Mindenkitől tanulhatunk valamit. Vannak, akiktől azt, hogyan éljünk, és vannak, akiktől azt, hogyan ne. Mégis túl gyakran felejtünk el tanulni – a múltból, embertársainktól, vagy bármely más élőlénytől.
Mutass bármit vagy bárkit, és találni fogok benne valamit, amit érdemes megtanulni tőle. Aki másokat alacsonyabb rendűnek gondolva visszautasítja a fejlődés lehetőségét, az nemcsak arrogáns, hanem mérhetetlenül buta is. Nem számít, hogy egy bölcs mesterről van szó, egy hajléktalanról, vagy egy autista kisfiúról – ahogy ezt Jason McElwain inspiráló története is mutatja –, mindenki válhat a tanítónkká, ha elég nyitottak vagyunk.
Vannak, akiktől egy-egy dolgot kapunk, és azt visszük magunkkal az úton, és vannak, akik egész életünket megváltoztatják. Nagy tanítókból nincs sok az életünkben, de amit tőlük kaptunk, azt biztosan megőrizzük és tovább is adjuk. Rengeteg embertől tanultam eddigi életem során, legjobb tanítóim egyike mégis Rosco kutyám, akivel közel 17 évet töltöttünk együtt, mielőtt elbúcsúztunk tőle.
Nehéz lenne mindent összegyűjtenem, amit tőle tanultam, de álljanak itt a legfontosabb leckék, melyek minden ember számára értékes útravalót jelentenek.
1. Tölts minél több időt azokkal, akiket szeretsz!
Mindannyian tudjuk, hogy a közös programok és élmények nélkülözhetetlenek kapcsolataink ápolásához. Amire viszont a kutyák tudnak igazán megtanítani, az a passzív együttlét fontossága.
Rosco kutyám gyakran jött oda hozzánk, amikor leültünk vacsorázni, olvasni, vagy bármi mással tölteni az időt. Csendben lefeküdt a lábunkhoz (vagy a kanapéra :)), néha odadugta a fejét egy-egy simogatásra, és ha valamiért átmentünk egy másik helyiségbe, ő is jött velünk. Nem feltétlenül azért, hogy részt vegyen a programban, hanem azért, hogy részt vegyen az életünkben.
Nem kell mindig mindent közösen csinálnod a szeretteiddel. Nagyon fontosak a közös programok, de erre nincs mindig lehetőség, és időnként szükség sem. A legtöbbször már az is rengeteget számít, ha csak ott vagy és érezteted velük a szeretetedet.
2. Bízz!
Tudsz-e vakon bízni valakiben? Meg tudsz-e neki ígérni valamit, ha még nem is tudod, mi az? Követed-e akkor is, ha nem tudod, hová mentek?
Teljes mértékben bízni valakiben erőt kíván. Erősnek kell lenned, mert tudod, hogy gyengévé válhatsz, ha csalódsz. Nagyon kevés ember van az életünkben, akikben képesek vagyunk teljesen megbízni – van, akinek egy sincs. Rosco képes volt egy egész családban teljesen megbízni. Sőt, képes volt minden egyes emberben megbízni, amíg az az ellenkezőjére rá nem szolgált. Amint valakit beengedtünk az ajtónkon, Rosco barátsággal közelített felé. Megadta mindenkinek az első esélyt, hogy barátja lehessen.
És hogy a kutyák képesek vakon bízni gazdájukban, családjukban, azt Rosco szó szerint bebizonyította. Életének utolsó évében a séták során már csak ránk hagyatkozhatott, mert látását elveszítette. És ő nem toporgott, nem tapogatózott óvatosan, hanem lelkesen lépkedett velünk, vagy akár szaladt a mezőn még póráz nélkül is, mert tudta, hogy vigyázunk rá.
Bízni csak a naiv és az erős emberek tudnak. A naivitást a legtöbben kinőjük, és az élet kemény csalódásai után már nagyon nehéz újra bízni. De egy kapcsolat csak akkor lehet őszinte és teljes, ha meg tudjuk tenni, amire kutyánk is képes – teljes bizalmat adni a másik embernek.
3. Védd, ami a tiéd!
Tudnod kell bízni másokban, de a bizalom soha nem önmagad teljes feladását jelenti. Nem mondhatsz le a saját értékeidről, a saját életedről csak azért, mert valaki ezt kívánja Tőled.
Amíg valaki a kerítésen kívül volt, Rosco védte tőle a területét. Ha beengedtük, akkor már más volt a helyzet, mert megadta neki a bizalmat. És védte a házon belüli saját kis helyét is, mert tudta, hogy az csak az övé, és ezt mi is mindig tiszteletben tartottuk. Ide vonulhatott el, itt érezhette magát teljes biztonságban, ez volt az ő kizárólagos birtoka.
Mindannyiunknak vannak ilyen kis területeink, amikről ha lemondanánk, már nem lennénk önmagunk. Védd, ami a tiéd, ami igazán azzá tesz, aki vagy, mert aki ezt el akarja venni tőled, az nem Téged szeret, hanem csak azt, amit tőled kaphat.
4. Ne a személyt ítéld, hanem a cselekedetet!
Vitáinkat, összetűzéseinket a legtöbbször érzelmi alapon kezeljük. Ha valaki megbánt, egyből azt feltételezzük, hogy rosszat akar. Ha hibázik, máris egész személye válik problémássá számunkra. Egy kis darab alapján teljes képet alkotunk – sokszor megkérdőjelezhetetlenül és visszavonhatatlanul.
Kutyáinkkal szemben mindannyian követünk el hibákat. Van, hogy ok nélkül vagy túlzott mértékben válunk idegessé, előfordul, hogy túl sokáig hagyjuk őket egyedül, vagy éppen figyelmetlenül rálépünk a lábukra. Rosco soha nem tartott haragot. Még ha nagy ritkán egy nagyobb szidást is kapott, nem telt bele fél óra, és már nyoma sem volt semmi neheztelésnek. Mert tudta, hogy szerető családban van, és azt is, hogy egy-egy probléma ezen semmit sem változtat. Nem cipelte magával fölöslegesen a neheztelés terhét.
Amikor problémád van valakivel, bármilyen nehéz is eleinte, csak magára a problémára fókuszálj, ne skatulyázd be egyből a másik ember személyét! Ne általánosíts, ne keress nem létező összefüggéseket, és legfőképpen ne azzal kezdd, hogy rosszindulatot feltételezel. Próbáld meg megérteni a másikat, keresd meg a probléma okát, tanulj belőle és hasznosítsd, amit tanultál.
5. Jelezd, ha valami nem tetszik!
Mi emberek nem szeretjük a személyes konfliktusokat. Sőt, a közvetlen környezetünkben kifejezetten kerüljük is azokat. Inkább tartogatjuk, ami bánt, eltemetjük mélyre és cipeljük magunkkal, ameddig tudjuk. Aztán bombaként robbanunk. Vagy kifelé, agresszíven nekiesve a másiknak, vagy befelé, összeomolva lelkileg és testileg.
A kutyák ezt (is) jobban csinálják. Rosco mindig megtalálta a módját, hogy egyből jelezze, ha valami nem tetszik neki. Ha ki akart menni, megcsörgette a kulcsot a zárban, ha kizárva érezte magát a szórakozásból, simán megszakította a pingpong meccset, ha valaki felemelte a hangját a másikkal szemben, egyből közbeszólt. Nem hagyta, hogy a feszültség felhalmozódjon.
Konfliktushelyzetek mindig is lesznek életünk során, akár tetszik, akár nem, akár elszaladsz előlük, akár nem. Nem menekülni kell a konfliktus elől, hanem értelmesen megoldani. És ha ez még nem megy, akkor olvasd el itt, miért csinálod rosszul.
6. Csak szeress!
Van valami, ami kutyáknál gyakori, embereknél sajnos nem: a feltétel nélküli szeretet. Az a szeretet, ami erősebb bármilyen külső hatásnál, bármilyen problémánál, bármilyen pillanatnyi rossz érzésnél.
