Van, hogy úgy érzed, nem tudsz mit kezdeni azzal, ami történt veled. Átvertek, megbántottak, elhagytak, vagy olyan tragédia történt, ami megkeseríti az életedet. Mindannyiunk életében vannak válsághelyzetek, sokszor azonban nem maga az átélt esemény okozza a legnagyobb kárt bennünk, hanem mi magunk. Erről szól az a rövid tanmese, aminek az eredeti változatával nemrég találkoztam.
*****
Élt egyszer egy bölcs ember, akit az egész környéken nagyra tartottak. Sokan tisztelték őt mély gondolataiért és példamutató életéért egyaránt. Az volt a szokása, hogy kiült a városka főterére, és ott mesélt az életéről, a meglátásairól és a világ dolgairól. Tanítványai és az érdeklődő emberek pedig köré gyűltek és itták a szavait.
Egyik ilyen alkalommal a bölcs ember nem saját élettörténetéből szemezgetett, hanem elmondott egy viccet. Kitört a nevetés a közönség soraiban, mindenkinek nagyon tetszett a vicc. Amikor a nevetés alább hagyott, a bölcs ember ismét elmondta ugyanazt a viccet. Megint sokan nevettek, de volt, aki már csak mosolygott.
Kis idő múlva a bölcs ember harmadszor is megismételte a viccet. Már csak kevesen nevettek, a többiek vagy bosszúsan, vagy értetlenül néztek az öregre. Őt azonban ez picit sem zavarta: újra elsütötte ugyanazt a poént, majd, újra, amíg már senki sem nevetett rajta. Csak néztek az öregre, hogy tán megbolondult egyik napról a másikra.
Ekkor a bölcs ember így szólt a hallgatósághoz:
„Ha nem tudtok nevetni ugyanazon a dolgon újra és újra, akkor miért keseregtek folyton ugyanazokon a dolgokon? Miért ragaszkodtok görcsösen azokhoz a dolgokhoz, amik csak szenvedést okoznak?”
*****
Szenvedéseink jelentős részét megspórolhatjuk, ha időről időre emlékeztetjük magunkat erre a történetre. Igen, mindannyiunk életében vannak fájdalmas események, és vannak iszonyatosan nehéz élethelyzetek is. Sokszor azonban mindazt a szemetet, amit másoktól kaptunk, és mindazt a rossz élményt, amit átéltünk, belepakoljuk a zsákunkba, és cipeljük tovább akár egész életünkön keresztül. Mert bár a viccet meg tudjuk unni, a szenvedést sok esetben nem.
Pedig vannak dolgok, amiken nem érdemes rágódnunk – olyan dolgok, amiket vagy nem tudunk megváltoztatni, vagy nem érdemes megváltoztatnunk.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Igen,50x-nél többször nem érdemes átrágni magunkat kedvenc tragédiáinkon.Olyankor már célszerű feldobni a labdát,hogy az idő,a sors,védangyalunk,Isten,vagy a pszihológusunk,stb.vágja pofánkba egyszer valamikor a jövőben váratlanul a megfejtést,és elboritsa elménket az ahá élmény felindultsága.Több tízezer kótyagos hazudós szerint legkésőbb a halálelőtti élmények éltfilmlejátszás című részében összefüggéseiben kapjuk meg a rögzített,(de beszűkült agyunkkal hétköznapi tudatállapotban le-,és kiolvasni még nem képes) gondolati-érzelmi-oki hálóját,szövevényét egyre inkább bagatellizálódó életeseményünknek.
Szia Gabor 🙂 Ez is egy erdekes tanitas. Ki mit ert meg belole.
Ilyen az emberi termeszet – hosszan turo. Nem baj ha szenved, csak minden maradjon a regi. A megszokott, a belenevelt, az alljunk be a sorba, az otthonrol hozott csaladi mintak, vagy azok egyresze. Mire elerik a felnottkort mar ezek lesznek a termeszetes szokasaik. Es abbol kibillenteni valakit nagyon nehez.
Pedig ha kicsit elgondolkodnanak rajta megertenek, hogy valtoztatni kell, ha tovabb akarnak haladni. Fejlodni, mozogni, mint a termeszet.
Udv. Rozika.
Egyetértek a mondanivaló lényegével, azonban nekem pl. van kedvenc viccem, több is, amiket akárhányszor hallok, mindig meg tudnak nevettetni (persze nem annyira, mint első alkalommal)… épp emiatt gondolom azt, hogy sajnos az olyan terheket, fájdalmakat, “bántalmakat”, amiket az életünk során meg kell élnünk, tehát amelyek akaratunkon kívül történnek meg velünk, azok olyan nyomot hagynak bennünk, hogy “letehetetlen teherként” cipeljük… az is igaz, hogy ugyanazt a terhet egyre könnyebbnek és nem egyre nehezebbnek érezzük, de örökre megmarad… és ez azért nem is olyan rossz, hogy így van, mert amikor a következő “terhek, bajok stb.” érkeznek, már “edzettek” vagyunk és felkészülten fogadjuk… (szerintem 😉)
Kedves Gábor!
Szívhez szóló írásod befejező része : “Mert bár a viccet meg tudjuk unni, a szenvedést sok esetben nem.” Eszembe juttatod vele a ” székely ember kutyája” történetét,amiről néha sikerül elfelejtkeznem. Írásod segít, hogy ne felejtsem el 🙂
Nagyon tetszik,hogy aktuális írásaidat kiemeléssel kibővíted előbbi írásokkal !!! Így találtam rá most egy fontos gondolatodra: A világegyetem működése nem a jogra épül , valamint a Márai Sándor idézetekre is.
Köszönöm! FELHASZNÁLOM 🙂 Nagyi Andi Nefelejcs
Kedves Gábor, köszönöm az újabb bölcs gyöngyszemet.
Milyen igaz!
Kedves Gábor!
Mindig nagy figyelemmel olvasom az írásodat, ezt a mostanit is. Örülök, hogy megismertetted velem. Nagyon tanulságos. Köszönöm!
Köszönöm! Ismertem a történetet, de ezt nem lehet elégszer elmondani magunknak.