Talán érezted már azt Te is, hogy az akadályok, amikkel szembe kell nézned, igazságtalanul nagyok és félelmetesek. Talán élted már meg azt, hogy minden, amit elterveztél és amiben reménykedtél, egyik pillanatról a másikra semmivé válik. Talán omlott már össze neked is az életed. Ha éreztél már hasonlót, vagy épp most érzed ezt, akkor érdemes megismerned annak a két fiatalnak a történetét, akik nem adták fel, amikor mérhetetlenül gyengének érezték magukat.
Ma Li már kislányként is vonzódott a művészetekhez és a tánchoz, és hamar kiderült, hogy nemcsak lelkesedése, hanem tehetsége is van hozzá. 17 évesen felvették egy neves tánciskolába, amivel fantasztikus lehetőségek nyíltak meg számára. Két évvel később azonban az élete drámai fordulatot vett: egy autóbaleset következtében elvesztette jobb karját – és úgy tűnt, hogy az álmait is végleg elveszti.A tragédia után akkori párja elhagyta, úgy érezte, minden összeomlott, és annyira elkeseredett, hogy nemcsak a táncot, hanem még az életét is fel akarta adni. Szülei segítségével azonban mégis sikerült feldolgoznia élete legnagyobb megpróbáltatását, munkát keresett, és eldöntötte, hogy újra felépíti az életét. Először gyümölcsöt árult, mellette kalligráfiát tanult bal kézzel, majd egy könyvesboltot nyitott.
Elkezdett újra élni. És nem sokkal később elkezdett újra táncolni is: minden félelmét és kételyét leküzdve elfogadott egy felkérést egy táncbemutatóra, amely hatalmas sikert aratott. A fiatal lány, akinek egy tragikus baleset majdnem megölte az álmait, végre visszatalált önmagához.
Zhai Xiaowei sorsa egészen máshogy alakult. Ő egy kis faluban nőtt fel, és már nagyon hamar megismerkedett a nehézség fogalmával. Mindössze négy éves volt, amikor leesett egy traktorról, és a bal lába olyan súlyosan összeroncsolódott, hogy amputálni kellett. Édesapja a könnyeivel küszködve mondta el neki a kórházban, hogy ezentúl sok nehézség lesz majd az életében.
A kisfiú ekkor megkérdezte apjától: „Apu, a nehézség az finom?”
„Igen, kisfiam,” – felelte az apja mosolyt erőltetve magára – „a nehézség egész finom, de nem tudod megenni az egészet egyszerre. Falatonként tudod csak megenni.” Ezután kiment a kórteremből és sírva fakadt.
A fiúnak valóban sok nehézséggel kellett megküzdenie felnőtté válásának útján, de soha nem érezte magát társainál kevesebbnek. Édesapja tanácsát megfogadva apró lépésekkel haladt előre, és kemény munkával sikeres kerékpárossá vált.
(h/t: chinadaily, fitinyou)
A karját elvesztett lány és a lábát elvesztett fiatalember egy fogyatékkal élő művészek számára szervezett rendezvényen ismerte meg egymást. Amikor Zhai Xiaowei meglátta Ma Li-t táncolni, azonnal elhatározta, hogy a kerékpározással felhagyva profi táncos lesz. Teljesen kezdő volt, de nagyon gyorsan fejlődött, és a kitartó munka meg is hozta a gyümölcsét.
A páros sokszor napi 12 órát gyakorolt, hogy egy-egy mozdulatot tökéletesítsen, ám lelkesedésüknek, kitartásuknak és a tánc iránti szeretetüknek köszönhetően valami csodálatos harmónia született köztük. Valami, amit nem lehet szavakkal leírni.
Ilyen tánc ez az élet. Kihívásokkal teli, néha félelmetes, időnként teljesen váratlan fordulatokat hoz, de ha megtalálod azt, amit igazán szeretsz, megfogod a kezét azoknak, akik számodra sokat jelentenek, és megtanulod szeretni önmagadat még akkor is, amikor mélyen vagy, akkor megtapasztalod azt a a csodát, ami végig ott volt benned. Az Élet csodáját.
Nagy köszönet Zsófinak, a Tündérkert Dekor csodagyárosának, hogy felhívta a figyelmemet ennek a két fantasztikus embernek a történetére. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Erre nincsenek megfelelö szavak.Egyszerüen gyönyörű.
Kedves Gábor !
Hálásan köszönöm ezt a videót ! Újabb erősítést kaptam, hogy a félelmemet fokozatosan legyőzzem. Bár még
mindig bennem van ez a mondat rész: ” mi lesz ha elesek…?, újabb törés…”. Többször elindulok, de vissza is
fordulok. Bár haladás van: minden reggel tornázom és csatlakoztam a vízivás kihíváshoz. Hiszem, hogy én is
elérem a célomat. Még egyszer hálásan köszönöm a csodálatos filmet ! !
Az ember fiatalon nem ismeri az életet, és sokszor leértékeli magát.Talán 20 éves koromra volt egy erős önképem,de mégis amikor másokkal összehasonlítottam magam, hiányosságot találtam magamban.Aztán mindenkit többre tartottam magamnál,A két testvérem az idegen nyelvet jól tudta kiejteni, én nem.,szinte csak erőltettem a nyelv tanulást,mivel a szókincsem bővült,szavakat könnyen tanultam,a nyelvtant is jól tudtam,de sajnos nem igen értették meg külföldön a kiejtett német szavaimat.,persze leértékeltem magam.Ez csak egy példa, de adódott több is,ami lehangolt, szerettem volna én is olyan értékkel bírni, mint mások,Szerencsére szorgalmammal, értelmemmel,akaratommal jól tudtam a munkahelyen boldogulni.Egyik nagynénikém észrevette, hogy túl komoly vagyok és ha siránkoztam neki, hogy többet akarok elérni, akkor azonnal helyre tett.Ne legyek kishitű, mert én is tudok annyit, mint más, csak legyek bátrabb, határozottabb.Nagyon megnyugtatta a lelkemet, persze másnap már megint a régi énemmel léptem be munkahelyem ajtaján.Még azt is mondta: mit siránkozol, makk egészséges vagy,se kezed, se lábad nem hiányzik, vegyél példát a nyomorékokról, azok mennyire erősek,boldogok.Ez a nagynéni mindig hitet adott, hogy én értékes ember vagyok.Belül ugyan béke volt a lelkemben,de szerettem volna jobban és többet teljesíteni, mint amit akkoriban adtam.Először akkor voltam büszke magamra, amikor esti főiskolán üzemgazdász képesítést szereztem, akkor kihúztam magam és rájöttem, hogy többre vittem, mint mások, és én lettem az osztályon a fiatalok példaképe Főnökeim is dicsértek a kitartásom miatt, szakmailag sokat fejlődtem és néhány év múlva már több követőm is lett, onnantól kezdve felértékeltem magam és beindult egy sikeres szakmai korszak.Mindig bíztam magamban, mert magam felé bizonyítottam,furcsa,de a helytállásom adott biztonságot, értéket az életemnek.Ami még érdekes,nálam is kitűnt aztán a tehetség, akár a videóban szereplő fiataloknál, akik nagy lelki erővel,akarattal rendelkeztek.Mindig is nagy tudás vágyam volt,született lelkes típus vagyok, így a főiskola adott egy olyan pozitív irányt, hogy nekem érdemes állandóan tanulni, mert könnyen átlátom a témákat és a lényeget, az összefüggéseket jól tudom követni.Végül is nagynénémnek igaza lett, siránkozás helyett felépítettem magam és így lettem elégedett ember.Bár láttam volna régen ilyen inspiráló videót,amikor elégedetlen voltam magammal, akkor biztosan rájöttem volna fiatalon, hogy az érték bennem van, nem kell másokhoz hasonlítgatnom magam,mert én is egy egyéniség vagyok,nem kell másokhoz idomulni, és felvenni egy másik szerepet,módit,mert csak a természetes lényem lehet boldog.,későn jöttem rá.
csodálatos volt,és további sok sikert, testi-lelki erőt kívánok!
Köszönöm…..
Kedves Gábor! Köszönöm az írásod, amiből megismerhettem ennek a két példaértékű életet élő fiatalnak a történetét. A videót már korábban láttam és most jön az, amiért írok: Egy jó ideig észre sem vettem, hogy hiányzik egy végtagjuk, mert nem is hiányzott. Olyan csodálatosan táncolnak, hogy nem hiányzott semmi! Van még mit tanulni. Köszönöm, hogy megosztottad velünk. Egészséget, bőséget, áldást és sok sikert az élet minden területén!
Kedves Gábor!
Ez valami döbbenetes! Olyan szívszorító látvány, hogy az ember nem tudja könnyek nélkül végignézni a video-
felvételt. De azon lepődtem meg leginkább, hogy a fogyatékosságuk semmit nem rontott le a művészi hatáson. Hihetetlen művészi összhangban táncoltak, kidolgozott volt minden egyes mozdulatuk. Tökéletes művészi élményt nyújtottak. Az emberek nem szánalomból tapsoltak, hanem mert tényleg egy csodálatos produkcióban volt részük.
Engem mindenesetre teljesen magával ragadott a látvány. Valószínűleg meg fogom még nézni jó néhányszor ezt a felvételt. Köszönöm, hogy elküldted, örömöt okoztál vele.
Hihetetlenül csodálom ezt a két tehetséges fiatalt, nagyszerű emberek. Nem tudom, hogy én fel tudtam volna-e állni egy ilyen helyzetben, és aztán elérni ilyen magasságokba. Micsoda lelki nagysággal kell rendelkezniük!
Minden elismerésem és tiszteletem az övék. Az ő példájuk erőt kell, hogy adjon másoknak is.
Szeretettel üdvözöllek: Barabara