Ha a vártnál jóval tovább hagyod magára a kutyádat, nem fog mérgesen neked esni, amikor hazaérsz, hanem boldogan ugrál körbe és üdvözöl. Egyetlen egyszer töltöttünk hosszú időt távol Rosco-tól, amikor egy nyaralásra nem vihettük magunkkal. A szomszédra bíztuk, akihez előtte fokozatosan hozzászoktattuk ugyan, de ez is kevés volt. Bélcsavarodást kapott és mire hazaértünk, megműtötték. Soha többé nem maradt családtag nélkül. Nagyon fájt nekünk, hogy magára hagytuk, és ő nem is tudhatta, mikor lát minket újra, vagy egyáltalán lát-e még valaha. Mégis, amikor hazaértünk és meglátott minket, őszinte öröm tükröződött a szeméből. És csakúgy, mint azelőtt, utána is még sok-sok évig ugyanazzal a lelkesedéssel és őszinte örömmel fogadott minket minden egyes nap, amikor hazaértünk.
Egy kapcsolatot az tesz igazán értékessé, ha az őszinte, feltétel nélküli szereteten alapul. Csak néhányan vannak az életünkben, akikkel ilyen kapcsolat képes kialakulni, de még velük is hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről. Ilyenkor jusson eszedbe, amire Rosco, és vele együtt minden kutya tanít: csak szeress!
Közel sincs vége a felsorolásnak, mert rengeteg mindet tanultam Rosco kutyámtól. Hamarosan folytatás következik, addig is osszátok meg velünk, számotokra mi a legfontosabb dolog, amit a kutyátoktól, vagy bárki más (sokak számára) szokatlan tanítótól kaptatok.
[Frissítés: a második részt ide kattintva tudod elolvasni.]
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Kedves Gábor !
Csak egyetlen szóval fejezem azt ki , amit érzek az írásaid kapcsán : köszönöm .
Hálás vagyok , hogy olvashatom ezeket a tanító és lélekemelő gondolatokat .
Kutyásként pedig abszolut a szivemből szóltál .
Mégegyszer köszönöm .
Szia Gabor 🙂
Van ennek a dolognak egy erdekes resze. En minden allatot szeretek, es szeretnem is megtartani, ha mindig pici maradna. De azok is, mint minden es mindenki mas felnonek. Akkor mar kevesbe tetszenek.
Azt nem mondom, hogy nem szeretem oket, de valahogy maskent. Merhetetlenul felhaborit, ha azt latom, hogy bantjak, kinozzak az allatokat. Nem ertem mi orome van benne az elkovetonek. Olyankor mindig szeretnem oket az allatok helyebe tenni es ugyanugy ellatni a bajukat. Utana hatha tudnanak epp esszel gondolkodni. Bar ezt ketlem!
Sajnos en gyerekkoromban azt lattam, hogy az allatoknak nincs erteke. Utottek, elkergettek oket, vagy ki voltak kotve lancra. Nekem meg a szivem facsarodott. Lehet ezert nem akartam en soha semmilyen haziallatot tartani.
Udv. Rozika.
Nagyon örülök, hogy tetszett 🙂 Mindig hatalmas hálával és szeretettel gondolok vissza Rosco-ra.
Nagyon igaz az állatok nagyon hállásak tudnak lenni.Örömmel olvastam ezt az átélt történetet.
