A legtöbb kapcsolat nagyon jól indul. Szinte ideálisan. Ennek persze jó oka van: sok benne a hazugság. De még ha alapvetően őszinte is egymással a két ember, akkor is jó eséllyel becsúsznak az elején kisebb-nagyobb hazugságok, vagy maradnak rejtve nem túl előnyös tulajdonságok.
És ez érthető – sőt, tulajdonképpen teljesen természetes. Hiszen a cél ilyenkor még a hódítás, a másik érdeklődésének felkeltése; ehhez pedig nyilván a legjobb formánkat hozzuk, és a legszebb képet festjük magunkról. Aztán persze idővel kiderül, hogy van itt azért más is: bosszantó hülye szokások, egymásnak ütköző vélemények, időről időre felbukkanó kételyek, apró, vagy akár egészen komoly csalódások.
Ez az a pontja életünknek, amikor igazán megértjük Márai Sándor elgondolkodtató szavait: „Sokkal nehezebb megőrizni valamit, mint szerezni vagy elpusztítani.” Ezért van az, hogy manapság az emberek jelentős része úgy dobálja el a kapcsolatait, mint a papírpoharakat. Mert onnantól kezdve, hogy két ember végre tisztán, álarcok nélkül látja egymást, a kapcsolat már csak egy új tényezővel maradhat működképes: ez pedig a munka. Ahogy egy kertet is ápolni kell, ha virágokat, nem pedig gazt szeretnénk látni benne, úgy egy párkapcsolat is folyamatos gondozást igényel. Azonban ez a kert különleges, mert egyetlen kertész ide soha nem elég: mindig kettőre van szükség.
Megszerezni könnyű. Elpusztítani is. A megőrzéshez viszont már kevés a vágy és a felszínes szeretet – ehhez megértésre, elfogadásra és olyan mély szeretetre van szükség, ami már nem csak spontán érzésekből áll. Ha ezek hiányoznak, akkor válik a kapcsolat mérgezővé. Vagy azért, mert elfogadás hiányában az egyik fél megpróbálja a saját elveit maradéktalanul a másikra erőltetni (esetleg mindketten ugyanezt teszik), vagy azért, mert valódi szeretet hiányában a két ember egyszerűen nem kompatibilis egymással. Ekkor van az, amit egy fájdalmasan gyönyörű hasonlattal egyszer így fogalmazott meg valaki: „A virágaimba szerettél bele, de a gyökereimbe nem. És amikor eljött az ősz, nem tudtad, mit tegyél…”
Mérgező vagy ösztönző?
Azt már látjuk, hogy egy párkapcsolat hogyan válhat mérgezővé a kezdeti álarcok és a később elmulasztott ápolás miatt. De vajon a Te kapcsolatod tényleg mérgező? Vagy az is lehet, hogy egyszerűen csak tanulnotok kell még egymásról, egymástól, az életről, két ember együttműködéséről? Talán arról van szó, hogy – Sir Arthur Stanley Eddington szavait kölcsönözve – azt hittétek, hogy ha ismeritek az egyet, akkor ismeritek a kettőt is, hiszen egy meg egy az kettő, de rá kellett döbbennetek, hogy magáról az összeadásról tudtok keveset?
Mérgezitek egymást, vagy fejlődésre ösztönzitek? Jobb, ha lezárod és vissza sem nézel, vagy a kert jó, csak a gondozásával van a hiba? Sokan mennek, eldobva egy lehetőséget – akár életükben a legnagyobbat. És sokan maradnak, pedig menniük kéne, mert addig mérgezik magukat a kapcsolatban, amíg a lelkük szépen lassan meghal. Az ész és a szív nem mindig jó csapattársak. Persze az már régen rossz, ha egy kapcsolatban az észnek kell döntenie, az viszont nem árt, ha időnként jelen van bizonyos helyzetekben. Például akkor, amikor valami nagyon nem stimmel közted és a párod között, és sem az ölelés, sem a békítő szex, sem a közös nyaralás nem teszi ezt helyre. Vagyis amikor valódi megoldásra van szükség, nem terelésre, és nem is az érzelmek hiánya okozza a gondot, hanem az elvek ütközése.
Mielőtt azonban kiderítjük, hogy mérgező-e a kapcsolatod, érdemes tisztázni, hogy egyáltalán ki mérgez kit, és hogyan. Mert könnyű lenne azt mondani, hogy a másik teszi ezt veled, hiszen rád akar erőszakolni olyan dolgokat, szokásokat, életkörülményt vagy elveket, amikre neked semmi szükséged nincsen. Könnyen lehet, hogy így is van, azonban mindig jó, ha a saját házad táján is körbenézel kicsit.
Mérgezni ugyanis Te is tudsz azzal, hogy nem fogadod el a másik embert olyannak, amilyen. Ha csak elvárásaid vannak, azzal egyrészt önmagadtól rabolod el a boldogság lehetőségét, másrészt a kapcsolatotokat is megmérgezed. Érdemes tehát az ujjal mutogatás helyett az agyunkat is bevonni az események alakításába, mert a legtöbbször az derül ki, hogy nem az egyik kertész miatt haldoklik a kert, hanem mindketten hunyók ebben.
Így ismered fel, ha menni kell
Emberek vagyunk. Összetettek, egymástól különbözőek, nem tökéletesek, és nem is mindig következetesek. Hiba minden kapcsolatba és minden életbe becsúszik, és az is gyakori, hogy egy-egy hibát éveken, évtizedeken, vagy akár egy egész életen át hurcolunk magunkkal. Vagy ha nem magát a hibát, akkor a következményeit. Tökéletlen élőlényeknek tökéletes kapcsolata sem lehet egymással, azonban az mindig jól látható, hogy egy kapcsolatnak van-e jövője vagy sem (még akkor is, ha sokan becsukják a szemüket, nehogy szembe kelljen nézniük a tényekkel). Két kulcsszót mondok, ami segíthet a döntésben.
Az egyik kulcsszó a változás. Ha csak vársz, és a változás legapróbb jeleit sem látod a partnereden – és önmagadon –, akkor a kapcsolatod haldoklik, és csak egymást mérgezitek vele. Változás nélkül ugyanis nincsen élet sem. A világ folyamatosan változik, miközben mi emberek a biztonságos állandóság illúzióját kergetve azt hisszük, hogy a legkevésbé veszélyes stratégia az, ha mindent ugyanúgy csinálunk, mint régen.
Pedig mi sem vagyunk olyanok, mint régen. Nem is igazán a párkapcsolat kezdetén becsúszó hazugságokra gondolok, hanem azokra a komoly változásokra, amelyek mindannyiunkban lejátszódnak, ahogy életünk során idősebbek, tapasztaltabbak, és jó esetben még bölcsebbek is leszünk. Ez utóbbi viszont csak akkor lehetséges, ha nem betonozzuk be az agyunkat, hanem képesek vagyunk változtatni, amikor szükséges. Például akkor, ha a párkapcsolatunk válságba kerül.
Ha bármi jelét látod annak, hogy a párod képes változtatni a viselkedésén, a szokásain, vagy azon, ami nagyon zavar benne, egyúttal önmagadról is elhiszed, hogy képes vagy változtatni a hozzáállásodon, akkor érdemes maradnod. Bármilyen lassú is a változás, a lényeg, hogy legyen. Ha azonban változásnak semmi jele nincsen, akkor ez a kert nem az a kert, ahol neked bármiféle virág terem.
