Illúziókat őrizgetünk. Bizalmat adunk olyan embereknek, akik időről időre visszaélnek vele, barátainknak nevezzük azokat, akikkel életünk jó időszakaiban jól érezzük magunkat, és teljes meggyőződéssel képesek vagyunk hinni abban, hogy amikor szükségünk van rá, akkor tényleg számíthatunk sokakra.
De ez hazugság. Nem a megkeseredés mondatja ezt velem, hanem a tapasztalat. Hiszek az emberekben – de nem mindenkiben. Hiszek az őszinte barátság erejében – de tudom, hogy az nagyon ritka. Nem azért, mert nincsenek jó emberek (sokkal több van, mint azt általában hisszük), hanem azért, mert szétszóródik az energiánk. Az emberek többségének még magára sem jut elég, nemhogy másokra.
Hogyan találod meg az aranyat?
Miközben a boldogságot hajszoljuk, elfelejtünk a jelen pillanatban boldognak lenni. Miközben tökéletes kapcsolatokra vágyunk, elfelejtjük ápolni a jelenlegi tökéletleneket, hogy azok így jobban megközelítsék a tökéleteset. Miközben olyan felszínes értékek veszik el a figyelmünket, mint a státusz, a divat, vagy a kereset, elfelejtjük észrevenni a valódi értékeket.
Így válunk közömbössé, érzéketlenné, vagy akár seggfejjé is egymással szemben. A legtöbb ember a legtöbb embertársával szemben. Ha végignézzük emberi kapcsolatainkat, akkor végül marad egy szűk réteg, akik életünk egy-egy szakaszában valóban fontosak számunkra – akik velünk utaznak néhány megállóra. Ők azok, akikhez tényleg kötődünk, és akik éppen ezért a legnagyobb csalódást tudják okozni nekünk.
Mert tőlük várjuk a legtöbbet. Azt várjuk, hogy mindig mellettünk álljanak. Hogy ne csak ünnepelni, bulizni, vagy egy jót beszélgetni jelenjenek meg, hanem akkor is, amikor fel kell cipelni a szekrényt az emeletre, amikor elveszítünk valakit, akit nagyon szeretünk, vagy amikor a saját életünkkel kapcsolatban kerülünk komoly válságba. Azt várjuk tőlük, hogy akkor is számíthassunk rájuk, amikor semmi érdekük nem fűződik hozzá, hogy velünk legyenek.
De erre csak kevesen képesek – és még kevesebben vannak azok, akik hajlandóak is. A többség akkor jön, amikor a körülmények épp megfelelnek, és ha azok változnak, akkor hamar távoznak. Extra energiát nem fektetnek a kapcsolatba. Ha Te sem könyvből tanultad életed legnagyobb leckéit, akkor pontosan tudod, miről beszélek. Azokról a pillanatokról, amikor egyedül maradsz a szenvedéseddel. Amikor hiszel valamiben, és azok, akik nem osztoznak a hitedben, szép fokozatosan elmaradoznak, majd végleg el is tűnnek. Vagy amikor történik valami az életedben – aminek akár okozója, akár elszenvedője vagy – és ellened fordulnak olyan emberek, akikről sosem hitted volna, hogy megteszik.
Végül csak kevesen maradnak. Mindössze néhány olyan ember van az életedben, aki a szeretetéhez nem kapcsol feltételeket. Akinek nem kell megfelelned, mert akkor is szeret, ha minden rendben van, és akkor is, ha nem. Akinek ha szólsz, biztosan ott lesz, hogy nyújtsa a kezét neked. Vagy akinek szólnod sem kell, mert egyből észreveszi, amikor nagy a gáz, és szükséged van valakire.
Ez nem függ attól, hogy mennyi ideje ismeritek egymást, vagy hogy mikor találkoztatok utoljára. Nem függ attól, hogy hány dologban értetek egyet, és hányban nem. De még attól sem függ, hogy egy generációba tartoztok-e, vagy egy kulturális közegből érkeztetek-e. A valódi barátság egy olyan kapcsolódás, ami átível időn és téren, és nem akadályokat keres, hanem lehetőségeket. Természetes állapota a szeretet, amiből ha ki is zökken időnként, mindig igyekszik oda visszatérni.
