Vannak dolgok, amiken nem lehet csak úgy túllépni. Nem azért, mert amit mástól egyszer elszenvedtél, azt nem tudnád magad mögött hagyni, hanem azért, mert Te magad végleg megváltoztál miatta. Valami elszakadt. Ott belül, ahová csak nagyon keveseket engedsz be: ahol a legőszintébb, legtisztább érzéseidet kaphatja meg az a néhány kiváltságos ember, akit igazán közel engedtél magadhoz. Azok, akiket a teljes bizalmaddal megajándékoztál, vállalva ezzel a kudarc kockázatát. És legtöbbször van is legalább egy olyan ember, aki a bizalmaddal visszaélve a kockázatot valósággá formálja.
Ritkán zajlik ez a folyamat tudatosan. Általában teljesen ösztönösen adod a bizalmadat egy másik embernek – mert szereted, mert szerelmes vagy belé, mert a szülőd vagy más közeli családtagod, vagy mert annyira akarsz bízni valakiben, és az első olyan embert, aki rászolgálni látszik, megajándékozod a teljes bizalmaddal. Bátor vagy, de nem tudatosan.
Ez nem baj. Egyáltalán nem baj. Társas lények vagyunk – nagyon kevesen vannak olyanok köztünk, akiknek tényleg nincsen szükségük másokra –, és emberi kapcsolataink csak akkor válhatnak valóban tartalmassá, ha erős bizalmi alapokra épülnek. Ez persze kockázattal jár, hiszen a bizalmat nemcsak elvenni tudja az, aki adja, hanem lerombolni is az, aki kapja. Ezért fontos, hogy soha senkinek ne add olcsón a bizalmadat, mert időnként még olyanok is visszaélhetnek vele (akarattal vagy akaratukon kívül), akik tényleg rászolgáltak.
De ilyenkor mi van? Mi van akkor, ha a szívedet követve megajándékoztál valakit a teljes bizalmaddal, ő mégis kegyetlen fájdalmat okozott neked? Mi van akkor, ha a másik ember vétkét megbocsáthatatlannak érzed? Hogyan tudod helyretenni a múltadat? Helyre lehet tenni egyáltalán? Megszűnhet benned valaha is a fájdalom? Gondolhatsz valaha neheztelés nélkül egy olyan emberre, aki keresztülgyalogolt a lelkeden, még ha a volt párodról, a legjobb barátodról, édesanyádról, édesapádról vagy egy hozzád valamiért nagyon közel álló emberről van is szó?
A legnagyobb tévhit
Megtörtént. Bíztál és szerettél – aztán elbuktál és összetörtél. Düh, szorongás, keserűség vagy teljes bezárkózás a reakciód ilyenkor jó eséllyel. És ez teljesen természetes. Megtört a bizalmad, a kapcsolatba vetett hited, és a másik ember iránti érzéseid tükrében méltatlannak érzed a helyzetedet. Csak nézel ki a fejedből értetlenül, a fájdalommal pedig nem tudsz mit kezdeni, ezért cipeled tovább magaddal akár egy egész életen át.
Várod, hogy a másik ember majd megváltozik. Vagy úgy érzed, hogy soha nem fog megváltozni, és ezért mindig gyűlölettel, haraggal, vagy mélységes szomorúsággal a szívedben gondolsz rá, amíg csak élsz. Mindezt azért, mert egy óriási tévhitben élsz.
Ahogy a személyes segítségem során egyre többet beszélgettem emberekkel, megtapasztaltam, hogy amit én éreztem a saját csalódásom után, és amit jó eséllyel Te is érzel, az egyáltalán nem egyedi eset. Nagyon sokan képzelik azt, hogy megbocsátani egy másik embernek kegyesség. Egy önzetlen gesztus, amellyel bűnös embertársuk fölé emelkedve önmaguk erkölcsi tisztaságának adnak tanúbizonyságot. Egy gyönyörű cselekedet, amellyel megajándékoznak egy olyan embert, aki nem szolgált rá az ajándékra. Sokak szerint a megbocsátás kegyelem. Gyönyörűen hangzik mindez – csak nem igaz. És ha túl tudsz lépni a saját ego-d legyezgetésén, akkor hamar belátod, hogy miért.
Akár egy hozzád nagyon közel álló emberről van szó, akár egy idegenről, a megbocsátás egyáltalán nem kegyelem, de még csak nem is egyfajta leereszkedés erkölcsi magaslataidból. A megbocsátás nem a másik embernek adott ajándék, hanem a saját terhed letétele. A megbocsátás a saját boldogságod szükséges feltétele. Mert amíg neheztelsz valakire, addig a rabja vagy. Addig az energiád, az időd, a mentális és az érzelmi kapacitásod egy részét a saját lelki békéd rombolására fordítod. A megbocsátás az egyik legnagyobb ajándék, amit önmagadnak adhatsz.
Igen, a lelki terhedet a másik embertől kaptad. Igen, az is lehet, hogy Te nem hibáztál semmit, mégis csalódnod kellett. Lehet, hogy akaratán kívül, és az is lehet, hogy teljesen tudatosan okozott neked ekkora fájdalmat. Valamit viszont fontos megértened: az ő szerepe itt befejeződött. Innentől már gyakorlatilag semmi köze ahhoz, hogy a lelki terhedet leteszed-e, vagy egész életedben tovább cipeled.
Miért mondom ezt? Ha őszintén szeretsz valakit, akkor nem akarsz magas lóról lenézni rá. Nem akarsz erkölcsileg fölé emelkedni, nem akarod büntetni, nem vágysz bosszúra, és nem játszod a kegyes királyt, aki lehajol az alattvalójához. Egyszerűen csak szereted őt. A fájdalmat, amit okozott, tudomásul veszed, de a tiszta szereteted eleve kizárja, hogy bármiféle elégtételt vegyél érte.
Ha pedig nem szereted a másik embert – mert idegen számodra, vagy mert az iránta táplált szereteted már régen meghalt, és már csak a fájdalom, a düh vagy a neheztelés maradt –, akkor minek lennél a rabja? Minek kapcsolnád egy erős érzelmi szállal magadat olyan emberhez, akivel semmilyen pozitív érzelmi szál nem köt össze? Ha nincs helye az életedben, akkor minek tartod ott? Teherként akarsz cipelni a hátadon egy olyan embert, akinek semmi más szerepe nincsen az utadon?
Tényleg lehetséges?
A megbocsátással tehát valójában önmagadat ajándékozod meg, de bármennyire is tiszta a kép így elméletben, pontosan tudom, hogy a gyakorlat ennél jóval bonyolultabb. A megbocsátás egy olyan ajándék, amiért keményen meg kell dolgoznod. Ha lelki békére vágysz, és szeretnéd végleg lezárni a múltadat, akkor komoly idő- és energiabefektetésre lesz szükség, és bár manapság sokan készen várják az instant megoldásokat, ezt a munkát nem fogod tudni megspórolni.
Az első lépés az, hogy megértsd: amikor valaki másra haragszol, akkor valójában önmagadra is haragszol. Lehet, hogy még saját magadnak sem ismerted be, de gyengének, kevésnek, szerencsétlen áldozatnak érzed magadat amiatt, hogy valaki ennyire kegyetlenül belegyalogolhatott az érzéseidbe. Ha a szomorúság dominál a szívedben, akkor az érzéseidet a „miért csinálta ezt meg velem?” kérdésben fejezed ki, ha pedig a dühöd van túlsúlyban, akkor kérdés helyett ingerült felkiáltás tör ki belőled: „Velem ilyet nem lehet megcsinálni!”
Látod, rólad szól ez az egész tulajdonképpen. Először önmagadnak kell tudnod megbocsátani ahhoz, hogy másnak meg tudj bocsátani. Először fogadd el, hogy ember vagy, akinek vannak érzései, elkövet hibákat, tud erős is lenni, de nagyon esendő is, és padlóra kerülhet bármikor, akár önhibáján kívül is. Ember vagy. Szeresd ezt az embert, aki vagy, minden hibájával és sérülésével együtt, és ne sajnáld a gyengeségeidet, mert mindannyian tökéletlenek vagyunk, akár sajnálkozol ezen, akár nem.
A második lépés az, hogy helyükre tedd magadban a szerepeket. A másik ember szerepét is, és a sajátodat is. Sokan veszik magukra azt, amit valaki mástól kapnak. Felnőtt emberek gondolják magukról azt, hogy nem szerethetőek csak azért, mert gyerekkorukban a szüleiktől nem kaptak megfelelő mennyiségű vagy minőségű szeretetet. Érett nők hiszik magukat csúnyának vagy selejtnek csak azért, mert egy seggfej férfi kihasználta és megalázta őket. Erős férfiak képtelenek önálló életet élni és családot alapítani csak azért, mert mindig anyuka szoknyája alatt maradtak, vagy apuka be nem teljesített vágyait kellett (volna) megvalósítaniuk. Mindez azért történik meg ilyen sok emberrel, mert hajlamosak vagyunk magunkra venni azt, amihez valójában semmi közünk nincsen.
Amit a másik embertől kapsz, az soha nem rólad szól, hanem mindig róla. Ahogy kapod, az is. Ha valaki ordítozik veled, ezt azért teszi, mert önmagát kevésnek érzi ahhoz, hogy higgadtan, szeretettel próbáljon közös megoldást találni veled. Ha valaki nem ad elég szeretetet neked, vagy egyenesen leszarja, hogy mi van veled, az nem azért van, mert nem vagy szerethető, hanem azért, mert ő nem tud szeretni. Hatalmas különbség. Lehet, hogy senkit sem tud szeretni, mert nem tanulta meg, hogy valójában mi is a szeretet, de az is lehet, hogy csak Téged nem tud szeretni. Ez utóbbi pedig egy párkapcsolat vagy egy barátság esetében egyszerűen annyit jelent, hogy nem vagytok egymással kompatibilisek, egy szülő-gyerek kapcsolatban viszont gáz. Nem részedről, hanem részéről.
Igen, vannak neked is hibáid. Te is tudsz helytelenül cselekedni vagy seggfejként viselkedni. De még ha történt is ilyen, és a másik ember erre adott reakciója okozta a lelki sérülésedet, akkor is fontos tudnod, hogy mindenki önmaga felel azért, amit másoknak ad. A Te hülyeséged a Te felelősséged, az erre adott reakció viszont a másik ember felelőssége. Ha hibáztál, azt lehet kedvesen is közölni veled. Ha konfliktushelyzet alakul ki két ember között, azt lehet értelmesen, egymást tisztelve is rendezni. Ha valaki hibákat követ el gyerekkorában vagy akár felnőttként, azzal lehet szeretetmegvonás nélkül is közös úton haladni, és lehet őt büntetés helyett inkább segíteni. Ha valaki nem így tett veled, az az ő hiányossága, ami teljesen független attól, hogy neked milyen hiányosságaid vannak. Legfeljebb csak segítettél felszínre hozni a gyenge pontjait.
A Te szereped a történetben tehát nem az, ami miatt szenvedsz, és ami a megbocsáthatatlannak tűnő lelki sérülésedhez vezetett, hanem mindössze annyi, hogy mit kezdesz most ezzel a teherrel. Cipeled tovább, vagy leteszed?
A harmadik lépés az, hogy elfogadd: a jó és a rossz valójában csak a Te fejedben létezik. Valakitől kaphatsz számodra rossz dolgot úgy is, hogy neki fogalma sincs arról, hogy rosszat adott. Sőt, ami neked rossz, az neki akár jó is lehet. De tovább megyek: amit Te most rossznak érzel, az később még számodra is jó lehet. Ha megérted, hogy minden okkal történik úgy, ahogy, akkor értelmét veszti minden vádaskodás és önvádaskodás.
Te ilyen vagy. Ő olyan. Ütköztetek. Ennyi történt tulajdonképpen. Ez lehet jó egyikőtöknek, és lehet rossz a másiknak, vagy lehet rossz mindkettőtöknek, de az ütközést kiváltó okokon és az ütközés tényén már nem változtat semmi. A következményeken viszont lehet változtatni. Te tudsz változtatni.
Hogyan tovább?
Azt már talán érzed, hogy jobban jársz, ha megbocsátasz a másik embernek. Azt is érzed, hogy ez kizárólag rajtad múlik. A másik embernek a megbocsátásodban semmi szerepe nincsen. Tényleg nincsen. Ő nem kell hozzá. Sem a bocsánatkérésére, sem a jelenlétére, sem a szavaira, sem a tetteire nincs szükség ahhoz, hogy megbocsáss neki. Ez kizárólag rajtad múlik, a Te feladatod.
Ha belegondolsz, a bocsánatkérés maga tényleg nem sokat számít. Talán ismered a példát, ami arról szól, hogy egy tányért dobj le a földre, majd mondd neki, hogy bocsánat. A tányér összetört, a bocsánatkérésed már nem változtat semmin. Így van ez akkor is, ha két emberről van szó. Persze, jól esik, még az ego-dat is legyezgeti, de valójában nem több, mint egy kedves gesztus, ami a legtöbbször közel sem lehet arányban az elszenvedett sérüléssel, és van, hogy még tartalma sincsen. A szavak nem számítanak önmagukban, csak ha tettek is alátámasztják azokat. Nem a bocsánatkérés az, ami bármit is megváltoztat, hanem az, ha valaki változtat a viselkedésén.
Ahhoz viszont, hogy megbocsáss, neki nem kell semmit sem tennie. Ezt önmagadért teszed, nem érte. Az, hogy magyarázatot kapsz a tettére, megkönnyítheti a dolgodat ugyan, de az akkor is csak az ő magyarázata marad. A Te valóságod más, mint az övé – pont ezért született meg a konfliktus.
A megbocsátásod olyan szinten független a másik embertől, hogy jelen sem kell lennie az életedben. Sőt, még csak léteznie sem kell, bármilyen furcsán is hangzik ez. Megbocsáthatsz egy halottnak is, aki soha nem kérhet már bocsánatot, és megbocsáthatsz egy nem létező embernek is. Én ezt akkor értettem meg, amikor olyan embernek bocsátottam meg, aki egy egész személyiséget képes volt behazudni. Kemény dolog szembenézni azzal, hogy még csak azt sem tudod, kinek kéne megbocsátani, de lehetséges. Még így is lehetséges. Bárhogy lehetséges, ha megérted, hogy ezt a saját érdekedben teszed.
Végül van itt még egy fontos dolog, amit mindenképpen szeretnék megemlíteni, nehogy félreértés essen. A megbocsátás egyáltalán nem azt jelenti, hogy a másik ember feltétlenül az életed része marad. A megbocsátás teljesen független attól, hogy utána hogyan alakul a kapcsolatotok.
Ha fontos számodra a másik ember, és miután megbocsátottál neki, úgy érzed, hogy a lerombolt bizalmadat vissza tudjátok közösen építeni, akkor az életed része marad. Ha nem, akkor zárd le a kapcsolatot, de a megbocsátást ekkor se próbáld megspórolni szerintem. Ne cipelj magaddal tovább fölösleges terheket.
Az, hogy egy kapcsolat megmarad-e, teljesen független a megbocsátás tényétől. Legalábbis annak kellene lennie. Az első feladatod a megbocsátás, amit önmagadért teszel, a második feladatod pedig a döntés, amit kettőtök érdekében teszel. Egyikben sincs helye az ego-nak, a leereszkedésnek, a megalázásnak, a sérelmeiddel való dobálózásnak – függetlenül attól, hogy a másik ember mit tett vagy nem tett.
Egyszer olvastam egy mondatot, ami mindössze három szóból áll, mégis megváltoztathatja az egész életedet: Áldozatok áldozatai vagyunk. Ha ezt megérted, akkor képes leszel megbocsátani azoknak, akik a saját lelki sérüléseiket átadták neked, le tudod zárni a múltadat, és végleg megszabadulsz az áldozatszereptől.
Jó munkát kívánok szeretettel. Utólag nagyon hálás leszel majd érte önmagadnak.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Oda jutottunk, hogy a kioktatás, a kritizálás, a megalázás általánosabbá
Tovább
„Boldoggá az tehet, aki boldogtalanná is” – írja Márai Sándor,
Tovább
Szocializálódtunk. Az eleven, tudatlan, lázadó, egyedi és boldog kisgyerekekből fegyelmezett,
Tovább
Sokszor nem is vesszük észre, hogy milyen ijesztő látványt nyújtunk.
Tovább
Egy szülő mindig jót akar a gyerekének. Pontosítok. Egy kicsit
Tovább
Sok olyan embert ismerek, akinek egyik pillanatról a másikra összeomlott
Tovább
Kedves Gábor!
Nemrég találtam Önre. Bizonyára okkal.
Ez az írása is sokat ad nekem.
Lenne egy (összetettebb 🙂) kérdésem: hogyan lehet végrehajtani a megbocsátást? Kimondjuk, h “csiribu-csiribá mától Megbocsátok” és ennyi? Kimondtam. Érezni kellett volna valamit? Köszönöm, ha kapok valami “gyakorlati” útmutatót. Talán sokunknak ez a legnehezebb, hogyan is működik ez a gyakorlatban.
Érdeklődve olvastam, köszönöm. Egy dolog viszont még nem világos előttem: mit JELENT megbocsátani? Mi a szó tartalma? Kimondom, hogy megbocsátok és attól már nem vétek, amit a másik elkövetett? Ne érezd úgy? Ne gondolj rá? Az érzéseinknek és az önkéntelen gondolatainknak nem tudunk paracsolni.
Az egónk nagyobb bennünk, vagy a szeretet?
Ha valaki megbánt, az az egónkat bántja meg leginkább. Ilyenkor derül ki, hogy mennyit nyom a latban a sértett egónk súlya ill. a vélt szeretetünk egymás ellen. Lehet, hogy nem is igazán szerettünk, és a nagy egónk nagyon tud fájni. Ne higgyük, hogy ez azért van, mert nagyon szerettük az illetőt, és ez megszűnt. A sértetlen egónk érzése szűnt meg, mert valójában a szeretetünk LEHET, hogy iótányi volt.
Megszabadulunk az illetőtől, mert a mérleg nyelve nyilván a sérült egó oldalára billent. Aztán megbocsátunk? Magunkért? Azért, hogy az egónkat sértő dolgoktól valahogy túladjunk, aminek már semmi köze a másik emberhez, akit amúgy nem is szerettünk annyira. Ezért minket könnyít meg az, amit sokan “megbocsátásnak” hívnak.
Valójában a mérhetetlen és sérülékeny egónk mérete legtöbbször nem összemérhető a valódi szeretettel.
Ha megszabadulunk az illetőtől, az nem amiatt van, mert a szeretetünk szűnt meg (az csak az egónk érzése volt), és nem a másikat ismertük félre (mert igazából nem is ismertük, mert nem voltunk rá nyitottak, kíváncsiak a nagy egónk miatt).
Szia Gábor!
Hihetetlenül jól összeszedted ezt a témát. A saját tapasztalataim is pontosan erre a látásmódra vezettek.
Köszönöm az értékes írásokat tengetegetek segítenek!
Soha jobbkor nem olvashattam volna el ezt az írást. Nekem elhunyt férjemnek kell megbocsátanom, akinek a családja férjem halála után / már a temetésen éreztették/ egy emberként fogott össze ellenem
A gyászomat, a veszteség elviselését sem kímélték. Mindkettőnknek ez a második házassága volt. Nem tudom a férjem szerepét a kialakult helyzetben, hisz a kérdéseimre nincs válasz. Ezért alantas ez a történet, én úgy érzem a férjem emlékét piszkolták be. Köszönöm Gábor ezt az írást, sokat segít a teher letételében.
Szia írsz a komoly idő- és energiabefektetésröl, ezt részletezném. Én bele akarok kezdeni de nem tudom, hogyan csináljam?
Kedves Maja!
Teljesen átérzem amit írtál, én is így vagyok! Viszont egy dologra rájöttem, h azért olyan a gyerekem mert tőlem sem kapta meg amire szüksége lett volna, mivel én is egy “áldozat áldozata” vagyok, ezért sajnos nem tudtam neki annyi szeretetet adni amennyit kellett volna…..ezért nap mint nap marcangolom magam, olyan szinten h már ágyban fekszem egy komoly betegség miatt. Tehát először magamnak kéne megbocsájtanom, ami egyenlőre lehetetlennek tűnik számomra, még így is h az életem a tét.
Magunknak megbocsájtani az egyik legnehezebb dolog a világon.
Ha nálad nincs ilyen akkor “szerencsés” vagy, de hosszú távon beteggé tesz a teher amit cipelsz.
Nekem az szokott segíteni kicsit h megpróbálom a másik fél helyébe képzelni magam, h miért csinálta? miért mondta? Ált. mindenki fél! Fél h elveszít, fél h nem elég jó nekünk, fél h fájdalmat okozunk neki…stb. és ez okozza a megbántás különböző mértékeit. Ez egy nagyon nagyon nehéz téma és nagyon tudatosnak kell lennünk hogy el tudjuk engedni a sérelmeket. De ha ÉLNI akarunk akkor nincs másik opció.
Sok sikert és kitartást kívánok, de remélem mióta a hozzászólást írtad már minden rendben van!🌹
Isten Jézus Krisztus vérén keresztül néz bennünket: megbocsát annak, aki hisz ebben: ezért én is megbocsátok. (Máté 18:21-35)
Nagyon jó írás,elgondolkodtató megállapításokkal.
A megbocsátást igénylő ok általában két ember közreműködésével jön létre.
Szükséges a megbocsátás,azonban azt gondolom,mielőtt megvalósítanánk a hozzá vezető lépéseket,olvassuk el az írást oly módon is,hogy annak a személynek a helyébe képzeljük magunkat,akinek megbocsátani készülünk,ugyanis a megállapítások mindenkire vonatkoznak.
Kedves Gábor ! Igen ! Nagyon jó az írás ! Teljesen igaz szavak , csak csatlakozok sok előttem szólóhoz, hogy nagyon nehéz megbocsátani ! Családtagnak pedig, szerintem még nehezebb ! Főleg, ha az a gyereked ! És mondogatom én, hogy megbocsátottam, de még sem tudok tovább lépni ! Mert annyira fáj a lelkemnek, hogy szinte széttép ! És sokat sírok miatta ! És, akarok én megbocsátani, csak nem tudok túllépni azon a dolgon amivel megsértett ! És ráadásul, Ő nem is érzi, hogy megsértett volna !
De igazad van cipelem magammal a haragomat, a dühömet, a bánatomat, és nem tudom ezt letenni 1 napra sem ! Így pedig ez felemészti minden erőmet ! Teljesen igaz minél hamarabb bocsátok meg magamnak annál hamarabb lesz ennek vége ! De, nem tudom, hogy kellene úgy csinálni, hogy valóban érezzem, letettem ezt a terhet ? Mert mondani hiába mondom, sajnos nem esik le a nagy kő a szívemről !
