Ismerős a helyzet, gondolom. Jön, megszólal, Te meg fogod a fejed, vagy a hajadat téped. És ha létezne az ország leghülyébb emberének járó kitüntetés, már az első mondata után át is adnád neki. Persze nagy a verseny, hiszen rengetegen pályáznak erre a címre. A szomszéd, a politikus, a főnököd, vagy az exed. A tv-műsor celebje, a retardált ismerősöd, az utcán veled ordítozó ismeretlen.
És mégis… Ha meg kéne nevezned egy valakit, aki az ország leghülyébb emberének járó képzeletbeli aranyszobrot hazaviheti, lehet, hogy nem a megfelelő embert jelölnéd meg. És valószínűleg nem azért, mint hiszed.
Tessék, egy plecsni
Egész szép kis bélyegzőgyűjteménye van már mindannyiunknak. Mintás, színes, gyönyörű és rusnya. Van itt minden készleten. Beszól a játszótéren a másik anyuka? Ő lesz az „idióta picsa”. Bezárja az orrod előtt az ajtót a buszvezető? Ő lesz a „rohadék seggfej”. Máshogy gondolja élni az életét a gyermeked, mint ahogyan azt Te elképzelted? Ő lesz a „hálátlan, aki a szívemet összetörte”.
Egy plecsni ide, egy plecsni oda, és ha nem értesz velem egyet, neked is jár egy plecsni. Mert hát, hogy gondolod máshogy gondolni, mint ahogy én gondolom? Ééén, az univerzális igazság birtoklója. Ééén, akinek a határozott véleménye teljes mértékben megalapozott és megkérdőjelezhetetlen.
Sokan élik így az életüket, ami egyáltalán nem meglepő. Hiszen gondolj csak bele: mit tanultál egészen pici korod óta? Azt, hogy a dolgoknak csak egyetlen működőképes megoldásuk van. A kérdésekre csak egyféle elfogadható válasz létezik. A helyes és a helytelen csak egyetlen szemszögből nyerhet értelmet. Csoda ezek után, hogy ilyen könnyen bélyegzünk meg más embereket?
Persze, ha vesszük a fáradságot, hogy a felszínnél egy picit mélyebbre nézzünk, akkor hamar kiderül, mennyire abszurd elképzelés az, hogy a közel 7.8 milliárd ember közül éppen a Te vagy az én igazságom érvényes mindenkire. Tekintsünk most el attól az apró részlettől, hogy két tökéletesen egyforma ember, tökéletesen egyforma élményekkel és tapasztalatokkal, tökéletesen egyforma genetikával és agyi folyamatokkal eddig még (tudtommal) nem találkozott egymással a Földön, így két tökéletesen egyforma igazság (vagyis hitrendszer) találkozásának, vagy egyáltalán létezésének is igen csekély az esélye.
Közelítsük meg inkább a kérdést egy jobban megfogható aspektusból: Te is, én is, ahogy mindenki más is a saját tökéletesnek vélt igazságainkat hozzánk hasonlóan tökéletlen emberektől szedegettük össze, és feltehetőleg nem egy isteni lehelet csapott tarkón egyikünket sem.
De még ha így is lett volna… miből gondolod, hogy csak Neked adatott meg a bölcsesség megszentelt ajándéka? Mi van akkor, ha a másik ember is kapott egy kicsit belőle? Vagy mi van akkor, ha egyébként rohadtul mindegy, hogy ki mit hisz bölcsességnek?
Mert az a helyzet, hogy ami a felszín alatt zajlik, az nem más, mint hitrendszerek és érdekek ütközése. Ennyi, semmi több. Két igazság találkozott, amelyek egymással nem kompatibilisek. Még nem azok, vagy soha nem is lesznek azok.
Akkor most Ti, a két igazság büszke birtokosai meg akartok férni egymás mellett? Ha igen, akkor a kérdés az, hogy mit tesztek érte. Ha pedig nem, akkor a kérdés még egyszerűbbé válik: miért foglalkozol vele? Komolyan kérdezem, miért nem a saját életedet éled, ha a másiké úgysem tetszik?
Tudom, a remény…
Majd megváltozik! Majd belátja, hogy nincs igaza! Majd a jó (értsd: Te) győz, és a rossz alulmarad.
Hát persze.
Csak az a helyzet, hogy a remény önmagában még a világ egyetlen problémáját sem oldotta meg. Emberek oldották meg – olyan emberek, akik reménykedtek és cselekedtek.
Oké, de akkor kié lesz az aranyszobor?
