Talán feladtad már Te is. Volt egy álmod, hittél benne, próbáltál is közelebb jutni hozzá, de nem sikerült. Jöttek az akadályok. És jöttek azok is, akik azt mondták: „Ne legyél már hülye! Amit szeretnél, annak nincs semmi értelme!” Vagy megmagyarázták, hogy lehetetlenre vállalkozol, és teljesen hiába próbálkozol. Csak mondták és mondták, egészen addig, amíg Te magad is elhitted, hogy nemcsak az álmod hülyeség, hanem Te is egy értéktelen senki vagy.
Sokan jutnak el idáig. Sokan ölnek meg magukban valamit, ami szívből jönne, de a kishitűségük és a megfelelési kényszerük miatt inkább beállnak a sorba, és olyan életet élnek, ami kockázatmentesnek tűnik. És amiben elfogadják őket a többiek. Van azonban egy apró szépséghibája ennek a mentalitásnak: aki másoknak akar megfelelni, az soha nem lesz valóban önmaga, és ahogy a belső feszültsége felhalmozódik, vagy saját magát kezdi el pusztítani, vagy a környezetével kerül folyamatosan konfliktusba.
Mindennapi_MotivacioAmi pedig a kockáztatást illeti, Bertrand Russel nagyon szépen megfogalmazta: „A legtöbbet azok kockáztatják ezen a világon, akik semmilyen kockázatot nem vállalnak.” Ők ugyanis beleragadnak egy megszokott, de lélekgyilkos életbe, és egy idő után élve elsorvadnak.
Persze kifogásokat nagyon könnyű találni, hogy miért nem haladunk a céljaink felé, csak ezek a kifogások mindig megmosolyogtatóak, amikor jön valaki, és amit mások lehetetlennek mondanak, azt ő egyszerűen csak csinálja.
Ilyen valaki Ryan Hickman is. Volt egy álma, elkezdett dolgozni érte, saját vállalkozást alapított, és mindössze 3 év alatt több millió forintnak megfelelő összegű megtakarítást gyűjtött össze. Hogy mire fordítja majd cégének nyereségét, azt pedig ráér bő tíz év múlva eldönteni – amikor már nagykorú lesz. Ryan ugyanis még csak 7 éves.
Ryan_Hickman_1
Igen, jól számolsz, 3 és fél évesen kezdett bele a vállalkozásába, ami a szelektív hulladékgyűjtésre épül. Amikor a Kaliforniában élő kisfiúnak lehetősége volt meglátogatni a helyi újrahasznosítási központot, onnan hazatérve egyből érezte, hogy ez életének fő feladata: szeretné a Földet egy tisztább, élhetőbb bolygóvá tenni, és szeretné minél több élőlény életét megmenteni.
Először az otthoni palackokat és egyéb szemetet kezdte el szelektálni, majd a szomszédokhoz is bekopogott, hogy a fölösleges szelektív hulladékot adják oda neki. Összegyűjtötte, és az érte kapott pénzt eltette. Ilyen egyszerű.
Ryan_Hickman_2
Ryan_Hickman_3
Ez a hétéves kisfiú nagyon hamar ráérzett arra, hogy mi a siker kulcsa. Nem várt valami csoda érkezésére, hanem egyszerűen csak csinálja, amit szeret és amiben hisz. Olyan célt választott, ami lelkesíti, ezért szívesen fordít rá időt és energiát hétről hétre, évről évre. Olyannyira, hogy még az iskolában is besegít a gondnoknak a szemét szortírozásában. Lelkesedésével pedig már nemcsak a szüleit, hanem barátait és ismerőseit is megfertőzte, akik szintén elkezdtek környezettudatosabb életmódot élni.
Ryan_Hickman_4
Szülei egyelőre az egyetemi tanulmányaira teszik félre a megtakarított pénzét, de elmondása szerint lehet, hogy egy nagy szemeteskocsit vesz majd belőle. Majd eldönti. Vállalkozásával ráadásul nemcsak saját magának keres pénzt, hanem jótékony célra is fordít a bevételeiből: cégének hivatalos pólóját árusítja, és a teljes hasznot egy tengeri emlősök védelméért dolgozó központnak ajánlja fel. Ez már eddig 1 millió forint körüli összeget jelentett.

Ez a hétéves kisfiú nemcsak azt mutatja meg, hogy tényleg lehet szemétből is értéket teremteni, hanem azt is, hogy a siker egyáltalán nem az életkortól vagy a külső körülményektől függ, hanem a lelkesedéstől és a kitartástól. Akiben ez megvan, az sikeres lesz. És persze ne feledkezzünk el Ryan szüleiről sem, mert a szerető és támogató környezet rengeteget számít – nemcsak a munkában, hanem az élet minden területén.
Ha van egy álmod, és eddig úgy érezted, hogy kevés vagy hozzá, akkor emlékeztesd magad rendszeresen Ryanre, aki agyalás helyett egyszerűen csak halad előre. Olyan emberekkel vedd körül magad, akik támogatnak a céljaid elérésében, tedd félre a kifogásaidat, és ne az akadályokra összpontosíts, hanem arra, hogy miért kezdted el azt az utat, amiben hiszel.
Mert a Te életed is szólhat többről, mint a napok túlélése és az adó befizetése.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Nem megy. Nincs rá időm. Fáradt vagyok. Ellehetetleníti a környezetem,
Tovább
Vannak dolgok, amiken nem sokat gondolkodunk. Nem tulajdonítunk nekik nagy
Tovább
Tanulni nem csak az idősebbektől lehet. Ha a büszkeség nem
Tovább
Furcsa lények vagyunk mi, emberek. Próbáljuk megszerezni a legjobb dolgokat,
Tovább
- Mester, miért nem megy az elengedés? - Elszakadtál a
Tovább
Sokan szeretnének változást. Változni viszont már kevesen. Nem is azért,
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük