Nem mindenki veszi észre magáról, hogy a bűzlő trágyadomb, amin ücsörög, a saját ürüléke. Vannak, akik hősiesen ellenállnak még a legkisebb fejlődési lehetőségnek is. Belenéznek az eléjük tolt tükörbe – akár egy másik embertől, akár egy nem várt esemény formájában kapják azt meg –, és amikor nem tetszik nekik a látvány, tudod, mit tesznek? Elkezdik szidni a tükröt.
Hiszen a hiba bárhol lehet, csak bennük nem. Ha valaki valamiben jobb náluk, az egyértelműen csak a szerencse műve. Vagy csalás eredménye. Ha pedig teljesen nyilvánvaló, hogy egyik sem lehetséges, akkor előveszik a nagyítót, hogy megtalálják, „legyőzőjük” vajon mi másban marad alul hozzájuk képest.
Lehet, hogy sikeres üzletasszony az a nő, lehet, hogy megbecsült tagja a társadalomnak, na de biztosan szar anya! Oké, a gyerekei folyton mosolyognak, na de a lakását biztosan nem ő takarítja! Biztosan nem tud főzni, vagy a melle mű, és egyébként is, a pozícióját meg a pénzét sem kétkezi munkával, hanem más testrészével szerezte! És az a férfi ott, aki a családjával is tölt időt, és még a munkájában is sikeres, biztosan rabszolgának használja a feleségét, vagy anyuka és apuka a segge alá tolt mindent! Meg amúgy is randa a nője! De ha nem, akkor meg biztosan csalja!
Természetesen mindegyik eset lehetséges (a randaság olyan szempontból kivétel, hogy a szépség egyéni ízlés függvénye) – de annak ellenkezője is. Mert bár a társadalom egy nem is szűk része számára ez teljesen elképzelhetetlen, de bizony vannak olyan emberek, akik tesznek a saját boldogságukért, és hajlandóak érte lemondani a pillanatnyi kényelmükről, ha éppen ez szükséges.
Vannak olyan nők, akik anyaként, háziasszonyként, üzletasszonyként vagy alkalmazottként, nőként és emberként is helytállnak, és még önmagukra is szánnak időt rendszeresen. Vagy legalább erre törekszenek – messze többet kihozva az életükből, mint azok, akik rajtuk csámcsognak.
És vannak olyan férfiak, akik hűségesek a párjukhoz, nem rabszolgának, hanem Embernek tekintik a feleségüket, minőségi időt töltenek a gyerekeikkel, van saját hobbijuk, kiveszik a részüket a házimunkából, és még a hivatásukban is sikeresek. Ha pedig életük valamelyik területén megbicsaklanak, akkor önvizsgálatot tartanak.
Vannak olyan emberek, akik cselekszenek, nem csak ücsörögnek. Ők azok, akik az egyik leggyakoribb célpontjai az irigyeknek.
Mégis hogy képzeled?
Jobb, ha felkészülsz – bár gondolom, tapasztaltad is már –, hogy amint elérsz bármi említésre méltót az életedben, Te is célponttá válsz azok szemében, akik semmi ilyesmit nem tudnak felmutatni. Te megmozdultál, míg ők nem voltak hajlandóak megemelni a seggüket, és ezért bűnhődnöd kell. Tükröt tartottál nekik, szembesítetted őket azzal, hogy a saját életük tartalmatlan, egyre szánalmasabbnak kezdik érezni magukat melletted, és ha ez így marad, akkor súlyosan sérül az egójuk, amit annyira gondosan őrizgetnek.
Mégis hogy képzeled ezt? Hogy mered felkavarni a kényelmes állóvizet? Hogy mersz mosolyogni hétfőn, családi programot csinálni szerda este, randevúzni a férjeddel havonta egyszer-kétszer, vagy uszodába menni, ha ahhoz van kedved? Hogy mersz igényes ruhát venni magadnak, amiben ráadásul még pofátlanul jól is nézel ki? Hogy mersz mást megfizetni olyan munkáért, amire nem szeretnél időt szánni? Hogy képzeled azt, hogy nem állsz be a többiek közé az életedről, az országról, a munkahelyedről, a szomszéd asszonyról, vagy az időjárásról panaszkodni?