Sok hordalékot át fogsz szűrni, mire megtalálod az aranyat – a számodra igazán fontos embereket. A többieket sem érdemes lenézned, hiszen nem vagyunk egymásnál sem többek, sem kevesebbek, egyszerűen csak arról van szó, hogy vannak, akikkel jobban tudsz kapcsolódni, és vannak, akikkel jobb, ha nem kapcsolódsz. Ha megtanulsz ez utóbbi csoportnak békésen búcsút inteni, akkor önmagadra és az igazán értékes kapcsolataidra is több energiád marad.
Mert idővel megérted, hogy emberi kapcsolatokban sem a mennyiség, sem a külsőségek nem számítanak, csak a tartalom. Hiába néz ki finomnak az alma, ha belül rohadt.
Bármi áron?
De vajon meddig terjed a baráti lojalitás? Hol van az a pont, amikor nemet mondani többet ér, mint megőrizni a barátságot? A kérdés becsapós, mert az általánosan elterjedt gondolkodásmód szerint tettem fel – az a gondolkodásmód szerint, amellyel én nem értek egyet.
A legtöbb ember ugyanis vakon őrizget egy olyan képet, amit még soha nem látott teljesen. Talán még nem érted, mire gondolok, de elmagyarázom. Képzeld el, mi lenne, ha a jelenlegi vagyonod jelentős részéért vásárolnál valamit, amit nagyon szeretsz, és amire nagy szükséged is van. Legyen mondjuk ez egy csodaszép ház egy gyönyörű környezetben (de ha másra vágysz, nyugodtan helyettesítsd be vele). Kifizeted az árát (ami van olyan magas, hogy azt már megérzed), de a házat élőben még soha nem láttad. Csak egy-egy képet nézegettél róla, amiket a tulajdonos mutatott neked, és azok alapján vonsz le következtetéseket.
Aztán beköltözöl, és jönnek a meglepetések. A nappali falai rohadnak, az egyik csap használhatatlan, a kert nem is akkora, mint amekkorának látszik, és arról sem szólt senki, hogy a háztól húsz méterre jár a vonat. Szóval nem egészen olyan a helyzet, mint ahogy azt elképzelted.
És most képzeld el, hogy nem pénzről van szó, hanem annál sokkal értékesebb dolgokról: időről, energiáról, szeretetről. És nem házról, hanem valamiről, ami annál sokkal értékesebb: emberi kapcsolatokról. Teljesen természetes, hogy ilyenkor is „hirdetések” alapján döntünk, hiszen egy kapcsolat elején nem sokat tudunk a másik emberről. Leginkább azt látjuk, amit ő mutat magából, és amit mi bele akarunk látni.
Befektetjük a „vagyonunkat”, aztán egy idő után itt is kiderülnek a turpisságok. Nincs az az álarc, ami le ne hullana egyszer, és nincs az az emberi jellem, ami meg ne mutatná magát idővel. De ehhez nem is kell mindig rosszindulatot feltételezni. Vannak persze olyan emberek is, akik abból élnek, hogy szándékosan megtévesztenek másokat, de sok esetben egyszerűen arról van szó, hogy két ember találkozik, jó ötletnek tűnik, hogy valamilyen formában közös utat járjanak, aztán ahogy jobban megismerik egymást, kiderül, hogy nem kompatibilisek egymással.
Ez idáig teljesen rendben van. Tényleg. A legtöbb embernek nem is a megszerzéssel van gondja, hanem az elengedéssel. Belemenni általában sokkal könnyebb egy barátságba, egy párkapcsolatba, vagy egy élethelyzetbe, mint kikerülni onnan. Mert görcsösen ragaszkodunk – sokszor nem is az adott emberhez, hanem a megszokáshoz, a biztonságosnak hitt kényelemhez, és azokhoz az illúzióinkhoz, amiket a kapcsolat kezdete óta (vagy még régebb óta) őrizgetünk. Félünk veszíteni, pedig valójában csak annyit veszítünk, amennyit hazudtunk magunknak.
