Köszönet a gerinctelennek.

Napra pontosan egy évvel ezelőtt két kicsi fekete folt látszódott az országút mentén a pusztában. Sokan elhúztak mellettük, a legtöbben valószínűleg észre sem vették Őket, egy emberi angyal azonban gyanút fogott. Megállt, közelebb lépdelt, és észrevette, hogy a két kicsi fekete folt mozog.

3-4 hetesek voltak. Sírtak, éhesek voltak, nagyon hiányzott nekik az anyukájuk, és rettentően féltek. Néhány órával korábban valaki Istent játszva úgy döntött, hogy a két kutyababa élete eddig tartott, ezért szemétként kivágta őket a pusztába. Majd elviszi Őket az aranysakál, esetleg a patkányok rágják szét a testüket, miután teljesen legyengültek.

Ennek a valakinek mondok most köszönetet.

Annak a humanoid lénynek, akit ha embernek nevezünk, elfog a szekunder szégyenérzet, mert a takonyban egész biztosan több tartás van, mint benne. Őszintén köszönöm neki, hogy két felbecsülhetetlen értékű Kinccsel ajándékozott meg minket – még ha akaratán kívül is tette.

A két kicsi fekete folt nagyon hosszú utat járt be egy év alatt. Egyikük vitaminhiánnyal és evési problémákkal indult, másikuk csigolyaelcsúszással (talán a pusztában landolás miatt), akut veseelégtelenséggel és kétoldali súlyos csípőbetegséggel. Most itt fekszenek mellettem teljesen egészségesen.

Őszintén hálás vagyok a megmentőjüknek, a Páromnak, Édesanyámnak, az állatorvosi csapatnak, és minden barátomnak, akik szeretetükkel és segítségükkel hozzájárultak ahhoz, hogy most itt tartunk. De a legnagyobb köszönetet Lord érdemli, aki szintén a halálból menekült még évekkel ezelőtt. Ő az, aki mutatja az utat nekik, Ő az, aki befogadta, védelmezi és őszintén szereti Őket, és ami a legmeghatóbb számomra: Ő az, aki fiú kutyus létére pótanyukájukként gondoskodik róluk, és akihez bármikor odabújhatnak.

Valakinek kidobandó szemetek. Nekünk Gréta és Gertrúd. Túlélők. Társak. Mókamesterek. Csodálatos lelkek.

P.S.: Ha kutyával szeretnétek élni, akkor lehetőleg ne vásároljatok, hanem mentsetek. Rengetegen várnak még egy utolsó esélyre.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

A legtöbb embernek nem megy. Mert könnyebb anyázni. Vagy kijelölni
Tovább
Tudod, hogyan fogod jobban érezni magad? Tudod, hogyan lesz könnyebb
Tovább
Van értelme annak, amit csinálsz? Persze, hogy van, hiszen Te
Tovább
Szeretettel nemet mondani. Ez talán az egyik legnehezebb dolog az
Tovább
Az emberi életnek van egy furcsa paradoxona: túl hosszú ahhoz,
Tovább
Igen, Téged. Téged, akire rendszeresen rátolják az extra feladatokat, hogy
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük