Életed során sokan voltak és lesznek is olyanok, akik segítenek neked – köztük olyan emberek is, akik szívből utálnak, vagy egyszerűen csak leszarnak téged. Talán sokakhoz hasonlóan benned sem pislákol a hála érzésének legkisebb lángja sem ezen emberek iránt, pedig igazán megérdemlik. Megérdemlik, hiszen – akaratukon kívül – rendkívül sokat tesznek a sikereid és a boldogságod érdekében. Ők azok, akik kemény, de nagyon fontos leckére tanítanak.
Persze kizárólag az ő viselkedésüket nézve gyakorlatilag annyinak tűnik az életedben betöltött szerepük, hogy csúnyán keresztbe tettek neked, ezért simán nevezhetnéd őket akár seggfejeknek is. Harcolhatnál ellenük gyűlölettel a szívedben, vagy eláshatnád őket elméd legmélyebb, legsötétebb zugába, azonban ha picit mélyebbre nézel, ha kilépsz a sértett áldozat kényelmes szerepéből, akkor rájössz, hogy ezek az emberek valami nagyon fontosat adtak neked: lehetőséget.
Lehetőséget, hogy tanulj, lehetőséget, hogy fejlődj, lehetőséget, hogy magabiztosabbá és erősebbé válj, lehetőséget, hogy felfedezd saját belső értékeidet, és lehetőséget, hogy megszabadulj a régóta őrizgetett hazugságaidtól. Mert ahogy mindannyiunkkal, veled is előfordult már párszor, hogy többet láttál bele egy emberi kapcsolatba, mint ami, és amikor egyre tisztább jelzéseket kaptál erről, akkor nem maradt más, mint a változástól való félelem és a biztonság kényelme által indukált hazugság.
Kegyes, mégis veszélyes hazugságok ezek. Hogy amit érzel, az nem igaz. Hogy Te mindent jól csináltál. Hogy a biztos rossz jobb, mint a bizonytalan jó. Aztán érkezik valakitől egy határozott NEM, és borul minden. Mert Te igent vártál: azt hitted, soha nem hagy el az, akit szeretsz, mindig számíthatsz arra, akit barátodnak hittél, nem csapna be az üzleti partnered, és akinek bizalmat adtál, az nem játszadozna veled.
Aztán kiderül, hogy de, mégis van ilyen. Mégis tudnak neked nemet mondani olyanok, akikben hittél. Sőt, még olyanok is, akiknek Te nem tudnál nemet mondani soha. Kiderül, hogy hazudtál magadnak (vagy ha egy gyenge eufemizmust könnyebben befogad a lelked: illúziókat kergettél), és a határozott NEM hallatán minden, amit korábban bemeséltél magadnak, egyszerre ömlik a nyakadba – méghozzá olyan erővel, hogy hirtelen nem is tudsz mit kezdeni vele.
Csalódottság. Fájdalom. Kilátástalanság. Mindez azért, mert olyat hittél valósnak, ami nincs, de tovább már nem tudsz hazudni magadnak. Már tisztán látod a valóságot, amit eddig nem akartál észrevenni. Ilyenkor azonban könnyen elkövethetsz egy újabb tévedést is: hajlamos vagy csak azt látni, ami (szerinted) van, azt viszont nem, ami lehetne. Az önsajnálat mocsarában elmerülve nem veszed észre azt az óriási lehetőséget, amit azoktól az emberektől kapsz, akik visszautasítottak.
Mert a visszautasítás csak eleinte tűnik tisztán tragédiának. Minden egyes NEM, amit másoktól kapsz, nagyon fontos szerepet tölt be az életedben.
A fejlődés útja
Életem során sokszor és sok formában mondtak nekem nemet. Volt, aki nyíltan, élesen vágta hozzám ezt a három betűt. Volt, aki magyarázkodott. Volt, aki a fülembe súgta, hogy neki könnyebb, nekem pedig még fájdalmasabb legyen. Volt, aki becsapott, és igen mögé rejtette a nemet. És olyan is volt, akire hiába vártam, csak az idő mondatta ki velem azt, amit ő képtelen volt kimondani. Sokféle csomagolásban kaptam meg ugyanazt a tartalmat.
Akkor nagyon fájt. Akkor sokat szenvedtem emiatt. Volt, amit nem is értettem, hiszen úgy gondoltam, nem érdemeltem meg a visszautasítást. Önmagamból indultam ki, nem a másik emberből. Magamra vettem azt is, amihez valójában semmi közöm nem volt. Áldozat voltam. Semmi több, csak egy összetört áldozat.
Aztán elkezdtem nézelődni befelé. Elkezdtem keresni az okokat és az összefüggéseket. Megérteni azt, hogy ami történt, az lehet számomra csapás, de lehetőség is. Hogy a másik embertől kapott nemet igenné formálni nem tudom, az viszont kizárólag rajtam múlik, hogy mit kezdek vele. Ezzel sem ő, sem senki más nem rendelkezhet, csak én magam.
És minden egyes alkalommal, amikor valaki visszautasított, ellökött magától, vagy keresztbe tett nekem, megkerestem azt, hogy ez miért és hogyan lesz jó nekem. Most már nagyon hálás vagyok ezeknek az embereknek. Volt, akinek hamar, és volt olyan is, akinek csak évek kemény munkája után tudtam magamban köszönetet mondani. De ahogy megértettem az életemben betöltött szerepüket, a neheztelés helyét szép fokozatosan a hála érzése vette át a szívemben.
Hálás vagyok azoknak is, akiket az irántam érzett ellenszenvük vezetett, azoknak is, akiknek fontos voltam ugyan, csak nem eléggé, és azoknak is, akik egyszerűen szartak a fejemre. Nagyon hálás vagyok mindannyiuknak, mert tudtukon és akaratukon kívül nagyon sokat adtak nekem.
Mi lett volna velem nélkületek?
Köszönöm nektek, akik nem hittetek bennem. Akik azt mondtátok, hogy az álmaim semmit nem érnek, akik kinevettetek azért, hogy mire vágyom, és akik megpróbáltatok lebeszélni a céljaimról. Köszönöm nektek, mert általatok még több erőt találtam önmagamban ahhoz, hogy megvalósítsak mindent, amit a fejembe vettem.
Köszönöm nektek, akik kiskoromban gúnyoltatok azért, mert raccsoltam. Nélkületek lehet, hogy soha nem tanultam volna meg rendesen pörgetni az R betűt. Nem gyakoroltam volna nap mint nap még a nyári szünetben is, nem lettem volna olyan mérges, amikor nem sikerült, és lehet, hogy elhittem volna, hogy soha nem is fog.
Köszönöm nektek, akik vékony, gyenge gyereknek tartottatok régen. Rengeteg erőt szabadítottatok fel bennem, hogy keményen eddzek, és évekkel később olyanok is tiszteljenek, akik korábban lenéztek.
Köszönöm nektek, akik nemet mondtatok, amikor bajban voltam és segítséget kértem tőletek. Ha segítettetek volna, talán soha nem jöttem volna rá, hogy mi mindenre vagyok képes én magam.
Köszönöm nektek, akik azt mondtátok, nem tudok megcsinálni valamit, mert kevés vagyok hozzá. Köszönöm, mert akaratotokon kívül tápláltátok azt a belső tüzet, ami egészen addig hajtott, amíg meg nem csináltam, amit akartam.
Köszönöm nektek, akik elhagytatok, amikor én azt hittem, soha nem teszitek meg velem. Lehetőséget adtatok arra, hogy megkeressem azt az embert, akinek olyan fontos vagyok, hogy tényleg soha nem mond le rólam. Azt az embert, akire mindig is vágytam, és akiből nagyon kevés, talán csak egy van egy ember életében.