Ezért nem érdemes görcsölnöd azon, hogy mi várható el egy igaz baráttól, és mi nem. Aki kitart melletted, az barát, aki nem, az haver. Életünk válsághelyzetei kiváló szűrőt jelentenek: ilyenkor találhatod meg az aranyat, és öntheted ki a hordalékot. Ilyenkor derül ki, hogy ki az, aki tényleg a barátod, és ki az, akit csak annak hittél. Nem tragédia ez, hanem lehetőség. Egy nagyszerű lehetőség arra, hogy rendbe tedd az életedet, és kitakarítsd onnan a szemetet.
Nem kell azonban megvárnod életed mélypontját ahhoz, hogy mindez kiderüljön. Elég, ha el mered veszíteni az illúzióidat, vagy akár magát a kapcsolatot is, és az udvariaskodás helyett az őszinteség útját választod. Felvállalod a konfliktusokat (nem keresed azokat, de nem is menekülsz előlük), és felvállalod mások előtt a véleményedet, a személyiségedet, az életedet. Ha így teszel, hamar kiderül, hogy kik a barátaid a valóságban, és kik csak a fejedben.
Néhány jel, amire érdemes figyelned
Bár legtöbbször csak hosszabb idő alatt ismerünk meg egy embert, ezt a folyamatot lényegesen meggyorsíthatod, ha picit tudatosabban állsz hozzá a kapcsolataidhoz. Ez nem azt jelenti, hogy érzelemmentesen jegyzeteld magadnak a száraz tényeket, vagy hogy keresd, mikor hibázik már valamit a másik ember, hanem egyszerűen csak azt, hogy ne engedd, hogy az érzelmeid és az elvárásaid elvakítsanak.
Van néhány határozott jele annak, hogy mi fér bele egy barátságba, és mikor érdemes elgondolkodnod a kapcsolaton.
Egy igaz barátnak mondhatsz nemet. Elviseli. Nem sértődik meg, ha Neked más a véleményed – vagy ha az elfogadásnak még nem tart ezen a szintjén, akkor megsértődik ugyan, de képes túllépni rajta. Mert a kapcsolatotok fontosabb számára.
Egy igaz barát nem teszi függővé a barátságot attól, hogy kik még a barátaid. Triviálisnak tűnik, de nagyon nem az. Rengeteg barátság szakad meg azért, mert egy válás után a pár közös barátja mindkét féllel szeretné megőrizni a barátságát, és ezt a páros egyik, vagy akár mindkét tagja nehezményezi. Hűtlennek bélyegzik a barátot, mintha neki bármi köze lenne a szakításhoz. Kivetítik rá a személyes konfliktusukat és a kicsinyes ego-játszmájukat. Ha van ilyen ember az életedben, akkor ne félj őt elveszíteni.
Egy igaz barát nem avatkozik bele a személyes döntéseidbe. Nem akar meggyőzni, hogy szarul választottál párt, hanem hagyja, hogy vagy rájöjj magad, vagy a boldog kapcsolatoddal megcáfold ezt számára. Nem akar lebeszélni az álmaidról, hanem segít megvalósítani azokat – vagy ha épp nem tud, vagy nagyon nem hisz abban, amiben Te hiszel, akkor legalább nem hátráltat. Nem próbál az általa járt útra erőltetni, hanem hagyja, hogy a sajátodon haladj.
Egy igaz barát pontosan annyit ad magából, amennyire szükséged van. Nem nyom el a törődésével, de nem is hagy éhesen. Nem áraszt el a kéretlen tanácsaival, de ha szükséged van a véleményére, akkor őszintén megosztja azt veled. Akár tetszik neked, amit mond, akár nem.
Egy igaz barátság nem attól lesz erős, hogy két ember mindenben passzol egymáshoz, hanem attól, hogy különbözőségeik ellenére fel tudnak építeni valamit a közös értékeik alapjára. Valamit, ami által mindketten többé válnak, mint nélküle.
