Kétféle ember létezik: az, akinek van kártevő az életében, és az, akinek volt. Ez utóbbiból van kevesebb, de ennek jó oka van. Kitakarítani az életünket – beleértve a saját negatív gondolatainkat és a toxikus kapcsolatainkat is – csak kemény munka árán lehetséges. Ez az, amit nagyon sokan nem vállalnak. Félnek az ismeretlentől, félnek a változástól, és él bennük a görcsös megfelelési kényszer.
Mert nemet mondani rossz – megtanultuk. Nemet mondani azt jelenti, hogy szembemész az elvárásokkal, a megszokottal, az udvariassági szabályokkal, vagy akár a társadalmi normákkal is. De leginkább azért félelmetes sokak számára, mert konfliktussal jár. Inkább befelé próbálják megvívni a harcukat, mint kifelé. Inkább elfojtják a feszültségüket, mint hogy feloldanák azt. Inkább a beletörődést választják, mint az elfogadást és az életük nyugodt, de határozott kitakarítását. Csakhogy önmagunk ellen harcolni nem lehet hosszútávon – az mindenképpen vesztes csata lesz. És aki eltűri, hogy kártevők legyenek az életében, az önmaga ellen harcol.
Ezért van az, hogy én már nem félek a konfliktustól, és szarok a társadalmi elvárásokra is. Harcoltam már eleget önmagam ellen, és tudom, hogy előre csak az vezet, ha sem önmagunk, sem senki más ellen nem harcolunk – csak önmagunkért és a szeretteinkért. És ahogy a lakásodban is szívesebben élsz (és hatékonyabban is működsz), ha rend van és nem árasztanak el a haszontalan vagy nem odavaló dolgok, úgy az emberi kapcsolataid és az egész életed minőségét is nagyságrendekkel javítani tudod, ha kitakarítod az életedből a kártevőket.
Nem gondolom, hogy magyarázni kellene, kikről is van szó. Pontosan tudod Te is, hogy kik azok, akik miatt fölösleges terheket cipelsz. Van, akivel mindössze egyszer találkozol életedben, és éppen rád önti ki a szemetét – így lesz az ismeretlen autósból, a kötekedő járókelőből vagy a szabályokat az emberség fölé helyező hivatali dolgozóból életed kártevője. Sokszor azonban nem az egyszeri károkozás az igazán veszélyes, hanem a tartós konfliktus, ami nap mint nap leszívja az energiádat és kikezdi az idegrendszeredet. Ilyenek a munkahelyi vérszívók, és lehetnek ilyenek akár a hozzád legközelebb állók is – egy barátod(nak hitt ember), a szülőd, a volt vagy a jelenlegi párod is.
És ilyenkor a legnehezebb. Amikor a közvetlen környezetünkből érkezik a támadás – agresszió, érzelmi zsarolás vagy csendes terror formájában –, akkor nehezen lépünk. Nehezen mondunk határozott nemet, mert a kapcsolat végleges megszakadásánál még a szenvedés is jobbnak tűnik. Pedig nem az. Nem az, mert önmagad lassú felemésztésénél kevés rosszabb dolog történhet. Aki hagyja, hogy szenvedj, az nem érdemli meg, hogy szenvedj miatta.
Persze vannak olyanok is, akik fel sem ismerik a kártevőket, és így élik le akár az egész életüket (többnyire beletörődő közömbösséggel), hagyva, hogy rajtuk élősködjenek. De aki figyel önmagára, és nem áldozatként akarja végigszenvedni az életét, az mindig megkeresi a valódi okát annak, hogy jelenleg miért szánalmas az élete. Aztán változtat rajta.
A kártevőktől való megszabadulás eleinte valóban nehéz feladat, de ha ledobod magadról a megfelelési kényszert, akkor szép fokozatosan megtanulsz hatékonyan leszarni mindent, ami fölöslegesen terheli az idegrendszeredet, és képes leszel lezárni a toxikus kapcsolataidat is, bármilyen szorosnak is hiszed most azokat.
Elméletben ez jól is hangzik, de a kérdés mindig a hogyan. Sokan teljesen érthetően hiányolják a konkrét gyakorlati útmutatást a konfliktushelyzet kezelésére. Mert elméletben könnyű okos lenni, és az általános tanácsok indulásnak tökéletesen megfelelőek is, de a gyakorlatba ültetésnél sokan elvéreznek. Minden ember és minden élethelyzet más, ezért mindenkire általánosan igaz megoldások sincsenek (aki ezt hirdeti Neked, az átver). Viszont segítséget és ötleteket sok helyről tudsz gyűjteni, csak kész megoldást ne várj másoktól, mert azt Neked kell megtalálnod. Pontosabban nem kell, hanem érdemes. Íme két tipp, ami hasznos lehet számodra ehhez.
Mit kezdesz az ezreseddel?
Az első lépés a felkészülés. Ha rögtönözni próbálsz egy idegtépő szituációban, akkor nem sok esélyed marad a konfliktus hatékony kezelésére. A felkészületlen emberben mindig az érzelmek és az indulatok dominálnak, míg aki felkészült, az tudja, hogy mi lesz a következő lépés. Felkészülni viszont csak úgy tudsz, ha először megérted, miért fontos az eddigi tűrés helyett azt választanod, hogy fellépsz a kártevőkkel szemben. Nézzünk ehhez szemléltetésként egy hasonlatot.
Van ezer forintod, amit elkölthetsz másokra. Találkozol két emberrel, akik segítséget kérnek Tőled: az egyikük egy sovány, legyengült koldus, a másikuk egy erős, fizikailag egészséges csavargó. A koldus éhezik, és mindössze arra vágyik, hogy ne legyen üres a gyomra. A csavargónak nincs szüksége ételre; ő piát szeretne venni, hogy jól érezze magát. Mit teszel? Hogyan költöd el az ezresedet? Kinek adsz belőle?
Talán Te is az éhezőre költenéd az összes pénzedet, hogy esélyt adj neki a túlélésre. Sokkal könnyebben mondanál nemet a csavargónak, mert tudod, hogy ahány forintot rá költenél, annyival kevesebb jutna az éhezőnek. Úgy éreznéd, hogy kirabolod azt, akinek igazán szüksége van a segítségedre.
Pontosan ezt teszed az emberi kapcsolataiddal is. Az energiád véges – csakúgy, mint az ezer forintod –, és egyáltalán nem mindegy, hogy kire fordítod. Azt az energiát, figyelmet és szeretetet, amit életed kártevőire fordítasz, azoktól rabolod el, akik őszintén szeretnek. Nekik jut kevesebb. Az érzelmi rablást sem megmagyarázni, sem kompenzálni nem lehet. Amit elraboltál, vissza már soha nem tudod adni. Ezért fontos, hogy azokra költsd az ezresedet – a véges mennyiségű energiádat – akik valóban fontosak, és Te is fontos vagy számukra.
Ha ezt már érted, akkor elkezdhetsz kidolgozni egy stratégiát, hogy mit tegyél a konfliktushelyzetben – akkor, amikor a legkevésbé vagy képes új megoldásokon gondolkodni. Ehhez adok most egy olyan ötletet, ami számodra is hasznos lehet.
Az átalakítás művészete
Érteni valamit jó dolog, de ha nem alkalmazzuk, akkor semmit sem ér. Azt már érted, hogy önmagadat és a szeretteidet rabolod ki azzal, ha olyanokra szánsz energiát, akik rajtad élősködnek, de talán még keresd a módját az érzelmi teher lerázásának. Mert mindig, amikor ilyen helyzetbe kerülsz, felidegesíted magad, és vagy védekezni, vagy visszatámadni próbálsz kétségbeesetten. Ez pedig általában nem vezet előre.
Van egy sokkal hatékonyabb megoldás is: az átalakítás. A kártevőktől való megszabadulás lehet egészen gyors (például egy ismeretlen kötekedővel nem kezdesz bele egy szócsatába, hanem egyszerűen leszarod), és lehet egy hosszú folyamat eredménye is (leggyakrabban a hozzád közel álló emberek esetében van így), de az átalakítás stratégiája mindkét esetben működőképes.
A stratégia lényege a következő: minden negatív hatást átalakítasz pozitívvá. Ahogyan a hagyományos fényképezőknél a film előhívása történt, csak most az érzelmeiddel csinálod meg ezt. Mindenekelőtt fontos megértened, hogy a Téged érő hatások csak attól válnak negatívvá, hogy Te annak érzékeled. Ha például valaki beszól Neked, vagy sérteget, az csak akkor rossz, ha Te magadra veszed. De nem kell mindent felvenned, amit eléd raknak. Amíg viszont nem tudod egy zen mester nyugalmával figyelmen kívül hagyni a Téged érő káros hatásokat, addig az átalakítás stratégiájával képes leszel más mederbe terelni az érzelmeidet. Fogd fel játéknak: ha egy kártevő ember bántani próbál, egyből keress egy lehetőséget arra, hogy örömet szerezz valakinek, aki igazán fontos számodra.
Ha akarod, eleinte tekintheted ezt egy sajátos bosszúnak. Amíg nem tudod érzelmi szempontból elengedni a kártevődet, addig segíthet, ha úgy érzed, elégtételt vettél rajta. Csak az elégtétel ebben az esetben nem negatív, hanem pozitív, és nem ellene fordítod, hanem egy harmadik személy számára adod. Aztán már nem fog számítani maga a kártevő. Már csak az fog számítani, hogy egy új lehetőséget találtál arra, hogy a szeretteidnek boldogabbá tedd az életét. Ha például ordítozik veled valaki, és csak felidegesítenéd magadat, akkor hagyd ott, és hívj fel valakit, akit szeretsz, akivel régen beszéltél, vagy akinek egyszerűen csak jól esne, ha hallana rólad. Vagy készíts egy apró meglepetést valaki számára. Vagy segíts egy idegennek. Vagy találj ki egy közös programot a szeretteiddel. A lehetőségek korlátlanok. Alakítsd át a negatív energiát pozitívvá, és építkezz, ne rombolj. Sokszorosan fogod visszakapni.
Nincs szükséged kártevőkre az életedben. Nem kell fölöslegesen szenvedned olyanok miatt, akik a Te energiádból próbálnak megélni, vagy akik egyszerűen csak érzéketlenek a lelki világodra. Élhetsz boldogan is, ha így döntesz. Mert ez döntés kérdése. Mindig gondolj az ezresedre…
Nagy köszönet Zsófinak, hogy fontos kérdéseivel segítette ennek az írásnak a megszületését. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Vannak kilátástalannak tűnő helyzetek. Olyan mélypontok, amelyekből úgy érzed, lehetetlen
Tovább
A felnőttkori problémák jelentős része gyerekkorra vezethető vissza. „Ahogyan az
Tovább
Csodálatos dolgokra képes az ember. Soha nem látott magasságokba emelkedni,
Tovább
Szeretnéd, ha a gyerekedből, unokádból értékes ember válna, igaz? Értelmes,
Tovább
Ez nagyon jó 😊 Igazán örvendek, hogy foglalkozik valakk ezzel az igencsak fontos témával, nagyon sokat segít! Elszomorító, hogy elég sokan járunk ebben a cipőben, de ezzel egyidőben jólesik azt látni hogy vannak jó emberek (akik elolvassák ezt a cikket) . Remélem, hogy mindenkinek hasznos ez az írás/tanács. Köszönöm szépen, hogy olvashattam 😊
Kedves Gábor! Köszönöm az írásaidat, rendre irányt mutatnak az életemben, nagyon sokat segítesz velük. Ennek az írásodnak a tartalmával is érintett vagyok-sajnos. Az én életem kártevője sajnos pont az édesanyám. Bár 1300 km választ el tőle, mégis sok keserűséget okoz. Szégyenlem leírni, de két szó jut az eszembe vele kapcsolatban: egoista és buta. Utóbbiról nagyrészt nem tehet, de sajnos a viselkedése, a gondolkodása, és ezek kifejezésre juttatásakor ez erősen szembe ötlik- hihetetlen vehemenciával, és magabiztossággal állítja a saját (buta) igazát BÁRMIBEN. Aki ellenkezni próbál vele, mindig a rövidebbet húzza…anyám vagy megsértődik, vagy érvek híján lezárja a vitát úgy, hogy “Jó, fejezzük be, ne is beszéljünk róla”…vagy ” Te ezt nem értheted!” Gyakorlatilag az egész családot ( 90 éven felüli szüleit, testvérét, és annak családját, engem, és az én családomat is) lelki terrorban tartja, mindent elér, amit akar….pénzt, törődést…Cserébe persze ő szinte semmit nem ad. ( a legutóbbi vitában a még élő szülei után öröklendő házból kérte a kifizetését a testvérétől) . Mindig mindenről és mindenkiről a 90 éven felüli szüleinek panaszkodik, akik ( bár látják anyám nehéz természetét) mégis bedőlnek neki. És itt kezdődik a gondom. Én már beláttam, hogy a lelki békém megőrzése érdekében anyámmal meg kell szakítanom a kapcsolatot, amit ő kikövetel magának ( na, nem a szeretet miatt, pusztán csak, mert ő az anyám, és neki jár a szeretet, az érdeklődés, minden). Meg is tudnám tenni, nem hiányozna, ha nem beszélnénk. De a nagyszüleim a család összetartásának fontosságára hivatkozva azt kérik tőlem, hogy tartsam a jó viszonyt anyámmal, nem tudom velük megértetni, hogy ez mennyire képmutató, felesleges. A nagyszüleimet imádom, anyámat (tisztelem, mert egyedül felnevelt, de) nem szeretem. Ha megszakítom a kapcsolatot, azzal a nagyszüleimnek okozok szomorúságot. Ha nem szakítom meg, akkor az én idegeim készülnek ki. Bármelyik ujjamat harapom, fáj. Mit kéne tennem?
Én nem tudok elfordulni, mert a hiánya fájóbb lenne, de megpróbálom, most szerzek örömet valakinek, és megpróbálok nem folyamatosan a kártevőre gondolni. Ha sikerül megírom 🙂 Most , hogy ezt az írást elolvastam, nagyon határozott lettem, köszönöm .
Én szívesen megszabadulnék az én legrosszabb kártevőimtől, a volt férjemtől és jelenlegi feleségétől, de nem tudok, mert van egy közös gyermekünk, és így életünk végéig kapcsolatban kell velük maradnom. Pedig sokszor nagyon leszívják az energiámat. Ilyen esetben mit tehetek?
Tudod, amikor hajnalban zaklatnak és te még aludni szeretnél, na az a rombolás. Amikor tehetetlen vagy a zaklatóval szemben, és aludni sem tudsz már attól a félelemtől, hogy a zajra ismét fel fogsz riadni. Amikor éppen visszaalszol és akkor ismét és ismét szórakozik veled az antiszociális szomszédod. Na, szóval ebből a helyzetből hogyan hozod ki a pozitívumot? Én ezt élem át, miközben a hatóságok széttárják a karjukat.
Ès mi van olyankor ha a saját gyereked a vèrszívó? Egy anya nem tudja csak úgy kizárni a szívèből a gyerekèt! Pedig tudja jól, hogy nem lesz jobb!! Ilyenkor is csakna kizárás marad? Az eszemmel tudom, de mit kezdjek a szivemmel?????