A másik kulcsszó az együtt. Külön ugyanis nem fog menni – az csak újabb konfliktushoz vagy önfeladáshoz vezet. A legtöbb nézeteltérés éppen azért mérgesedik el, mert mindkét fél abból indul ki, hogy inkább a másik ember szívjon, mint ő maga. Érthető. És tudod, időnként még helye is van ennek – még akkor is, ha éppen Te vagy szopóágon. Tényleg vannak olyan időszakok, amikor a másik embernek nagyobb szüksége van a segítségre, mert olyan az élethelyzete, vagy mert az összetűzés a személyiségének egy gyenge pontját érinti.
Teljesen természetes tehát, hogy egy kapcsolatban nincs mindig egyensúly. A kérdés nem az, hogy ki szív jobban éppen, de még csak nem is az, hogy ez az állapot meddig áll majd fenn – hiszen erre a legtöbbször úgysem kapunk választ –, hanem az, hogy a két ember mire használja a kezeit ilyenkor. Arra, hogy egymásra mutogassanak, aztán dobálják egymásra a szart, ahogy a legtöbben teszik? Vagy megfogják egymás kezét, és azt mondják: „oldjuk meg együtt”?
És ha ezt mondják, akkor utána el is kezdenek cselekedni? Mert a kiengesztelés nem elég, ezt Te is biztosan megtanultad már. Ha a párod csak kiengesztel, hogy ezzel elfedje, vagy legalább jegelje a konfliktust, azonban semmiféle változás nem történik ezután, akkor ugyanúgy mérgező kapcsolatban vagy, mintha csak egymást nyírnátok folyamatosan. A különbség csak annyi, hogy finomabb a méreg, és van időnként egy kis nyugi, a végkifejlet azonban hasonló lesz. A kiengesztelés kevés; a lényeg a figyelem. Egyre jobban és egyre többször figyeltek egymásra – hiszen korábban semennyire sem tettétek, vagy csak nagyon keveset, éppen ezért alakult ki a konfliktus köztetek. Ezért jutott ide a kapcsolatotok.
Figyelem és változás. Együtt. Ennyi a lényeg. Ha ez jelen van, jó eséllyel érdemes maradnod. De ha semmi nyomát nem látod ennek, akkor szerintem ne idd tovább a mérget, még akkor se, ha finom. Mert ami finom, az is lehet halálos.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Ez nekem nagyon jókor jött. Nagyon igaz.És mi van utána ha megtörténik az elválás és mindketten építik ismét magukat. Csak lesz-e közös jövő?Ezt kérdezném.
Kedves Gábor,
Elképedve olvastam az írásodat, annyi igazság van benne! Én pontosan ugyan így látom a helyzetet egy kapcsolatban. Van egy nő az életemben akivel szeretném ezeket a dolgokat megértetni, ő lengyel anyanyelvű, és angolul kommunikálunk. Az angolom elég jó, de talán nem kifejező eléggé hogy ezeket a szavakat tökéletes jelentésükben átadjam. Az lenne a kérdésem hogy ez az írásod elérhető-e Angol nyelven? Köszönöm!
4 éven keresztül tartó folyamatos megcsalást,vajon meg lehet bocsájtani?Ezt a házasságot még lehet folytatni?
“A szeretet nem érzés, hanem viselkedés.” Susan Forward
Szia Gabor 🙂
“Sok benne a hazugsag”! Bizony sok, amit nem mondunk el. Aztan amikor lehull a lepel, nem a leghizelgobb dolgot latjuk. Elmondani is problema, mert lehet – viszlat a vege. Van ahol ez kezelheto – ha mindket fel akarja a kapcsolatot – ok talalnak megoldast ra. Nincs alakoskodas, nincs alarc, nincs mellebeszeles, csak TE vagy es O!
Mindezek ellenere sok kapcsolatban hamar eljon az osz!! A munka helyett hanyat-homlok rohannak egy masik “tuzhely” melle melegdni.
Es mivel ilyen az elet, hogy minden generacio egyutt, egymasmellet el, a gyerekek szamara ez nem eppen jo pelda. Es ugy altalaban senki szamara nem jo!! De adott a lehetoseg a valtoztatasra, a valtozasra. Az soha nem keso.