Nem gondoltad ezt végig, ugye? Persze, hogy nem, hiszen a saját életeddel vagy elfoglalva, nem pedig másokén csámcsogsz nap mint nap hosszú órákat elpazarolva. Hát ez a Te bűnöd! Az, hogy teljes életet élsz, vagy legalább erre törekszel. Az, hogy megteszed, amit tudsz, és leszarod, hogy ki kire mutogat körülötted. Az, hogy vállalod a felelősséget a saját életedért, és ha valami nem jó, akkor nem hőbörögsz, hanem cselekszel.
Ez az, amit irigy „jóakaróid” nem hajlandóak megtenni, mert sokkal kényelmesebb a saját ürülékükben ücsörögni. És természetesen az ő szemükben ez (is) a Te felelősséged.
Az irigy ember egyetlen fegyvere
Megfigyelted már, hogy annak, aki szorgosan dolgozik a céljai eléréséért, nem marad ideje (és oka) irigykedésre? Egész egyszerűen azért, mert máshol van a fókusza. Önmagán. A tervein és a lehetőségein. A következő lépésen, amit érdemes megtennie. A fejlődési lehetőségen. Nem pedig azon, hogy ki milyen ruhát engedhet meg magának, hova jár nyaralni, mit örökölt vagy kapott ajándékba, és miért nem érdemli meg azt, hogy magasabb az életszínvonala.
Az irigység és a szorgalom egymással fordítottan arányos. Csak a tétlen ember irigy, mert aki tényleg a céljaiért dolgozik, vagy éppen a pihenést éli meg teljes szívvel, az egyetlen percet sem pazarol negatív energiákra. Tudja, hogy mit szeretne, és tesz is érte, hogy megszerezze.
Aki viszont ehhez túlságosan lusta, vagy olyan hitrendszert neveltek belé gyermekkorában, amellyel önmagát korlátozza, annak csak egyetlen fegyvere maradt a saját irigység-mérge elleni védekezésre: valahogyan be kell bizonyítania, hogy az ő életénél a Tiéd szánalmasabb. Ezért tudod, mit csinál az ilyen ember? Persze, hogy tudod, hiszen tapasztaltad már jó párszor: bárhol, ahol alkalma nyílik rá, kibeszél a hátad mögött. A barátainak, a munkatársainak, a fodrásznak, az éppen megismert idegennek. Tök mindegy, hogy kinek, csak kibeszélhessen. Kétségbeesetten keresi a visszaigazolást, így – sokszor tudat alatt – megpróbálja minél több ember egyetértését begyűjteni arról, hogy veled van gond, nem pedig vele, az iriggyel.
Ami pedig a hozzád való viszonyulását illeti, az leginkább az aktuális érdekeinek függvénye. Vagy negédesen beszél veled, műmosolya és hazug kedvességgel komponált szavai mögé rejtőzködve, vagy hidegen elutasító és fölényes. A két viselkedésminta közül annak megfelelően választ, hogy éppen akar-e Tőled valamit, vagy pedig az érdekeihez nem rajtad keresztül vezet az útja.
Természetesen nem mindenki csúszik bele a végletekbe. Az irigység magja a legtöbb emberben benne van, és az, hogy ki mennyi gazt enged belőle kihajtani, többek között a neveltetésének, a kulturális közegének, az érzelmi intelligenciájának és az aktuális élethelyzetének is függvénye. Vannak, akiknek a lelkét csak kis irigység-hajtások mérgezik, míg másokéban már régen elburjánzott a gaz.
Valami azonban közös bennük: ez az ő terhük, nem pedig azé, akire irigyek. Persze ez közhelynek tűnik, mégis sokan hagyják, hogy egy-egy irigy ember megkeserítse az életüket.
Nem kell beszállnod a játszmába
Tudom, hogy idegesítenek az ilyen emberek. Tudom, hogy nem érted, miért kell valakinek ilyen kicsinyesnek lennie, és miért kell minden egyes örömforrásodat az irigységével megmérgeznie. Azt viszont neked érdemes tudnod, hogy ez egy játszma, és mint minden kapcsolati játszmához, ehhez is legalább két ember szükséges.
Tudod, olyan ez, mint a pingpong: hacsak nem Te vagy Forrest Gump, szükséged van játszópartnerre. Egyedül nem buli játszani. Egyedül az irigy ember sem tud játszani. Felzabálná őt a saját keserűsége, ha nem tudná azt kiönteni valakire. Ezért kiönti. Valahova biztosan kiönti. Ez nem rajtad múlik. Az viszont igen, hogy milyen választ adsz az alábbi két kérdésre:
1. Ha éppen rám önti ki a szemetét az irigy ember, hogyan reagálok?
2. Ha engem beszél ki másoknak, hogyan reagálok?
Mindkét kérdésre adhatod azt a választ, hogy nem szállsz be a pingpong játszmába. Üti feléd a labdát az irigy, és Te nem ütöd vissza. Kész. Játék vége. Leszarod, hogy szerinte ő nyert, leszarod, hogy ezt hány embernek újságolja el, Te nem szeretnél ilyet játszani, ezért nem játszol. Majd ő játszik mással. Vagy ütögeti feléd a labdát kitartóan, miközben Te egészen mással vagy elfoglalva. A saját életeddel.
Adhatod azt a választ is, hogy beszállsz a játékba, ha ezt valami miatt szükségesnek érzed. Sokan azért szállnak be, mert tudat alatt kompenzálnak. Gyenge pontjukat érinti az irigy ember ténykedése (például mert nem fogadják el, hogy nem mindenki viszonozza a kedvességüket, vagy mert bizonytalanok önmagukban és abban, amit elértek), ezért igyekeznek visszaállítani a felborult lelki egyensúlyukat.
Ennek látszólag legkézenfekvőbb módja az, ha visszacsapják a labdát az irigy ember térfelére, vagy ha panaszkodnak, hogy az miért kezdte el a játékot a beleegyezésük nélkül. Nos, a játék megkezdéséhez nincs szükség a beleegyezésükre, a folytatáshoz azonban éppen ezzel adják meg a beleegyezésüket.
Beszállhatsz a játszmába más okból kifolyólag is. Lehet, hogy az irigy ember életed kártevőjévé vált, ezért úgy döntesz, hogy fellépsz ellene. Ha almafád van, nem kell hagynod, hogy az összes érett gyümölcsöt szétrágja a hernyó. Ha felépítettél valami fontosat, amit veszélyeztet az irigy ember áskálódása, vagy a szeretteid kerülnek veszélybe miatta, akkor szükségét érezheted annak, hogy visszacsapd a labdát úgy, hogy többet ne legyen kedve (vagy lehetősége) feléd ütni azt.
Azonban mielőtt bármit teszel, érdemes megbizonyosodnod róla, hogy a veszély tényleg életed egy fontos részét, és nem csak az egódat fenyegeti. Mert ha ez utóbbiról van szó, akkor nem a pingpong, hanem az önreflexió tud rajtad segíteni.
De nem kell bosszankodnod amiatt, hogy egy irigy, áskálódó ember negatív érzéseket tudott kiváltani belőled (ez csak egy újabb negatív érzés lenne a már meglévő negatív érzésed tetejére); inkább érdemes megértened, hogy miért történhetett meg ez.
Mitől félsz? Attól, hogy amid van, és amire irigy a másik ember, azt nem is igazán érdemled meg? Vagy attól, hogy a körülötted lévők az irigy ember szavai alapján ítélnek meg Téged? Esetleg attól, hogy nem mindenki tiszteli az értékrendedet? Az irigy ember nem biztos, hogy valaha is szembe mer nézni a saját démonaival, Te viszont szembenézhetsz a Tieiddel.
Ami pedig magát az irigységet illeti, azt nem túl nehéz kezelni. Gondolj csak bele, mi is az irigység valójában. Az irigység elismerés. Az irigység a dicséret negatív energiájú megfelelője. Az irigység annak mércéje, hogy ki mennyire képes mások és a saját helyzetének elfogadására. Ennek megértése a történet könnyebbik része. A motivációs guruk többsége meg is elégszik ennyivel a szövegeiben, hiszen baromi könnyen emészthető az, hogy az irigy ember valójában elismer Téged. De nem ez a kulcs, ez csak a saját egónk hizlalása.
