Vannak olyan emberek, akik nem nyílt támadást intéznek az idegrendszered és a lelki békéd ellen, hanem az ártatlanság köntösébe bújva farigcsálják azt következetesen. Nem a bejárati kapudat rázzák dühösen, hanem hátulról osonnak be, és úgy szarnak bele a kertedbe. Egy-egy tettüknek nincs feltétlenül nagy súlya, ám hosszútávon mégis maradandó rombolást okoznak. Ők a passzív-agresszív emberek.
Azok az emberek, akik látszólag nagyon elfogadóak, nagyon tudnak alkalmazkodni, figyelmesek, és nem akarnak senkit sem megbántani – ha pedig ezt mégis megteszik, akkor még a létezésükért is bocsánatot kérnek. Aztán megteszik újra. És újra. És újra.
Nem egyszerű egy ilyen emberrel bármit is kezdeni. Jó eséllyel neked is van bőven tapasztalatod, és az is valószínű, hogy még mindig megkeserítik az ilyenek az életedet. Mielőtt azonban nagyon rákapnánk az ítélkezés ízére, érdemes tisztában lennünk azzal, hogy időnként bárki mutathat passzív-agresszív jellemvonásokat. Az emberek többsége él is ezzel a lehetőséggel, és gyakran úgy teszi, hogy észre sem veszi ezt magáról. Van, aki csak néha csúszik bele, van, aki gyakrabban, és persze vannak olyanok is, akik számára ez életforma.
Ez utóbbi csoport tagjai könnyen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kibillenj a lelki egyensúlyodból, és mivel a tevékenységük nem egyszeri, hanem gyakran ismétlődik, így érdemes megtanulnod hatékonyan kezelni őket. Ehhez pedig mindenekelőtt az szükséges, hogy megértsd, kik ők, miért ilyenek, és milyen eszközökkel mérgezik a lelki békédet.
Kik ők és hogyan csinálják?
A passzív-agresszív személyiségnek több típusával is találkozhattál már. Közös jellemzőjük az irányítási vágy, mely rengeteg frusztrációval és önértékelési problémával vegyül. Az ilyen emberek nagyon vágynak arra, hogy irányítsák a saját életüket – ami eddig soha nem sikerült nekik –, és ezt mások irányításával próbálják elérni.
Ahhoz viszont túlságosan mélyen van az önbecsülésük, hogy nyíltan felvállalják a döntéseiket, ezért mindig valami fedezéket, valami önmaguknál nagyobbnak tartott, megkérdőjelezhetetlen ős-okot keresnek, ami mögé bújva szép lassan bekúszhatnak a célegyenesbe.
Lehet ez az ok a szeretet, lehet egy társadalmilag elfogadott szokás, de lehet az igazság egy elferdített változata is – a lényeg, hogy nem kell személyes felelősséget vállalniuk azért, amit mondanak vagy tesznek, hiszen ráfogható ez valami rajtuk kívül álló, valami fölöttük álló, valami igazán fontos dologra. Nézzük meg, hogy konkrétan miről is van szó: melyek a passzív-agresszív emberek leggyakoribb típusai, és hogyan ismerheted fel őket?
A bűntudatkeltő
„Nyugodtan menj csak, majd elleszek valahogy!”
„Nem haragszom, persze!”
„Ne segíts nekem, nem nagy ügy, biztosan van fontosabb dolgod is!”
Ismerős szavak ezek, ugye? Nemet mertél mondani neki? Érezd szarul magad! Ennek egyébként kulturális támogatottsága is van – amire a passzív-agresszív emberek nagyon jól rá is éreznek –, hiszen a belénk nevelt konfliktuskerülő magatartás miatt nagyon nehezen mondunk bármire is nemet. Aki pedig pont egy passzív-agresszív emberrel teszi ezt meg – pont egy olyan emberrel, akiben az elfogadásnak még nyoma sincsen, de még a beletörődésre is képtelen –, azt támadója gondosan emlékezteti is erre.
Mert ez is támadás, hiába tűnik ártatlan próbálkozásnak. Amit az ilyen ember csinál, az nem más, mint érzelmi zsarolás. Annak is egy burkoltabb formája, és épp ezért olyan veszélyes. Egy passzív-agresszív ember nem vállal nyílt konfliktust veled, hanem megpróbál hatni a lelkiismeretedre, miközben a sajátját szabadságra küldi. Tettének egyszerű üzenete: vagy kiszolgálod őt, vagy süllyedj el szégyenedben.
A lekezelő
„Nem is vártunk tőled mást!”
„Hagyd csak ezt rám inkább, majd én megcsinálom rendesen!”
„Nő létedre nem olyan rossz ez!” / „Mit is vártunk egy férfitól!”
Nem mindenki helyezkedik bele nyíltan az áldozatszerepbe. Van, aki olyan kicsinek érzi magát, hogy másokra lépve próbál nagyobbnak tűnni. Általában vigyorogva, viccekbe vagy vicces beszólásokba csomagolva adja át neked a szemetét. A verbális abúzus egyfajta lelki önkielégítés számára: ilyenkor nagyon fontosnak érzi magát. Fontosnak és erősnek, hatalomban, pozícióban lévőnek, aki hirtelen nagyot ugrott saját relatív értékskáláján, és belül mélyen görcsösen reméli, hogy másén is. Hogy mások is olyan fontosnak látják őt, mint amilyennek akar látszani.
Mint éhező a falat kenyérre, úgy vágyik az elismerésre és a folytonos visszaigazolásra arról, hogy a Világegyetem valóban az ő lényének kiszolgálása végett működik. Mert ha végül kiderülne, hogy ez nem így van, akkor szembesülnie kellene azzal, hogy önállóan életképtelen.
Az akaratos
„Hagyd csak, nem olyan fontos, hogy megcsináld!” (Miközben cseszeget vele naponta.)
„Miattam ne változtass!” (Miközben minden lehetséges módját megragadja annak, hogy tudassa veled, mennyire szemét vagy.)
„Elfogadom a véleményedet!” (Miközben gyakori megjegyzéseivel azt hangsúlyozza, hogy mennyire tévúton jársz szerinte.)
Amikor valaki gyakran hangsúlyozza azt, hogy miatta ne változtass a gondolataidon, a döntéseiden, az életeden, akkor érdemes gyanakodnod, hogy valójában mi is a célja vele. Mert könnyen lehet, hogy a maga kis sunyi módján éppen a saját akaratát akarja rád erőltetni, és addig próbálkozik, amíg erre lehetőséget kap Tőled.
De nem csak Te vagy a célkeresztben. A passzív-agresszív emberek általában nem egy-egy embertársukat bombázzák saját igazságukkal, hanem megpróbálják azt az egész Világegyetemre ráerőltetni. Mert mindennek úgy kell történnie, ahogyan ők azt elképzelték magukban. Ezt a hozzáállást egyébként sok más ember is hajlamos felvenni, csak vannak, akik megőrzik ezt a saját gondolataikban, és vannak, akik folyton hintik az igét másoknak.
A hárító
„Legyen csak úgy, ahogy Te akarod!”
„Nekem mindegy, alkalmazkodom hozzátok!”
„A többiek nagyon nincsenek megelégedve veled!”
Vannak olyan emberek, akik a kollektív felelősség egy sajátos értelmezése mögé bújva lavírozzák át az életüket. Azért sajátos ez az értelmezésük, mert úgy vélik, hogy a felelősségen mindenkinek osztoznia kell – ők magukat kivéve. Ha valami jól sül el, akkor persze jelentkeznek a részükért, de ha kudarcról vagy konfliktusról van szó, akkor értetlenül néznek körbe a felelősöket kutatva. Mint a kisbaba, aki életében először kakilt be a pelusba, és nem érti, hogy miért mindenki őt bámulja.