Nem ertem miert ilyenek a kapcsolatok? Ameddig csak ugy egyutt vannak – szep es jo minden. ha torvenyesitik, na akkor borul a bili sok hazassagban.
Azt ertem, hogy amig hoditani akar, minden tokeletes ahogy van. De miert valtoztatja meg a hazassag ket ember egymashoz valo viszonyat? A birtoklasi vagy miatt?? Hogy ez is megvan! Mostmar az enyem! Itt buknak ki a hazugsagok/el nem mondott dolgok. Plane ha “az lesz, amit en akarok”. Na ez egy agyuloves egy parkapcsolatra. Es altalaban ki is vegzi. Nagyon keves az amelyik egy ilyen, vagy hasonlo helyzetbol fel tud allni. Vagy tud fejlodni.
Nagyon koszonom ezt a tanitast is.
Udvozlettel Rozika
Szia Gábor! Örülök, hogy végre egy nagyon használható eszmefuttatást tudtam olvasni, mert nem vagyok túl jó véleménnyel az internet “átokról” ! Minden szó úgy igaz, ahogy leírtad, és ezek nemcsak a párkapcsolatra, hanem úgyszólván minden nemű, vagy minden kapcsolatra igazak! Köszönöm, hogy ilyen írást olvashattam! Írjál csak bátran, mert ebből véleményem szerint mindenki tanulhat, ki ezt, ki azt, de mindenképpen hasznos dolgot teszel ezzel!!! Örömmel várom a következő írásodat!
Igen, ha nincs változás (fejlődés), ki kell lépni.
Kilépek.
És hogyan tovább?
Mert a férfiak ab ovo nem hajlandók fejlődni. Ezt legtöbbjük egzaktul kijelenti, ill. – esetleg – a látszatát kelti a fejlődésnek. (Utóbbit is csak azért, hogy húzza az időt, mert addig is megkapja a nő szolgáltatásait.)
Tehát vagy megalkuszom (már nem), vagy egyedül élek.
Harmadik opció nincs.
Igazad van. Beadom a válópert.
Kedves Gábor! Minden alkalommal gazdagabb leszek az írásaidtól! Nagy érdeklődéssel olvasom soraidat és őszintén sajnálom én már nem tudom hasznositani jó tanácsaidat! Nincs kit megmenteni és már biztosan nem is lesz!
Ennek ellenére várom a következő írásodat!!Köszönettel: Egy elkésett, elveszett ember.
Pedig már végig is olvastad!
Köszönöm!Amikor azt érezted a lelkitársad iránt, hogy kigömbölyödött hátsoval és pocakkal is ugyanúgy kéne, mint előtte vagy amikor a jelenben láttad, akkor lehet az illetőnek csak a virágát szeretni? Véletlen- az, ha tudatalatti korábban megszólította őt valakiként és később egy filmben, amely két pár különleges románcáról szól, a közös kapcsolatuk állatának is ugyanaz a neve.Szerintem lehet gondozni a kertet, ha egymás mellett lévő növények, nem pusztítják egymást. Nem kell, hogy ugyanaz a növényi legyünk, ezzel válik izgalmassá, kihivássá egy 🙂
.
nagyon tetszet az írás ez volt az első amit elolvastam de biztos a többit is elfogom olvasni. Sajnos az én házasságom is romokban hever és a lelki sérülésem már addig fajult hogy pánik beteg lettem. de a gyerekek miatt még mindig együtt vagyunk.
Köszönöm az írást talán add egy kis lelki erőt. Sok sikert kívánok a továbbiakban.
Se ölelés, se szex, se közös elfoglaltság. Hallgatás van hónapok óta. ….
Szia Gábor az írásod érdekes és egyben elgondolkoztató is.
Ahogy a mondás is szól: minden ember saját élete kovácsa
A párkapcsolat nagyon bonyorult és nagy kihívás mindkét fél számára,és természetesen sok külső hatás is befolyásolja. És az egyik fontos eleme a kommunikáció,de sajnos egyre kevesebb pár beszélget egymással. Stresszes életet élünk hajtunk a jobb életkörülményekért közben elfelejtünk örülni az apró dolgoknak.
Sokan a stresszt,napi gondokat alkohollal próbálják oldani és közben kicsúszi alóluk a talaj,vagyis elindulnak a lejtőn. Nehéz a józan felükre hatni, és híába minden próbálkozás. Képesek mindent elpusztítani maguk körül,elvesztik szerető társukat,családjukat,de még egy ok az önpusztításra. A gondok nem kicsik és mindenhol mások. Megoldás,jó tanács?
Hát az nincs,mivel mindenkinek magának kell megtalálni a helyes utat. Egy életünk van melyet mi élünk,irányítunk.
Én viszont szeretném megköszönni Gábornak,és a többi hozzá szólónak a számomra tanulságos írásokat.
Kedves Gábor!
Nagy bölcsesség megszerzéséről tettél az írásodban ,tanúbizonyságot. Én magam 30 éve , hogy a férjemmel egymást boldogítjuk . Bizony a változás , jön az évekkel , a különböző élethelyzetekkel és nagyon sok munkába kerül ilyen sok időn át ugyan azon a sínpáron maradni. Nagyon fontos a beszélgetés! Soha ne gondoljuk , hogy egyetlen probléma is meg tud oldódni magától. Beszélgetni, nem támadni, csípőből tüzelni…. Annak idején fiatal házasként beleestem én is abba a hibába, hogy , a konfliktusaimat, magamban hizlalgatva, egy egy fáradtabb, pillanatban mindenestül zúdítottam a páromra. Így esélyt sem adtam , a megoldásra, mert alapból belekényszerítettem , egy flusztrált helyzetbe.
A másik fontos dolog, ne idealizáljunk!! Sem magunkat , sem a másikat.
Tisztában kell lennünk a saját határainkkal,hogy tudjuk magunkról :esendőek vagyunk. Így sokkal könnyebb a másik szemszögéből is átgondolni az adott problémát.
Van azonban egy másik aspektus is . Vannak olyan párkapcsolatok , ahol a méreg észrevétlenül kezd szivárogni.
A saját életünk a saját felelősségünk. Ha egy párkapcsolatban , folyamatos a kiegyenlítetlenség, az tényleg fizikális betegségekhez vezet. Ma már a tudomány olyan szinteken tud vizsgálódni, ami régen elképzelhetetlen volt. Létezik egy kutatás, ami sejtszinten vizsgálta a stressz által kiváltott hatásokat. Feketén fehéren beigazolódott, hogy bizony a stressz felborítja a sejt anyagcseréjét… Nem véletlen, hogy a rossz párkapcsolatokban sokkal nagyobb a rákos megbetegedések száma. Na ezt nem szabad megvárni!!! Sajnos az én édesanyám egy ilyen kapcsolatnak lett az áldozata.
Kedves Gabor!
Nagyon sajnálom,hogy csak most olvastam az írását! Talán akkor nem megy tönkre 24 évi házasságom! Rengeteget próbálkoztunk, hogy eggyütt tudjunk maradni, mert nagyon szerettük / szeretjük / egymást! Sajnos mégis különélés lett a vége, de egyikünk sem akar válni! A 3-rom, gyermekünk és 3-rom unokánk van! Sürün találkozunk családi összejöveteleken és persze azon kívül is ha meglátogatjuk őket! A lányok szerint szinte izzik köztünk a levegő, de mind a ketten túl büszkék vagyunk, hogy kezdeményezzünk!
Sajnos mindkettőnknek van élettársa, de egyikünknek sem jó a kapcsolata!
Tulajdonképpen csak azért, hogy ne legyünk egyedül! Én menekülök otthonról barátokhoz, ő rengeteget dolgozik, hogy minél kevesebb időt kelljen az élettársunkkal lenni!
