Az egyik legsúlyosabb bűncselekmény, amit ember ember ellen elkövethet az, ha megpróbálja elnyomni őt. Nem egy-egy hirtelen felmerült vitás kérdésben, vagy a világról alkotott véleményében, hanem az önkifejezésében. Abban, amire belül mélyen igazán vágyik. Ami a személyiségének elengedhetetlen része. Amitől értelmét látja annak, hogy reggelente felkeljen, amiről ha beszél, megjelenik a csillogás a szemében, és amitől azt érzi, hogy igazán él, nem csak létezik. Megpróbálni elvenni ezt valakitől olyan tett, amit sem magyarázkodással, sem megbánással nem lehet enyhíteni.
Sokan mégis elkövetik ezt a bűncselekményt. Vannak, akik a szeretet és a törődés zászlaját lobogtatva, mások aljas játszmáik részeként, megint mások ostoba közönyük eredményeként. A végeredmény szempontjából azonban nem sok különbség van: ahogy a halottnak is mindegy, hogy gyógyító szándékkal, pusztítási vágyból, vagy tudatlanságból itatták meg vele az idegmérget, úgy a lelkileg halott ember sem lesz élőbb attól, hogy nem is akartak ártani neki. Mert megtették.
És megteszik ezt nagyon sokan. Párkapcsolatban élő emberek, akik hülyének nézik a társukat egy távolinak vagy lehetetlennek tűnő cél, egy furcsának gondolt hobbi, vagy egy nevetségesnek kikiáltott gyermekkori álom miatt. Folyamatosan szórják neki a lekicsinylő, megalázó beszólásokat, és nem elég, hogy nem támogatják őt, sok esetben még lelkiismeret-furdalást is próbálnak kelteni benne, számon kérve rajta azt, hogy hogy merészel önző módon saját magára is gondolni néha. Mintha azért született volna meg a Földre, hogy kiszolgáljon másokat.
Megteszik ezt szülők és más közeli rokonok, barátok is, akik az általuk járt – de nem általuk kitaposott – útra próbálják erőszakosan ráterelni szerettüket (bár a „szerettük” kifejezés pontatlan, hiszen ez közel sem tiszta szeretet), ha pedig ő saját utat szeretne taposni magának, akkor a lelki mérgek válogatott formáit adagolják neki folyamatosan. Letörik a szárnyait, csak mert ők soha nem használták a sajátjukat. Okosnak hangzó érveket sorakoztatnak fel ellene. Próbálják lebeszélni arról, amit igazán szeretne. Kívülállóként viselkednek vele. Megpróbálják őt bedarálni, vagy ha ez nem sikerül, akkor hideg közönnyel elfordulnak tőle.
És mivel a törvény nem bünteti a boldogság rablógyilkosait, ráadásul sokszor felismerni is nehéz őket, így egyetlen esélye marad annak, aki szeretné követni az álmait, és egy rohadó környezetben, mérgező táptalajban próbál kivirágozni: megtanulja megvédeni önmagát – amíg élőhelyet nem tud váltani.
A legnagyobb ellenséged
Nem tűnik egyszerűnek a helyzet. Ha szeretnéd követni az álmaidat, ha szeretnél elérni valami lényegeset, akkor jó eséllyel számíthatsz olyanokra, akik megpróbálnak visszahúzni. Lehetnek távolabbi ismerősök vagy ismeretlenek, de az is lehet, hogy a közvetlen környezeted. Ám bármilyen furcsán is hangzik, nem ezek az emberek az igazi ellenségeid.
Ők valójában tanítanak. Többnyire tudtukon és akaratukon kívül teszik, mégis tanítanak. Megmutatják, hol vagy gyenge. Mint egy hajó, amelyik úszik a vízen: ha nincsen lék rajta, nem süllyed el, ússzon akár egy kis tavon, akár a nyílt óceánon. Ha Te magad egyben vagy, határozott vagy a céljaidat illetően, és szereted önmagadat annyira, hogy nem áldozod fel a boldogságodat olyanokért, akik nem tudnak őszintén szeretni, akkor azok, akik megpróbálnak visszahúzni, mindig árnyékra vetődnek.
Sikerük kulcsa a saját gyengeséged. Az, hogy saját magad ellenségévé válsz, és feladod mások miatt az álmaidat. Mert elvenni csak azt lehet, amit hagynak. Ahol nem elég erős a védelem, mindig onnan lopnak. Persze az nem a Te felelősséged, hogy vannak ilyen emberek, az viszont igen, hogy mit engedsz meg nekik.
