Hosszú útra készülj

Szeretjük a gyors eredményeket. Annyira, hogy könnyen megszállottaivá válunk az azonnali megoldásoknak, még akkor is, ha mélyen tudjuk, hogy a legtöbbször ezek csak tüneti kezelést jelentenek, a problémával hamar újra szembesülni fogunk. Eredményekhez kötjük a jutalmat, míg az odáig vezető utat szükséges kellemetlenségnek, vagy szenvedésnek éljük meg, és ezzel az öröm érzését tudat alatt (vagy tudatosan) megvonjuk magunktól. Feltételekhez kötjük a saját boldogságunkat.
A megfelelési kényszer már gyerekkorunkban kialakul, részben a társadalmi nyomás, részben a nevelés hatására. A külső elvárások teljesítése iránti kötelességérzet fokozatosan elnyomja belső motivációnkat.

Az eredmények fontosak, ez kétségtelen. Én is folyamatosan újabb eredmények elérésére törekszem, de van egy tényező, amit sokáig nem vettem figyelembe: a türelem. És itt nem arra a tétlenül várakozásra gondolok, amit sokan türelemként hívnak, és ezzel magyarázzák, miért nem tettek meg mindent a célért. A türelem alatt annak felismerését értem, hogy ha valódi értéket akarunk teremteni, ahhoz idő kell. Sok idő és sok energia. Nincsenek rövidebb utak.

Sosem volt erősségem a türelem. A stroke után néhány nappal már láberősítő edzést csináltam a kórházban (ez terhelte a legkevésbé a fejemet J), egészen addig, míg a neurológus fel nem világosított, hogy az első két hónapban bármilyen terhelés hatására az agy frissen sérült részein másodlagos bevérzések keletkezhetnek, amiből már szinte biztos, hogy nem jönnék ki jól. De lehet, hogy élve sem. Kezdtem szembesülni azzal, hogy ez hosszabb menet lesz, mint hittem. A stroke-ból való felépülés lassú folyamat. Lassú és nem egyenletes. Vannak visszaesések és vannak látványos eredmények is, de ez utóbbi csak akkor, ha hajlandó vagy sok időt és komoly energiát szánni a felépülésre.

A türelem tehát kitartó munkát jelent akkor is, ha az igazi eredményeket csak hosszútávon érzékeljük. Emellett a türelem azt is jelenti, hogy képesek vagyunk egyben látni a teljes képet. Azt a képet, ami a célunkat és az odáig vezető utat ábrázolja. Nem kell – és általában nem is lehet – a kép minden részletét látni az induláskor, de kell, hogy legyen egy koncepciónk. Sokakban megvan a hatékony cselekvés iránti vágy. De ha ez társul a gyors eredmények görcsös elvárásával, annak az lesz az eredménye, hogy csinálunk valamit, amivel gyorsan eltakarjuk a problémát, ami így egy időre eltűnik a szemünk elől. Csinálunk valamit, csak hogy csináljunk valamit. Stratégia hiányában, úgy járunk, mint a kínai bölcseletben az ember, aki hóval próbálja betemetni a kutat.