Még ennyi idő után sem tudom hol rontottuk el, vagy mit kellene tenni, hogy talán újra kezdjük, bár nem tudom jó lenne – e. Így csodás rengeteget beszélgetünk telefonon és néha egy kávé mellett órákig elvagyunk annyi a mondanivalónk egymásnak!
Mikor el kell válnunk, vagy vége a telefonbeszélgetéseknek, mindíg kicsit úgy érzem belehalok! Otthon persze úgy teszek mintha minden rendben lenne, de alig szólunk egymáshoz! Úgy jellemezném a kacsolatunkat mint mikor két idegen él együtt kényszerből! Borzalmas!
Kérem adjon tanácsot mit tegyek! Talán mint előttem már többen leírták jobb ha megpróbálom egyedül, bár az érzéseit senki nem rejtheti el!
Köszönöm, hogy elolvassa amit leírtam! Talán válaszol is rá!
Köszönöm, hogy ezt kiírhattam magamból!
Üdvözlettel: Ildikó
Kedves Gábor,
Márai Sándort idézi aztán saját stílusát is agyonüti egy szívó/szopóág kifejezéssel…..? Kár volt!
Pedig már majdnem végigolvastam.
1. Mi van ha olyanban akarja hogy változzak amivel én nem értek egyet?
2. Persze meg lehet beszélni dolgokat. De nem mindenkivel lehet beszélgetni. Valahogy az ilyen típusú beszélgetésekre nincs érzékük. Inkább hallgatásba merülnek ami igen bosszantó tud lenni. Nagy büntetés és méreg a másik irányába. Ha nincs megbeszélve , ha nem úgy alakul ahogy elvárom, ha mérgezve vagyok akkor lépjek? Meddig lehet így élni?
3. Egyszer biztos eljön a változás de az évek. Mert a kocka mindig megfordul. Érdemes megvárni? Vagy addig sok más hasonló kapcsolatba és helyzetbe kerülök, ha lépek? Én kivártam. A kocka fordult. Megérte? Szép öregkorunk lesz. A család együtt maradt. A közös unokákat élvezzük. Az előző időszak egy harc volt. Önmagunk nem feladás. Mindkettőnk küzdeni akart a maga elvárásaiért. Az idő eljött. Megértette mit akarok. Én meg megértettem ő mit akar. Olyan élethelyzetek jönnek amik rádöbbentenek a lényegre.
4. A kert gondozása maradt ki. De az miből áll? Hogy kell csinálni 3 gyerek és nagyszülők nélkül? Lehet hogy akkor előbb kialakult volna ez az összhang? De ha nem lehet beszélgetni akkor hogyan?
Atyaisten! Csak bámulni tudok hogy “mennyi” ember nem képes helyre állitani az életét. Értem hogy a szívvel nehéz birkozni de, a szív is megúnja egyszer, hogyan lehet elbírni több és több “mérgező” embereket, (ahogyan figyelem általában mindig a nők a panaszkodok), nincsen senkinek annyi kevés ici pici józan esze hogy belása vagyis észre vegye mikor valami árt vagy nem működik?
Hogy elöször is saját magában nézen és kérdje…mit csinálok rosszul?
És csak ezek után keresni a “másikban” a hibákat? Olyan hibákat amiket tán már fel lettek ismerve az elejétöl, és el lettek fogadva (vagy nem?) gondolva ….”majd megváltosztatom..”, mikor tán nekem “is ” kellene változtatni ha keveset is, magamon (pedig nem viselem nagyon az ilyet), mert minden embert el kellene fogadni amilyen….és nem változgatni se rajtuk sem rajtunk..
Szerintem a legnagyobb baj az őszinte beszélgetés hiánya “mindenről” ami a kapcsolathoz íllik, (a legtöbbség állarcozva, vagy némaságal szenved inkább) és a “nem törödés”, mielőt oly egyszerüen meg lehetne oldani ha “mindig” őszintén állunk egymáshoz. Persze hogy azt is értem hogy vannak rossz indulatú, és kihasználo emberek, már pedig …erre is van egy szó: kihasználnak ha “hagyom” magam kihasználni!