De mindezt idővel úgyis érezni fogod. Jó, ha már az elején figyelsz az apró jelekre, de akkor se görcsölj, ha kiderül, hogy tévedtél valakivel kapcsolatban. Ő az, aki elengedésre tanít Téged.
Nagy köszönet Tímeának, hogy elgondolkodtatott erről a témáról. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Vannak sötét időszakok. Olyan időszakok, amikor mások miatt, vagy akár
Tovább
Van egy bizonyos embertípus, amelyről érdemes néhány szót ejteni. Az
Tovább
Ismét egy különleges ember történetét hoztam el Nektek. Olyan emberét,
Tovább
Biztos, hogy jó helyen keresi a boldogságot az emberek többsége?
Tovább
Sokan érezik túl kevésnek magukat. Kiemelik a saját hiányosságaikat, görcsölnek
Tovább
Mindannyiunk múltjában vannak fájdalmas, szánalmas, lélekromboló dolgok. Olyan dolgok, amiket
Tovább
Boldogság nincs-kár is kergetni.Vannak boldog pillanatok-de azok ritkák.Épp ezért kell megbecsülni azt -aki behozza az életünkbe.
“A tegnapot már nem tudod megváltoztatni. Csak a holnapot.
Örülj annak, amid van! A hatalom, vagyon és hírnév mind mulandó, akár a szél, képtelenség megtartani.
Nincs az életben nagyszerű cél, minden út a Végső Ajtóhoz vezet.
Élvezd hát ki a szikrákat, amiket egyik ember pattint a másik lelkében,
mert ez az egyetlen világosság az idő múlásának sötétjében.”
Joe Abercrombie
De az írás telitalálat.
Nagyon is egyetértek Vincze Krisztina hozzászólásával! A hasznos és magvas gondolatokat kár vulgáris kifejezésekkel lerontani, ez levon az írás értékéből. Volt idő, s szerintem most is igaz ez, amikor ki lehetett fejezni a rossz vagy kevésbé jó dolgokat kulturáltabban is. Nem hinném, hogy az emberek csak a nagyon kemény, durva hangzású kifejezéseket értenének. A magyar nyelv ennél sokkal gazdagabb és színesebb. Nem hinném, hogy az igényes beszéd, írás álságos lenne, Klári! Persze az, hogy ki hogyan nyilvánul meg írásban és szóban, az nagyban függhet az egyéniségtől, vérmérseklettől, igényességtől, műveltségtől, társaságtól és sok más dologtól is. Ezek alakítják az egyén beszédstílusát is valamilyen irányban. Vannak, akik a mindennapi szóhasználatukban elég nyersen fogalmaznak családban, baráti körben, sőt, azon kívül is. De ez nem lehet követendő példa. Még akkor sem, ha ez a mai világban igencsak elterjedt. Ám ez nem jelenti azt, hogy mindenki egyetért a jelenséggel. Ha lányregényről lenne szó, nem is lenne mit kifejezni ily módon, mert az csupa rózsaszín, régen élt kislányok még nem beszéltek csúnyán – a maiakat sajnos, már elég kicsiként is hallottam káromkodni. Ám ami a valódi életet illeti, alakulhat jól, rosszul, kinek hogy, ez egyéni élettapasztalat. De ha nyilvánosság elé tár valaki jól megfogalmazott, írásokat, mint Gábor, azért jó lenne, ha kulturáltabb külsőt kapna az írás, mert mint írtam már, hasznos információkat, tanulságokat tartalmaznak Gábor írásai, melyeket jó megszívlelni. Feltételezem, hogy aki eljutott arra az értelmi szintre, hogy Gábor írásait olvassa és értelmezni tudja, az megértené a lényeget, ezen belül az “egyfajta fokozás”t akkor is, ha az kevésbé közönséges módon nyilvánulna meg (tahó, tuskó, bunkó, köcsög – csak néhány példa). Igaz, ezek sem a legszebb kifejezések, de valahogy ki kell fejezni azt, hogy valamely ember, akiről az írásban szó van, nem a társadalmi elvárások szerint cselekszik és él. Ezekről a kifejezésekről legalább nem a gusztustalanság, a mocsok jut rögtön az ember eszébe. S ha már itt tartunk, van még Gábornak másik gusztustalan gyakori kifejezése is, amit az ürülék közönséges kifejezésével illet – mindenki tudja, miről beszélek. Ehelyett is lehetne azt írni például, hogy rossz. Vagy másutt: nem le….-ni kell valakit, hanem mellőzni, hanyagolni, békén hagyni, törölni stb. Ha így fejezzük ki, akkor csak azt mondjuk ezzel, hogy az illető mindössze nekünk érdektelen, többé már nem része az életünknek valamely ok miatt. Ám a kifogásolt vulgáris kifejezések azt is sejtetik, hogy ő már mindenki által megvetendőnek kell, hogy legyen, mindenkinek el kell őt taposnia, keresztül kell néznie rajta – mint a szószerinti …….-on. Pedig ez nem így van, mert az az ember másvalakinek még lehet nagyon jó barátja, társa, ismerőse akár. Ezért van az, hogy nemcsak a helyesírás fontos egy írásban, hanem a stilisztika is. Nagyon kedvelem Gábor írásait, éppen azért, mert javítják az ember önértékelését. Akinek nincs, annak megmutatják, hogyan tehet szert rá, akinek meg van, annak megerősítést ad, hogy jól gondolja, vagy segítséget nyújt, hogy megtehesse a még hiányzó kiigazításokat. De ha továbbra is maradnak a vulgáris kifejezések, megfontolom az oldal követésének leállítását. Persze egy fecske nem csinál nyarat, ez tény, ettől még nagyon sokan követni fogják, de én nem akarok ilyen szavakat olvasni sehol.
Kedves Sára! Mintha rólam írtál volna. És még a macska is igaz. Bár talán annyival szerencsésebb vagyok, hogy egy gyöngyszemet azért találtam a kavicsok között. És tanulom megtartani őt. Visszafogni magam, magamévá tenni, amit tanít nekem kapcsolatról, barátságról, kitartásról. És remélem, hogy örök barátsággal lehetünk egymás iránt.
Kedves Gábor és Kedves Hozzá Szólók!
Nagyon nagyon hálás vagyok, hogy van ki megtudja fogalmazni , leírni és mindenki számára elérhetővé tenni ezeket az értékes gondolatokat, amire ha rátalál az ember, értékesebbek a gyémántnál . Köszönöm azoknak a kedves hozzá szólóknak is kik kifejtik a cikkel kapcsolatos véleményüket . Nagyon nagy segítséget jelent helyre rakni a kusza, sokszor zavaros, bizonytalan gondolatokat, érzéseket. Igazán hálás vagyok érte. Ezt legjobban úgy tudom kifejezni ,hogy épülök, fejődök és akinek csak tudom megosztom, átküldöm üzenetként . Köszönöm: Ildikó!
Moldován Márk !
👍
Majdnem jobbat írtál mint Gábor. Jól elgondolkodtatott. 😁
Tabukat döntögetsz.
Végre valaki!!
Pedig milyen kedves… szerencsés a macska!
Szerintem helyénvaló akár a “seggfej” kifejezés is, itt pl. egyfajta fokozás, miért kéne csak “kifinomodott” szót használni, annyira álságos lenne ez. Mellesleg Gábor nem lányregényt ír, hanem a való élet fontos témáiról elmélkedik és oszt meg nagyon értékes gondolatokat és tapasztalatokat. A valódi életet pedig nem lehet csak “rengeteg kifinomodott szó”-val leírni.