A hárító típusú passzív-agresszív embereknek kétféle megnyilvánulási formája is van. Az egyik az, aki nem a saját akaratát próbálja másokra erőltetni – mivel fogalma nincs, mi is a saját akarata –, hanem az a legfontosabb célja, hogy lehetőleg az élete semmilyen területén ne kelljen felelősséget vállalnia. Ilyen téren megrekedt a kétéves gyermek szintjén, és mindent elkövet, hogy ne is kelljen onnan kimozdulnia. Sodródik az árral, másokra tolja át a döntés terhét, ha pedig valami miatt az később nem megfelelőnek bizonyul, akkor egyből jelzi, hogy ehhez bizony neki semmi köze nincsen.
A másik típusú hárító az előzővel ellentétben nagyon is a saját akaratát igyekszik másokra erőltetni. Ezt azonban nem úgy próbálja elérni, ahogy az akaratos típusú passzív-agresszív ember (vagyis elfogadást színlelve, ám a másikat folyamatosan cseszegetve), hanem úgy, hogy saját véleményét vagy döntését másokénak állítja be. Igénye egyszemélyes, ám úgy tálalja neked, mintha sokakéval azonosulna. Mintha ő maga csak a postás lenne – és semmi más szerepe nem lenne a történetben.
Hárító passzív-agresszív emberekkel találkozhatsz a munkahelyeden, a baráti körödben, de még párkapcsolatban sem ritka az ilyen. Nagyon könnyen fel tudod ismerni onnan, hogy a felelősséget minden esetben áttolja a Te térfeledre – vagy oda, ahova éppen lehet.
Az ilyen emberekkel sem együttműködni nem lehet hatékonyan, sem segíteni nem tudsz nekik, mert ha megkérdezed tőlük, vagy csak utalsz rá, hogy mi lehet az ő felelősségük a történetben, az a szelektív hallásuk szűrőjén át sem jut agyuk hallási ingereket feldolgozó halántéklebenyéig. Legalábbis úgy csinálnak, mintha nem is hozzájuk beszélnél.
A személyiségtorzulás útja
Most, hogy megnéztük a leggyakoribb passzív-agresszív embertípusokat, próbáljuk picit jobban megérteni őket. Nem kell szeretned az ilyen embereket, de utálattal vagy bosszankodással is fölöslegesen emésztenéd magad. Sokkal jobban jársz, ha megtanulod felismerni őket és az eszközeiket, valamint Te magad is felszerelkezel néhány eszközzel az olyan esetekre, amikor a lelki egyensúlyod veszélybe kerül miattuk. Nem kell ugyanis nekik kiszolgáltatva élned.
Mindenekelőtt érdemes tudnod, hogy a passzív-agresszív ember gyermekkori mintákat követ. Torz életszemléletének lehet az oka szülői félrenevelés, de az is előfordul, hogy társai nyomták el az iskolában vagy a játszótéren, és otthon nem kapott elég segítséget ahhoz, hogy ezzel kezdeni tudjon valamit. Nem alakult ki egészséges önbecsülése, ezért az önigazolás életének meghatározó motívumává vált.
Érvényesülnie gyermekkora óta sem igazán sikerült, ezért frusztráció, fontoskodás és elismerési vágy jellemzi szinte minden cselekedetét vagy szóbeli megnyilvánulását. Az elfojtott agresszió a maga gyámoltalan formájában időről időre utat tör belőle, és ilyenkor érzi azt a környezete, hogy egy kávéskanál vízben is meg tudná fojtani. Vagy ha sikerül nálánál még gyengébb embert találnia, akkor elnyomásával egy újabb győzelmet könyvelhet el magának a világ ellen folytatott végeláthatatlan harcában. Közben pedig fogalma sincs róla, hogy ezt a harcot valójában nem a világ, hanem önmaga ellen vívja.
De nemcsak a negatív énképét hozza gyermekkorából, hanem viselkedése is a regresszió egy formája. Abban a fejlődési szakaszban ragadt, ahol az ego már kezd kibontakozni, a gyermek már próbálja érvényesíteni az akaratát, de a felnőttek veszélyes világába még nem mer belépni. Szeretne mindent úgy csinálni, mint a nagyok, de lehetőleg következmények nélkül. Végighúzatva magát a kertben a nyuszimotoron, és közben azt képzelve, hogy Ferrarit vezet a naplementében.
Amikor felismered, mennyire esendő egy ilyen ember, és milyen súlyos terheket cipel magával fölöslegesen, már nem is igazán haragszol rá, inkább csak sajnálni kezded. De ezzel is vigyázz, mert a sajnálat könnyen terelhet tévútra; egyrészt azért, mert így újra a csapdájába eshetsz, másrészt pedig azért, mert a sajnálat is a lenézés egyik formája, és mint ilyen, a saját ego-nk arrogáns megnyilatkozása. Igen, arrogáns, még ha igyekszünk is ezt saját jó lelkünk ajándékának tekinteni. Akit ugyanis önmagaddal egyenrangúnak tekintesz, azt se nem rajongod körül, se nem sajnálod le, hanem tisztában vagy vele, hogy vannak (számodra) jó és rossz tulajdonságai is – éppúgy, mint neked. Vagy bármelyikünknek.
Ha már eleged van belőlük
Sokáig tűrjük az ilyen embereket. Elhitetjük magunkkal, hogy ezt kell tennünk, mert ők úgysem fognak változtatni, mi meg nem tudjuk kizárni őket az életünkből. Miközben azonban látszólag akkora kárt nem is tesznek, szép lassan mérgeznek minket, és ha gyengék vagyunk, akkor bábként rángatnak minket, ha picit erősebbek, akkor pedig folyton az agyunkra mennek.
De aki valóban erős, és önmagával egyensúlyban van, az se nem dől be nekik, se nem bosszankodik, hanem okokat és következményeket keres. Abban is, ahogyan egy egészséges kisgyermekből passzív-agresszív jellemű felnőtt lett, és abban is, hogy hogyan lehet kezelni az ilyen embereket.
Ez utóbbinak három módját nézzük meg most. Az első az, hogy tükröt tartasz az ilyen embernek. Egyáltalán nem biztos, hogy bele is fog nézni, de megpróbálhatod, hátha sikerül. Nézzünk is meg néhány egyszerű példát arra, hogy ezt hogyan tudod megtenni.
A bűntudatkeltő passzív-agresszív embertől például megkérdezheted, hogy szerinte az ő szükségletein kívül vannak-e neked is szükségleteid? Vagy rejtett támadására nyíltan válaszolhatsz: „Te se érezz bűntudatot azért, hogy a saját boldogságodért az enyémet akarod feláldozni.”
A lekezelő passzív-agresszív ember számára úgy tarthatsz tükröt, ha egyszerűen közömbösíted a felsőbbrendűségi érzésére tett próbálkozásait, és azt mondod neki: „Elfogadom a véleményedet, de nem függ az értékem tőled. Nem kellesz ahhoz, hogy tisztában legyek a saját értékeimmel és hibáimmal.” Van, aki erre csak tovább próbál gúnyolódni, és miután nem talál már fogást rajtad, keres magának más áldozatot, de van olyan is – igaz ők vannak kevesebben –, aki veszi a lapot, és imponáló magabiztosságod hatására szembesül saját életképtelenségével.
Az akaratos passzív-agresszív embernek a saját szavai megerősítésével tudsz a legkönnyebben visszavágni: „Ja, ha nem is fontos neked, akkor nem csinálom meg.” Vagy: „Nagyon örülök, hogy elfogadod a véleményemet, többször nem is kell mondanod, köszönöm szépen. Az a véleményem, hogy ezt így csinálom, és így is fogom csinálni.” Aztán mosolyogva nézed, ahogy kiül az arcára a tehetetlen döbbenet.
Végül a hárító passzív-agresszív ember számára úgy tarthatsz tükröt, ha bevonod a párbeszédbe azt a kollektívát, aki mögé bújva próbál érvényesülni. Kibővítheted kettőtök beszélgetését olyanokkal, akikre hivatkozik, és egyből vissza fog venni a hangjából. Bizonyos esetekben az is hatásos lehet, ha újra és újra megkérdezed tőle, hogy ő személyesen mit gondol, és mi a szerepe a történetben. Először persze hárítani fog, aztán másodszor, harmadszor, negyedszer is, de miután zsinórban ötödször-hatodszor hallja Tőled ugyanazt, rá fog jönni, hogy ebből nem tud kibújni. Ilyenkor általában a témaváltás vagy a menekülés következik részéről, de van, aki megadja magát, és belenéz a tükörbe.
A tükörtartáson kívül van még két olyan lehetőség, amivel átveheted az irányítást a laposkúszásban érkező agresszorral szemben. Az egyik az, hogy megpróbálsz segíteni neki. Bármennyire is furán hangzik elsőre, és bármennyire kontraproduktívnak tűnik, így is ki lehet mozdítani passzív-agresszív viselkedésmódjából azt, aki legalább egy minimális hajlandóságot mutat erre.
Az ilyen embernek elismerésre és szeretetre van szüksége, méghozzá sokkal jobban, mint azt első ránézésre gondolhatod. Görcsösen szeretné fontosnak érezni magát, és abban tudsz segíteni neki, hogy rávezeted őt ennek szükségtelenségére. Megmutatod neki, hogy anélkül is lehet fontos és értékes ember, hogy ezt csendben kierőszakolná magának, és támogatod abban, hogy gyermekkori lelki sérüléseit feldolgozva megtalálja a belső egyensúlyát.
Ehhez természetesen időre és sok energiára van szükség a részedről. Ha ezt vállalod, mert fontos számodra az illető, vagy fontos a cél, akkor a szeretettel támogatás járható út lehet. De ami a tükörtartásra is igaz, az erre a módszerre is: nem biztos, hogy sikerrel jársz vele. A sikerhez ugyanis a Te erőfeszítésed önmagában kevés; alapvetően az övére van szükség.
A harmadik utat akkor érdemes választanod, ha az első kettő egyike sem jön be, vagy ha nem szeretnéd az idődet és az energiádat a passzív-agresszív emberre fordítani. Ez a harmadik út a leszarás. Vagyis az, hogy egyáltalán nem foglalkozol az ilyen ember sirámaival, görcsös próbálkozásaival, rád kivetíteni próbált belső harcaival. Ez viszont csak akkor fog menni, ha rendben van az önbecsülésed, képes vagy meghúzni a határaidat, és nem hagyod, hogy a saját ego-d határozza meg a reakcióidat. Így már az ő ego-ja sem tud veled szemben érvényesülni.
Ego ellen nem érdemes ego-val harcolni. Amit ő ad, az róla szól; amit átveszel tőle, az viszont már rólad. Ha harcolsz vele, bizonytalan vagy, ha viszont képes vagy elengedni őt, és azt, amit rád önt, akkor néhányszor még próbálkozhat ugyan, de hamar rájön, hogy vagy változtatnia kell, vagy keres magának más áldozatot.
De ne akard Te megváltoztatni őt, mert az nem fog menni. Senkit sem tudunk megváltoztatni; mindenki csak maga tud változni, ha akar. Segíthetsz neki ebben, vagy megtanulhatod hatékonyan leszarni azt, amit adni próbál neked, de harcolnod vele nem érdemes. Te sem jársz jól vele, és ő is elég harcot vív már így is magában.
Ami pedig a saját belső egyensúlyodat illeti: jó, ha rendszeresen emlékezteted magadat arra, hogy cselekedeteid, csakúgy, mint emberi kapcsolataid pontosan megmutatják, hogy mennyit ér a lelki békéd számodra. Ha becsben tartod, akkor nem válsz önkéntes áldozattá.
Amint felismered a játszmát, akár ki is szállhatsz belőle.
Nagy köszönet Katának, hogy ajánlotta ezt a témát. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Ismét egy különleges ember történetét hoztam el Nektek. Olyan emberét,
Tovább
Mindenki elfoglalt. Te is rohansz, keményen dolgozol, kimerült vagy, és
Tovább
Időnként megdöbbenek, hogy beszélnek egymással emberek, akik állítólag szeretik egymást.
