Minek vagyok én itt? És Te?

Írta: | 2014-10-20
Elérkezett hozzám a Liebster Award, a bloggerek vándordíja. De ahogy megszokhattátok, nem a felszínes dolgokról lesz szó most sem, hanem mélyebbre megyünk.
Először is egy rövid kitérő következik, mert már a blog és a blogger fogalmak is zavarosak. (Ha sietsz, ugorj néhány bekezdéssel lejjebb az 1. pontra, ha ennél is jobban sietsz, akkor rossz helyen jársz.) A blogot régen az exhibicionista fiatalok szórakozásaként azonosította a közvélemény. Míg ez a vonal továbbra is megmaradt, mellette olyanok is elkezdtek blogot írni, akiknek nem a magamutogatás a célja, hanem valami több. A blog az írásos kommunikáció és ismeretterjesztés egyik leghatékonyabb eszközévé vált, a blogger pedig író. Lehet rossz író vagy jó író – de író, annak minden kockázatával, örömével, nehézségével és felelősségével.
liebster_award
A Liebster vándordíjat bloggerek – a gondolataikat hobbiból, szórakozásból, vagy valami önmaguknál nagyobb cél érdekében rendszeresen közzétevő írók – adják társaiknak, munkájuk elismeréseként.  Mint minden díj, ez is erősen szubjektív és önmagában értéktelen; a valódi értékét az emberi kapcsolatok erősítése és egymás segítése adja. Aki tovább adja, feltesz néhány kérdést, aki kapja, válaszol rá. Elismerés és megismerés – röviden ez a lényege. Vannak még egyéb szabályok is a Liebster díjjal kapcsolatban, de engem soha nem érdekeltek igazán a szabályok. :) Úgyhogy a lényegre koncentrálunk.
Hozzám a díj Bender Máté barátomtól érkezett, aki az Ahogy a világ… és a Billen a csend oldalak írója (mindkét oldalt szívből ajánlom; előbbin személyes gondolatait, utóbbin pedig remek verseit osztja meg). Nagyon jól esett az elismerés, különösen a kedves szavak hozzá: „Mert írásaival, történetével, példamutatásával elősegíti és erősíti a hitet, hogy az élet remek, és nem csak több, mint túlélhető… és mert a Barátom:)”
Valóban ez a célom – minél több embernek segíteni abban, hogy az életet ne csak túléljék, hanem éljék. És mielőtt válaszolok a címben saját magam által feltett első kérdésre, következzenek Máté kérdései, hozzájuk pedig a gondolataim, melyek egyúttal közelebb visznek saját kérdésem megválaszolásához is.
Máté kérdéseiben az a nagyszerű, hogy mindegyik többféleképpen értelmezhető. Én pedig kihasználom ezt a szabadságot, és a felszínes dolgok helyett érzésekről, célokról és személyes meggyőződésről lesz szó.
1. Mi az, amit mindenkinek?
Egyből egy nehéz kérdés. Vajon mit adnék mindenkinek?
Ha azt mondanám, szeretetet, az hazugság lenne. Nem szeretek mindenkit és nem is akarok. Aki mindenkit szeret, az vagy hazudik, vagy bolond. Ha valaki betör a privát szférámba, vagy ellopja az értékeimet (és teszi ezt akár az óvodai homokozóban eltulajdonítva egy kisautót, akár „politika” vagy „üzlet” jeligére, intézményes keretek között), vagy megmérgezi a kutyámat, azt soha nem fogom szeretni. Sőt, tiszta szívből gyűlölöm egy darabig, amíg el nem engedem a negatív érzéseket, amik már kizárólag csak nekem ártanának. De attól, hogy lezárom a múltat, soha nem fogom szeretni azt, aki számomra nem más, mint kártevő. A szeretet tehát nem univerzális.
Ha azt mondom, időt, az sem igaz. Nem szánok olyanokra időt, akiket nem tartok arra érdemesnek. Amikor arról írtam, hogy nyugodtan legyünk furcsák egy nem normális társadalomban, akkor egy olvasó megjegyezte, hogy veszélyesek ezek a gondolatok, mert van, aki félreértelmezi, amit mondok. Akkor is és most is azt mondom: tudom, hogy így van, és a legkisebb mértékben sem érdekel. Aki félre akarja értelmezni, az félre is fogja. Aki nem akarja megérteni, amit mondok, az nem is fogja. Aki utálni akar, utálni fog. És nekem ehhez semmi közöm. :) Ez kizárólag az ő problémája, engem egyáltalán nem zavar és egy percet sem szánok rá az életemből. Mert ezzel azoktól venném el az energiámat, akik valóban fontosak számomra, és akiknek segíteni tudok. És amíg akár egyetlen ilyen ember is van, addig a negatív emberek nem kapnak időt az életemből. Az idő sem univerzális.
Ami viszont az, és amit mindenkinek adok, az az esély. Úgy gondolom, hogy legalább egy esélyt mindenki érdemel. Van, akinek többet is adunk az életünk során – kicsiket vagy egészen nagyokat –, de legalább egy mindenkinek jár. Hogy bebizonyítsa, megéri. Megéri időt szánni rá, megéri megbocsájtani neki, megéri kockáztatni miatta, megéri segíteni neki, vagy épp megéri megbízni benne. Egy esélyt mindenki érdemel. És ha valóban megéri, akkor marad egy kötelék, amit konstruktív és értékes emberi kapcsolatnak nevezünk. Ha viszont azt bizonyítja be, hogy nem éri meg, akkor sem szeretetet, sem időt nem kap többet az életemből.
2. Mi az, amiről semmiért sem?
Szintén egy jó kérdés, amit én így értelmezek: mi az, amiről semmiért sem vagyok hajlandó lemondani. És most maradunk a „mi” névmásnál, vagyis tárgyaknál és fogalmaknál. Tárgy nincs ilyen. Régen volt – régen túl nagy jelentőséget tulajdonítottam egy-egy tárgynak, mert egy fontos emlék kötött hozzá, vagy mert megszerettem valamiért. Ez volt régen. Ma már nem igazán kötődöm tárgyakhoz. Ahogy a mondás tartja, a tárgyakat használni, az embereket szeretni kell, és ez napjainkban megfordulni látszik sokaknál. Nincs olyan tárgy, amiről semmiért sem mondanék le.
A fogalmak közül mondhatnám az elveimet, de ez így nem pontos. Voltak régebben olyan elveim, amikhez ma már nem ragaszkodom, mert – főleg a stroke-om után – megértettem, hogy azokat fontosabbnak tartottam, mint amilyenek valójában. Ma már például nem akarom feltétlenül mindenkinek bebizonyítani, hogy igazam van, mert az is lehet, hogy nincs. Ha pedig igazam van, akkor sem célom kivétel nélkül mindenkit meggyőzni erről, mert úgysem lehet (ld. előző kérdés).
Van viszont valami, amiről valóban semmiért sem vagyok hajlandó lemondani, ez pedig a testi, szellemi és lelki fejlődés. Lehet enélkül élni, csak nincs értelme. Aki megáll a fejlődéssel, az a világhoz való viszonyában, emberi kapcsolataiban és munkájában is megreked. El lehet vegetálni egy darabig, de az ilyen embereket végleg maga mögött fogja hagyni a világ azon része, akik minden nap tesznek azért, hogy jobbá, többé, hasznosabbá váljanak. Nemcsak önmaguk, hanem szűkebb vagy tágabb környezetük érdekében is.
3. Mi az, amivel bárki?
Ezt a kérdést is sokféleképpen lehet értelmezni. Én arra válaszolok, hogy mi az, amivel bárki hozzám fordulhat. Mindannyiunkhoz fordulnak más emberek segítségért időnként. Gyakran segítünk is – gyakrabban, mint kellene. Nem önző érdekek miatt mondom ezt, hanem azért, amit korábban már kifejtettem: nem tudunk nemet mondani. Nem zárjuk ki az életünkből a jelentéktelen dolgokat, túlvállaljuk magunkat, és így nem jut elég energiánk arra, ami igazán fontos.
Másrészt pedig vannak olyan dolgok, amik miatt hiába fordulna hozzám bárki, nem tudnék segíteni, még ha látszólag tudnék is. Például nem adok pénzt a kéregetőnek, mert tudom, hogy ezzel nem segítek neki. A szomorú tény az, hogy az ilyen adakozásból többet profitál az adakozó, mint a kéregető. Ugyanis míg az előbbi megnyugtatja saját lelkiismeretét, hogy tett valamit a világ jobbá tételéért (pedig nem), addig az utóbbi marad pontosan ugyanott, ahol volt. Nem így fog kimászni a mélyből (már ha egyáltalán ki akar), hanem úgy, ha értéket teremt, és ezért értéket kap cserébe.
Amivel viszont bárki hozzám fordulhat, az az előző kérdésre adott válaszommal van kapcsolatban. Ha valaki a saját testi, szellemi, lelki fejlődésében szeretne segítséget kérni, arra – harcművészként, mérnökként, stroke túlélőként, de legfőképpen emberként – mindig nyitott vagyok. És ha valóban tudok segíteni, ha látom, hogy amit csinálok, az a másik ember fejlődését szolgálja, akkor segítek.
4. Mi az, amit túl ritkán?
Írhatnám, hogy túl ritkán találkozom a szeretteimmel, a barátaimmal, a számomra fontos emberekkel. Ez igaz, de mindig igaz lenne, mert sajnos nem tudunk mindenkivel annyi időt tölteni, mint szeretnénk. Képtelenség. Helyette meg kell tanulnunk jobban értékelni azt az időt, amit együtt töltünk, és meg kell tanulnunk jobban kihasználni minden egyes pillanatot. Törekedjünk persze arra, hogy gyakrabban találkozzunk, de soha nem lesz mindenkivel “elég gyakori”. Tehát mi lehet a jobb válaszom a fenti kérdésre?
Sokat tanultam a stroke-ból és az utána következő időszakból, de van valami, ami még mindig túl ritka az életemben, és amin valóban lehet változtatni. Túl ritkán figyelem a lépéseimet. Túl ritkán figyelem a felettem elrepülő madarakat, az alattam elterülő földet, a fákat, a szaladgáló rovarokat, az embereket, a lélegzetvételeimet. Túl ritkán figyelek az élet apró csodáira, túl ritkán élem meg az adott pillanatot a maga teljességében. Túl ritkán, de egyre gyakrabban. :)
hasznaldfel
5. Mi az, amiről csak egyesekkel vagy csak, ha muszáj?
Itt úgy döntöttem, a magammal kapcsolatos dolgokra vonatkozik a kérdés, ezért különválasztom azt. Mi az, amit csak egyesekkel beszélek meg: ezek a legszemélyesebb dolgaim. A Használd fel oldalon rengeteg személyes témát is megosztok Veletek. Írok a saját gondolataimról, érzéseimről, tapasztalataimról, múltbeli küzdelmeimről, kudarcaimról és győzelmeimről. Amelyik írásomban közvetlenül nem is hozok fel személyes tapasztalatot, az is a saját tapasztalataimra épül.