Én is 40-es vagyok és nem szeretem az igénytelen, csúnya beszédet, de ez nem az….nem szabad a ló túloldalára se esni! 🙂
Amúgy Gábor, te el tudod érni az írssaiddal, hogy akarjam, hogy Stroke-om legyen, amiből remélhetőleg ugyan olyan bölcs emberként térnék vissza, mint te, mert bár úgy összességében nem gondolom magam hülyének (pl. mert ebből a szövegből sok ember fel sem fogna semmit, de én értem (bár mondjuk szerintem ennek alapnak kellene lennie, ha nincs 70 alatt az IQ-ja az embernek)), viszont bölcs nem vagyok, ezért nem igazán megy a megvalósítása annak, amiről írsz, hiába fogom fel a szöveg tartalmát (röviden csak a saját káromon vagyok képes tanulni). Viszont több írásod alapján te is ilyen voltál a betegséged előtt, és utána világosodtál meg.
Egy kicsit pontatlan a cím szerintem. Úgy lenne pontos, hogy “Ha aranyra vágysz, k*rva kib*szott sok hordalékot át kell szűrnöd – avagy mit jelent az igaz barátság, és miért olyan k*rva kib*szott ritka” (a csúnya szavak itt hangulatfejtő szavak).
Az én megélt baráti kapcsolataim addig tartottak, amíg erősítettek, vagy amíg hitelesnek, őszintének tűntek. Amikor megéreztem az érdek szagát, azonnal elengedtem, lezártam!
Kedves Gábor! 70 éves vagyok. Egész életemben barátokra vágytam, de mindig magányos maradtam. Ha kialakulóban volt is egy- egy barátság, csalódás lett a vége. Talán bennem volt a hiba, mert azonnal túl sokat adtam magamból, túlságosan ragaszkodtam volna, túlságosan éreztettem talán, hogy ki vagyok éhezve a szeretetre, a baráti kapcsolatra. Természetemből adódóan rengeteg jelét adtam ragaszkodásomnak: apró ajándékok, meglepetések, amik nekem is jól estek volna. Egy ponton túl azonban terhet jelenthettem annak a másiknak, mert visszafelé nem működött a dolog. Újra és újra magamra maradtam. Ez volt a helyzet a tárkapcsolataimmal is. Túl sokat adtam, túlságosan ragaszkodtam, túl mélyen éreztem, az eredmény: csalódás és újabb magány. Nem tudom, mennyire függ ez össze az EQ- val…tudom, hogy nagyon érzékeny vagyok. A pszihiáterem pszihoasthéniának nevezte ezt az állapotot. Ne gondold, hogy ” ragadtam” másikra, hogy lefárasztottam, és üldöztem őket a szeretetemmel. Nagyon empatikus és toleráns vagyok, mégis…és mégse…talán túl sokat vártam, nem tudom. Jelenlegi barátom- az egyetlen- egy fekete macska… Köszönöm, hogy meghallgattál! Köszönöm a tanácsaidat! Szeretettel olvaslak mindig: Sára❤
Kedves Gábor,
Nagy hálával olvasom írásaidat, igazi felüdülés emberi hangot hallani ebben a modernizált, multi-kulti világban!
Szeretek elmeditálni az olvasottakon, napközben én is megfigyelővé válok a saját életemben, legalábbis törekszem rá.
Egy dolgot azért még szeretnék javasolni, mégpedig azt, hogy nagy kár a ,,seggfej”, vagy hasonló kifejezésért az írásodban! Szerintem rengeteg kifinomodott szó van megfogalmazni a számunkra kevésbé tetsző dolgokat is.
Te jó ég, ez úgy hangzik, mintha 70 éves lennék, pedig csak 40-es vagyok. 🙂
Szóval még sokáig szeretnék töltődni soraidon!
Üdv.,
Kriszta
Tökéletes! Egyetértek.
Kedves Gábor! A mai írásod szóról szóra igaz. És most végtelenül örülök, hogy ezek alapján igaz barátja lehetek valakinek. Remélem, ő is felismeri ezt, és hogy ő is az, nekem. Az az igen kevés, de megtartásra érdemes emberek egyike. És ezidáig, pedig túl vagyok az ötvenen, az egyetlen. Hálás vagyok ezért az írásodért, elküldöm neki is.