Milyen abszurd, hogy valaki azért szenved, mert más valaki azt mondja neki, hogy értéktelen. Vagy nem mondja, csak mutatja – mert ilyen is van.
Képesek vagyunk tönkretenni a napunkat, vagy akár az egész életünket is egyetlen ok miatt: elhitették velünk, hogy nekünk nem jár a megbecsülés, nem jár a szeretet, nem jár a tisztelet, nem járnak a nyugodt, boldog mindennapok.
Lószart nem jár. Miért ne járna? Miért kéne azért bármit is küzdened, hogy szeressenek? És ha őszintén teszel magadért, teszel a környezetedért, és teszel azért, hogy folyamatosan fejlődj, akkor miért ne járna a tisztelet? Miért kéne más akaratától, más véleményétől, vagy más aberrált lelki világától függővé tenned a boldogságodat?
Most komolyan. Mennyire ép elméjű dolog ez?
Emlékszem, amikor általános iskolás koromban – úgy 8-9 éves lehettem – szemüveges lettem. Néhányan elkezdtek gúnyolni, hogy pápaszem. És még raccsoltam is, ami újabb gúny tárgya volt. Nemcsak akkor, hanem még évekkel később is. És még így is, hogy azok közé tartoztam, akik csak egy-egy ember célpontjává váltak, nem pedig egy egész közösségé… még így is mély sérülést, komoly önbizalomhiányt okozott bennem az, amit akkor kaptam.
A családom szeretető támogatása biztonságot, a harcművészet pedig tartást, kitartást és önbizalmat adott ahhoz, hogy felnőttként már őszintén kifejezzem önmagam, és leszarjam, hogy a rosszindulatú, az okoskodó, vagy a közönyös emberek értékesnek tartanak-e, vagy sem.
De hány olyan gyermek van, aki éppen most is szenved azért, mert a szülei, a társai, vagy a random idegen lenézi? És hány olyan felnőtt van, akiben még mindig ott él a lenézett gyermek?
Tudod, ha Te is köztük vagy, egy valamit érdemes eltenned: Senki, ismétlem, senki nem méltó arra, hogy ítélkezzen fölötted. Senkinek nincs akkora hatalma, hogy Istent játszva minősítsen Téged, és senkinek nincs olyan ereje, hogy idióta óvodásként gúnyolódva lenyomjon Téged.
Csak Tőled függ a saját értékességed.
P.S.: a képen Anyukám pulcsijában vagyok, még az a gyermekként, akihez sok évnyi kemény munka árán aztán visszataláltam. 🙂
Kedves Gabi, nagyon örülök, hogy hasznos volt az írásom. Szerintem annak az 50 évnek a rengeteg tapasztalatát is fel tudod használni az életedben. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg kemény, de nagyon értékes leckét tanultál meg, amiket hasznosítani tudsz az emberi kapcsolataidban, a saját utad járásában, vagy akár mások segítésében. Úgyhogy értékes 50 év volt az. 🙂 A véletlenekben nem hiszek, valószínűleg most jött el az ideje, hogy ezzel az írásommal találkozz. Köszönöm szépen a kedves szavaidat. 🙂
Nagyon hasznosnak tartom az írásodat. Kár, hogy nem 50 évvel ezelőtt olvashattam hasonlókat tőled. Köszönöm és várom a többi arany mondásaidat Szia Gabi