta, hogy a csodálatos madár érkezésével legalább pár percre megtörje hosszú ideje tartó magányát. Ilyenkor nagyon boldognak érezte magát, a madár pedig minden alkalommal vidám énekkel adta tudtára, hogy szeret ott lenni.
Ám ahogy múltak a napok, az asszony egy inkább elkezdett rettegni, hogy a szeretett madarat elveszítheti. Mi lesz, ha egy napon majd nem jön, és soha többé nem tér hozzá vissza? Rettegett attól az űrtől, amit szívében hagyna maga után, ezért elhatározta, hogy csapdát állít neki.
Másnap szokás szerint meg is érkezett a madár vidáman szárnyalva, és a tölgyfán függő etető felé vette az irányt. Ahogy betipegett a kis dobozba a számára odakészített finom magokért, az ajtó hirtelen bezárult mögötte. Rabságba került. Az asszony ettől fogva a házában tartotta őt egy kalitkában, boldogan nézette, amikor csak akarta, és büszkén mutogatta a hozzá betérő vendégeknek. Már az övé volt.
Teltek a napok és a hetek, a madár megértette, hogy soha többé nem repülhet, az asszony pedig már megszokta őt, és egyre kevesebbet foglalkozott vele. Rendszeresen dobált be neki magokat, de a csodálata már a múlté volt: most már csak büszke elégedettséget érzett tulajdona miatt. A madár sem énekelt már, csak szomorúan ücsörgött a kalitkában.
Nemsokára a madár meg is halt. Az asszony ekkor döbbent rá, hogy újra teljesen egyedül maradt, és rettenetesen szomorú volt, hogy elvesztette a madarát. Emlékezett a vidám énekére, a boldog szárnyalására, a mérhetetlen szabadságára, azt azonban nem ismerte fel, hogy mindazt, amiért a madarat annyira megszerette, ő vette el tőle. A birtoklási vágya ölte meg a szeretetét – és a csodálatos madarat is.
[Paulo Coelho: Tizenegy perc c. művének nyomán]
*****
Kevesen ismerik csak fel a határt szeretet és birtoklási vágy között. Kevesen tanulták meg, hogy mit jelent a tiszta szeretet – és akik megtanulták, azok is időnként megfeledkeznek róla. A madár története talán segít majd emlékezni.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

6 gondolat ehhez az íráshoz: “Az asszony és a madár – egy történet a mérgező szeretetről

  1. Sulmán Jánosné IRÉNE

    sajnos a házasságok is pontosan ezért mennek tönkre
    BIRTOKLÁSI vágy számonkérés elszámoltatás minden percről
    nincs élet csak rabszolgaság esküvő + gyerek-ek után.

    Reply
  2. hörcsi

    Kedves Gabor! Köszőnöm hogy megirtad ezt a tőrtenetet.
    Elöszőr azt hittem jo vege lesz es kiengedi mikor rajon hogy jobb neki szabadon.

    Ez a tőrtenet az en volt hazassagomat irta le, en voltam a “madar”csak epp mielott rossz vege lettem volna “kileptem” belole. Bar meg azota is kuzdok magammal es a tovabblepessel ugygondolom ez volt a legjobb amit tehettem akkor abban a helyzetben.

    Reply
  3. Rábl Antalné

    Ez nem szeretet,csak függőség. Elsősorban magunkban kell felfedezni a szeretetmagot. Azt nem adhatja más.
    Köszönöm

    Reply
  4. Winke Henriette

    Az az érzelem, érzés, amit szeretetnek képzelünk/gondolunk, csakis a cselekedeteinken és tetteinken keresztül mérhető le. Ki láthat bele, hogy mi van a lelkünkben? Nem könnyű kilépni magunkból és ráébredni, hogy a másiknak, a szeretett társnak, családtagnak, gyermeknek, barátunknak, stb. valójában mire van szüksége. Ébredettségben vagyunk csak képesek meglátni azt is, hogy fontosabb, én mit adok, mint az, amit kapok.

    Reply
  5. Fürediné Kiefer Edit

    Nagyon megható,szomorú történet, de egyben fel is ébreszti az embert a szeretet energia minőségére, hogy önzetlenül,belülről,lélekből kell szeretni,és akkor fel sem merül a birtoklás.Régen volt egy szellemes mondás: a férfi a nőt akarja, a nő a férfit.Ez most helyesen már nem így szólhat, inkább Te OKÉ vagy,önzetlenül szeretlek és én is OKÉ vagyok,mert te is önzetlenül szeretsz engem.Lelki testvérek is vagyunk és Jézus tanítását vesszük figyelembe: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.Újkori tanítás: úgy tudok igazán szeretni,ha előbb magamat szeretem.Nehéz volt ezt elfogadni, mert az önző egora gondoltunk a barátnőmmel, meg a rokonaimmal is.Aztán saját példámon jöttem rá,hogy ez az elv igaz, mert én túlzottan tudtam egyszerre is több idegen emberről gondoskodni,akik az élet hajótöröttei voltak és istápolásra szorultak.Felvállaltam egy központi anya szerepét csupán szívbéli jóságból, aztán teltek az évek,egyre nehezebben tudtam az időmet beosztani,a 20 év alatt kezdtem kimerülni,és akkor rájöttem, hogy magamra is kellene időt szánni, mert ha lerobbanok,akkor már tovább nem tudok segíteni azoknak, akiket patronálok több éve, szükségük van rám.Persze, egyedül nem tudtam megváltozni,hiába kaptam az égiektől sugallatot: Szeresd magad és a benned lévő jó Istent,ennek csak megörültem és azt hittem, hogy meg tudok változni, de még eltelt vagy 15 év, és amikor megjött a betegség,pánikoltam és egy gyors fordulattal el kezdtem magamat szeretni, kivizsgáltattam magam vagy 20 év után,és meglepetésemre 178 volt a vérnyomásom,azt hittem, hogy tévedés,de amikor a mérő eszköz vagy 8 órán át a testemen volt, bizony kiderült,hogy valós egészségügyi problémám lett.Akkor a döbbeneten túl jutva a szabad időmet már nem áldoztam fel, legalább szombaton pihentem,olvastam,sikerült regenerálódnom.Aztán a sors megoldotta: elrendeződött a patronáltak sorsa is,lett jövedelmük és ők is elkezdték az önálló életüket.Ebből értettem meg, hogy Isten felmentett a szolgálat alól.Annak örülök, hogy a sors besegített a változásba,hogy legyen időm magamat is szeretni.Ezzel a tapasztalattal felvértezve már tudom hogyan kell szabadon,függőség nélkül szeretni és ami a fő kezdem megszüntetni az aggódást magamért, másokért,a jövőbeni elvárások miatt.Egyszerűbb lett az életem.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.