Játsszunk egy asszociációs játékot: én kezdek egy szóval, Te pedig válaszul mondod azt a szót, ami először eszedbe jut róla. Íme a szó: kerekesszék.
Sokféle fogalom beugorhatott, de valami biztosan nem: szabadság. Persze, hogyan is férhet meg egymás mellett ez a két szó: kerekesszék és szabadság. A mozgás korlátozásának egyenes következménye a szabadság elvesztése – legalábbis így gondoljuk, ezt látjuk magunk körül, és ha mi magunk is kényszerültünk már kerekesszékbe, akkor ezt is érezzük.
Mindennapi_MotivacioValami azonban elgondolkodtatott. Pontosabban valaki. Egy hölgy, aki úgy döntött, hogy szembenéz saját életének nehézségeivel, nem foglalkozik a kishitűek véleményével, és átrajzolja azt a képet, ami az emberek fejében van a fogyatékkal élőkről.
Sue Austin egy betegség következtében közel két évtizede kerekesszékben éli az életét. Azonban amit mások sorscsapásnak és korlátozott, szegényebb életnek tartanak, az Sue számára rengeteg új lehetőséget jelent. Amikor megkapta elektromos kerekesszékét, úgy érezte, megnyílt a világ előtte, ahogy száguldozott az utcákon.
De hiába állt hozzá pozitívan saját helyzetéhez, hamar észrevette, hogy az emberek máshogy viszonyultak hozzá a kerekesszék miatt. A társadalmi prekoncepciók túl erősnek bizonyultak – a fogyatékos, sajnálatra méltó, „más” ember képétől nem tudott megszabadulni.
Sue Austinnak azonban nem tetszett az a történet, amit az emberek ráaggattak, ezért álmodott egy nagyot és megalkotta a saját történetét. Valami egészen mást, mint ami a legtöbb ember fejében él.
Nézd meg ezt a rövid videót, és pár perc alatt Neked is örökre meg fog változni a korlátokról alkotott képed.

Egy hölgy, aki kaput nyitott a lehetőségek felé. Amit csinál, az igazi, tiszta művészet. Nemcsak víz alatti balettra emlékeztető mozgása miatt, hanem azért is, mert valami olyat alkotott, ami egy picit mindannyiunkat megváltoztat.
“A legnagyobb pazarlás a világon az a különbség, ami aközött van, akik vagyunk, és akik lehetnénk.”
Ben Herbster

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Szeretjük a plüssmacikat. Mosolygunk rájuk, becézgetjük őket, játszunk velük –
Tovább
A legtöbb ember nem azért veszti el örökre az álmait,
Tovább
Csak az időmet pazarlom. Egy gyakran hallott mondat, aminek sem
Tovább
Kutyák. Emberek. A legnagyobb különbség a lábak számán kívül talán
Tovább
Vannak álmaid, ugye? Vagy csak voltak. Talán már régen eltemetted
Tovább
Csak három betű, mégsem mered kimondani. Mert akkor majd semmirekellőnek
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük