Van egy nagy dobozom a padláson. Méretes, nehéz, és sokáig nem tudtam vele mit kezdeni. Ezért került a padlásra. Nem akartam folyton cipelni, mert egy idő után baromi fárasztóvá vált. Másoknak meg kényelmetlenné. Nem voltam szép látvány görnyedt háttal, egy nagy dobozzal a vállamon – különösen azok számára, akiknek közük volt ahhoz, hogy a dobozom egyre nehezebbé váljon.
Van egy nagy dobozom a padláson. Ígéretekkel van tele. Folyton megtelik. Pedig rendszeresen kiürítem. De az emberek csak jönnek, és nap mint nap pakolnak bele; egyesek csak apróságokat, míg mások olyan hatalmas és súlyos ígéreteket, amelyek egymagukban is képesek megtölteni a dobozomat. Én pedig rendszeresen lehozom a padlásról, hogy egy laza mozdulattal kiöntsem az egészet a kukába.
„Örökké szeretni foglak!”
„Bízz bennem!”
„Ott leszek!”
„Megcsinálom neked ezt!”
„Segítek neked, számíthatsz rám!”
Hányszor kaptam cukormázba mártogatott keserű bonbonokat olyan emberektől, akiket hitelesnek gondoltam… Sokszor egyébként ők is magukat. Mert valójában nem mindenkinek voltak hátsó szándékai. Nem mindenki akart hitegetni az ígéreteivel – voltak, akik tényleg komolyan gondolták azt, amit mondtak. Akkor. Aztán néhány héttel, hónappal vagy évvel később már nem. Akkor már valami fontosabbá vált. Az ego, a kényelem, a félelem, vagy egy másik ember.
Először édesnek tűnt az ajándék – néha túl szépnek is ahhoz, hogy igaz legyen –, aztán a cukormáz leolvadt, és csak a kellemetlen belső tartalom maradt. De akkor már nem volt más választásom: meg kellett emésztenem, amit megettem. Már nem az volt a kérdés, hogy kell-e nekem az ígéret, és nem is az, hogy valaha teljesítik-e, hanem az, hogy mit kezdjek vele most, hogy magamra maradtam.
Többnyire cipeltem tovább magammal a be nem váltott ígéreteket, és velük együtt a neheztelést, a haragot és a fájdalmat, amit ezek okoztak. Látszólag. Mert valójában én okoztam magamnak.
Érted teszik. Vagy miattad?
Könnyű dolog elhinni egy szép ígéretet. Amikor a szükség találkozik a kínálattal, abból gyakran születik vásárlás. Megveszed, amit az orrod elé tesznek, ráadásul azt hiszed, hogy ajándékba kaptad. Pedig ára van. Mindig mindennek ára van. Az ígéreteknek is. És ha nem a másik ember fizeti meg azzal, hogy betartja az ígéretét, akkor Te fogod megfizetni azzal, hogy csalódnod kell.
Az egészben az az érdekes, hogy a végeredmény szempontjából tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy valaki a saját hasznát lesve, alattomos módon becserkészett Téged az ígéretével, vagy őszinte szeretettel adta azt, ám később mégsem teljesítette. Tudom, ez így meredek, de ha belegondolsz picit, a szándék a végeredmény szempontjából másodlagos.
Ártani ugyanis tud az is, aki nagyon nem akar. Ha valaki nem vesz észre a zebrán, és átgázol rajtad, akkor is ugyanúgy megnyomoríthat egész életedre, mint az, aki a tettét szándékosan, gyűlöletből követte el. A kettő persze jogilag és erkölcsileg is más kategória, és a lelki békéd megtalálása is két egymástól valamelyest eltérő úton sikerülhet, de a tény, hogy testileg és lelkileg is megnyomorodtál, mindkét esetben ugyanaz.
Pozitív irányban is hasonló a helyzet. Hálás lehetsz valakinek, mert például megmentette az életedet, pedig lehet, hogy számára tettének szakmai elismerése vagy saját népszerűségének növelése fontosabb volt, mint a Te életed. Csak Te erről nem tudsz. Vagy tudsz, de nem érdekel – mert neki köszönheted az életed.
