Mindannyian tudjuk, mi a helyes. Határozott véleményt formálunk a világ dolgairól, a másik emberről, és mindenről, amit hallunk vagy látunk. Amint érzékszerveinkkel észleltük, eltesszük egy fiókba, és általában ott is marad. A fiókok közt nincs átjárás. Hiszen mi tudjuk, mi helyes és mi helytelen. Erről szól az alábbi zen tanítás is, amit azért hoztam Nektek, hogy gondoljatok rá legközelebb, amikor ítélkeztek.

*****
Bankei, a bölcs zen mester több hetes meditációt tartott, melyre Japán minden régiójából érkeztek tanítványok. Az egyik ilyen összejövetelen egy tanítványt lopáson kaptak. A többiek jelentették ezt Bankeinek és kérvényezték a bűnös elkergetését. Bankei nem foglalkozott az esettel.
Később a vétkes tanítványt újra lopáson kapták. Bankei ezúttal sem törődött a többiek követelésével, ezért a felháborodott tanítványok elhatározták, hogy petíciót nyújtanak be. Ebben kijelentették, hogy vagy elbocsájtja a mester a bűnöst, vagy ők maguk mennek el, mindannyian.
Miután Bankei elolvasta a petíciót, magához hívta minden tanítványát és így szólt:
„Ti bölcs testvérek vagytok. Tudjátok, mi a helyes és mi a helytelen. Elmehettek máshová tanulni, ha szeretnétek, de ez a szegény testvér nem is tudja megkülönböztetni a jót a rossztól. Ki fogja őt tanítani, ha én nem tanítom? Itt tartom magamnál akkor is, ha ti mindnyájan elmentek.”
A lopáson kapott tanítvány szemében könnycsepp jelent meg. A lopás vágya hirtelen megsemmisült.
*****
A hozzáállás nagyon sokat számít, nemcsak saját céljaid elérésében, hanem emberi kapcsolataidban is.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Nem, nem ő az. Nem az, aki hazug eszméket hangoztat.
Tovább
Képzeld el, hogy fogyatékos vagy. Képzeld el, hogy nem tudsz
Tovább
Vannak olyan helyzetek, amikor nagyon kemény próba elé állít az
Tovább
Pontosan egy évvel ezelőtt valami elkezdődött. Végleg elhatároztam, hogy lépek.
Tovább
Az emberek többsége olyan, mint az ecetbe mártott uborka: hamar
Tovább
Fontossá általában kétféle ember számára válhatsz: az egyik az, aki
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük