Vannak dolgok, amik nincsenek benne a tananyagban, pedig sokkal fontosabbak, mint amiket az iskolákban általában tanítanak. Miközben fiatalon rengeteg hasznos és haszontalan ismeretet gyűjtünk össze önszántunkból, vagy éppen kényszerből, addig az igazán fontos dolgok közül sokat csak jóval később tanulunk meg. Van, aki csak évtizedekkel később, de olyan is van, aki soha. Pedig amint megértjük, hogy mi az, ami igazán számít, nemcsak a saját életünk, hanem emberi kapcsolataink minősége is nagymértékben javulni fog. Erről szól az a rövid történet, amivel nemrég találkoztam.
*****
Nagyjából két hónap telt el a tanév kezdete óta, amikor az egyik tanárunk röpdolgozatot íratott velünk. Mindenki elé letett egy lapot az előre nyomtatott kérdésekkel, aztán nekiláttunk a dolgozatnak, ami egyébként nem tűnt olyan nehéznek. A kérdések korrektek voltak, és aki figyelt az órákon, az könnyen meg is tudta azokat válaszolni.
Szépen haladtam én is a válaszolgatással, egészen addig, amíg el nem érkeztem az utolsó kérdésig, ami így szólt:
„Mi a keresztneve a takarítónőnek?”
Először azt hittem, hogy ez valami vicc. Milyen kérdés ez? Hogy kerül ide? Persze, nap mint nap látom a takarítónőt, tudom is, hogy hogy néz ki: vékony, viszonylag magas, sötétbarna haja van, és 50 év körüli lehet. De honnan tudjam, mi a neve?
Fogalmam sem volt, hogy hívják, úgyhogy üresen hagytam az utolsó kérdés válaszának helyét, majd beadtam a dolgozatot. Láttam, hogy sokan néztek értetlenül, vagy mosolyogtak kínosan, és végül az egyik osztálytársam meg is kérdezte, hogy az utolsó kérdés is beleszámít-e a dolgozatba.
„Természetesen. Ez valójában a legfontosabb kérdés.” – felelte a tanárunk. – „A munkátok és általában az életetek során sok emberrel fogtok találkozni. Mindannyiuknak valamilyen szerepe van az életetekben, és ha csak nem ártanak nektek, mindenképpen megérdemlik a figyelmeteket és a törődéseteket. Néha ez csak annyi, hogy rájuk mosolyogtok és kedvesen köszöntök nekik.”
Életem egyik legfontosabb tanítását kaptam azon a napon. Másnap pedig odamentem a takarítónőhöz, és mosolyogva bemutatkoztam neki.
*****
Vannak dolgok, amik nincsenek benne a tananyagban. Felnőttként viszont már kizárólag a saját felelősségünk, hogy milyen értékrend szerint éljük az életünket, és mit adunk át a gyermekeknek. Mert a világ nem az agyakba táplált információ mennyiségének növelésétől válik szebbé, hanem attól, ha odafigyelünk egymásra.
Néha elég csak egy egészen apró, őszinte figyelmesség, hogy megváltoztassuk egy másik ember életét. És a sajátunkat is. Rajtunk múlik.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
A legtöbb ember boldogtalansága látszólag egyetlen okra vezethető vissza: a
Tovább
Kifogások. Szeretjük őket, ragaszkodunk hozzájuk, és mérhetetlenül kreatívak tudunk lenni,
Tovább
Vannak emberek, akik azért mondanak le az álmaikról, mert már
Tovább
Beléptem a szerszámos helyiségbe. Valaha más céllal szerepelt a terveken,
Tovább
Szia Gabor 🙂
Ez a tanar a nagyon ritka kivetelek egyike. Sokkal tobb kellene beloluk.
Szoktak volt mondani: “egy fecske nem csinal nyarat”! Ez igaz, de ha el sem kezdik akkor, minden ertek kihal ez emberekbol. Es bizony a tanarnak, ovononek kell elkezdeni, mert ok nevelik fel a masok gyermekeit. Sok szulo nincs is tisztaban ezzel a fogalmmal, hogy ” a masik is ember, banj vele ezen ertekei szerint”!!! Honnan is tudnak, ha nekik sem tanitotta meg senki. A tobbi gyermek, diak, teenager, fiatal: voltak a tanarai. Es hat ez nem eppen a legjobb ut a tanitasra/tanulasra. 🙁 Kesobb jonnek a pofonok, amit sokan nem birnak ki labon allva. 🙁
Udv. Rozika.