Köszönöm nektek, akik megpróbáltatok lenyomni, hogy ti magatok erősebbnek látsszatok. Rendkívül sokat jelentett ez nekem, mert fejlődésre ösztönöztetek. A gyengeségemből erőt merítettem: valódi erőt, ami nem a félelmek elfedését szolgálja, hanem belülről jövő, őszinte önkifejezés.
Köszönöm nektek, akik egy könyöktörés, majd egy stroke után megpróbáltatok lebeszélni a harcművészetről, mondván, hogy az nem nekem való, sétáljak csak inkább. Nélkületek nehezebb lett volna újra téglát törni, újabb mestervizsgákat tenni, és még keményebben edzeni, mint azelőtt.
Köszönöm nektek, akik megpróbáltátok elhitetni velem, hogy szar ember vagyok. Megtanítottatok arra, hogy önmagamban vagyok értékes, nem mások tesznek azzá. Megtanultam, hogy ne akarjak mindenkinek tetszeni, hanem csak azokkal törődjek, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagyok.
Köszönöm nektek, akik becsaptatok, meghazudtoltatok, elárultatok. Megtanítottatok nekem egy nagyon fontos dolgot: azt, hogy a bizalom nem jár, hanem ki kell érdemelni. Megtanítottatok arra, hogy ezt a drága kincset ne adjam oda olcsó embereknek.
Köszönöm nektek, akik hazudtatok nekem nyíltan, vagy sumák módon. Megértettem végre, hogy miért fontos az őszinteség, és mit jelent annak hiánya egy emberi lélek és egy emberi kapcsolat számára.
Köszönöm nektek, akik kéretlenül elhalmoztatok a véleményeitekkel. Nagyon hálás vagyok, hogy a segítségetekkel megtanultam őszintén leszarni, hogy ki mit gondol, és elkezdtem követni a saját szívemet. Megtanítottatok arra, hogy más helyett mindenki tud okos lenni, de a valódi segítő nem azt mondja meg, hogy mit tegyél, hanem visszavezet önmagadhoz.
És köszönöm nektek, akik azért mondtatok nemet, mert nem voltam számotokra olyan fontos, hogy foglalkozzatok velem. Megtanultam, hogy ez teljesen rendben van, hiszen mindannyiunknak véges az energiája és az itt töltött ideje. Megtanultam én is nemet mondani olyan dolgokra, amik nem férnek bele az életembe.
Kedves szeretteim, kollégáim, barátaim és álbarátaim, ismerősök és ismeretlenek: nagyon köszönöm nektek minden segítségeteket. Köszönök minden egyes nemet, minden egyes fájdalmat, minden egyes csalódást, amelyek mind egy-egy nagyon fontos leckévé váltak az életemben.
Amit kaptam, továbbadom
Volt, akit utáltam azért, mert visszautasított. Volt, akit rossz embernek tartottam, és olyan is volt, akit jónak, és épp ezért nem értettem, miért teszi ezt velem. De megtanultam, hogy minden sajnálkozás, minden utálat, minden negatív érzelem csak rabságot okoz. Megértettem, hogy a NEM is lehet olyan értékes, mint az IGEN.
Ma már sokszor azonnal megértem ezt, de néha, az igazán fontos és kemény visszautasításoknál még mindig meghal a lelkem. Aztán megértem, hogy ami történt, annak nemcsak oka, hanem értelme is van, és megköszönöm a tanítást. Mert ha senki nem lök bele a tenger közepébe, akkor talán soha nem tanulok meg úszni. Ezért érzek harag helyett őszinte hálát az ilyen emberek iránt.
