Tudod, nem az a fő gond, hogy rosszul alakult a történeted. Persze, szenvedsz, mint az áldozati bárány, akinek lassan folyik el a vére, miközben értetlenül kiáltod a világba, hogy miért pont Veled történt ez. Miért pont Te kerültél ilyen kiszolgáltatott helyzetbe? Annyian megérdemelnék helyetted, de azok szépen elevezgetnek az oldalvízen anélkül, hogy komolyan meg kéne erőltetniük magukat az életben.
És itt vagy Te. Te, aki nem másokon átgázolva akarsz boldog lenni, hanem úgy, hogy az ég egy adta világon nem zavarnál senkit sem vele. Csak úgy ellennél csendben, nyugiban. Boldogan. Vérre menő küzdelmek nélkül, csontig hatoló fájdalom nélkül, sírva elalvás nélkül, szorongató félelem nélkül. Csak úgy, nyugiban. Miért nem lehet ez? Neked miért nem járhat egy ilyen élet?
A miértek mögött
Tudod, nem az a fő gond, hogy rosszul alakult a történeted. Még csak az sem, hogy felteszed kérdésként a miérteket. A miértek mindig fontosak, ha valóban a megértésre és a fejlődésre irányulnak. Mint a kisgyermekek miértjei. Az egészen picik miértjei. Azok még tiszta miértek, amikbe nem tudott még belerondítani a nevelés és a felnőttektől kapott méreg. A kisgyermekekből még nem az áldozatszerep miértjei törnek elő, nem a tehetetlen önsajnálat fájdalmas kérdései ezek, amelyeknek egyetlen célja a kétségbeesett segélykiáltás, és egyetlen eredménye a kiszolgáltatottság érzésének berögzülése. Belőlük még hasznos miértek törnek elő, melyeket a gyermeki kíváncsiság és a fejlődési vágy táplál.
A felnőtt ember miértjei már ritkán ilyenek. A felnőtt ember szereti kiadni a saját kezéből a felelősséget. A miértjei nem válaszokra várnak, csak megerősítésre. Igen, szar neked. Igen, Te vagy az áldozat. Igen, valaki nagyon kicseszett veled, és igen, nem Te tehetsz róla.
De tudod, nem is ez a kérdés, hogy szar-e neked. Persze, hogy szar, ezért szenvedsz. Az érzéseid őszinték, teljesen feleslegesen is tagadnád őket. Nem hiszem, hogy bármi szégyellnivaló lenne abban, hogy nehéz helyzetbe kerültél, hogy gyenge vagy időnként, hogy szenvedsz a jelenlegi helyzetedben. Haltak már bele elegen abba, hogy szégyellték felvállalni az érzéseiket, nem kell a statisztikát növelned még egy fővel.
Az érzéseid őszinték. A miértjeid is lehetnek azok. Mert bármilyen szarul is hangzik, az életed legnagyobb kihívásait neked kell egyedül megoldanod. Pontosabban nem kell, csak érdemes. Ha élni akarsz. Ha úgy döntesz, hogy élsz azzal a lehetőséggel, hogy szabad akaratodból hozol döntéseket, amelyekkel irányítod az életedet. Még a sodródó, sziklákhoz csapódó csónak felett is van esély visszaszerezni az irányítást. Volt már rá példa bőven. De azok az emberek, akik ezt megtették, nem a parton bámészkodókra mutogattak, hanem kezükbe vették a lapátot, és eveztek, ahogy bírtak. Az ő miértjeik nem úgy hangoztak, hogy „miért pont velem történt ez?”, hanem úgy, hogy „miért sodródom, és most mit tehetek?”
Most. Ebben a pillanatban. Még mielőtt még jobban megsérülök. Még mielőtt teljesen irányíthatatlanná válik a sodródásom, és feladom végleg a küzdelmet.
Persze feladhatod. Ez is egy választási lehetőség számodra. Egy szabad akaratodból hozott döntés, amire senkire nem kényszerít, hiszen nem is tudna. És az ellenkezőjére sem: arra, hogy vedd a kezedbe az evezőlapátot. Ezek a Te választási lehetőségeid.
Kizárólag a Tieid.
A forgatókönyvíró története
Tudod, nem az a fő gond, hogy rosszul alakult a történeted. Elmesélek neked egy másikat. Egy forgatókönyvíróról szól, aki nagyon sikeres volt. Meg is dolgozott érte, hogy az legyen. A tehetségét ügyesen kamatoztatta, és egyre keresettebb lett a szakmában. Aztán történt valami.
A legújabb forgatókönyve nem kellett senkinek. Megdöbbenve nézte végig, ahogy sorra zárulnak be előtte az ajtók, elutasító válaszokkal kísérve.
„Nem tetszik a történet alakulása.”
„Olyan a vége, mintha elvágták volna.”
„Nincs benne elég élet.”
Sorban érkeztek a döntéshozóktól a visszajelzések, amik a forgatókönyvírót egyre mélyebbre és mélyebbre nyomták a keserűség mocsarában. Nem értette, hogyan történhetett ez meg vele. Hiszen nemrég még a világ a lábai előtt hevert, úgy érezte. Nemrég még mosolyogva ébredt fel minden reggel, most meg szorongva fekszik és szorongva kel.
A forgatókönyvíró feladta. Azt mondta, elfogadta, hogy nem ez az ő útja. De hazudott. Nem a körülötte lévő embereknek hazudott, hanem önmagának. Mert valójában soha nem fogadta el a kudarcot, csak beletörődött. Csak megmagyarázta magának, hogy nem neki való ez a pálya, megmagyarázta magának, hogy butaság az álma, és még azt is megmagyarázta magának, hogy ennyit érdemelt az élettől, és örülhet, hogy legalább ennyi jutott.
A forgatókönyvírót eltemették. A testét csak hosszú évek múlva, de a lelke már a sírban várta.
Milyen történetet mesélsz magadnak?
Tudod, nem az a fő gond, hogy rosszul alakult a történeted. Előfordulhat ez mindenkivel. Persze nem mindenkivel fordul elő, mert vannak, akik rohadtul szerencsések ebben az életükben. Ezt dobta a gép. Vagy ezt választották. Teljesen mindegy, hogy miben hiszel, attól még nekik tollpihével legyezik a seggüket. Neked nem. Na és?
Komolyan kérdezem: és akkor mi van, ha nem Te vagy a világ legszerencsésebb embere? Leragadunk itt, és szidjuk együtt az Univerzumot, vagy az Istent, vagy a szerencséseket? Elég ennyi? Elég ennyi egy életre neked? Mint a forgatókönyvírónak, aki egyszer mellényúlt, vagy talán nem is nyúlt mellé, csak egyszerűen másfelé ment az élete, mint hitte, és megelégedett ennyivel. Mert eszébe sem jutott, hogy ő írja a forgatókönyvet. Mert eszébe sem jutott, hogy írhat mást is, ha szeretne. Mert eszébe sem jutott, hogy még nem kell, hogy itt legyen vége a történetnek.
Még nem. Még írhat hozzá valamit. Még megtöltheti élettel. Még alakíthatja úgy, hogy jobb legyen. Még alakíthatod úgy. Még nincs itt a vége. Csak ha Te mondod azt, hogy itt a vége. Ha beletörődsz abba, hogy neked ennyi jutott, és ennyit is érdemelsz. Ha megmagyarázod magadnak azt, hogy Te vagy a szerencsétlen, és a többiek a szerencsések. Ha azt mondod a történetre, amit magadnak mesélsz, hogy „ez így elég lesz nekem”. Ha arra vársz, hogy valaki majd megmentsen, miközben a legtöbb valaki még saját magát sem tudja megmenteni, nemhogy Téged. Ha azt hiszed, hogy rajtad kívül bárki is megmenthet Téged.
Végül a sok miért helyett egyetlen kérdés marad csak: mennyire ragaszkodsz a történethez, amit mesélsz magadnak? Fontosabb, mint a választási lehetőségeid? Fontosabb, mint a szabadságod? Fontosabb, mint az Élet? Vagy inkább írsz egy új történetet magadnak?
Tudod, nem az a fő gond, hogy rosszul alakult a történeted. Hanem az, hogy megelégszel ennyivel.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Kifelejtette az író a diktatúrát és a kiszolgálóit, akik elgáncsolnak az elvett dolgok visszavételében. Akkor harcolhatsz halálodig, egy hatalmi rendszerrel szemben van-e esélyed? Valahogy a Földön az ördög erőszakosabb.
Megoldást senki nem tud adni szerintem, csak Te magad. Én is segítőként dolgozom, és az egyik legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy ne arra toljam a hozzám fordulókat, amit én helyes útnak tartok, hanem abban támogassam őket, hogy megtalálják a saját lelkük legjobb megoldását. Nagyon veszélyes az, amikor a saját igazságunkat próbáljuk másra vetíteni. Persze a saját út megtalálásában való támogatás is valahol segítség, úgyhogy értem, mire gondolsz. 🙂
“én az utazó vagyok, aki örök, míg az utak végesek.” – ezt nagyon szépen megfogalmaztad. 🙂 Abban nem vagyok biztos, hogy a tévedések kizárása kivétel nélkül mindig cél-e, mert sokszor azt látom azt, hogy tudat alatt meg akarunk tapasztalni bizonyos tévedéseket. Talán ez is a földi játszótér része. 🙂
“Mert bármilyen szarul is hangzik, az életed legnagyobb kihívásait neked kell egyedül megoldanod. ”
Egy pszichológus segíteni tudhat. Rávezethet a helyes útra.
Van, hogy az ember rossz buszra száll. Vannak jó utak és hibás utak, de én az utazó vagyok, aki örök, míg az utak végesek. Ha rossz buszra száltál, szállj le róla, mert a vége a csalódás. A tudás jó dolog, a valós információ a legnagyobb érték, mert az a fény sötétben, a jó út, az élet útja. A valóság megismerése a cél, a beteljesedés, a tévedések kizárása, a tudatlanság vége.