Nagyon hasznos dolgokat írsz, és ezek mind-mind az érzelmi intelligenciához kapcsolódnak valamilyen formában. Ugyanis ez lehetővé teszi, hogy felismerjük az érzéseinket és meghozzuk a helyes döntést. Például a düh, harag, félelem, szorongás (és a többi negatív érzelem, gondolat) megszüntetése egy magas EQ-val rendelkező embernek már gyorsabban megy. 🙂
Kedves György,
köszönöm szépen, örülök, hogy tetszenek az írásaim. 🙂 Az észrevétele számomra egyáltalán nem negatív, nagyon jó és fontos kérdést vetett fel. Az írásaim, mint minden közlés, félreértelmezhető, ezzel tisztában vagyok.
Az én célom a gondolatébresztés, és nem a mások helyett való gondolkodás. Az írás ehhez egy eszköz, és mint minden eszköznek, ennek is a használójától függ a hasznossága. Egy késsel lehet almát és torkot is vágni. A kés gyártója nem tud felelősséget vállalni azért, hogy mire fogják használni a kését. Igyekszem úgy írni, hogy minél kevésbé lehessen rombolásra vagy önpusztításra használni az írásaimat, de mindig benne van a lehetőség, hogy valaki erre fogja használni.
Szívesen beszélgetek Önnel, arra kérem, hogy emailben egyeztessünk erről.
Szép napot kívánok!
Gábor
Kedves Gábor!
Kétségtelenül tetszenek az írásai. Minden bizonnyal ezzel sokan vannak így. Egyetlen “negatív”észrevételem van csupán, mégpedig az, hogy a legtöbb blog bejegyzését, bizonyos élethelyzetben lévő emberek akár félre is értelmezhetnek. Aki megtalálta a békéjét, és bizonyos egyensúlyt életében, annak nincs szüksége hasonló megerősítésekre. Aki viszont zaklatott, változó vagy éppen egy nehéz életszakaszhoz érkezett, az bármilyen életvezetési, önmegvalósítási elméletet igen könnyen félre értve, akár hibás döntéseket is hozhat általa. Minden történet egyedi, összetett és sokszor speciális segítséget igényel. A kártevő is ember és a kártevők sem mindig kártevők és ki képes pontosan megítélni azt, hogy ki a kártevő? Gyakorlatilag az összes hasonló bejegyzésre és bölcseletre el lehet mondani, hogy nem teljes és félreérthető! Ki az üldözött és ki az üldöző? Mibe kell és mibe érdemes beleszarni? Szívesen elbeszélgetnék erről önnel akár személyesen is, mert például én szerintem nagyon speciális élethelyzetben vagyok jelenleg és érdekelne a véleménye, de nem 5 percben.
Köszönettel
Nagyon örülök, hogy hasznos volt 🙂 Valószínűleg azért nem vetted észre a jeleket, mert azt feltételezed, hogy másokban is megvannak azok az alapvető értékek, amik benned. Ez nem mindig igaz. És olyan is van, hogy nem jó és rossz között van ellentét, hanem egyszerűen csak nem kompatibilis két ember. Szerintem ne emészd és ne vádold magadat emiatt. Hasznos tapasztalatokat gyűjtöttél, és legközelebb már hamarabb észreveszed, ha valakinek nincs helye az életedben. Aztán indulatok nélkül, szép nyugodtan, de határozottan kizárod az életedből. Tudod, ahogy a mondás is tartja: van, hogy nyersz, és van, hogy tanulsz. Úgyhogy végül mindig nyersz. 🙂
Ez az írásod a legjobbkor jött, éppen aktuális, mert én közel 4 évig szenvedtem egy ilyen illető miatt. Vagyis most döbbentem rá, hogy vérszívó, mert eddig egyszerűen nem állt össze a kép. A munkahelyemen volt, így elég sok időt töltöttünk együtt, most ő mondott fel.
Napokig emésztgettem a dolgot, és a döbbenet most is tart még. Önmagam hibáztatásával tudom, hogy nem megyek semmire, de talán ez volt a legnehezebb, hogy ne marcangoljam magam tovább, amiért nem vettem észre és hagytam magam – a néhol ordítóan egyértelmű jelek ellenére.
De ez is eljön majd, hogy megbocsátok magamnak. Nagyon jó a stratégiád, alkalmazni fogom. Kellett ez a lecke az élettől, hogy felismerjem és tisztábban láthassak mi az igazán fontos az életben.
Valóban csak a szeretetteljes kapcsolatokra szabad időt áldozni, és az még csak nem is áldozat, hanem örömforrás. Nem hagyom magam ezután semmilyen szempontból megszívatni.
Hálásan köszönöm, hogy olvashattam az írásodat erről!
Köszönöm szépen, Dóri! 🙂 Örülök, hogy ilyen pozitívan állsz hozzá, és azt nézed, hogyan tudod hasznosítani ezt a tapasztalatot. Valószínűleg vagy olyan erős, hogy akár bírtad is volna a harcot a főnököddel, és mondjuk 10 év után elmondhattad volna, hogy elődeiddel ellentétben Te kibírtál 10 évet vele. De minek? 10 év alatt rengeteg pozitív élményt és értékes emberi kapcsolatot tudsz szerezni ahelyett, hogy egy sehová sem vezető harcot vívsz. Szerintem nagyon jó, hogy így alakult az életed. 🙂
Nagyon szívesen, örülök, hogy hasznos volt. 🙂 Senki más nem tudja eldönteni helyetted, hogy egy adott emberi kapcsolat Téged épít-e vagy rombol. Sokan bújnak ilyenkor a társadalmi normák mögé, de csak a saját félelmeiket és megfelelési kényszerüket vetítik ki Rád. De sem elegendő ismerete, sem erkölcsi alapja nincs senkinek ahhoz, hogy a Te boldogságoddal ga(rá)zdálkodjon.
*Mert ugye távolról minden szép meg jó, még a rosszabb is elviselhető, de amikor napi szinten éled meg testközelből a rosszat, az nagyon leszív. (Bocsánat az elírásért, kicsit fáradt vagyok.)
Kedves Gábor!
Ismét remek írás. 🙂
Nekem a főnököm volt ilyen, nem lehetett vele értelmesen kommunikálni, és a viselkedése is hagyott némi kívánnivalót maga után. Előttem több embert “kicsinált” (nem tudtak huzamosabb ideig együtt dolgozni, így ők elmentek a cégtől, vagy másik pozícióban dolgoznak/tak), úgy gondoltam, rajtam nem sikerül kifognia. Aztán mégis, mert egyik ismerősöm megjegyezte, hogy mintha nem lennék a régi önmagam… (Ritkán találkozunk, így szembetűnőbb volt a változás.) Azt gondoltam, én erős vagyok, kibírom, túlélem, nekem nem fogja megkeseríteni a napjaimat. Nyilván én sem vagyok tökéletes, és a munkahely (is) alkalmas önmagunk tanulására. Sajnos vagy nem, én eléggé érzékeny ember vagyok.
Éreztem is a napi stresszt, fél évig bírtam, szerencsére ő mondott fel. Ha nem tette volna, biztosan én lépek, cégen belül vagy kívül (magát a munkát szeretem, így kaphattam volna más pozíciót). Mert ugye távolról minden szép meg jó, még a rosszabb is elviselhető, de amikor napi szinten elég meg a rosszat, az nagyon leszív.
Igaz még csak pár nap telt el, de máris jobban érzem magam. Kell egy kis idő, amíg leülepszik a dolog, de tényleg, ahogy írtad is, nem ér annyit egy ember, hogy szenvedj miatta, ha hagy szenvedni. Még ha fáj is, lépni kell. Úgy vagyok, hogy nem kívánok rosszat senkinek, mert mindenki azt kapja vissza az élettől, amit belead. Csak néha tényleg összekerülnek olyan személyiségű emberek, akik nem bírnak együtt meglenni/dolgozni, és ilyenkor nehéz dönteni, de muszáj.
Nagyon köszönöm! Újra megnyugtathatom magam, hogy a szégyenérzet amit a megfelelési kényszer tesz belém igazságtalan! Eltávolodni olyanoktól akiktől a társadalmi normák szerint nem volna szabad nem mindíg bűn!