Szeretjük a biztonságot. Annyira, hogy görcsösen ragaszkodunk hozzá még akkor is, ha valójában nem is létezik. Mert valamilyen furcsa logika szerint úgy gondoljuk, hogy egy folyamatosan változó világban a változástól való elzárkózás biztonságot jelent. Képesek vagyunk elhinni, hogy ha valami nem jó, de nem teszünk semmit, akkor majd valahogy mégis jó lesz. Persze hamar felismerjük, hogy magától semmi nem lesz jobb picit sem, de ahelyett, hogy változtatnánk, mástól várjuk – vagy akár elvárjuk – hogy biztosítsa a boldogságunkat. Erről szól Richard Bach mély mondanivalójú története.
*****
Egy kristálytiszta vizű, nagy folyó mélyén különös lények éltek. A folyó csendesen hömpölygött felettük a maga természetességével – nem törődve azzal, hogy éppen fiatal vagy öreg, gazdag vagy szegény, jó vagy gonosz lény felett halad el. A lények a folyó medrében lévő gallyakba és kövekbe kapaszkodva éltek. Görcsösen kapaszkodtak, hogy ellenálljanak a folyó áramlásának – ebből állt az életük, ezt tanulták születésük pillanatától fogva.
Egy napon azonban az egyik lény így szólt: „Elegem van már ebből a folyamatos kapaszkodásból. Bár nem látom a szemeimmel, de bízom a folyóban, hogy tudja, merre tart. Nem kapaszkodom tovább görcsösen, hadd vigyen az áramlat arra, amerre akar. Belehalok az unalomba, ha csak kapaszkodnom.”
A többiek csak nevettek rajta, és ezt mondták neki: „Te megbolondultál! Ha elengeded az ágadat, az áramlat, amit annyira imádsz, hozzávág a kövekhez és szétzúzza a testedet! Biztos lehetsz benne, hogy hamarabb belehalsz abba, mint az unalomba!”
De ez az egy lázadó lény nem törődött a többiek véleményével: elengedte az ágát és átadta magát a folyó áramlásának. Hozzá is csapódott a sziklákhoz keményen, ám miután nem volt hajlandó újra belekapaszkodni az ágakba, a folyó szépen egyre feljebb emelte a mélyből. Immár szabad volt, és sziklához sem csapódott többé.
A folyómederben élő lények pedig elkezdtek ámuldozva beszélni róla: „Nézzétek, csoda történt! Egy olyan lény, mint mi, de ő repülni tud! Eljött a Megváltó, hogy megmentsen mindannyiunkat!”
A folyó áramlásával sodródó lény ekkor így szólt hozzájuk: „Kicsivel sem vagyok több nálatok. Ha én Megváltó vagyok, akkor Ti is azok vagytok. A folyó mindannyiunkat felemel, ha elég bátrak vagyunk, hogy elengedjük a görcsösen szorított ágainkat. Mert ez az életünk igazi értelme: az utazás, a kaland!”
A többiek azonban még nagyobb áhítattal kiáltozták: „Eljött a Megváltó!” És mire újra felnéztek, társuk már a folyó áramlásával haladva eltűnt a szemük elől. Ők pedig magukra maradtak, és továbbra is görcsösen kapaszkodva az ágaikba elkezdtek legendákat gyártani a Megváltóról.
/A tanmese eredeti formájában Richard Bach Illusions c. művében jelent meg./
*****
Sok furcsa lény él közöttünk. Olyanok, akik görcsösen ragaszkodnak a megszokott kis életükhöz, és bár szoronganak és panaszkodnak miatta, a változásért mégsem tesznek semmit. Olyanok, akiknek fontosabbak a félelmeik és a kényelmük, mint az álmaik. Olyanok, akik már nem hisznek önmagukban, ezért másokat is megpróbálnak visszahúzni. Olyanok, akik a csodára várnak – ahelyett, hogy felfedeznék azt önmagukban.
Mert a csoda, amire annyian várnak, mindannyiunkban ott van.
Nagy köszönet Zsókának, hogy figyelmembe ajánlotta ezt a tanmesét. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Szia Gabor 🙂
Nekem a folyo sodrasa, a levego aramlasa, a madarak ropte, mindig a szabadsagot jelentette. En soha nem szerettem kapaszkodni a “biztos pontokba”. Volt idoszak, amikor a korulmenyeim tartottak vissza, vagy a kilatastalan anyagiak. De ezek nem akadalyoztak meg abban, hogy mindig keressek valamit, ami uj, ami mas, ami tobb, ami ad valamit az eletemhez. Egy – egy ilyen elengedes utan, olyanerzesem volt, hogy szallok a szellel, lebegek a levegoben, uszok az arral. Nagyszeru volt megtapasztalni a szabadsag erzeset. Utana mindig hianyzott, egyre jobban hianyzott. Mire verge felfogtam, mit kell tennem, es meg is leptem azt, azota vagyok igazan szabad. Es nagyon jol erzem igy magam. Ez mindennel fontosabb nekem.
Udvozlettel Rozika.
15 év kapaszkodás után elengedtem a sziklát, és boldogan ugrottam fejest a folyóba. Hittem, hogy az áramlat oda fog sodorni, ahol még boldogabb leszek, és még boldogabbá teszek másokat.
Nem így történt. Utamon annyi fájdalmat és szenvedést kaptam, hogy még éppen nem őrültem bele. Barátoknak hitt emberek rúgtak belém, félrevezettek, kihasználtak. Akit páromul választottam, egy magzattal a testemben hagyott magamra, akit így már nem tarthatok meg. Egyedül maradtam egy félig idegen városban, idegen emberek között.
Visszamehetek, de a régi helyemet és életemet már soha többé nem kaphatom vissza. Visszamehetek, de vállanom kell a szégyent, amit azzal okoztam magamnak, hogy mindent és mindenkit félredobva a beleugrottam az ismeretlen sodrásába.
Egyedül maradtam. Nincs már életem, szerelmem, családom, jövőm.
Remélem hogy azok, akik Megváltóként tekintettek rám, amiért lépni mertem, tanulnak a hibámból.
Én nem tudok megbocsátani magamnak, sem ebben az életben, sem akkor, ha tízszer születek újra.
Kedves Anyuka!
Nagyon dícséretes ilyen magvas gondolatokat átadni az utókornak. Remélem ha első olvasatra nem is, de többször elolvasva megtalálja a fiad is a helyes utat, amelyen gondtalanul haladhat és megtapasztalja az érem másik oldalát, mert a szörfdeszkán sem mindegy, hogy melyik oldalán tartózkodunk szörfözés közben.
Kellemes felismeréseket a fiadnak is!
Kedves Gábor!
Boldog vagyok, hogy olvashatom NAGYSZERŰ irásaidat.
Köszönöm.
Winkler Ilona
Kedves Gábor! Igaz, hogy eltelt pár hét amióta elküldted ezt a hírlevelet, de valahogy most úgy érzem mondanom kell valamit ezzel kapcsolatban. Elnézésedet kérem, ha kicsit hosszú lesz. Szóval, amikor olvastam ezt a történetet…földbe gyökerezett a lábam…Ugyanis pár héttel azt megelőzően írtam a legkisebb fiamnak egy levelet, a lélek által vezérelve,…és ugyanerről szólt, csak részletesebben, és neki szólt, hogy biztassam a változásra, a fejlődésre. (na persze saját magamnak is egyben..) Soha életemben nem olvastam azt a tanmesét, amit a hírlevélben küldtél…Ugye nem haragszol, ha idemásolom, és kíváncsi lennék a véleményedre.. fiam zenész, gitározik. ( ékezet nélküli billentyűzetem volt még akkor, jelenleg svédországban élek)
” Kicsim!
Eszembe jutott amit a közelmúltban mutattål, az új zenéd, amit év eleje fele irtål, emlékszel? a mamiéknål voltunk.