Nagyon szépen köszönöm Sára, nagyon jól estek a szavaid. 🙂 Szerintem azért találom el az érzéseidet, mert az emberek nagyon hasonló mélységeket és magasságokat élnek meg, még úgy is, hogy mindannyian különböző személyiségek vagyunk. És ha még emellett a személyiségünknek is vannak hasonló vonásai, akkor tényleg teljesen ismeretlenül is azt érezzük, mintha már régóta jól ismernénk egymást. 🙂
Nagyon örülök, hogy hasznosak számodra az írásaim, köszönöm szépen még egyszer a kedves szavaidat, és azt is, hogy olvasol. 🙂
Legyen nagyon szép napod! Ne csak a mai, hanem az összes. 🙂
Gábor
Drága Gábor! Olyan közel érezlek magamhoz, hogy a megszólítás sem lehet más! Valld be, hogy Te ismersz engem, hiszen rólam írsz! Az életemről: a fájdalmaimról, vágyaimról, kétkedéseimről, szeretetéhségemről, gondolataimról! Persze tudom jól, hogy NEM RÓLAM, hanem NEKEM, RÉSZEMRE, SZÁMOMRA küldöd igazgyöngy- gondolataidat!…hogy segíts, hogy utat mutass, hogy megerősíts, hogy érezzem: – törődsz velem, mellettem állsz! Mindezért én NAGYON HÁLÁS vagyok! Megölellek minden írásod után, lelkemben van a helyed! Hogyan köszönjem meg? Nem vagyok hívő, hogy Isten áldását kérjem Rád…” csak” annyit írok, hogy Te vagy a legjobb, és- EGYETLEN BARÁTOM! SZERETETTEL ÖLELLEK: Sára
Kedves G.B., csodálatos, amit elmeséltél, nagyon köszönöm, hogy megosztottad velem, velünk. Nagyszerű kutyusod van, és a szavaidból érzem, hogy ő is rengeteg szeretetet kap Tőletek. 🙂
Én sem tudom elviselni az állatkínzást, de már azt sem, ha valaki nem szeretettel bánik az állatokkal. Próbálok tenni azért, hogy minél több embert tanítsunk az állatok szeretetére (pontosabban hogy ne irtsuk ki a gyerekekből az alapból bennük lévő szeretetet), és hogy minél többen megértsék, hogy nem uralkodói, hanem részei vagyunk a természetnek.
Én is jó egészséget és minden jót kívánok!
Gábor
Kedves Gábor!
Kutyás voltam/vagyok/s leszek is egész hátra lévő életemben. A kutyák olyan élőlények, akik olyan okosak, hogy tanítanak, csak azért, hogy ilyenné váljanak, foglalkozni kell velük.
Jómagam, mindig időt szakítottam a négylábú barátaimra.
A velük töltött idő nekem, számomra mindig értékes, sőt ajándék volt és ma is az.
Köszönöm, hogy ezeket a gondolataidat, itt, írás formájában megosztottad velünk.
Sokan, nagyon sokan tanulhatnák azt, hogy egy kutya nem tárgy, hanem egy érző, sőt gondolkodó lény.
Életünk egy része, s nem lehet csak úgy kidobni, elhagyni, ráunni.
Miért?
Szíve és lelke van. Értünk dobban, s mindazokért a “gazdikért is”, akik erre érdemtelenek.
Ők nem válogatnak, ők szeretnek.
*
Olyankor tör fel bennem a düh, sőt az agresszívitás, mit tennék egy olyan embernek kinéző lénnyel, akik bántják a kutyáikat, akik szeretetre teremtődtek.
*
Hihetetlenül okosak akkor, ha foglalkozunk velük.
Figyelmesek és féltenek minket, önzetlenül.
A mi kutyánk, Aki fr.buldog, s a neve: Röfi , előbb tudja, hogy rosszul leszek, mint én. Addig serte-pertél, amíg megmérem a vérnyomásom, akár éjszaka is, s akkor döbbenek rá, hogy baj lenne, ha nem venném be a megfelelő gyógyszert.
Röfi a közelemben ül/áll, de figyel. Minden érzékével. Amikor látja, hogy megmérem a vérnyomásom, sőt beveszem a bogyót, akkor a helyére megy. No azért úgy hortyog, hogy a szeme nyitva, nem tudom, ezt hogyan csinálja. Ha megmoccanok, máris rohan az ágyamhoz, ellenőrzésre, símogatásra.
Hálás vagyok Sorsnak, Teremtőnek, Életnek, hogy mindig megadatott egy vagy két kutty, Akiket teljes szívemmel/lelkemmel szerethettem, időmet megoszthattam nemcsak családommal, de velük is. Maradéktalanul.
No igen, a legnagyobb gond, hogy az emberek rosszul választják meg a kutyáikat. Van aki mozgékony, kirándulós, azoknak is más fajta kell, s nekem is, aki már idősebb. Röfi képes végig hortyogni akár egy napot is, kivétel amikor eszik, de ha program van, akkor fürge “kismalac” módjára ugrál, rohan, szalad, örömködik – boldogságosan ÉL.
Ez a dolga, boldog kutyának lenni, mert én pedig Tőle és miatta, vele leszek boldog.
Köszönettel, jó egészséget kívánva:
G.B.