Kedves ellenségeim, barátaim, és mindenki, aki nemet mondott: én nem tudtam nektek annyit adni, mint amennyit ti nekem adtatok. Én talán csak elvenni tudtam: elvenni az örömötöket, amikor láttátok, hogy újra felemelkedek. Elvenni az önbizalmatokat, amikor megláttátok a saját gyengeségeteket. Elvenni a nyugalmatokat, amikor néha megszólalt a lelkiismeretetek. Elvenni a reményeteket, hogy mások elnyomásával elérhettek valódi sikereket. Elvenni az illúziótokat, hogy értékes, jó emberek vagytok. Elvenni a lehetőséget, hogy egy új barátot szerezzetek.
Nem tudtam nektek adni semmit, talán csak egy pillanatnyi örömöt, amit akkor éreztetek, amikor a mélybe nyomtatok, vagy amikor tőlem megszabadultatok. Talán még ennyit sem. Talán nem is így akartátok. Talán csak féltetek. De mindez már nem számít. Ti adtatok, én elvettem, és bár nektek már valószínűleg soha nem adhatok, de a fejlődésem eredményét, amit akaratotokon kívül nektek köszönhetek, átadom másoknak. Építem magamat, és próbálok segíteni másoknak is abban, hogy ők is így tegyenek. Hogy a világ egy picivel szebbé váljon, és ebben nektek is részetek legyen. Hogy minden egyes NEM értelmet nyerjen.
Mert megyek én az egész világ ellen is, ha kell, de megtanultam, hogy nem kell. Elég, ha csak megyek az utamon. Lesznek akik csatlakoznak majd, lesznek, akik jó szándékkal segítenek, és lesznek, akik a nyomomban akarnak haladni az általam kitaposott úton. Lesznek, akik elismerően bólogatnak, lesznek, akik bosszankodnak, lesznek, akik megpróbálnak visszahúzni, és lesznek, akik újra baráttá akarnak válni, miután cserben hagytak és még erősebben visszatérni láttak.
Lesz, aki igent mond, és lesz olyan is, aki nemet. És én mindkettőjüknek nagyon hálás leszek.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Vannak kilátástalannak tűnő helyzetek. Olyan mélypontok, amelyekből úgy érzed, lehetetlen
Tovább
Az önfejlesztés paradoxona – talán így lehetne röviden összefoglalni azt
Tovább
Vannak tiszta helyzetek. Jellegüket tekintve mocskosak, de számodra tisztán láthatóak.
Tovább
Kiállni önmagunkért fontos képesség, amely az embertársainkkal való konfliktusok számát
Tovább
Vannak dolgok, amik nagyon mély sebeket okoztak a lelkedben. Átvertek,
Tovább
Kedves Gábor! Szeretem az írásaid, de most az merült fel bennem, h mi van azokkal, akiket annyira megrácigalt az élet, h nem Képesek felállni, tényleg lehetetlenség kűzdősportot kezdeniük mondjuk egy baleset utßn, vagy csak a korai sérüléseik miatt nem képesek ennyi erőfeszítést tenni. Vagy akik nem olyan szerencsések, h megtalálják azt a partnert, aki valóban igazán szereti őket, vagy talál olyan embert, de mondjuk nem vonzódik hozzá.. Nekik mit mondanál? – pszichiátrián dolgoztam, hidd el, vannak ilyen emberek…és szeretnének felállni, de a képességeik korlátokat állítanak.. Hm?
Köszi a válaszod! Kr.
Kedves Gábor !
Megint , s mint már olyan sokszor : szebben , jobban érthetőbben megfogalmaztad mindazt , amit érzek .
Nagyon sokat köszönhetek Neked : megtanítod a dolgokat máshogyan látni és így könnyebb elfogadni azokat .
Köszönet és hála . Várom a további tanításokat is . Szeretettel : Edit
IGEN…szep…IGY VOLT VAN s LESZ…:)
Köszönöm a választ Gábor! Természetesen én is úgy gondoltam hogy a düh csak addig tart mig kiadod magadból és ha ezt még hasznossá is tudod tenni akkor azzal már nyertél!! Utána el is kell engedni mert különben tovább süllyedsz!! De a téli tüzelőm a helyén van!! ???