Ennél sokkal fontosabb annak megtalálása, hogy miért tudott valaki az egyensúlyodból kibillenteni. Mert ha megerősíted a gyenge pontjaidat, akkor mások már nem fogják azokat megtalálni.
Nagy köszönet Zsófinak, a Tündérkert Dekor csodálatra (és nem irigylésre 🙂 ) méltó megálmodójának, hogy elgondolkodtatott erről a témáról. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Nagyon tetszik. Minden oldalról megtamogatott, igaz írás!
Épp tegnap voltam fül- és szemtanúja egy beszélgetésnek, amit a szomszédok folytattak. Megvizsgáltam magamban a dolgot: mivel bevállaltam, hogy itthon tanítom a gyerekem, tudtam, hogy rólam/nekem szól. Felénk ez újdonság, vagyis nem megszokott. Megvan az OK😉
Mindenkinek MÁS az útja, erre jutottam…pár perc után.
Szép az élet!❤
Lucifer volt a legfényesebb csillag.Istentől mindent megkapott,szép okos művelt volt és irigy , és minden rossznak a forrása az irigység .Nézd mi van a világban.
Most megtudtam az irigység természetét,és okát.Szerencsére nem ebbe a kategóriába tartozom,lehet azért,mert mivel minden eredményt,sikert magamnak köszönhetek,megnőtt az önbizalmam fokozatosan,ahogyan magamnak sikerült bizonyítani.Inkább olyan gondom volt fiatalon, hogy erős belső lelki életet éltem,mint afféle könyvmoly és csak annyi ismertek belőlem az emberek, hogy túl komoly vagyok,mindig tanulok valamit esti iskolákban.Nekem az volt sokáig a gondom ösztönösen, hogy amíg magamban jól el voltam,azaz elégedett ember,ha társaságba mentem,ott meg nagyon csendes,bátortalan,és elnézve másokat, mások értékeit felismerve,azokat magamban hiányként éltem meg,egyszerre csak a hiány miatt kevesebbnek éreztem magam, ez még akkor is bekövetkezett,amikor kezdtem rájönni, hogy nem érdemes magamat másokkal összehasonlítani,mert az lecsökkenti az önbizalmamat.Ráadásul mindkét húgom kifelé mindig nagyon nyílt volt,jobban érvényesültek társaságban,én majdnem kuka voltam mellettük.Szóval nem irigyeltem mások klassz képességeit, tulajdonságait, hanem úgy gondoltam és éreztem, hogy azok nálam hiányoznak, biztosan be Kellene szereznem és akkor boldogabb,sikeresebb leszek.Nagy hülyeség volt ez, aztán amikor már esti főiskolán is sikeres lettem, akkor végre eldöntöttem, hogy vagyok valaki,mert egyedül értem el ezt az eredményt,és nagy fordulattal onnantól kezdve kifelé is jobban megnyilvánultam és olyan üdvöske is lettem egyszerre, egy minta arra, hogy ha valaki kitartó munkában,tanulásban,és mindig helyt áll az életben,azt érdemes utánozni,és tényleg 35 főből az osztályon elkezdtek mások is esti főiskolára járni.Aztán már büszkén hangoztattam, hogy nincs időm elromlani,mert mindig sokat vállalok magamra,és munka leköt.Úgy éreztem, hogy bárhova vetne a sors,már hétpróbás vagyok,mindenütt helyt tudnék állni, szinte felemeltem magam egy magasabb szintre a társaságot szemlélve.Végül is rájöttem saját értékeimre,24 évig tanultam az ezotériát,a vallást, a természettudományt,így mindig bővült a tudásom,fel sem merülhetett bennem az irigység szerencsére, helyette inkább az önsajnálat volt,ha túl sokat vállaltam,és mások kihasználtak, de ezen is túl kellett lennem,olykor intelligens emberek segítettek rajtam.,így ez is megszűnt.
szuper írás, minden szavával egyetértek!
Szia Gabor 🙂
Hu ez nagyon tomeny, egy kicsit meg emeszteni kell. Olvasas kozben hol egyetertettem veled, hol meg ellentmondast ereztem. Meg neki futok egyszer – ketszer, hogy minden a helyere keruljon.
Nagyon koszonom ezt a tanitast is.
Udv. Rozika.