Most már térjünk rá a lényegre, ugye? Mert hát csak ki kéne jelölni valakit az ország leghülyébb emberének járó örömteli címre. De van egy rossz hírem: ezt a játékot megnyerni csak holtversenyben lehet. Ezt most még talán nem érted, hiszen ahogy az írásom címét megpillantottad, rögtön meg is jelent a fejedben valaki, akire egyértelműen és megingathatatlanul rá tudod mondani, hogy ő a legidiótább ember, akit ismersz.
Az, hogy valakit hülyének tartasz, a saját szubjektív véleményed, amihez nemcsak hogy jogod van, de az is lehet, hogy teljesen megalapozottan gondolod ezt. És most nem megyek bele egy elfogadásról szóló mély emberismereti leckébe, mely szerint a másik ember nem jobb vagy rosszabb nálad, hanem egyszerűen csak más. Ennek felismerése egy hosszabb folyamat eredménye. Nézzünk meg most inkább egy ennél gyakorlatorientáltabb szempontot.
Vajon mennyi időt cseszel el az életedből azzal, hogy mások vélt vagy valós hülyeségével foglalkozol? Mennyit bosszankodsz azoknak a szavain, akikkel nem értesz egyet? Mennyi energiát fordítasz személyeskedésre, kibeszélésre, mások győzködésére? Ha mindezt az időt és energiát Önmagadra, a szeretteidre és a céljaid elérésére fordítanád, mennyivel szebb életed lehetne?
Ezért baromira veszélyes valami ellen küzdeni, nem pedig valamiért. Mert annak, hogy valakit vagy valamit megpróbálsz eltüntetni a porondról, legjobb esetben is csak egy üres porond lesz az eredménye. Nincs helyette semmi. Nem építettél semmi értékeset.
Értem én, hogy ami nem tetszik, azt ne kelljen nézned. Értem azt is, hogy bizonyos emberek tevékenysége káros Rád nézve, és akár az egész társadalomra is. Szerintem is vannak olyanok, akiket fontos azonnal, vagy minél előbb leállítani. Az esetek többségében azonban bőven elegendő, ha egyszerűen nem adsz energiát a hülyéknek a figyelmeddel.
Persze az ellenség kijelölése nagyon régi stratégia, amelynek a fő célja az, hogy lefoglalja az embereket. Alkalmazzák ezt a politikában, az üzleti életben és a személyes kapcsolatokban egyaránt. Mert amíg az „ellenséggel” foglalkozol, addig nem foglalkozol magaddal. Ez pedig hasznos lehet annak, aki éppen manipulálni akar Téged, de az a helyzet, hogy vonzó lehet számodra is, hiszen addig is elkerülheted a tükörbe nézést, annak minden fájdalmával együtt.
Kihagyva most egy mélylélektani elemzést arról, hogy miért fáj Neked a másik ember hülyesége (amin egyébként mindig érdemes elgondolkodni, de ez egy külön írást érdemel), térjünk vissza az eredetileg felvetett cím(ké)re. Ha emlékszel, azt mondtam, hogy ez a játék mindig holtversennyel végződik. Sejted már, hogy miért, ugye?
Egyedül senki nem hülye. Ha játszótársává válok a (szerintem) hülyének, könnyen hülyévé válok magam is. Ha hülyékre pazarolom az értékes időmet és energiámat, és ezzel kirabolom magamat és a szeretteimet, akkor nem éppen én csinálom a legnagyobb hülyeséget? És ha ez egy ismétlődő mintává válik, nem éppen én leszek a saját életem leghülyébb embere?
Tudod, olyan ez, mint a klasszikus tolvaj trükk: amíg az egyik vitába száll veled és leköti a figyelmedet, a másik elviszi a kocsidat vagy a pénzedet. Csak most az áldozat és a tolvaj is Te magad vagy.
A tét pedig sokkal nagyobb, mint a pénzed.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Szia Gábor ,szeretem az írásaid,inspirálnak. Adott egy olyan szitáció,hogy van egy “kedves” szomszédom, akinek az a legnagyobb hülyesége,hogy bömbölteti a zenét,ha kell,ha nem(egyedül,cinkostársaival,gyerekeivel és vagy ezek kombinációival).Ő ezt élvezi, “én kertes házam,azt csinálok,amit akarok elven”. Hiába szóltam finoman, keményebb hangnemben ,a végeredmény ugyanaz. Első blikkre úgy tűnik,hogy átmegy az üzenet,hogy ez a személyes életteremet nagyban zavarja ( pihenésben főleg),ez tart egy ideig(percig,óráig,napig) és “újratábla”. Kezdődik az egész elölről. Nem tudom,hogy mi a megoldás,egy ilyen kaliberű emberrel szemben. A szemet szemért megoldásban nem hiszek (én is zajongjak,nyomjam a zenét ha kell,ha nem).