De természetesen meghúztam én is egy határvonalat. Ezen a vonalon túl jóval kevesebb dolog van, mint a legtöbb ember esetében, de természetesen nekem is vannak ilyen dolgok. Ezek többségét így tudom összefoglalni: olyan negatív vonatkozású dolgok, melyek nem csak engem érintenek személyesen. Mert a pozitív dolgokról, a rengeteg segítségről, élményről, emberi kapcsolatról szívesen beszélek, de a negatív dolgok felerősítésében nem hiszek. Ami elmúlt, azt lezártam és felhasználtam, ami pedig jön (mert másokkal kapcsolatos negatív tapasztalatok mindig is lesznek az életünkben), azokkal ugyanezt fogom tenni, csak már sokkal gyorsabban. :)
A másik kérdésre rövidebb lesz a válaszom. Mi az, amiről csak akkor beszélek, ha muszáj? Ilyen nincs. Számomra nincs olyan, hogy muszáj. Amiről beszélni akarok, arról beszélek, amiről nem akarok beszélni, arról nem. Ez ilyen egyszerű. Nem udvariaskodom, nem félek, nem vagyok képmutató, és nem akarok senkinek megfelelni. Ha valaki azon kevés dolgok valamelyikéről akar tőlem hallani, amiről neki nem akarok beszélni, akkor így járt. Olyan nincs, hogy muszáj.
Most, hogy megválaszoltam Máté kérdéseit, már csak a saját kérdésem van hátra: minek vagyok itt? A fentiekből és az eddigi 130 írásból már kiderülhetett, hogy nem vagyok exhibicionista, nem akarom a saját problémáimat nyilvánosan kiírni magamból, nincs kisebbségi komplexusom vagy épp felsőbbrendűségi érzésem. Akkor mégis mit keresek itt?
A válasz egy szóval ennyi: változás. Az a célom, hogy aki ide belép, az kapjon valamit. Akár csak egy nagyon picit is más emberként folytassa az életét, vigyen magával valami pluszt, és érezze, hogy valóban él. És azt szeretném, hogy mindezt együtt csináljuk. Tanuljunk egymástól, használjunk fel minden tapasztalatot, és folyamatosan tegyünk azért, hogy önmagunk és a világ is egy kicsit jobbá váljon.
Végül még egyszer köszönöm Bender Máténak a Liebster díjat, és olyan embereknek adom most tovább, akik nemcsak írásaikkal, hanem az offline világban is sokat tesznek a változásért.
Kapin Bogi, aki profi edzőként és emberként is rengeteget segít mindenkinek, aki szeretne tenni valamit az egészségéért. Amellett, hogy nagyon sok hasznos információval látja el a sportolásra és egészséges életmódra vágyókat, csodálatos lelkesedéssel ösztönzi is őket. Látogass el a honlapjára, biztosan segíteni fog, hogy Te is megmozdulj. :) Ha pedig már megtetted, akkor is érdemes rendszeresen körbenézni honlapján és facebook oldalán is.
Narancsik Fanni, aki nemcsak saját életét tette sokkal jobbá azáltal, hogy rendszeresen sportol és egészséges ételeket készít, hanem kimeríthetetlen energiaforrásait mások ösztönzésére és segítésére is használja. Ennek eredményeként egy fantasztikus közösséget épített fel, tele olyan emberekkel, akik úgy tesznek sokat az egészségükért, hogy közben élvezik is a folyamatot.  A honlapján és facebook oldalán is rengeteg inspirációt és hasznos tippet találhatsz vidám csomagolásban.
Hintya Eni, aki hozzám hasonlóan 28 évesen élt át (és túl) egy stroke-ot, amiből elszántságának és kitartásának köszönhetően sikeresen felépült. Blogján saját nehézségeit és tapasztalatait osztja meg, valamint nagyon sok stroke-al és egészséggel kapcsolatos hasznos információt gyűjt össze, rengeteget segítve ezzel másoknak. Érdemes ellátogatni honlapjára és facebook oldalára is.
Alexander Svitych, aki emberként és harcművészként is példát mutat kitartásával, szerénységével és folyamatos fejlődni akarásával. Angol nyelvű blogja tele van értékes gondolatokkal, inspirációval, pozitív életszemlélettel és cselekvésre ösztönzéssel. Aki feltöltődésre vágyik, annak érdemes rendszeresen ellátogatni honlapjára.
Most a szabályok szerint nekem is fel kéne tennem 5 vagy 11 vagy nem tudom hány kérdést azoknak, akiknek továbbadom a Liebster díjat. Akkor ennyit a szabályokról. :) Mindössze két kérdésem van, amit szabadon értelmezhettek, és egyetlen szóval, vagy egy teljes cikkel is megválaszolhatjátok. Vagy ne válaszoljátok meg, ahogy jól esik, hiszen a választ mi úgyis tudjuk…
1. Miért kezdted el?
2. Miért folytatod?
Fogadjátok őszinte elismerésemet mindazért, amit csináltok, és csak így tovább, mindig előre. :)
Végezetül már csak egy dolog maradt hátra: a címben feltett második kérdés. Ez pedig már mindenkinek szól, aki erre jár: Te miért vagy itt?
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Ami még érdekelhet:

Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásokról!

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

5 gondolat ehhez az íráshoz: “Minek vagyok én itt? És Te?

  1. Eni

    Nagyon szépen köszönöm Gábor :)) Ez jólesik, és nemsokára jön az én posztom a témában :) Te pedig kétségkívül megérdemelted!

    Reply
  2. Alexander

    Thanks a lot Gábor for the award! Never knew about it, it’s surprising and pleasing at the same time :)

    “Tanuljunk egymástól, használjunk fel minden tapasztalatot, és folyamatosan tegyünk azért, hogy önmagunk és a világ is egy kicsit jobbá váljon.”

    Thank you for this.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      You truly deserve it in my humble opinion.:) Thanks and keep up the great work! :)

      Reply
  3. Kiss Ibolya

    Kedves Gábor! Őszinte szívvel gratulálok a díjhoz ! MERT MEGÉRDEMLED 😀
    Rendszeresen olvasom írásaidat, megosztásaidat, képes megjelenítéseidet,
    van, amelyikhez többször is visszatérek, elgondolkodtató.
    S még ha nem is kommentelek mindig, mindegyik nagy hatással van rám,
    olyan, mint mikor homlokon csapod saját magad, hogy “tényleg” !
    Én 2008-ban kerültem a “harcvonalba” a rákkal , most 14-én lesz egy újabb nagy
    műtétem.
    Azóta valóban két dolog a legfontosabb: meglátni, “elmerülni” bennük és megcsodálni
    az Élet legapróbb csodáit és ahogy írtad “a testi, szellemi és lelki fejlődés”.
    Minden más ezek következménye.
    Hálás vagyok, hogy itt vagy, hogy írsz és hogy olvashatlak ! Köszönöm <3

    Reply

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.