Egy másik emberrel való együttélés nem minden pillanatban a felhőtlen öröm forrása. Vannak dolgok, szokások, tulajdonságok, amelyek rendkívül bosszantóak tudnak lenni – akár tehet róla a másik, akár nem. A mindennapos idegtépő csaták nemcsak két ember – vagy akár egy egész család – lelki békéjét képesek felborítani, hanem idővel olyan szakadékot képezhetnek közöttük, amit talán már soha nem lesznek képesek áthidalni. A kapcsolat méltatlanná, hideggé, és hosszútávon működésképtelenné válik.
Erről szól az a rövid történet, amivel nemrég találkoztam.
*****
Egy idős bácsi együtt lakott a fiával, a menyével és a négyéves unokájával. Gyenge volt már, a látása is rossz volt, kezei remegtek, lépteit is inkább csoszogásnak lehetett nevezni. A család mindig közösen vacsorázott, ám a házaspárt egyre jobban idegesítette, hogy a nagypapa kanaláról rendszeresen leesnek falatok a földre, a poharából kilöttyinti az italt a terítőre, és az egész étkezés körülményessé válik miatta.
„Valamit tennünk kell, ez így nem mehet tovább! Elegem van ebből!” – dühöngött a férj az apja miatt. Másnap felállítottak egy kicsi asztalt a sarokba, és ott terítettek meg nagyapának a vacsorához. Attól fogva neki a sarokban kellett egyedül ennie, míg a család többi tagja az asztalnál beszélgetve együtt költötte el a vacsorát.
Időről időre azonban összetört egy-egy tányér, ahogy a nagypapa leejtette azt a földre, ismét bosszúságot okozva ezzel fiának és menyének. Megelégelve az újabb problémát, elhatározták, hogy egy fatálban adnak vacsorát az öregnek, így talán nyugtuk lesz tőle.
eves_talbol
Újabb napok teltek el, és így már tényleg kevesebb lett a probléma a nagypapával. Néha ránéztek evés közben, de csak egy-egy bosszús megjegyzésre méltatták, amikor egy újabb falat leesett, vagy megint elázott a terítő egy kicsit. De legalább a fatálat nem tudja összetörni. A nagypapa pedig szó nélkül ücsörgött a sarokban egyedül, és néha egy-egy könnycsepp megjelent a szemében. Unokája csendben hallgatta a nagypapát érő szitkokat.
Egy napon a kisfiú a fa hulladékokkal játszott vacsora előtt, amikor édesapja odalépett hozzá, és kedvesen megkérdezte: „Hát te mit készítesz?” A kisfiú ugyanolyan kedvesen válaszolt: „Egy fatálat készítek neked és anyának, hogy tudjatok miből enni, amikor nagy leszek.” Ezután mosolyogva folytatta munkáját.
Szüleit sokkolták a kisfiú szavai, és olyan erős bűntudatot éreztek, amilyet még soha. Megszólalni sem tudtak, csak a könnyeik jöttek ki, ahogy belegondoltak, mit élhetett át a nagypapa a viselkedésük miatt. Aznap este ismét négy teríték került az asztalra, és onnantól kezdve mindig együtt vacsorázott az egész család. Néhány tányér összetört, időnként mosni kellett a terítőt és takarítani a padlót, de már senki nem törődött ezzel. Megértették, hogy mi az, ami igazán számít: a szeretet.
*****
A szeretet az a híd, ami minden szakadékon átvezet. Olyan híd, amit nem tudatosan építünk fel, ezért az ápolásáról is könnyen megfeledkezünk. Pedig a szeretet nemcsak egy érzés, hanem egy képesség is: annak a képessége, hogy elfogadjuk a másik embert olyannak, amilyen, és ne a saját akaratunkat próbáljuk ráerőltetni, hanem meglássuk azt, amire ő a szíve mélyén vágyik.
Mindannyiunknak szüksége van hidakra – soha ne felejtsük el ápolni őket.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

9 Comments

  1. Izsó Ildikó

    Mindenkit azt kapja vissza öreg korában a gyerekeitől, amit adott nekik. Itt nincs esélye a félre- és mellébeszélésnek meg a magyarázkodásnak. Mindannyian nagyon sok hibát elkövetünk a gyereknevelés során. Ezt sajnos sehol nem tanítják, bár sok-sok “pszicho” könyv szól róla.
    Érdekes lenne tudni miként bánt a gyermekével anno a
    most fatányért kapó “nagypapa”.
    Egyébként nem hiszek az ilyesféle tanmesék hatásosságában, mert szeretetet bűntudat keltésével nem lehet csiholni. A szeretet egyszerűen van vagy nincs. Ha nem sikerül valakit szeretni, attól még lehet vele tisztességgel, emberséggel bánni… esetleg idővel megmoccanhat valami a szívben is.

  2. Teljes mértékben egyetértek. 🙂 Nemcsak rengeteget tudunk tanulni az idősektől (és a gyerekektől is), hanem nagyon sok szeretetet tudunk egymással megosztani, és mellette csodálatos élményeket is. Nehézségek minden emberi kapcsolatban vannak, a kérdés csak az, hogy mit kezdünk velük.