Azt a cimet adtad neki : ÅRAMLAT
Akaratlanul is megfogalmaztad, es erzed a Lenyeget. Az Elet egy ÅRAMLAT…
Es hivogat téged…sug neked…hangokkal, dallamokkal, zenevel…
S mostanaban rajtam keresztul is kuldi az uzeneteket nekem is es neked is.
Ez az Åramlat a vegtelen terben hullamzik, nincs kezdete es nincs vege, amelyben mi is benne vagyunk, ha akarjuk, ha nem,..egy hompolygo folyo aramlataban.
Keressuk, kutatjuk hogyan muködik, honnan jon es hova megy, keressuk benne a helyunket, a hogyanokat es a mierteket az okokat es a magyarazatokat,…( mår aki keresi…) gyakran megyunk szembe vele, es nem vele egy iranyba…terheket cipelunk, amiket magunkra kotozunk es ezek a sulyok nem engedik hogy Vele Åramoljunk, – visszatartanak es lehuznak a melybe, vagy csak egy helyben ållunk, belekapaszkodva valamibe, mert felunk “åtadni” magunkat.
Amibe kapaszkodunk az illuzio…MÅTRIX…amit elhitetnek velunk es mi elhisszuk, vagy elhitetjuk magunkkal. Es kapaszkodunk, nehogy elsodorjon az år. Azt gondoljuk bårmilyen rossz is itt kapaszkodni, ezt legalåbb ismerjuk, megszoktuk, es kibirjuk valahogy.
Sokan vagyunk igy, nezzuk egymas szenvedeset, es azt gondoljuk ennek biztosan igy kell lennie, nincs mås mod, nincs mås ut. Neha konnyebb, neha nehezebb es levegöert kapkodunk.
S ha låtunk valakit elsuhanni es tovalibbenni mellettunk, aki råcsatlakozott erre a csodalatos aramlatra…irigykedve, vagyakozva nezunk utana…neki sikerult…Ilyenek a bolcs, elegedett es boldog, netan sikeres, de egyszeru emberek.
Persze a többseg vissza akarja huzni, mindenfelet mondanak neki, bolond, elment az esze, a vesztebe rohan, egyedul nem megy semmire a bizonytalanban..felelmeket keltenek benne…stb…es aki kapaszkodik veluk, azt nem engedik el, mindenåron visszatarjåk, ha megis menni akar.
Kicsim en nem kapaszkodok tovabb. Megereztem az Åramlatot,…es csodålatos!
Elkezdtem ledobålni a måzsås terheket, naprol napra könnyebb vagyok.
Elengedem a felelmeimet, a kishitusegemet, elengedem a Multam osszes fåjdalmåt es tevedeset.Megbocsatok magamnak es mindenki masnak. Åthelyezem magam a Jelenbe, az Itt es Most-ba.
Elengedem az aggodalmakat a jövöt illetöen, es a kishitusegemet felvaltotta HIT. Hiszek magamban, hiszem, hogy a sorsunkat magunk irånyitjuk. Mindig van valasztasi lehetosegunk, megha ugy is tunik neha hogy nincs.
Csak elhitetik velunk es elhisszuk, hogy nincs.
MI dönthetunk, hogy merre akarunk menni, es ebben semmi nem gatolhat meg, csak mi, sajåt magunk, a teves gondolataink, a felelmeink, es teveszmeink.
Ezek a sulyok amivel lekotozzuk magunkat.
Ha “könnyu” vagy, råhangolodsz arra az aramlatra, ami elorevisz, es megtapasztalod, hogy a Resze vagy, mindig is az voltål, csak kivul helyezted madad…Istenem mennyi elvesztegetett idö, amit ebben az elkukulönult ållapotban elunk!
Ha Åtadod magad az univerzum vegtelen energiåjånak, az nem azt jelenti, hogy csak sodrodsz..nem. Sot! Az törtenik, hogy kinyikik a vilåg, es eszreveszed, hogy minden összefugg mindennel, aminek te is en is, az osszes ember, minden elö es elettelen dolog a földön es az univerzum teljes egesze EGY Vegtelen energiamezöben letezik.