Kedves Gábor!
Lelkes olvasód vagyok – igaz, nem túl régen. Ez a téma, nagyon elevenembe vág, borzasztó jókat írsz, de egyszerűen nem taálom a “hogyan”-t!
Elég nagy bajban vagyok ezzel a megbocsátás- elengedés- továbblépés triumvirátussal. Tudnál segíteni?
Üdvözlettel: Szilvia
Bocsanat a sok hibaert. Annyira a hatasa alatt vagyok, hogy nem ellenoriztem le.
Szia Gabor 🙂
A mai tanitas elolvasasa utan a hozzaszolasokat bongeszve akadtam ra a 12 eves kicsi lany hozzaszolasara.
En hiszem, hogy ez igaz, bar atfutott az agyamon, hogy “mi van ha….!” De ezt kizartam. Teljesen le vagyok dobbenve, annyira felkavart a szegeny gyermek sorsa. Kell egy kis ido, amig helyrejovok magammal.
Sokfelek vagyunk es mennyi brutalitas megtortenik korulottunk. Es mennyi lelkiserult, megnyomoritott eletu ember van kozottunk. Es mennyi olyan, aki melyen hallgat. Talan a TE gondolatebresztoid kicsit felrazzak azokat, akik hozzafernek es megertik az uzenetet. Lehet kicsit eltertem a tematol, de ezeket le kellet irnom.
Udvzlettel, Rozika.
Szia “kicsi lany” (12 eves)
Jajjj Istenem, ilyet olvasni. Hat meg ezt megelni! Tulelni, mert nem erre szulettel. Valamiert ennek a rettenetes tehernek az utadba kellett kerulni. Keresd meg az okat!! Te egy nagyon eros, erett gondolkodasu lany vagy. Ne vagdosd magad, az nem old meg semmit. Most meg nem tudsz onallo lenni, anyagilag lehetetlen. De biztos talalnal valami atmeneti megoldast, hogy kikerulj ebbol a rohadt heluzetbol. Es olvasd a GABOR irasait, mert minden szava kincs!!! Biztosan segiteni fog. De meg kell ertened a mondanivalojat. Ha lelkileg megtudol erosodni, konnyebben viseled a helyzetet, amig nem talalsz valami megoldast ra.
Azt hiszem TE egy eros akaratu gyermek vagy, aki mar elhatarozta, hogy valtoztatni akar az eletn. Egyebkent nem olvasnad ezeket a gondolat ebreszto iraskat, es nem erezned azt hogy segiteni fog.
Valtoztasd meg a szohasznalatodat. Abban is segit Gabor par irasa.
A serdulokori szerelem negyon melyen meg tud erinteni, es tartos sebet hagy benned, ha nincs viszonzas. Es bizony sokszor nincs!!! Meg kell tanulnod tultenni magadat rajta. Ne emeszd fel a fiatal eletedet, egy ilyen lehetetlen dolog miatt. Tudom: konnyu ezt irni. De hidd el neked lesz job, ha tullepsz rajta.
Es vegul kivanok neked rengeteg erot, kitartast es a szemed mindig a celon legyen. Csak egy – egy kis lepest tegyel egyszer es utana mindig a kovetkezo kicsit. EL FOGOD ERNI A CELODAT!! En hiszek az ilyen tenni akaro gyermekben, aki a felismeressel mar felutig eljutott.
Kedves Gábor!
A cikke megérintett, mert számomra minden benne van megtapasztalás, összeszedett tartalom, vizuális józanság. Köszönöm.
-Várom a folytatást, kíváncdi lennék mi történik velünk,€;
emberekkel ha lezártuk ezt a folyamatot?
-Amikor túl vagyunk az embertársunkon nem létező számunkra, hiszen már képesek vagyunk megbocsátani magunknak;
-Tudunk új ablakokat kitárni, a természetben gyógyulni, lélegezni, és merünk bátran hinni megint, bízni az embertársainkban, vagy csak a ösztönös megérzéseinkben?🙂
Sok sikert kívánok a további munkáihoz!
SZERINTEM MINDENKEPPEN VAN JO ES ROSZ, FOLEG AMIKOR SOCIOPATAKROL VAN SZO. EZEK A FIGURAK SOSEM FOGNAK MEGVALTOZNI. HA SZERETJUK IS OKET, AKKOR IS AZONNAL SZAKITANI KELL VELUK OROKRE. EZEK NEM EMBEREK HANEM SZORNYEK.
Sziasztok! Én még csak egy 12 éves
átlagos lány vagyok. (Kívülről) De belül olyan fájdalmam van ,hogy azt else tudom mondani. Elkezdtem magam vagdosom egy fiú miatt meg persze a szüleim miatt is. Televan a kezem hegekkel de nem fáj mert a belső fájdalmam nagyobb mint a kinti.
Hazudnék ha azt mondanám hogy nem vagyok szerelmes abba a fiuba. De ő nem szeret. A szüleim vernek de nem azért mert szerelmes vagyok azt nem is tudják hanem azért mert rájuk jön valami aztán megvernek. Ezt az oldalt az egyik ismerősöm ajánlotta. Nagyon jó… Kezdem olvasgatni.. Hátha nkm is segíteni fog ahogy a többi embernek.
nagyon tanulságos ez az irások kőszönöm sokat tudokbelőle tanulni nagyon örülök neki köszönöm mária
Elnézést kerek a sok melleírásért.
Mindenkepp elgondolkodtató, empatikus íras, igy sokunkat telibe talal. Első olvasatra úgy éreztem; Hát igen! Igy kell gondolkozni, es mennyivel konnyebb lesz az élet!
