Van a bántalmazásnak egy kevésbé szembetűnő formája. Itt nem maradnak kék foltok, nem törnek csontok, és megalázó mocskolódás sincsen. Épp ezért nehéz felismerni, hogy éppen bántalmazás történik.
Mert bántalmazni lehet csendben is. Nem adva pofont, nem adva szitokszót, nem adva semmit. Nem adva, hanem megtagadva valamit.
A csendes bántalmazó az érzéseid létjogosultságát tekinti semmisnek.
Mintha azok nem is léteznének vagy baromságok lennének. És ha ki mered fejezni, amit érzel, gondoskodik róla, hogy bűntudatod legyen. A csendes bántalmazó bagatellizál vagy tagad.
“Ugyan már, nem is érzed annyira szarul magad!”
“Miért csinálsz bolhából elefántot?”
“Ne rinyálj már folyton!”
“Nagyon gáz, hogy ezt érzed!”
“Mit akarsz még tőlem? Totál elment az eszed!”
A csendes bántalmazó nem valamit ad, hanem valamit megtagad.
Megtagadja tőled azt, amit őszintén érzel. Megtagadja azt, hogy a szavaid értékesek. Megtagadja azt, hogy kifejezhesd a fájdalmadat.
És ez így nem egy egyenrangú kapcsolat.
Először az önbecsülésed sérül. Aztán megroppan a bizalmad. És ha nem kapcsolsz időben, akkor a hitedet is elveszíted. A hitedet Önmagadban, a hitedet az egészséges, szeretetalapú kapcsolatokban, és végül a hitedet az életben. Mindezt azért, mert valaki semmisnek tekinti az érzéseidet.
De egy valamit érdemes mindig szem előtt tartanod: minden érzésnek van létjogosultsága.
Még annak is, amelyik a másiknak (vagy épp neked) nem tetszik. Mert ami gondot okoz, az sosem az érzés maga, hanem az, ha nem megfelelően bánunk vele. Például agresszíven támadjuk vele a másikat vagy önmagunkat. Vagy elnyomjuk az érzést a másikban vagy önmagunkban. Ezért olyan veszélyes a hangos és a csendes bántalmazás is.
És ha nem látod át, mi zajlik, könnyen bedarál Téged is.