Te Resze vagy az Egesznek, es tebenned Ott Van az Egesz. Minden lehetseges, mert benned van a nagy egesz összes tudasa, evmilliokra visszatekintve, a sejtjeidben, a kollektiv tudatban,es mindenhol, ahonnan merithetsz amikor csak akarsz. Es rajössz, hogy van egy LELKED, ami a testedtöl fuggetlen, de össze van kapcsolodva az elmeddel es a Tudatoddal, amit ha helyesen hasznålsz, csodåkra leszel kepes – mert a Lelkeddel kapcsolodsz a Vegtelen Åramlatba, es minden lehetsegesse valik.
Nem tudom megmagyarazni, de talån erted. Nem a Bibliårol akarok beszelni, es Istenröl, – bår az is elfogadhato megkozelites, mert ugyanezt mondja –
hanem kvantum-elmeletrol. Igazabol a lenyeget tekintve teljesen mindegy hogyan nevezed. Ez kinek kinek kedve szerint, amit el tud fogadni.
Kerlek ne gondold, hogy “jaj-jaj, anya meghibbant”.
Az ellenkezoje törtenik. Felebredtem.
Ez mar regen zajlik bennem…tulajdonkeppen gyerekkoromtol kezdve. Mindig foglalkoztatott az elet- es a halål kerdese, kesobb az elet ertelme, – miszerint az nem lehet csak Az, amit latok, hogy elunk, dolgozunk, gyerekeink lesznek, neha örulunk, aztan meg sokat szenvedunk, alszunk meg felkelunk…es egyszer csak vege…ennyi volt. Ezt soha nem tudtam elfogadni.
Probaltam a vallasba menekulni egy idoben. Aztan mivel nem kaptam igazi valaszokat, inkabb magam kedtem Keresgelni tovabb. Ezt Te is tapasztaltad, azt hiszem. Amikor összeomlani latszott az eletem, es olyan melyen voltam belegabalyodva a felelmeimbe es az un. eletem esemenyeibe…..kerestem a kiutat, kerestem az Igazsagot, amit mindig ereztem, gyerekkoromtol kedve.
Istenem, annyi, de annyi Jelet kaptam…de akkor meg “aludtam” nem tudtam venni az “adast” a sugallatokat, az uzeneteket.
De kesöbb, mar hajtott a vågy, es elkezdtem könyveket olvasni, ,,,faltam a konyveket, råm talålt a spiritualitas, es mindent tudni akartam. Kiprobaltam mindent, amit csak tudtam, tanfolyamokra jårtam stb..de erre is emlekezned kell. Es szepen aprodonkent a mozaikkockåkbol kezdett összaållni a kep.
Aztan következett az anyagi es a magåneleti csöd…es lealltam…de azt tudom, ha ezt megelözöleg, nem csinålom azt a sok mindent, es nincs meg a hitemnek az a csiraja, amit nevelgettem…akkor szerintem meghaltam volna, vagy olyan betegseget szedek össze, hogy belerokkanok.
Szoval, 4 evig ujra “elaltattam” magamat, a kis csiråzo magocska a lelkemben pihent egy kicsit. Harcolnom kellet az eletben maradåsert, harcolni Apåval, a csalåddal, veletek, a bankokkal, a sajåt lelkemmel, es szinte az egesz vilaggal.
De tuleltem.
Es itt vagyok.
Mar nem alszom, hanem Ebren Ålmodom. Ez nem ugyanaz. Ebren vagyok es Eber vagyok. Az Ålmok pedig Tudatosak. Megalmodom a Jövömet, – szo szerint.
A felelmeim es ketelyeim eltunnek, elengedem oket, mert ez gatolt eddig, hogy bele tudjak “olvadni” vegtelen energiamezöbe, csatlakozni tudjak az Åramlatba.
Az pedig segit, sug, kuldi a jeleket, es megvalositja az Ålmaimat.