Viszont tovabb szove a gondolatokat, újra eletbe lep az érzés, hogy az emberi lelek nem igy mukodik. Rengereg osszetevoje van a kulonfele bantodasoknak, a ket fel kozotti viszonytol, (barat, tars testver kollega idegen) a sertes miben leten at, annak melysegeig, sok mindentol fugg.
Akit emberi meltosagaban megsertenek, megalaznak, es-vagy tettleg bantanak, nem fog azon munkalkodni, hogy onmaganak megbocsasson es altala az elkoveto is megvaltast kapjon.
Az eremnek ket oldala van, ami tovabb bonyolitja a megélését, tovabb élését az emberi konfliktusoknak.
Nem vagyunk ilyen nagyszeruek es nem vagyunk egyszeruek, mert a lelkunk, agyunk mukodese hihetetlenul bonyolult.
Az orlodes a multba visszatekintes az utolagos miertek annyiban segitenek, hogy le kell vonni a tanulsagat. Ha csak egy szalmaszalnyi tanulsaga volt, akkor azt beeptve tovabb kellene lepni.
Felejteni kell a rosszat. Idegennek megbocdajtani minek? Csaladon belul fel kell dolgozni a tortenteket, probalni megerteni egymast aztan gyulolkodes nelkul elni mindenkinek a sajat eletet.
Anya-gyerek, testver, parkapcsolat……nagyon nehez.
Móna, nem a megbocsájtással kezdődik egy brutális sérelem feldolgozása. Hanem csak azzal végződhet..
Gábor!Én nem tudok megbocsàjtani a pszihopatànak akivel 29 èvemet töltöttem!Amikor ràjössz,h az egész hazugság volt ès folyamatosan àtvàgott.Az egèsz családomat ellenem hergelte.Áldozatkènt àllítva be magát.
Kedves Gábor! Hálás köszönet a cikkért 🙂 Épp a kellö pillanatban jutott el hozzám ez az olvasmány, ami rengeteget segített nekem … Már több jinjutsu-reiki kezelésen voltam túl, ahol szépen oldódtak az évek alatt lerakódott érzelmi energiablokkok, de még volt egy blokk, amivel sokat szenvedtem, kínlódtam, ugyanis ez hagyta legmélyebben bennem a nyomot. Fájt, szomorú voltam töle , 23 éve hordoztam magamban a megbántottságot egyik szülöm részéröl. Már félig-meddig úgy éreztem, feloldottam…….aztán jött ez a cikk és ahogy a végéhez értem , az utolsó bekezdést elolvasva jól kibögtem magamat , mert akkor esett le a tantusz, megértettem, felfogtam mindent a történtekkel kapcsolatosan. Annyira jól el van magyarázva. Akkor oldódott fel teljesen a blokk. Megbocsájtottam, azóta remekül vagyok 🙂 A cikk és a reiki együtt hatott ! Örök hála ezért, köszönöm ……….
2 gyerekes csaladanya ,aki egyedul nevelt fel ket gyereket.Magamra hagytak,majd az apjuk vissza jott volna ha a kicsi fiam kórhazba hagyom mondvan neki már nem kell gyerek.Apamat szavaival megvezette aki ki tagadott,majd jött bocsanatot kert mikor kiderült vert csontomat tőrte a fiuk apja.Egyedul penz nelkul ,es megis megtalaltam az utam.Nem bocsatottam meg senkinek,a fiaim kitanitattam jo es tisztelettudók.Megbocsatas apamnak igen es?Attol mèg a tüske ott van.Mivel barat ferj lehet több,apa anya egy van. Sott anyam sajnos 8 eves koromba meghalt.Es meg is boldog vagyok mert ket gyereket neveltem fel,sok alldozat es fajdalom amit nem en okoztam.Szomorú a múltam de annal boldogabb a jelen es a jövő.Nem engedem közel azokat aki negativak .Es nem hagyom hogy mas eletet eljem ,vagy megvaltozzam,epp ezert keves a barat es a csalad is de akik vannak azok igen megerdemlik a szeretetem ,bizalmam.Es nincs bantas epp ezert nem kell megbocsatani sem.Köszönöm hogy olvastatok soraim.Az ekezetek miatt elnèzèst.
Megbantanak,megbocsatasz.Es kinek jó az?Tüske ott marad,te változól,már nem is az vagy mint előtte.Es az emberi agy kèptelen arra hogy kitörőlje a rosszat,pillanatokban eszedbe jut mivel bantottak es evek múlva is eszedbe jut az az èrzès mennyire fájt.Ahoz hogy beugorjon a rossz emlek eleg egy illat ,egy szó,egy cselekedet,egy törtènès.Es ha azzal maradsz aki bántott csak tönkre mèsz,vagy teljesen megvaltozól,mar nem is te vagy,aki előtte.Megeri?Egy megoldas van, tartsd tavol,hagyjd el,törőld az èletedből ki bánt tèged.Lelked megnyugszik,renbe jösz,ès nem a fajdalom rágcsál.Hanem látod van szèp boldog pillanat,ami bárhol utól èr.Ès kiteljesedik az èleted,kiegyensulyozott leszel.
Es hiaba bocsatasz meg a tüske mindig ott marad.Maskent fogsz viselkedni akkor is ha megbocsatasz,sose lesz olyan mint előtte.A teher csak addig teher mig azok vesznek körbe akik bantanak.Ne tars közel olyat aki nem erdemli meg,csak azok akik törődnek veled,miert kene bocsanatot adni? Olyannak aki nem erdemes ra?At kell lepni es emberszamba se kell venni.Mert nem er fel veled aki csak bantani tud.Az èrzèketlen lelki nyomoronc,amiből nincs kiút,csak süllyed es magaval rant.