Tovább
Kutyák. Emberek. A legnagyobb különbség a lábak számán kívül talán
Tovább
Elkötelezettség. Ez volt az első szó, ami eszembe jutott, amikor
Tovább
Szia Gabor 🙂 Ez megint egy gyongyszem toled. Rengeteg sok felismerheto jeggyel, amit eddig nem vettem eszre.
Talan bennem is van belole valamennyi. Ha en ezt elobb tudtam volna, kevesebb gondom lett volna. De ha vegig gondolom, ez velem jott eddigi eletem soran. Es nem is tudtam rola!! 🙁 A gyermekkorbol hoztam, mint sok mas problemat. Ez szomoru! 🙁 🙁 Es amit felismertem, azt folyamatosan javitottam, es javitom most is.
Nos! Most megint talaltam javitani valot, ami segit jobb emberre valni. Meg egyszer halas koszonet erte. 🙂
Udv. Rozika.
Nekem mindkét szülőm ilyen és mostanában én is kezdem felfedezni magamban ezeket a viselkedési stratégiákat. Mindenképpen szükségem volt erre az írásra, jókor jött, köszönet érte.
Éva, egyet értek veled.
A férjem is ilyen, de “most már le szarom” kedves Gábor, az ön szavaival élve írtam ezt!
Kedves Gábor ! Hálás köszönetem ezért a mélyrétegeket megmozgató írásodért ! Minden bizonnyal sokaknak tükröt tartottál, hogy saját magukra is ráláthassanak ! Örülök az őszinte és nyílt hozzászólásoknak, amire ezzel az írásoddal ösztönöztél !
Nagyon jó írás. Köszönöm, hogy olvashattam. Igencsak megtaláltam benne magamat, a páromat. Nagy segítség, hogy tudjak magamért tenni. Üdvözlettel. Éva
Kedves Gábor! Azt azért érdemes végig gondolni, hogy ezek az emberek (karakterek) mit üzennek nekünk, mit tükröznek rólunk, mit provokálnak meg bennünk. Ha manipulálni tudnak bennünket, azt miért tehetik meg? Miért vonzzuk be őket? Esetleg bennünk is vannak olyan tulajdonságok, amelyekről írsz.
Bennem mindenképpen, ami miatt nem vagyok büszke, de nem is szégyenkezem. Pár leírás részletben magamra ismertem, persze nagyon tudatosan igyekszem dolgozni magamon, de zsigeri, berögződött (leírom, elnézést! ) faszkalap működéseken baromi nehéz, szinte milliméterenként haladok és elképedek, amikor visszatekintek, milyen P.Ö.CS tudtam lenni egy-egy helyzetben, Te Atya Ég!!!
Bőséges mintahalmaz állt rendelkezésemre ahhoz, hogy ezeket a passzív-agresszív viselkedési módokat elsajátítsam. Kiváló Tanító Mestereim voltak a családban, aztán úgy vittem tovább ezeket a mintákat, hogy nem is tudtam róluk sokáig.
Csak azt vettem észre, hogy frusztrált és zsaroló embereket (főleg nőket, de pár férfit is) vonzok be az életembe, akik haverként, kollégaként, főnökként pokollá teszik az életemet. Sokáig nem láttam meg a tükrükben magam, most már meglátom. Ami szar persze, de azért van ott, hogy kitakarítsam-nem aggyal, hanem azzal, hogy átélem ezeknek a rendellenes működéseknek a lényegét, megélem a bennem passzivált agressziót stb.
Szóval az Írásod csak megerősítette bennem azt, hogy bizony-bármennyire is közhelyes-ami kívülről jön, az valami belüli dolgot tükröz. Annál inkább igaz ez, minél vehemensebb érzelmeket vált ki a Másik ember, kapcsolat, helyzet belőlünk. Már pedig körülöttem volt olyan ember-nem is egy-akiket a lépcsőn tudtam volna lerugdalni. És hát persze ez rólam is szólt, hogy a fenébe ne….