Visszatérve a be nem tartott ígéretekhez, most már valószínűleg érted, miért mondom azt, hogy a szándék másodlagos. A további kapcsolatotok szempontjából fontos – hiszen egy jó szándékú tévedés után nagyobb esélye van, hogy a kapcsolat folytatható, mint egy szándékos becsapás után –, de az ígéret beteljesülése szempontjából lényegtelen. Ha valaki, akit nagyon szeretsz, hűséget, segítséget, vagy bármi mást ígér neked, ám később nem teljesíti azt, ő ugyanúgy válhat ellenségeddé, mint az, aki alattomos szándékát csomagolta az ígéretébe (gondolj csak bele, hány nagy szerelem válik gyűlölködő harccá idővel). Pedig valójában mindketten tanítanak.
Arra tanítanak, hogy ne higgy el mindent, amit neked mondanak. Arra tanítanak, hogy Te mindig tartsd a szavadat. És arra is tanítanak, hogy soha ne engedj túl nagy teret az elvárásaidnak. Mert valójában ezért terhelt meg ennyire egy be nem váltott ígéret. A csalódásod oka az, hogy elvárásaid vannak. Érezheted őket persze jogosnak, de akár azok, akár nem, nagyon könnyen kerülhetsz abba a számodra fájdalmas helyzetbe, hogy többet vársz valakitől, mint amennyit ő hajlandó teljesíteni. Vagy mint amennyire jelenleg képes.
Jobban jársz tehát, ha az ígéreteket mindig, kivétel nélkül mindig fenntartásokkal kezeled. Nem feltétlenül azért, mert valaki szándékosan próbál Téged megvezetni – bár ilyen emberből is akad bőven –, hanem azért, mert ritka a következetes elköteleződés. A legtöbb ember ugyanis még a saját életéért sem mindig tud vagy akar felelősséget vállalni, nemhogy azért, hogy a Tiédet az ígéreteinek betartásával szebbé tegye. Aki pedig vállalja ezt a felelősséget, az is kerülhet akár önhibáján kívül is olyan helyzetbe, hogy az ígéretét már soha nem tudja a tettek szintjére emelni.
Az ígéretekre – jöjjenek akár a hozzád legközelebb állóktól, akár ismeretlenektől – érdemes lehetőségként tekintened. Jó, ha bejönnek, de ha a másik lehetőséggel kell szembesülnöd, az se érjen teljesen váratlanul.
Csak csináld
Valójában nem is lenne semmi gond az ígéretekkel, ha annak kezelnénk őket, amik valójában: a másik ember pillanatnyi érzelmi, lelki és intellektuális állapotának megfelelő, jövőről alkotott jelenlegi elképzelésének. „Mi van??” – törhet most fel belőled a fájdalmas kérdés, miközben kikerekedett szemekkel próbálod értelmezni az előző mondatot. Pedig nem olyan bonyolult, mint amilyennek elsőre hangzik.
Amikor valaki ígér neked valamit, akkor vagy a saját érdekeit nézi, és az ígéretét eszközként használja (ők a manipulátorok), vagy nagyon is komolyan gondolja azt a jelenlegi helyzetében. Arra viszont hiába vársz garanciát, hogy a jelenlegi élethelyzete, gondolkodása és érzései később is változatlanok maradnak, és abban sem lehetsz biztos sosem, hogy ha a körülmények változnak, akkor az ígérettevő továbbra is fenntartja az ígéretét.
Szar ügy, tudom. De hiába próbálnánk romantikus ábrándokba csomagolni a valóságot: a holtomiglan-holtodiglan ígéretek több mint fele nem holtig tart, az üzleti együttműködések jelentős részét hamar felülírják új érdekek, a találkozókra pontosan csak kevesen érkeznek, és a lakásfelújításon is csak az előzetesen segítséget ígérők töredéke jelenik meg. Nem feltétlenül azért, mert az emberek seggfejek – persze bizonyos esetekben éppen ez az oka –, hanem azért, mert a körülmények változtak, és velük együtt a prioritási listájuk is.
Van, aki önmagát sem ismeri eléggé. Az emberek jelentős része ilyen. Gondol valamit most, ki is mondja neked, aztán változik a helyzet, és vagy nem tudja kezelni a változást, vagy annyira leköti, hogy nem marad energiája az ígéretének betartására. Ezért nincs sok értelme az elvárásaidnak.