Ezért érdemes megértened, hogy aki másokat cseszeget, az gyenge. Nincs egyensúlyban önmagával, nem fogadja el a világ különbözőségeit, és mások megváltoztatásával próbálja kompenzálni a saját belső hiányosságait. Az, hogy ezt megteszi, az ő gyengesége – a Tiéd pedig az, ha partner vagy ebben. Ha befogadod azt, amit kapsz az ilyen emberektől, akkor úgy jársz, mint amikor idegen test vagy anyag kerül a szervezetedbe: egy idő után gyulladást és gennyesedést okoz.
Rengetegen élik le az életüket a krónikus gyulladás állapotában. Érzik, hogy nem jó ez így, de ragaszkodnak a megszokotthoz. Eltűrik a bántást és az elnyomást a szeretetre vagy az anyagiakra hivatkozva. Bűntárssá válnak a saját maguk ellen elkövetett merényletben.
Pedig nem kellene ennek így történnie. Az, hogy valaki lenéz Téged az álmaid és a személyiséged miatt, nem azt jelenti, hogy egy értéktelen selejt vagy, hanem csak azt, hogy ő annak tart. Ő – vagyis nem az egész világ, hanem az az egy ember, vagy az a néhány ember, aki így viselkedik veled. De ettől még az álmaidnak kicsivel sem lesz kevesebb a létjogosultsága.
Valamiért megszülettek benned, és nem gondolom, hogy ez a valami az, hogy lassú halált haljanak. Igen, eleinte mesevilágnak tűnnek, mert még csak a gondolataidban és a vágyaidban élnek. Még nincsen fizikai formájuk, épp ezért kételkednek bennük annyian – köztük Te magad is. De minden igazán fontos dolog így kezdődik: egy álommal, egy mesevilággal, ami napról napra, évről évre egyre jobban megmutatja magát fizikai valóságában.
(Kép: Tündérkert Dekor)
Úgyhogy semmi gond nincsen, ha bizonytalan vagy. Az sem baj, hogy mások erre rájátszanak. Az előtted lévő utat soha nem láthatod teljesen, de elindulni el tudsz rajta. És érdemes is, amíg még megteheted. Mert arra hiába vársz, hogy valaki majd megment Téged – ez a Te feladatod, és a rendelkezésre álló időd véges.
Amire érdemes felkészülnöd
Elindulni persze nehéz. Főleg egy mérgező környezetben, ahol magányos harcosként, vagy csak kevés segítséggel vagy kénytelen lépésről lépésre haladni előre. És a „csak el kell indulni, és onnantól minden megy a maga útján” típusú, jól hangzó bölcseletek sem feltétlenül igazak. Az utad során is lesz ugyanis akadály bőven. Egy részét mások tolják eléd, a másik részét pedig Te magad.
Mindenekelőtt ott vannak a saját félelmeid. A „nem vagyok elég jó” érzés, a magány, a kudarctól való rettegés, de még a sikerrel járó felelősségtől való menekülés is. A legtöbben ezek a félelmek elől ostoba kifogások mögé menekülnek, és bár némelyik még elég erősnek is tűnik, belül mélyen senki nem hiszi el. Mert számos oka lehet valakinek arra, hogy feladja az álmait, de elég egyetlen ok arra, hogy ne tegye: az, hogy szívből arrafelé szeretne haladni. És ha tényleg így van, akkor megállíthatatlanná válik.
Arra is érdemes felkészülnöd, hogy az óvatosságod felesleges: ha igazán nagy célért küzdesz, akkor mindenképpen el fogsz bukni néhányszor, amíg eléred. De ez jó. Tényleg az. Akit ugyanis megkímélnek a kudarctól, azt elzárják a valódi fejlődés lehetőségétől is. Akinek mindig minden sikerül, annak túl alacsonyan van a léc, ezért közel sem válik olyan erőssé, mint aki elbukik, feltápászkodik, újra elbukik, majd újra feltápászkodik. Az, hogy az oktatási rendszer és sok szülő is kudarckerülő, kudarcot büntető világképet nevel a gyermekekbe, nem azt jelenti, hogy a világ tényleg úgy működik.
És van még valami, amivel érdemes megbarátkoznod: ha igazán fontos az álmod, akkor a megvalósulása érdekében fontos dolgokról kell lemondanod. Olyan dolgokról, amik számítanak, és amiket szívesen az életed részének tekintenél, de már nem férnek bele. Vagy időben, vagy energiában, vagy mindkettőben. Életed legjelentősebb, ugyanakkor legnehezebb döntései nem arról szólnak, hogy a fontos dolgok érdekében lemondasz a nem fontosakról, hanem arról, hogy az igazán fontos dolgok érdekében lemondasz a fontosakról.