Ekkor ne legyen panasz…
Bocs nem szándékom sérteni senkit, de ez is egy magyar jellem? Tapasztaladból mondom és szakmám miatt, találkozok igen ilyen esetekkel (és elégel), de “ennyivel” mint a magyar nőknél SOHASEM!
Nem győzöm olvasni a szeretet, szerelem, szenvedés, reménytelenség, vágyakozás, elhagyás, stb.. konfliktusokat (ismétlem általában a nőknél) (…) hát írhatnék egy könyvet erröl…nem szeretném úgy mutatni magam mint aki “mindent tud” de valami keveset értek ehezz…
Sok munkám lenne ha Otthon élnék 🙂 az biztos!
Köszi Gábor az okos meglátásodhoz, újra segítettél megerősíteni ahogyan én is gondolok!
Kedves Csilla ! Érdekes volt a Te tapasztalatodat is olvasni. Hihetetlen volt eddig de már én is hiszek benne, hogy a lelki sanyargatás testi betegségbe mehet ténylegesen át. Örülök, hogy végül meggyógyultál és volt erőd helyre tenni az életed! Jók ezek az írások, segítenek megtalálni szerintem sok embernek a helyes utat. Nagyon tetszenek nekem is a Gábor írásai !
Mindenkinek kívánom ,hogy megtalálják a boldogsàgukat ! Szép napot ! 🙂
Szia,nagyon jók az írásaid!! Köszi,Zsu.
Kedves Gábor!
Én most olvastam tőled először írást. Ez azért keltette fel a figyelmem, mert az írásod témája a saját életemben is megélt dilemma volt egykor. Az írásod csak megerősített abban, hogy helyesen cselekedtem évekkel ez előtt. Elváltan élek már hosszú évek óta és nem bántam meg, hogy így döntöttem akkor az életemben.
Teljesen igaz az esetemre, hogy a mérgező kapcsolat megöl szép lassan. Sokszor voltam beteg és komoly műtéteken estem át. Mióta elváltam, nem láttam kórházat belülről, csak beteg látogatóként.
Tehát a gyakorlati életem is vissza igazolja az írásod igazát. Többször, több éven át igyekeztem a házasságom megmenteni a gyerekek érdekében. Igyekeztem a gondjaim megbeszélni, változni és változtatni.
A férjem meghallgatott, de semmi sem változott. Sőt egyre jobban elmérgesedett a viselkedése velem szemben. A válásom után a gyermekeimmel volt nyolc boldog évem. Aztán elkezdték a saját felnőtt életüket a gyerekek.
Végtelenül megviselt az elszakadás tőlük, de már lassan ezen is túl vagyok.
Nagyon igaz sok megállapításod a mérgező kapcsolat hibáiról. Különösen az, hogy elvárások alapján nem lehet az ember boldog egy kapcsolatban. Önmagától veszi el a boldogságot. Sajnos a saját életemen keresztül tapasztaltam meg mire kell ügyelni egy jó és időt álló kapcsolat megteremtésében és fenntartásában.
Örülök, hogy megerősített az írásod a gondolkodásom és cselekedeteim helyességében.
Írj máskor is ilyen hasznos dolgokat, hogy az utánam jövő nemzedék okosabban éljen és boldogabb legyen!
Szívélyes üdvözletem küldöm, Csilla
Kedves Gábor! Nem gondolkodtál még azon, hogy könyvet írj, ezeket az írásokat csokorba szedve? Üdv: Csilla
Ismét egy nagyon jó írás. Bár – sajnos – csak most találtam rá erre az oldalra és az itt írtakra, de azért így is segítség.
Hasonlóan az előttem szólóhoz, én is hasonló cipőben jártam, járok.