Előszőr olvasva megbabonaztak szavaid,hú mennyire igaz.Megbocsatani a megbocsathatatlant?Nem a terhet jelenti amit le tesszünk.Csak at vitt ertelembe igaz.A megbocsatas es megbantas igen sok fajtaja letezik nem mindeggy ki es hogy bant meg.Epp ezert neha lehetetlen megbocsatani.pl:Szülő gyereket bant meg ,ferj a feleseget,ezek az emberekkel elsz szereted nyilvanvaló ezek nagy reszeben megbocsathatatlan,barat idegen megbant ,ez megint mas.Idegen bant nem is ismer miert erdekeljen mivel bant,barat bant akkor nem is volt barat ezeket konnyebb kezelni.
…hát, nem tudom…biztosan sokat fogok kapni ez alábbiakért, de csak leírom.Én nem hiszek a megbocsátásban…
Nem, nincs bennem düh, harag, sértettség, az egész dolgot amit nem is olyan rég két számomra nagyon fontos, és rendkívül közeli embertől voltam kénytelen elszenvedni – jobbára teljesen ártatlanul – tökéletesen “elengedtem. Felül emelkedtem az egész dolgon – mindkettőn – DE NEM BOCSÁTOK MEG, s nem felejtek – nekik.
Az én olvasatomban a megbocsátás azon cselekedet helyességének, elfogadhatóságának, mi több JOGOSSÁGÁNAK az igazolása, mellyel vétettek ellenem.
Kizártam mindkettőjüket az életemből 100%-osan nem kattogok nap mint nap azon,hogy “…jaj, mit vétett ellenem…” , ezen már túl vagyok…de kizártam az életemből mindkét “szennyező embert”…Nem érzem rosszul,megbántva magam, nem érzek dühöt, sértettséget, stb. sem…Boldogan, jókedvűen, tüske nélkül életem az életem, a mindennapjaim. Nem érzem,hogy teher lenne bár mi is.Nekem – rossz szóhasználattal – a totális kizárás a “megbocsátás”.
Persze,nem rövid életemben alig vannak – talán ők ketten akikkel így vagyok…
“Áldozatok áldozatai vagyunk ” . ?. (- Negatív szereposztás . )
Vannak érzéseim és gondolataim. A gondolataimmal emlékszem a múltamra. Ezeket az emlékeket érzelmeim töltik be boldogsággal, fájdalommal, szeretettel, vagy félelemmel…Gondolataimmal tervezzem meg az áhított jövőmet.
Áldozat szerep? Úgy döntök, más szereposztást kérek …. Vagy tényleg nem lenne hatalmam ahhoz, hogy életemet megteremtsem, csak a körülöttem lévő világ áldozata vagyok?
Valójában nincs is mit megbocsátani. Amit megbocsátásnak hívunk az egyszerűen elengedés.
Hogy nem ítélünk el másokat vagy önmagunkat. .. Elengedés és Elfogadás : Megengedjük másoknak, hogy önmaguk legyenek…
Valójában ami történt, az nem VELEM történt, hanem ÉRTEM. Tudatosodási lépés volt, hogy eljuttasson oda, ahol most vagyok és lehetővé tegye számomra, hogy elengedjem “Áldozat-történetemet-szerepemet “
Igazán jó írás, de….. Mert mindig van egy de. 🙂 Három dolog jutott az eszembe. 1: ” Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő” – W. Shakespeare. 2: Tanácsot adni a hülye is tud, és az ad is. (saját) Bár hozzáteszem, hogy ez esetben annak, aki ilyen helyzetben van, és tanácstalan, ez az írás elég jó útmutatás lehet. 3: Mekkora szerencsém van, hogy azon kevesek közé tartozom, aki nem sérültek ilyen módon. Bár ez nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy én magam ne okoztam volna sérülést akaratlanul valakinek. Ui: A barátságot, és a feltétel nélküli bizalmat az egyik legértékesebb emberi tulajdonságnak tartom, bár több hasonlóan értékes emberi tulajdonság is van, de ezek azok közé tartoznak, amiket nem szabad csak úgy felelőtlenül osztogatni. Ezt már nagyon hamar megkellet tanulnom. Végül, gratulálok az íráshoz, mivel azon kevesek közé tartozik, amit nem számítok az elvesztegetett idő közé, és tovább tudtam gondolni. Köszönöm.
Valaki nekem egyszer azt mondta, a megbocsátás olyan mint a kölcsön. Ha te azt mondod, nem kell megadnod az nem jelenti azt hogy nem tartozik neked. Nem tudom igazábol hogy kell csinálni, akarattal még sosem ment, bárhogy tudtam, hogy azt kellene. Inkább csak észrevettem magamon hogy valahogy megt9rtént, nem haragszom már. De ez nem jelenti, hogy nem tartom bünnek a másik embert szándékosan fájdalomba taszitani. Jo írás, csak bennem kérdést hagy hogy vajon tényleg ennyire egyszerű-e ezt megtenni. Nekem nem sikerult bevallom, akarattal soha.
köszönöm!
Több évembe került mire rájöttem magamtól, azokra a dolgokra ami itt le van írva.
Tudod Gábor, amikor az ember őszintén szeret és pont abban (azokban) veszíti el a hitet, a bizalom messze költözik. Akkora félelmet és fájdalmat generál, amitől nem tudom, hogy meg tud valaha szabadulni az ember? De mindent meg kell próbálni, mert vesztessé tesszük magunkat. Nagyon nehéz a feladat, de nagy küzdő vagyok! Hálásan köszönöm!
Nagyon köszönöm! Épp jókor találtam rá! Annyira féltem valamitől, hogy észre sem vettem, hogy a legszebb dolgokat taszítottam el magamtól. Nincs harag a szívemben, de a félelem, hogy újra megtörténhet velem, nagy úr volt.
Nagyon köszönöm, sokszor elolvastam és még fogom is.