A „soha ne add fel” attitűd tehát önmagában csak egy üres szlogen, ami ráadásul veszélyes is lehet. Nálam oda vezetett, hogy mindenhol mindenben a maximumot akartam teljesíteni, a szervezetem pedig egy idő után megelégelte ezt. És mivel a kisebb, egyre erősödő jelzések nem bizonyultak elégnek ahhoz, hogy észbe kapjak, így egy stroke formájában nulláztam le magam. Aki nem tud semmire nemet mondani, az jó úton halad arrafelé, hogy hamarosan mindenre nemet kelljen mondania. Egész egyszerűen azért, mert „üres bögréből nem lehet önteni”.
Ezért érdemes meghatároznod, hogy mik az igazán fontos dolgok az életedben, és azokra mondj igent, a többire pedig tanulj meg nemet mondani.
A tűz, amit eloltani nem lehet
Igen, előjönnek majd időről időre a félelmeid. Lesz, hogy elbizonytalanodsz, és lesz, hogy megpróbálnak mások Tőled mindent elvenni. Pénzt, lehetőségeket és szeretetet el is tudnak, de egy valamit biztosan nem: azt a belső tüzet, ami ott él mindannyiunkban. Azt a felfedezési vágyat és azt a gyermeki eltökéltséget, amivel bármikor kihajózhatsz a nyílt vízre, ha úgy döntesz, hogy ezt szeretnéd tenni. Ha úgy döntesz, hogy az álmaidról senki kedvéért nem vagy hajlandó lemondani.
(Kép: Tündérkert Dekor)
Amikor úgy érzed, hogy visszahúzó emberek miatt kezdesz elbizonytalanodni, akkor gondolj arra, amit Theodore Roosevelt nagyon szépen megfogalmazott: „Nem a bíráló számít, nem az, aki fanyalog, mert az erős ember egy pillanatra megbotlott, vagy mert ezt vagy azt szerinte jobban is csinálhatta volna az, aki cselekedni mert. Egyedül azé az érdem, aki kiáll a küzdőtérre, akinek arca porban, verejtékben és vérben fürdik, aki vitézül tör előre, aki újra meg újra téved és hibázik, mert a tévedések és hibák minden erőfeszítés velejárói, aki síkra száll a nemes ügyért, aki szerencsés esetben végül megízlelheti a diadal gyümölcseit, s ha derekas teljesítménye dacára végül mégsem arat sikert, legalább tudja, hogy soha nem kell osztoznia a bátortalanokkal és hidegszívűekkel, akik nem ismernek sem győzelmet, sem vereséget.”
A belső tüzedet soha senki nem taposhatja el. Van, amikor csak pislákol, van, amikor úgy tűnik, hogy már csak parázsként meghalni készül, de bármikor újra lángra kaphat, ha táplálni kezded. Mert mindannyiunkban ott van az a kislány vagy kisfiú, aki csak játszani és fejlődni szeretne. Élvezni azt, hogy élhet, mosolyogva ébredni reggel és így térni aludni, közben pedig megélni a jelen pillanatot, észrevenni a mindennapi apró csodákat, tanulni a bukásokból, minél jobban megismerni a világot, és mindenekelőtt szeretni. Szeretni önmagát, és szeretni azokat, akik az életében igazán számítanak.
(Kép: Tündérkert Dekor)
Az a kisgyermek ott benned mélyen még őrzi az álmait. Hiába teltek el évek vagy évtizedek, hiába próbálták mások elrabolni tőle, hiába érték őt apróbb, aztán súlyosabb sérülések, neki még élnek az álmai, és épp ezért él ő maga is. És amint megtalálod őt magadban, onnantól az életed már nem a napok mechanikus túléléséről, hanem az őszinte önkifejezésről szól.
Él valahol egy lány…
Él valahol egy lány, aki így tett. Akinek rengeteg oka lehetett volna, hogy feladja az álmait, mégsem hagyta, hogy azokat bárki is elrabolja tőle. Próbálták és próbálják visszahúzni őt is, de már soha többé nem lesz mások beszűkült gondolkodásának rabja. Ilyen ez a szabadság: amint egyszer megízleled, már nem engedsz belőle.