Egy 15éves kapcsolatból léptem ki – már érett a gondolat, de még a 100%os elhatározás nem született meg. Szerencsére vagy szerencsétlenségemre már előtte 3 hónappal megismerkedtem egy hölggyel, akibe borzasztó módon beleszerettem, meg merem engedni a kifejezést, hogy szerelmes is lettem – és ez hatalmas erőt adott ahhoz, hogy végleg kimondjam a nemet az exem felé… Majdnem alakultunk is az új hölggyel, amikor is történt egy eset, hogy egy vita során megláttam benne az előző páromat és beindult bennem egy hezitálás, amit persze ő úgy értelmezett, hogy én nem tudok kettőjük között dönteni – pedig már megtettem és ezt mindkét féllel közöltem. Ex marad ex, és az újjal próbálok kialakítani valamit.
Idő közben történtek még vitás helyzetek és egy kb 1 hónapos “levegőben lógatás” után kirakta a szűrömet az új hölgy. Elengedte a kezemet.
Átgondolva a 15éves történetet és az elmúlt 8 hónapot, megláttam, hogy ez a kapcsolat nem lett volna jó, mert pontosan úgy cselekedett az új hölgy is, mint ami fent le van írva… és ez a leírás csak megerősítette bennem, hogy talán jobb is, hogy így alakult… Ettől persze nem jobb…
Olvasgatok tovább 🙂
Szia Szilvi,
egy kapcsolatban soha nem az számít igazán, hogy ki volt a hibás, hanem az, hogy a két ember hajlandó-e és képes-e együtt megoldani a konfliktust. Ha igen, akkor a kapcsolatnak van jövője. Szerintem próbálj meg őszintén, de nem vádaskodón, hanem kedvesen beszélgetni a férjeddel. Mondd el neki, hogy mit érzel, és hogy szeretnél közös megoldást találni. Lehet, hogy elsőre nem fogadja be, amit mondasz, de ha néhány beszélgetés (vagy a kezdeményezése) hatással van rá, akkor meg tudjátok oldani a konfliktust. Ha viszont több próbálkozás után sem látod semmi jelét a változásnak, akkor érdemes elgondolkodnod azon, hogy mennyire vagy fontos számára. És természetesen a változás mindkettőtök részéről történjen. Ha egy adott helyzetben egyértelműen ő hibázott, akkor is érdemes Neked is változtatnod. Legfőképpen a hozzáállásodon, hogy ne vádold őt, hanem segítő szándékkal próbálj beszélgetést kezdeményezni.
Kívánom Nektek, hogy hamar megtaláljátok a mindkettőtök számára jó megoldást.
Szia
Èn pont ilyen helyzetben vagyok hogy van e èrtelme mèg a házasságunknak vagy nincs.25 èves vagyok 16 èves korom óta vagyunk együtt 1 ève házasok.De hiába hogy ilyen sok időtt töltöttünk együtt,nincs ehyetèrtès mindig ugyanabba a dologba.Tegnap volt a mèlypont ma egy szót sem szóltunk egymáshoz.Nem tudom mit kellene tennem.Ebben most nem èn vagyok a hibás csaldja is kollègák is megmondták neki,de mègsem kezdemènyez beszèlgetèst,mintha őt bántottam volna meg èn.Tanácstalan vagyok,mert csalodt benne ès kiábrándító ahogy ezek szerint neki jó igy is h nem szolunk egymáshoz.Nem tudom mit tegyek.
Nagyon szívesen Maria, örülök, hogy tudtam adni valami pluszt. 🙂 Köszönöm szépen, hogy olvastad. 🙂
Köszönöm szépen Anita, nagyon örülök, hogy hasznos volt. 🙂
Köszönet az irasodért Gábor. Nagyon hasznos!
Nagy igazságot irtál le!?
Kedves Gábor! Hű, ez (is) nagyon bölcs és tanulságos írás. Köszönet érte!