A férj, aki nem segít otthon a feleségének

By | 2017-09-14
Elég torz kép él sokak fejében a női-férfi együttműködésről. A férfi hozza a pénzt, a nő gondoskodjon a családról és a házról. A férfi mutatja az irányt, a nő engedelmesen követi. Egyértelműnek vélt szerepek, amelyekből kimozdulni nemcsak bűn, de sokak számára egyenesen elképzelhetetlen. Pedig ez a gondolkodásmód rengeteg kapcsolatot megnehezít, vagy akár el is lehetetlenít. Nemrég találkoztam egy történettel, ami pontosan erre világít rá.
*****
Egyik nap egy barátom átugrott hozzánk egy kávéra. Jót beszélgettünk az élet dolgairól, aztán egyszer csak felálltam és így szóltam: „Bocsánat, mindjárt jövök, gyorsan elmosogatok.”
Úgy nézett rám, mintha legalábbis azt mondtam volna, hogy űrhajót építek, majd csodálattal vegyes zavarral a szemében ezt mondta: „Örülök, hogy segítesz a feleségednek. Én nem segítek az enyémnek, mert amikor megtettem, semmilyen kedves dicséretet nem kaptam tőle. Múlt héten felmostam a padlót, és még csak meg sem köszönte.”
Visszaültem hozzá, és elmagyaráztam neki, hogy mit gondolok erről. „Én nem segítek a feleségemnek. Nem segítségre van szüksége, hanem egy társra. Az élet minden területén, így otthon is. Lehet, hogy a társadalom szétválaszt bizonyos szerepeket, de házimunkát végezni nem segítség.
Nem segítek a feleségemnek kitakarítani a házat, hanem azért takarítok, mert én is itt élek, és az én feladatom is ezt megtenni. Nem segítek a feleségemnek főzni, hanem azért főzök, mert én is éhes vagyok. Nem segítek a feleségemnek elmosogatni az edényeket, hanem azért csinálom meg, mert én is használom azokat. Nem segítek a feleségemnek kimosni, kiteregetni és összehajtogatni a ruhákat, hanem azért teszem, mert az enyémek is köztük vannak. Nem segítek a feleségemnek a gyerekekkel való foglalkozásban, mert ők az én gyerekeim is, és apaként az én feladatom is, hogy foglalkozzam velük. Nem segítség vagyok itthon, hanem a ház lakója és a család tagja.
Ami pedig a dicséretet illeti, mikor fordult elő legutóbb, hogy megdicsérted a feleségedet, miután kitakarította az egész házat, kimosta a ruhákat, lecserélte az ágyneműhuzatot, megfőzte a vacsorát, megfürdette a gyerekeket, megszervezte a heti teendőket? Mikor mondtad neki utoljára mindezért azt, hogy „hű, fantasztikus vagy, édesem!”?
Teljesen idegen gondolatok ezek számodra? Furcsán nézel? Amikor életedben egyszer felmostad a padlót, glóriát vártál a fejed fölé. Milyen alapon? Nem gondolkodtál még el ezen, barátom?
Nyilván azért, mert a macsó kultusz veled is elhitette, hogy minden a feleséged feladata. Hogy neked a kisujjadat sem kell mozdítanod azért, hogy mindezek a feladatok el legyenek végezve. Ha elismerésre vágysz, adj elismerést Te magad. Viselkedj úgy, mint egy valódi társ, ne úgy, mint aki vendég otthon, és csak enni, aludni, fürödni, meg az egyéb szükségleteit kielégíteni jár haza. Érezd magad otthon a saját házadban.
A változás társadalmunk gondolkodásmódjában a saját otthonainkban kezdődik. Váljunk valódi társaivá egymásnak, és tanítsuk erre a gyerekeinket is.”
(Ismeretlen szerző)
*****
Az egymástól való elidegenedés egyik legbiztosabb módja az, ha eszközként tekintünk a másik emberre. Nem kell ehhez tudatosan lenézni őt; elég csak követnünk azokat az ostoba berögződéseket, amiket nemcsak szűk környezetünk, hanem gyakran még a széles körben elfogadott társadalmi elvárások is táplálnak.
Érdemes időnként elgondolkodnunk azon, hogy a szokásaink hosszútávon építenek-e vagy rombolnak. Érdemes újra felfedeznünk azt, amit természetesnek veszünk, ezért nem is értékelünk. Érdemes a nemek között ellentétek helyett kapcsolódási lehetőségeket keresnünk. Mert nem kell minden férfinak seggfejnek lennie, és nem kell minden nőnek elnyomásban élnie.
Akár meg is becsülhetjük egymást. Érdemes kipróbálni, működik.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.

11 thoughts on “A férj, aki nem segít otthon a feleségének

  1. Bükkerdő Hints Stefi

    Egy fecske nem hoz nyarat, de ha sok fecske röpköd a levegőégben, akkor nyár van. legyen nyarunk a mindennapi életünkben is. Lehet hogy kell hozzá egy kis ” harc “, de megéri a szeretettel bélelt kapcsolat.

    Reply
  2. Pittner Zsuzsa

    Kedves Gábor!
    Nagyon jó egy ilyen kapcsolatban élni!
    Kívánom, hogy MINDENKINEK legyen benne része! <3
    A fiamat is így neveltük , de volt olyan párja, aki még ragaszkodott a hagyományokhoz … Persze a vége 8 év után – szakítás.
    Nem csak a fiúknak kell ebbe beletanulniuk, hanem a lányoknak is még kell tanulniuk ennek az elfogadását.
    Sok sikert hozzá a pártoknak!
    Zsu

    Reply
  3. ghj

    http://www.ferfihang.hu/2012/09/28/en-szoltam/

    Kevesebb a szex, ha sok házimunkát végez a férfi
    Ritkább a szex, ha a férfi több házimunkát végez – erre jutottak 4500 házaspár adatai alapján egy amerikai tanulmány készítői.
    A Washingtoni Egyetem szociológusai szerint azok a párok, amelyek a nemek szerinti hagyományos módon osztoznak az otthoni teendőkön – azaz a nő főz, most, takarít, a férfi pedig a kertben tesz-vesz, autóval bíbelődik, villanykörtét cserél – gyakrabban szeretkeznek.
    A tanulmány egész pontos adatokkal szolgál. A heti női jellegű házimunka egy háztartásban 34, a férfiúi csak 17 órányi. Ahol a férj csakis a 17 órányi “férfias” feladatkört teljesíti, a pár 1,6-szer gyakrabban szeretkezik, mint az a pár, amelyben a férj átveszi neje munkájának egy részét. Még több a szeretkezés ott, ahol a feleség 68 órával többet dolgozik a háztartásban, mint a férj: itt havonta 3 alkalommal gyakoribb a közösülés.
    “Úgy tűnik, hogy a hagyományos nemi szerepek érdekesebbé, vonzóbbá, titokzatosabbá teszik a másik felet” – idézte Julia Brinest, a tanulmány egyik szerzőjét a Yahoo amerikai hírportál. Brines megjegyezte, hogy az elemzéshez használt adatok 1992-94 közötti évekből származnak, és azóta úgy tűnik, hogy stagnál a férfiak részvállalása a házimunkából.
    “A hetvenes években a férfiak sok feladatot átvettek a hagyományosan női házimunkákból, de a 80-as esztendőkre lelassult a folyamat, a kilencvenesektől pedig szinte egyáltalán nem erősödött a férji házimunka-buzgalom” – mondta Brines.

    http://hvg.hu/panorama/20130131_szex_ferfi_hazimunka

    http://www.asanet.org/journals/ASR/Feb13ASRFeature.pdf

    http://www.femina.hu/otthon/hazimunka_ferfiak

    http://www.dailymail.co.uk/femail/article-1394595/Has-equality-destroyed-sex-life-A-controversial-book-claims-feminism-rise-new-men-killed-womens-libidos-.html

    Reply
  4. ghj

    http://www.hazipatika.com/eletmod/szex/cikkek/ez_a_kielegitobb_hazaselet_titka/20130204123222

    http://index.hu/tudomany/brittudosok/2013/01/31/tobb_hazimunka_kevesebb_szexet_jelent/

    http://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-2867274/Doing-housework-means-men-sex-Researchers-reveal-chores-seen-feminine-women-off.html

    http://www.livescience.com/26696-housework-makes-men-less-sexy.html

    http://insideoflove.cafeblog.hu/2014/12/26/szex-vs-hazimunka-a-kutatok-velemenye-szerint-az-a-ferj-aki-rendesen-kiveszi-a-reszet-a-hazimunkabol/

    http://swingervagyok.blog.hu/2014/06/09/szexi_ha_a_ferfi_mosogat

    http://www.nytimes.com/2014/02/09/magazine/does-a-more-equal-marriage-mean-less-sex.html

    http://www.nlcafe.hu/csalad/20140218/az-egyenloseg-megoli-a-szexet/

    Reply
  5. ghj

    http://www.businessinsider.com/couples-who-share-the-housework-are-actually-more-likely-to-get-divorced-2012-9

    A házimunka egész egyszerűen nem a férfiak feladata. Nem arról van szó, hogy egy férfi sosem csinálhat semmit, amit hagyományosan női munkának tartunk – de csak ha épp van hozzá kedve, vagy látja, hogy most tényleg nagyon sok a dolgod otthon, és szívesen tehermentesít egy kicsit. A lényeg, hogy ne legyen felé elvárás bármilyen házimunka; a hangsúly a “szívesen”-en és az önkéntességen van. Ettől egyáltalán nem lesznek kevésbé férfiasak, sőt. Pl. a főzés ilyen: egyáltalán nem férfiatlan, ha egy férfi időnként szeret főzni, és élvezettel áll neki alkotni a konyhában, vagy a kertben a bográcsban – amikor megszállja az ihlet. A napi szintű főzés viszont a nő dolga, ez is a gondoskodás, a törődés része.
    Sok apróság van, amit a férfiak nem nagyon szeretnek, felesleges nyűgnek, időpocsékolásnak tartanak, de nagyon értékelik, ha a nő megcsinálja helyettük, mint pl. az ágyazás (“Minek rakjam rendbe, mikor este úgyis megint összekuszálom?”) 🙂 Az külön jó benne (pláne, ha nem élnek együtt, és pl. aznap nem alszanak együtt), hogy a nő érintette azt a helyet, ahol a férfi alszik…
    Minden férfinak szüksége van arra, hogy béke és harmónia legyen otthon, hogy a legjobb formájában tudjon kilépni a világba. Ezért is ideális, ha a nő nem dolgozik házon kívül, hanem otthon maradhat, mert így minden házimunkára jut idő (nem mellesleg nem akkor zúg a porszívó, vagy megy a mosógép, amikor este végre együtt lehetnek otthon), a nő estére nem lesz olyan fáradt, kimerült és feszült, hogy semmi energiája ne jusson a párjára. Ehelyett frissen, üdén és kívánatosan, finom, meleg vacsorával és finom, forró öllel alig várja, hogy hazajöjjön a férfi (aki valószínűleg ugyanígy alig várja, hogy hazaérjen… 🙂

    Reply
  6. Angyal

    Nagyra értékelem, ha a férj partner a házi munkában, a gyermeknevelésben is! Ritka még, de azért vannak ilyenek, én is ismerek egyet. Úgy neveli a gyerekeket, sok anya elbújhat mellette, süt, főz, takarít, elmosogat. Humosos, nagyszerű társasági ember. Egyszóval elsőrendű férj, minden nő álma. Mit csinál közben a felesége? A falu lúzerjával hetyeg, aki egy bunkó, dagadt disznó. Ennyire jónak sem jó lenni! Sajnos! 😡

    Reply
  7. M.

    Azt gondolom,ez ebben a formaban oda vissza igaznak kene,hogy legyen. Ha nokent elvarjuk,hogy a ferfi segitsen a hazimunkaban,ami alapvetoen a nok feladata,akkor a ferfi is elvarhatja ugyanezt forditva. Normalis esetben ha mindket fel dolgozik,nem ritkan 3 muszakban,8-10 orat,egymasra kell elsosorban tekintettel lenni. Annak segiteni akinek epp szuksege van ra.
    Nem szeretem az ilyen altalanositasokat.

    Reply
  8. Erzsébet

    Lényeg, szerintem, hogy egymást megbecsülni , egymás kedvében járni. Egyik se akarja a másikat kihasználni, “csak” szeretni, mert szeretni jó.
    Az a baj, hogy aki így gondolja, nehezen talál megfelelő párt, mert az önzetlen, egyenes ember nagyon ritka. Én egy ideje már nem is keresem..

    Reply
  9. Erzsébet

    Lényeg, szerintem, hogy egymást megbecsülni , egymás kedvében járni. Egyik se akarja a másikat kihasználni, “csak” szeretni, mert szeretni jó.
    Az a baj, hogy aki így gondolja, nehezen talál megfelelő párt, mert az önzetlen, egyenes ember nagyon ritka. Én egy ideje már nem is merem keresni. Túl sok volt a csalódás

    Reply
  10. Erzsébet

    A férj – ha a feleség is dolgozik hàzon kívül – nem segít a feleségének, hanem részt vesz a családi munkamegosztásban…. s ez a gyerekekre is vonatkozik !!!!!

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

kilenc − 9 =