Nagyon szívesen. 🙂 Menni fog bizony, mert teszel érte. Nagyon sok sikert kívánok hozzá, és ha átmenetileg nem úgy alakul valami, ahogy szeretnéd, akkor se keseredj el. Ami még nem megy, az nem azt jelenti, hogy nem is fog menni, csak azt, hogy még van vele dolgod. 🙂
Kedves Gábor!
Köszönöm a válaszodat és a belinkelt írást. Fejben már nagyon jól értem, most pusztán át kell ültetnem a gyakorlatba. Menni fog 🙂
Kedves Mária, köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy hasznos volt az írásom. 🙂 Teljesen egyetértek Veled, én is adhattam valamit azoknak az embereknek, akik figyeltek és észrevették a reakciómból vagy magából a helyzetből azt, amit tudnak hasznosítani. Nagyon sokan nem veszik észre, ezért írtam, hogy nem tudtam nekik semmit adni, de valóban van egy szűkebb réteg, aki figyel és tanul minden helyzetből. A cél, hogy egyre szélesebb legyen ez a réteg. 🙂
Kedves Anita, nagyon szívesen 🙂 Örülök, hogy eljutottál az elfogadásig, és nem kell erőltetni a hála érzését, az majd szépen kialakul benned, amikor nemcsak felfedezed az új lehetőségeket, hanem már élsz is velük. Nagyon jó a hozzáállásod, úgyhogy ne aggódj, minden alakul majd benned szépen természetesen. 🙂
Nagyon szívesen Edit, örülök, hogy hasznos volt. A “problémád” gyökere szerintem ez a gondolatod: “neki tartozom a legnagyobb hálával”. Nem, nem tartozol neki semmivel. Ha valaki ad valamit, és vár érte valamit Tőled cserébe, az nem tiszta szeretet, hanem üzlet. Te a születésedkor nem akartál üzletelni. Kaptál szeretetet, de nem kell elszámolnod vele. Ha szereted édesanyádat, akkor szeresd, legyél jó vele, de ne azért, mert bármivel tartozol neki. Nem tartozol.
Az elnyomó szeretetről itt írtam, hátha hasznos lesz számodra: http://hasznaldfel.hu/2016/03/shanghai-effektus-avagy-szeretettel-is-lehet-olni.html
Valószínűleg mindenképpen meg kell bántanod őt ahhoz, hogy megértse, nem élheti a Te életedet. Vannak olyan szülők, akik magukhoz akarják láncolni a gyereküket, de a tiszta szeretet elfogadó és szabadságot hagyó. Anyukáddal azt érdemes megértetned, hogy nem arról szól a szeretet, hogy azt adod a másiknak, amire szerinted szüksége van, hanem arról, hogy azt adod neki, amire valóban szüksége van.
Szerintem próbálj vele kedvesen, de határozottan beszélni erről. Nem élheti a Te életedet, és nem is irányíthatja azt. Ha őszintén szeret, akkor engedje, hogy a saját utadon járj, segítse az utadat, de ne akarja megváltoztatni. Ha ezt nem érti meg, akkor nem feltétel nélküli a szeretete, és akkor csak Te tudod annak kezelni a kapcsolatotokat, ami, és csak Te tudod szabályozni, hogy mikor mennyire engeded meg neki, hogy az életed és a döntéseid része legyen.