Aki számára fontos vagy az cselekszik. Akinek Te kellesz, az veled marad. Aki komolyan gondolja, az segít neked. Aki valóban szebbé akarja tenni az életedet, az szebbé fogja tenni, bárhogy is változnak a körülmények. A többieknek pedig úgyis csak szavaik vannak.
Ezért én azt javaslom, felejtsd el az elvárásaidat. Figyelj a jelekre – mert azok mindig vannak –, ismerd meg a körülötted lévő embereket, és mindenekelőtt ismerd meg önmagad. Mert amíg belül valami hiány van, addig könnyen beengeded a kitöltésére tett ígéreteket. És csalódni fogsz. Nagyon gyakran csalódni fogsz. Ha azonban megtanulsz a jelen pillanatra figyelni, és – bármilyen nehéz is eleinte – a szavakat is csak a jelen pillanatra vonatkoztatni, akkor csalódásaid jelentős részét egyből ki is szűrted.
Emberek vagyunk. Változunk. Az ígéret csak akkor ér bármit is, ha tettek követik. De akkor sem az ígéret számít valójában, hanem maga a tett. Ha ezt elfogadod, akkor nem lepődsz meg többet, ha a bonbonon csak a cukormáz édes. És nem haragszol már fölöslegesen arra, akitől kaptad, hiszen megérted, hogy valaki vagy valami neki már fontosabb, mint Te vagy. Ennyi fért bele a kapcsolatotokba.
Ígéretet adni felelősséggel jár. De elfogadni is. Bármelyik oldalon is állsz éppen, ezt jó, ha tudod. Ha valaki ígér nekem valamit, már nem várom el, hogy be is tartsa azt. Ez óriási szabadság. Nem neki, hanem nekem. Már csak arra figyelek, hogy most, ebben a pillanatban a kapcsolatunk építő vagy romboló jellegű-e. Hogy a jövőben mi lesz, az majd a jövőben kiderül – akkori cselekedeteink eredményeképpen. Akinek pedig csak szavai vannak, azzal megkímélhetjük egymást a fölösleges köröktől, ha az ígéreteit egyből a kukába helyezi. Megmutatom, merre van.
Van egy nagy dobozom a padláson. Be nem váltott ígéretekkel van tele. A Tiéd már nem fér bele.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Gábor, nyilván ígértek neked valamit önzetlen, pozitív segítőkészségből, amire szükséged volt. Ha még csak nem is támogattad – az akár több éves – munkát a segítő együttműködéseddel, mégis mit várhatsz.
Szia Gabor 🙂
Igerni nagyon konnyu. Az emberek gondolkodas nelkul meg is teszik azt. Aztan ha teljeseiteni kell, akkor van gond. Sokszor nem kis gond.
Ha egy kicsit komolyabban vennek, talan tudatosulna bennuk, hogy ha valakinek igernek valamit es nem tartjak be, ez forditva is megtortenhet. Nekik igernek, – ne addj isten tobbszor is, – es nem tartjak be, akkor ok hogy viszonyulnanak az igeretet megszegohoz.
Akinek megigersz valamit az elvarja, hogy tarsd is be, vagyis legy szavahiheto. Es ez forditva is igy van! Te is elvarod ugyanezt! Ennek is, mint mindennek, ket oldala van. Es minimum ket ember kell hozza.
De miota vilag a vilag – es az lesz, mindig voltak es lesznek igeretek es be nem tartott igeretek is. Lesznek elvarasok es hiaba valo elvarasok is. Az emberek mar csak ilyenek.
Koszonom a mai tantast is. Udv. Rozika.
Nem furcsa hogy a hozzászólások nagy része mintha csak az írás “ÍGÉRETEK-ről” szóló részét olvasta volna el és totálisan figyelmen kívül hagyta volna az “ELVÁRÁSOK” kategóriát.