És ő nem engedett belőle. Számtalan akadályon keresztül halad az útján, és az őszinte önkifejezésének formáját megtalálva másoknak is mosolyt csal az arcára. Elindult a semmiből, létrehozott egy saját oldalt és elnevezte Tündérkert Dekornak – mert ő hisz a mesékben és a csodákban. Nem „még” hisz, hanem már újra hisz. És épp ezért valósítja meg azokat.
Él valahol egy ilyen lány vagy fiú benned is. Keresd meg Őt, mert megéri. Nagyon megéri.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Idővel belefáradsz a fölösleges körökbe. Már nem gyorsan akarsz haladni,
Tovább
Sok a kötekedő barom, igaz? Pedig csak szeretnéd nyugodtan intézni
Tovább
Tudom, tudom: védjük a családokat! Védjük a nőket! Védjük az
Tovább
A legtöbb ember boldogtalansága látszólag egyetlen okra vezethető vissza: a
Tovább
Január elején megtelnek az edzőtermek, megjavulnak a kapcsolatok, soha nem
Tovább
„Biztos vagyok abban, hogy szeret… de akkor miért bánik így
Tovább
Na ez megint pont jókor érkezett!!
Kedves Gábor
Örülök hogy rátaláltam az írásodra, mintha csak ismernél és nekem szólna minden szavad.
Kb 1éve hogy sokan eltüntek az életemből, az óta sokkal jobban érzem magamat vidámabb vagyok, a körülöttem lévök(akik maradtak) sok szeretetet kapok. Rájöttem akik eltuntek mellölem csak kihasználtak de egyben megtanít ottak arra hogy nem kell mindenkinek megfelelni.
Szeretettel várom a legközelebbi írásodat jó egészséget kívánok. Erzsébet.
Én vagyok a gyenge, aki másokat cseszeget. Hogy ne legyek az?
Védjük meg magunkat tőlük. De ő hogy lehet jobb?
Kedves Gábor!
Köszönök szépen minden írást! Nincsenek véletlenek! Hálás vagyok, hogy rátaláltam Önre!
Igen, kezdem megvalósítani az álmaimat! Tapasztalom az ezzel járó nehézségeket, az embertelen emberekkkel való küzdelmet. De akadnak jók is. Reméljük, egyre többen lesznek, hiszen legbelül mindenkiben emberi szív és lélek lakozik. Van, akiben nagyon mélyen.
Gratulálok az oldalhoz!
Kedves Gábor!
Két gondolat jutott eszembe a “magányos harcosként, vagy csak kevés segítséggel” kapcsolatban.
Ahol fény/szeretet van, ott árnyék is van. Mennyi szeretet lehet valakiben, ha a közvetlen környezetében szinte kivétel nélkül minden felnőtt “mérgező”?
És milyen hatalmas felfedezés/csoda, mikor tudatosul az emberben, hogy épp miatta/érte ilyen a környezet, mert benne van ez a szeretet.
Na, ezért érdemes tükörbe nézni, hogy lássa, tudja, hogy értékes😊
Köszönöm!
Üdv!
Kedves Gábor!
Minden írásodat elolvasom és általában könnyes szemmel fejezem be. Megpróbálom olyan ismerőseimhez eljuttatni őket, akikről tudom, hogy segítségre szorulnak.
Hálás köszönetem a munkáidért!
Üdvözlettel: Márta
Gábor! Ez is gyönyörű, úgy érzem, mintha ismernéd a sorsomat. Könny kicsordul. És tudom, hogy soha nem adom fel az álmom. Őszinte tiszteletem a munkádért!
HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM
Kedves Gábor!
Amit leírtál, a főnök is megteheti egy munkahelyen. Velem májusban ezt tették. Úgy kellett elkotródnom nyugdíjba, hogy 40 év után az utolsó évben minden lehetséges módon megtiportak, ahogyan csak lehetséges. Mindezt azért, mert van hitem.
És persze fáj, tudom, hogy erősödök általa. És ha most nem lennék elég erős, belehalnék a fájdalomba.
Köszönöm az írásod! Megerősít, hogy elszántabb legyek az utamon.
Kedves Gábor!
Köszönöm.
Csak gratulálni tudok az írásaihoz! Hálás vagyok érte és nagyon várom a következőt. Örömteli, boldog napokat kívánok!
Szeretettel Zsuzsa
Ezer köszönet <3 <3 <3 Minden gondolatával segít <3 Az évek előre haladtával, magam is tapasztalom, mennyire igaz, mennyire megszívlelendő, amit olvashattam.
Ezt is köszönöm! Legyen napsugaras, szép napod, Gábor! 🙂