Éppen tagnapi írtam egy cikket azokról a passzív-agresszív emberekről, akik suttogva aláznak, lépnek át határokat, rúgnak bele másokba, legtöbbször úgy, hogy még a hangjukat sem emelik fel. A fókusz persze más, mert itt a tettes-áldozat dinamika a lényeg (én szuper áldozati szerepeket tanultam), de azért sok átfedés van a két téma között és hát a legjobb áldozatok egyben kiváló agresszorok is tudnak lenni, passzívan vagy akár nyíltan is, ha dőlni kezd a szar. Bocsi a trágárságomért!
Baráti Üdv,
Günter
20 évig nem akartam tudomást venni ezekről a megjegyzésekről a békéért, vagy félelemből, talán alacsony önbecsülés miatt…, de mint egy apró tű, aminek nem is érzed amikor beléd szúr, csak a méreg lassan eloszlik a lelkedbe..mielőtt megfulladtam volna, kiugrottam belőle..és senki nem értette miért..rajtam kívül..annyira diszkréten szúrt és ölt..A kérdés az, hogy miért tehette meg? miért hagytam? ez benne a lecke..Köszönöm az írást …
Nekem az édesanyám ilyen és ez egyre rosszabb lesz! Már 88 éves, de kikészít bennünket a tesómmal, ő vele él. A javasolt megoldások egyike se kivitelezhető már, annyira rosszindulatú. Sose látta be, ha nincs igaza, csak a gyilkos indulat munkál benne szüntelen, azzal mérgez minket. Mások szerint áldott jó emberek vagyunk pedig.
Akkor vajon mit teszek, amikor családon belöl is és a munkahelyen is jön az “energia vámpír” ?? És már lassan nem tudom…..én hol vagyok (mert esetleg észre sem vettem, hogy ragályos) !?
Hát sajnos én is ebben vagyok a exem ilyen de már valahogyan sikerül egyre távolabb kerülnöm tőle Nagyon nehezen megyen bevallom Mert nekem sem mindig jönn be ez Nekem is kéne gy kis segitség De igazából Ezért is váltam el Már nehezen viselem az égész dolgot Sajnos nem tudok hová menni igy külön vagyunk egy portán nem kivánom ezt én senkinek sem Nagyon szépen köszönöm Gábor szép napot
Szard le! Saját jól felfogott érdekedben.Én már végig jártam ezt a lelki tusát.Mindig azzal kábítottam magam minden alkalommal, amikor megbántott, hogy”csak az Anyám”. Nem érdekel a sok- sok mártirkodása , az én boldogtalanságom árán ő volt a boldog, és nem is titkolta.Ha ő szeretne engem nem viselkedett volna velem így.Ezt felismerve döntöttem a leszarom-nál .
Az enyém ilyen, sok-sok éve.Tartottam neki tükröt,visszakérdeztem, pár éve eljutottam, a leszarom fázishoz.Sokkal nyugodtabb vagyok.Sokat emésztettem magam, sírtam, lelkiismeret furdalásom volt.2 éve végleg betelt a pohár és leszarom.Akár mit csináltam soase voltam elég jó neki.
Gábor újabb “élve boncolása” nagyszerű tükör. Nem személyeskedik, érthetőn feltárja a lélek mélyét. Ha nem hárítok, és tudom, hogy mi az “anyám kínja?” Megérkezik a megoldás is. Gábor kiabálás mentesen vezet végig, egy zajos forgatagban, és a megértést tanítja. Értékes megmérettetés. Köszönet érte.
Köszönöm Gábor. Segítettél.
Jó, de mit tudok tenni az érzelmi zsarolások háritása érdekében? Vagy erőszakos agresszív támadások ellen, ha példáúl az édesanyád bánt naponta és egy életen át?!!!?
Így elsőre az jut eszembe, hogy mi van, ha az anyád ilyen?
Vagy: vajon én mikor, hányszor teszek így, és észre sem veszem?