Szia kedves Gábor!Az írásod jól tükrözi a mai gondolkodásmódot, emberi felfogást!De sajnos hiányzik egy nagyon fontos elem, ami az “Egyenes Jellemet” takarja.Amely sajnos a mai világban eltűnőben van, sokan csak a fogalmát ha ismerik.”Tisztelet a kivételnek!”Az adott szó, ígéret ami kötelez, az nem szél ami jön megy, hanem becsület!Minden ember annyit ér amennyit a szava!Egy ember igazi értéke a jelleme!Az őszinte szó, a szavahihetőség véleményem szerint fontos jellemvonás.Mert azt az embert lehet komolyan venni akinek a szavának van hitele.Nem lehetne felelőtlenül következmények nélkül ígérgetni, és evvel szíveket életeket tönkretenni.Hibáztatni azt az embert, aki jóhiszeműen bízva elhitte a jóságából adódóan az ígéretek hitelességét.Nem lehet felmenteni valakit avval, hogy komolyan gondolta, de meggondolta magát ezért vagy azért…!Ezek kifogások, hogy az ígéretét miért nem tartotta be valaki.Egy embernek legyen már magával szemben annyi elvárása, saját tükre amibe bele tud nézni, hogy amit mond az legyen valós és ne okozzon csalódást másoknak. Könnyelműen hamis ígéretekkel kecsegtetni valakit, rózsaszín ködöt festeni valaki elé az érzéketlen dolog, érzésekkel játszadozni, ami nem tisztességes, és visszaüt mert kudarcként él meg idővel az a személy, aki hamis és nem szavahihető.Idővel visszaköszön az ilyen emberek hiteltelensége.Ugyanis amit adunk másoknak azt fogjuk vissza is kapni, csupán idő kérdése.Evvel egy ember önmagát minősíti és állítja ki magáról a bizonyítványt.Hogy egy ember mennyit is ér, az mindent elárul róla, ahogyan másokkal bánik.Az a baj, hogy az értékrendek nagyon elmosódtak a mai gondolkodásmódban.Minden ami szép érzés és természetesnek kellene lennie az sajnos háttérbe szorul.Helyére a hamis, felszínes, külsőséges dolgok kerülnek amik értéktelenek!Hol marad az egyenes jellem, a méltóság, a tartás, a hiteles őszinte szó amit tettek is követnek, a lojális, empatikus és humánus, korrekt emberi viselkedés?Egy ember maradjon meg embernek bármilyen körülmények között és ne vetkőzzön ki önmagából, mert ettől marad meg embernek!Számomra ez a prioritási értékrend, ami a neveltetésemből is fakad, de ki ahogyan él úgy ítél én így gondolom.Sajnos kevés helyen esik szó az igaz emberi értékekről, ezért fontosnak tartottam a meglátásomat evvel kapcsolatba megosztani másokkal is ezért írtam le mindezt!Tanulságosak az írásaid amit köszönök, hogy olvashatom!Sok sikert a továbbiakban, amit követni is fogok!Szeretetteljes, vidám napot kívánok neked! Üdv: Lívia 🙂
Szia Gábor! Nagyon szépen köszönöm Neked ezt az írást! A lelkemből beszéltél! Nagyon szeretem ahogy írsz, ahogy gondolkodsz és a témák is mindig találóak! Sokat segítenek abban, hogy a kavargó, sokszor fájdalommal, csalódással átitatott gondolataimat helyre tegye, rendszerezze! A jövőben is nagyon várom és szívesen olvasom a gondolataidat! Szeretném hinni, hogy eljön az az idő amikor egyre több pozitív, örömteli dolgokról szólhatnak az írásaid. Ehhez viszont arra van szükség, hogy egyre többen legyünk olyanok ezen a földön akiknek hasonló gondolatok, érzések irányítják cselekedeteiket. Akik mernek élni álarcok és játszmák nélkül! Legyen szép napod! Andi