Ne felj, nem hulyultem meg. TAPASZTALOM. Minden nap, minden pillanatban.
Meg nem tudok mindent, es azt hiszem ha egesz eletemben tanulok, akkor is csak azt fogom tapasztalni, hogy mennyi mindent nem tudok meg.
De ez benne a csodalatos, ez egy vegtelen fejlödesi lehetoseg.
Tudom,es erzem hogy Te is ilyen vagy. Te is keresel es kutatsz es keresed a valaszokat. Es ha talåltal valamit, akkor azt is megkedöjelezed, es kutatsz tovåbb es tovåbb. Aztan meg feladod egy idöre es visszazuhansz…Istenem ez a zuhanås… annyira ismerem…olyan sokszor megtortent velem…
Volt hogy evekig, vagy honapokig tartott…aztån ez kezdett lecsökkenni. …de ujra es ujra…lenn talaltam magam.
Mostanåig.
Mår csak pillanatokig tart, vagy max pår orahosszat, ha nagyobb problemånak tunik a dolog, ami lehuz. … es kijovok belole.
Meg lehet csinålni.
Es TUDOM hogy TE MEG FOGOD CSINÅLNI.
Mår uton vagy.
Es itt vagyok, hogy ha kell, fogjam a kezed.
Most többet nem irok.
nem vegzek a takaritåssal..
Puszillak!
Anya
Nagyot sóhajtottam! Igen, én is mindig feladnám a biztosnak gondolt dolgaimat. Lassan, de határozottan haladok az általam megálmodott úton. Sajnos a család lehúz. Megyek tovább! Akkor is megcsinálom! A legnehezebb, hogy nemcsak idő, hanem a pénz folyamatosan kell ahhoz, hogy fejlődjünk. Az egyensúlyt kell megtalálni. A segítők, akikre rátalálok, és el tudnak juttatni ahhoz az inkább technikai (számítógépes) tudáshoz, amire szükségem van, jól megkérik az árát. A belső meggyőződés nagyon fontos. Tudom, hogy a hosszú évek alatt mennyivel váltam jobbá. A folyópartba még mindig kapaszkodom. Segítek annak, aki változtatni akar. Sokan általában nem segítséget szeretnének, hanem azt, hogy a problémájukat megoldjam. Mindenkinek magának kell megtenni az utat! Ha a mások “tanítását” elfogadod, akkor rövidíthetsz! A sodrástól egy gyönyörűen formált kinccsé válhatsz. Köszönöm az értékes írást!
– hát, azért a biztonság feladása katasztrófába is vezethet, ha, nem tudjuk,hová vezet a sodrás.
Nagyon igaz a tanmese. Nekem is rá kellett erre ébrednem. Először fájdalmas volt a változás, amikor hagytam, hogy vigyen a víz, de jött a szabadság érzése. Színesebb lett az életem. Beláttam, hogy 3 évig úgy éltem, hogy mindent feláldoztam a másikért, akit szerettem. Persze arra is rá kellett jönnöm, hogy az ő szabadságát is akadályozta a közös életünk. Most is szeretem, találkozunk, de mindketten szabadon élünk, azt csináljuk, amit szeretünk.
Jó pár évvel ezelőtt már olvastam Richard Bach Illusions c. művét, akkor is nagy hatással volt rám ez a történet. Jó volt újra olvasni. Köszönöm. Na de hogy lehet segíteni a kapaszkodókon, ha ők ragaszkodnak a kapaszkodáshoz.
Én egy “legális fekete üzletben” tevékenykedek és naponta találkozom ilyen kapaszkodókkal. Inkább akár belehal, de nem ad esélyt olyan, bizonyítottan hasznos készítményeknek, amik segítségével akár meg is gyógyulhatna, vagy változtatni tudna a helyzetén. Eddig nekem volt lelkiismeret furdalásom, hogy tudom, hogy jó lenne neki, de nem tudok akarata ellenére segíteni rajta. Ma már elfogadtam, hogy nem lehet mindenkin segíteni.
Csodás napokat!