  3. Ezek a látszólag “semmi különös nem történt” pillanatok mutatják meg az emberek valódi jellemét. 🙂 Egy édesapa számára pedig csodálatos visszaigazolása annak, hogy helyesen nevelte a gyermekét. 🙂

  4. Kedves Vén Tyúk, aki így gondolkodik, az se nem vén, se nem tyúk. 🙂 Néhány szóban megfogalmaztad a legfontosabb üzenetet. Köszönöm 🙂

  5. Kedves Réka,
    nagyon jó érzés tudni, hogy vannak ilyen emberek. 🙂 A személyes példa a legjobb tanítás, nagyon köszönöm, hogy megosztottad ezt velem, velünk. Nagyon örülök, hogy sem megfelelési kényszer, sem törtető szemlélet nem vette át a helyét a lelkedben annak, amit már 11 évesen ilyen tisztán láttál. Egyébként a címadásnál én is elgondolkodtam mosolyogva, de nem akartam meghamisítani az eredeti történetet. 🙂
    Köszönöm szépen még egyszer, hogy megosztottad ezt, és azt is, hogy olvasod az írásaimat. 🙂
    Legyen szép napod!

  6. Réka

    Kedves Gábor!

    Először a ‘fatál’ szót sikerült a ‘fatális’ melléknévhez kapcsolnom valamiképp. Aztán leesett. Nem baj, legalább jót nevettem magamon! 😀
    Ez a történet nekem egy alaphelyzet és egy emlék egyben. Bár már elköltöztem otthonról, örülök neki hogy mnden hétvégén, amikor hazamegyek, a családomban ez a helyzet teljesen természetes módon továbbra in fennáll. A 101 éves dédmamám és a 82. éves nagypapám is mindig velünk eszik, hiszen nélkülük valahogy nem lenne ugyanaz. Persze ők is löttyintik a dolgokat a terítőre vagy épp a padlóra.
    Emlék is, mégpedig azért, mert amikor nyolcosztályos gimnáziumba felvételiztem, magyarból ezt a történetet kaptam a szóbeli elbeszélgetésen, és kérdeztek, mit gondolok erről. Természetesen, 11 éves gyerekként is megmondtam nekik a magamét, hogy bizony nem helyes kirekeszteni a nagypapát.
    Köszönöm hogy újból olvashattam. 🙂

  7. Tabak Lajos Károly

    Figyelemre méltó, tanulságos, a szeretet valójában sok oldalú. Talán az egyik legszebb szeretet a gyermek szeretete, vagyis a valósabb, fenttartások nélküli. De igenis nagyon nehéz a fenntartások nélküli. És tisztelni az időseket. Gyermekeim felnőttek, mindig is reménykedtem, hogy gyermekeim meg is értik ezt a különleges tulajdonságot. Egy nap a kórházban voltunk a nagymamát látogatni. Valahol ép lent az alsó szinten volt gyermekem, nem emlékszem pontosan mi okból. Én a feleségemmel közöltem leszaladok egy kávéért. Ahogy leértem a lifttel elindultam a büfé irányában. Észre vettem gyermekem sietősen halad a kórház kertjébe. Elért az üveg ajtóhoz mely befelé nyílott, ahogy azt kitárta és elindult volna, vele szemben egy idős házaspár, egy felnőtt fiatal asszony és egy gyermek. Kíváncsian néztem vajon mi a következő jelenet. Mit fog tenni gyermekem aki röpke pillanat alatt vissza lépet az üvegajtót erősen tárva tartva szemrebbenés nélkül végig várta míg mindenki áthaladt az általa tartott ajtón, ezután tovább haladt mintha semmi különös nem történt volna. Valójában semmi különös nem történt, de én mégis boldog voltam és büszke mert úgy éreztem gyermekem látja a másik embert. 🙂 Folytattam utamat a kávéért.

  8. Kuzma Erzsébet

    Nagyon elgondolkodtató történet…..bár egyre több, ehhez hasonló írás jelenik meg, mégis a családon belüli kirekesztések száma növekszik a mai társadalomban. Szinte teljesen megszűnt a több generációs együttélés. Az idősek, a betegek “teherként” vannak jelen a mai életben. A leépülés – amit normál öregedés mellett senki nem tud elkerülni, tabu téma a médiában. Csak az számít,ha valaki fiatalos, életerős stb….helytelen szemléletnek tartom. Az időseket nem szabad úgymond leírni. Rengeteg szeretetet érdemelnek, mind e mellett, olyan tudás és tapasztalat birtokában vannak, amit botor dolog eltékozolni a mulandó fiatalság pökhendiségével. Nagyon remélem, hogy megadatik számomra a szeretet teljes öregkor…szeretem az emberei lények minden életszakaszát tapasztalni és csodálni 🙂 Minden életkornak meg van a szépsége én ezt érzem, tapasztalom és vallom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × 5 =