Kedves Gábor ! A legjobb pillanatban bukkantam rá az irásaidra es pont ez most magyon aktuális nekem . A volt párom , aki sokadjára akarja ujra kezdeni a kapcsolatunkat sokszor igért nekem . Ahogy te is írtad a sep szavak , a csodásnak hamgzo igéretek mindig megvoltak , de amikor eljött a map , a pillanat hogy teljesitteni kellett mindig megváltozott vagy közbe jött valami … Most ott tartunk hogy en már nem hiszek a puszta szavakmak . Megmondtam neki hogy majd ha tettekkel bizonyit nemcsak szavakkal akkor hiszek neki . O csodálkozik es ugy érzi hogy bármit tesz en ugy se fogok hinni neki . Nem érti vagy nem akarja megérteni amiröl beszélek . De kérdem en hogy lehet hinni egy olyan embernek , aki folyton csak szavakkal igért , tettekel cselekedettekkel pedig semmit ? Örülök hogy pont ma találtam rá erre az irásra , igy ez is segithet talán nekem hogy álljak hozzá . Szép napot ! Andi
Egy fantasztikus írás megint. Köszönöm Gábor! Minden írásod egy csoda! Már “rongyosra” olvastam igen sokat közülük, a mindennapokba azonban sajnos még nem igazán sikerült átültetnem, a jelenben továbbra is hiányzik belőlem a tudatosság, türelem, tudatos jelenlét?!-nem is tudom, hogy igazán mi!-hirtelen természetű vagyok, (kos,ha hiszel az ilyesmiben), előbb cselekszem, mondom, minthogy gondolkodnék. Bele megyek meddő vitákba, veszekszem, ahelyett, hogy ráhagynám azt életem megrontóira. De témánál maradva, könnyen ígérek is, s mivel szigorú vagyok magamhoz kőkeményen be is tartatom magammal ígéreteim, de nyilván ez sem egészséges magam felé, csak maximum becsületes mások felé. Szóval nem tudom, hogy minek segítségével tudnám elcsípni azt a századmásodpercet, amikor az agyam dönt és belerohan az adott szituációba, ahelyett, hogy elegánsan, nagyvonalúan, finoman és nőiesen hátat fordítana és arrébb sétálna. Két kisgyermek van, kevés lehetőségem van csendben csak befelé figyelni, s ha lenne is, elkalandozik ezer felé a gondolatom. Nem tudom érthető-e amit írtam, de ha van jó tanácsod erre a problémára hálásan megköszönöm.
Nagyon jó írás, és nagyon tanulságos. Valóban változhat ember, helyzet vélemény. Ígérünk sokan, sokfélét. Azért még valamit hozzátennék a be nem tartott ígéretekhez, és hogy ez szándékos-e vagy sem. Számomra nem mindegy, hogy egy ígéret miért nem valósult meg. És azért nem, mert ha változott ember helyzet, vélemény, azt meg lehet mondani. Lehet tájékoztatni azt akinek ígéretet tettünk, hogy miért nem valósítjuk meg. Számomra az hiteles ember aki ennek a felelősségét fel tudja vállalni, és nem is neheztelek rá. Megpróbálom elfogadni, megérteni. Tisztelt annyira, hogy elmondta.
Olvasom az írásaidat. A többi is érdekes, de ehhez most hozzá is szólok. A kapcsolatokat mérgezik ezek az elvárások, sokáig hordjuk szívünkben a másik által nem is értelmezhető bántásokat. Csak annyi a kérdésem, ha kidobjuk az ígéreteket, ha kiürítjük annak kosarát, nem marad-e érzelmi sivatag a helyén? Mert bátran megyünk tovább, de nem leszünk-e érzelmi vesztesek, mert lelkünkben csak keménység, a szeretetre képesség hiánya marad. Nem tudom, de ennek az esélyét valódinak látom.
Semmit sem tudok hozzátenni, pontos az állapot leírása, a kilátástalanság helyzetének bemutatása, s abból a kijutás lehetősége. Köszönöm ezt az írást, a megfogalmazás pontossága felülmúlja az én fogalmazási képességeimet, s az érzelmeimet jól elemzi.
Szia Gábor hát ebben nagy az igazság sajnos nekem van ilyen bőven, Igez a férjem ilyen ő csak igérget de ő meg az ellenségem is lett, De miért is? nem tudom amai napig sem 24-év után miért kapom ezt. Nem mondja meg az igazat sőt nagyon is hazudik, reménykedem, hogy egyszer talán megtudom . Köszönöm , hogy rátaláltam erre az oldalra Hálás köszönet érte Tisztelettel Buella Jánosné