Nagyon köszönöm Erika, örülök, hogy hasznos volt. 🙂 Igen, a düh, hatalmas energiákat szabadít fel, és van, amikor tényleg helye van eleinte. Aztán amikor már elindultál az új úton, érdemes a dühödet is elengedni, mert ami addig segített, az egy idő után már megkötöz. Itt írtam erről korábban: http://hasznaldfel.hu/2015/03/hogyan-eld-tul-teljes-erzelmi-osszeomlast.html
Abban is teljesen egyetértek, hogy ez a hozzáálláson múlik. Aki nem ragaszkodik görcsösen az általa elvárt eredményekhez, hanem ahogy Te is mondtad, magára az utazásra figyel (még ha nem is tudja mindig élvezni azt), az képes minden negatív tapasztalatából valami nagyon hasznosat kihozni. 🙂
Bizony, kell idő a szívnek, add meg neki nyugodtan. Annak pedig nagyon örülök, hogy az agyad már tudja, mi az irány. 🙂
Kedves Gábor, ez az írás is tapasztalati tanítás és mint ilyen nagyon jó. Mindnyájunknak mondtak és mondanak NEM-et és van, aki elfogadja, ha nem is rögtön a lecķét, és pozitívan tanul belőle és van, aki nem, mert beleragad egy haragba, önsajnálatba akármibe. Azt viszont ne mond, hogy te nem adtál semmit, mert te is tanítottál a NEM- re adott válaszokkal, és ebből is van aki tanult és van aki nem, mert beleragadt az irigységbe, közönybe, akármibe. Mindenki a saját sarának a kovácsa és elviselője. Ez az amit nehezen akarunk megtanulni, sajnos. Viszont fejlödő képesek vagyunk, mindenki a saját ritmusába és ebben bízhatunk és bíznunk is kell. ?
Kedves Gábor! Köszönöm az értékes sorokat, számomra egy következő lépcsőfokot mutatnak meg. Remélem, sikerül fellépnem oda is. Végre eljutottam az elfogadásig, már nem kérdezem, hogy “miért”, nem érzek heves elégtétel vágyat, helyére tudtam tenni a felborzolt igazságtalanságérzésemet, sőt, már találtam előnyöket, plusz képességeket is a velem történteknek köszönhetően, de hálát még nem érzek azért, ahogy bántak velem. MÉG! De elgondolkodtat az írásod és lendületet ad! 🙂
Köszönöm az írást. Ugyanitt tartok és nem tudtam volna ilyen árnyaltan megfogalmazni. Egyetlen neuralgikus pontom van még, ők a szüleim. Konkrétabban: Anyám. Igazi “elnyelő anya”. És bár konkrétan neki tartozom a legnagyobb hálával, valahogy normálisan kellene tudnom vele rendezni a kapcsolatomat, még ezen a létsíkon. Megváltoztatni nem tudom (és talán nem is kell…), a hozzám való viszonyulását (képtelen elfogadni, hogy felnőttem..), elfogadni nem tudom, megbántani nem akarom, elmenekülni nem fogok.
Akkor? Bármilyen meglátást szívesen fogadok. Köszönöm.
Kedves Gábor! Egy újabb fergeteges írás!! Bár elég nehéz hálásnak lenni ahhoz, aki a sárba tiport és a padlóra küldött, de biztos annak is eljön az ideje. Igazából ez hozzáállás kérdése is. Mert van aki csak nyafog, sajnáltatja magát és képtelen a változtatásra és van aki “jusztis”, “csakazértis” továbblép és megkeresi, megtalálja az újat és a lehetőségeket. Amúgy a düh iszonyatos energiákat szabadìt fel, persze nem rosszra használva, hanem olyan dolgokra ami előre visz!!! Ezt “sajnos” tapasztaltam. Olyan volt mint egy boxzsák!! (Dühből 30q fát pakoltam a helyére egyedül egy délután alatt!) A “nem” valóban előre visz, megmutatja az utat de csak annak, aki hisz a saját erejében, kitart és nem száll ki a hullámvasútból, hanem élvezi az utazást! ☺
Válasz egy ma velem történt dologra. Sz*rul esett és (fejben) tudom nem kellene. “Az önsajnálat mocsarában elmerülve nem veszed észre azt az óriási lehetőséget, amit azoktól az emberektől kapsz, akik visszautasítottak.”. Látom a lehetőséget, hogy fejlődök tőle, de akkor is sz*ul esik. Ma este kipicsogom magam, és holnap tovább lépek. De kell egy kis idő a szívnek.