Igen egy gyermeket tanítani kell! Nem csak értelmi hanem érzelmi intelligenciára is! Sajnos a mostani világunkban már gyermek korban bele nevelődik az úgynevezett EGO ! Főleg az el kényeztetett gyermekek esetében. Sok esetben semmi tiszteletet nem adva még a tanárnak sem. Természetesen ez most nem általánosságba értendő csak vannak ilyen gyerekek is. Ezt a felsőbb rendűnek érzett szülők táplálják már eleve a gyermekbe és ott hatalmas nevelési hibát követnek el. Az ilyen gyermekeket nem fogja érdekelni hogy hívják a takarító nénit! Sőt alkalmuk adódik még csúfolni is fogják, nem gondolva arra hogy az ő munkájuk is fontos. Lassan kialakítva egy pszichikailag beteg társadalmat. Hisz ők a jövő nemzedéke. Rövid történet Láttam amikor a takarító néni mellett elrohant egy magát felsőbb rendűnek képzelő diák. A vödröt fel borította a víz ki ömlött belőle, majd pár méterre a barátaival mutogatva a diák a nénire gúnyolódott és csúfolta a nénit. A néni könnyeivel küszködve mosta tovább a folyosót. Nem kapott érte a diák még egy ejnye bejnyét sem! Hisz ő volt a dr xy elkényeztetett gyermeke. Ha megfelelő tiszteletet adunk embertársainknak, megtanuljuk már gyermek korban akkor jó irányban élhetünk fejlődhetünk. Tisztelettel: Ria.
Kedves Olivér!
“Azt írja, hogy HA a gyerek gyakorolja…”
NEEEEM ezt írtam!!!
🙁
(hogy lehet smileyt csinálni?)
Kedves Zuszsa!
Nem mai gyerek vagyok, én még abból az időből származok, aki ma is kinyitja az ajtót és előre engedi a takarítónőt is, bár lehet nem ismerem.
Sajnos ez a mai világból teljesen hiányzik…
Reagálva még egy apró gondolatra:
Azt írja, hogy HA a gyerek gyakorolja… Szerintem ebben a sztoriban az a tanulság, hogy ha addig nem is gondoltak rá a gyerekek, hogy “a takarítónő is ember”, mert nem mutatta meg nekik senki, akkor nem is fogják tudni, nem is fogják gyakorolni, mert nincs, nem lesz mit… de ezzel a gondolati csírával már lehet mit kezdeni… De ha a tanár meg sem próbálja……….
Bár nekem volt egy hasonlóan bölcs és okos tanárnőm, aki anno azt mondta, hogy az élet egyik legfontosabb kérdése a “MIÉRT?”. Nos, a takarítónő nevével is lehet mit kezdeni…. 🙂
Köszi Gábor az újabb gondolatot!
Szép napot Mindenkinek!
Szia Gábor!
Nekem ezzel a történettel van kicsi bajom. Ezt leginkább úgy tudnám szavakba önteni, hogy
az iskola “az igazán fontos dolgok”-at nem példabeszédekkel adja tovább, hanem a de facto működő értékrendje az amit a gyerekek nagyon érzékenyen azonnal levesznek, és ez az egész meta-rendszer, sokszor teljesen tudattalanul, és általában – sajnos – a hangoztatott értékrenddel teljesen szemben …MŰKÖDIK. Tanítva ezzel, hogy más amit mondunk és más amit teszünk…és jaj annak, aki nem érti ezt.
Persze ettől függetlenül, egy tanár személyes kiállása egy értékrend mellett sokat jelenthet…akkor ha gyakorolja is az! Tehát ha az a kollektíva nem szólítja nevén, és nem érzi egyenrangú részének a takarítónőjét, akkor bort iszik és vizet prédikál (ami a szokásos ügymenet a legtöbb iskolában). Mert ügye ne átkozd a sötétséget, gyújtsál világot.