Kedves Gábor! Ebben az évben sokat voltam távol a lakásomtól,így mindig elolvasom az írásait,nagyon tetszenek felemelően hasznosak. Most két napja érkeztem haza s folyamatosan olvasom a távollétem alatt megjelent írásokat. Köszönöm azt a sok hitet és reményt őszinte kifejezést az írásokba.Maradok továbbra is hű a cikkeihez,várva az újabbakat sok erőt egészséget kívánok munkájához üdvözlettel Beatrice
Kedves Gábor! Tiszta szívemből köszönöm írásod. Telitalálat, a lehető legjobbkor olvastam. Párommal 30 éves boldog együttélés után, most először komoly válságba került a kapcsolatunk. Sok átsírt éjszakán vagyok túl. A te írásod nyitotta fel a szemem, hogy minden nézőpont kérdése, a harag semmit nem segít, csak egyre mélyebbre visz, egyre rosszabbul érzem magam. Pedig alapjáraton én egy vidám teremtés vagyok. Olyan lelki “szemetesláda” a környezetemben, mert mindenkit szivesen meghallgatok, nem ítélkezek. Én viszont a saját bánatomat nem osztom meg környezetemmell, ha a kapcsokatunkról van szó. (Külföldön élünk évek óta), Nem is igen hinnék el, mert mi vagyunk a tökéletes pár. Miközben olvastam gondolataid hirtelen kitisztult a világ. Jól kibőgtem magam közben és azon lepődtem meg, hogy jééé, egy számomra eddig ismeretlen ember tesz rendet a fejemben, amiért mérhetetlenül hálás vagyok. Sorra veszem az általad írt lépéseket. Megbocsátok!!!!!!magamnak!Nagyon szépen köszönöm.
Szeretetben ,boldogsagban nottunk fel!2 vagyunk testverek!Bara
t,hazastars,baratno,szomszed,de epp egy testverrel ,hogy lehet evek ota tarto rossz,semmirevalo kapcsolat!Okkal,ok nelkul!Most teljesen egyedul kinlodik a halalos agyan,es en a nagy tavolsag,a szigoru helyben maradas miatt nemtudok vele lenni!Koszonom az irasat kedves Gabor.Nekem segitett!
Az ártatlanság “bűne”(?!) – hát ez a színtiszta ÁLDOZATHIBÁZTATÁS! A semlegesség nem érdem, sőt pláne nem védettség. A “JÓ” vagy az “ártatlanság” nem RELATIVIZÁLHATÓ, csak a bizalmatlanság “okos”elfedésére való; ABSZOLÚT JÓ, HOGY LÉTEZIK ABSZOLÚT ÁRTATLANSÁG, attól függetlenül, hogy van akit ELHITETTEK, BECSAPTAK~MEGFOSZTOTTAK ártatlan jóságától és ebbéli fájdalmában, ijedtében ezt MÁSTÓL reméli/véli visszaszerezni! A gyógyulás: hinni, hogy NEMCSAK “ÉN térhetek ki senki más”, hiszen, ha “mégis mindig közepén maradok” “ha árad felém a támadás” egyszer szépen KETTÉHASADOK…HA VALAKI NEM VIGYÁZ RÁM! Hm… Na, most akkor vigyáz rám vagy nem vigyáz? – a válasz elől vajon MEDDIG LEHET/ÉRDEMES(?!) KITÉRNI.. 🌹
A lehető legjobbkor olvastam az írást!
Jó néhàny emberben csalódtam az utóbbi időben.
Volt idegen, rokon is!
A férjem elhunyt, egyedűli koros nőként még kiszolgáltatottabbnak érzem, éreztem magam!Viszont az eltelt időben ezek a csalódások úgy érzem lelkileg erősítettek is!
Lélekben voltam gyenge!S ahogy erősödik a lelkem, érzem, hogy egyre inkább el tudom engedni ezeket a negatív embereket!Harag nélkűl!
Eb en nagyon sokat segített most az írásod!
Hálásan köszönöm Neked!
Csodás, boldog napokat kívánok szeretetettel!
Nagyon jól összeszedett írás, jó! Kapcsolódnék a “nincsenek véletlenek”-hez. Szerintem minden történet más és más, egyikre sem ugyanaz a megoldás. Való igaz, hogy nem kell a másik a megbocsájtáshoz, és az is igaz, hogy van amikor együtt sokkal könnyebb megoldani a helyzetet. Amit a cikkedben írsz nagyon jó gondolatébresztő. A fájdalmasabb történéseink sokkal mélyebben vésődnek be a “szívünkbe” az idegrendszerünkbe, ezért “elengedni” feldolgozni is sokkal nehezebb azokat. Nekem bevált eszköz a meditáció is a beszélgetés és a Reiki mellett.
Hajrá mindenkinek! <3
Tegnap vettem egy pólót ezt áll rajta egy-egy oldalán:
"The bad news is: nothing lasts forever. The good news is: nothing lasts forever"
Keressétek meg a fordítását 😉
Naponta elolvasom az írást s egyre világosabb, hogy mi a dolgom. Azt mondhatom, úton vagyok. Az áldozat áldozata vagyok. Ez a gondolat segített. Erika
Ez az írás nekem szól. Döbbenetesen jó s igaz. Köszönöm. Erika
Tisztelt Gábor!Én elég jó vagyok a pszichés dolgokban( nem arc), de erre a kérdésre nem találtam a megoldást.Régi “barátok”-at el tudtam engedni,de a közelebbiből egyet-kettőt nem.Szemekből le tudom olvasni ~a jellemet,de ha valaki nem rossz, csak a neveltetése miatt neki az az alap, azoknál gondban vagyok.Nagyban. Magamban letisztult a megoldás végre nagyjából, mert én bezárkóztam, nyitni próbálok,ez nehéz ,mert nem érzem biztosnak a talajt…na mindegy is.Tulajdonképpen köszömöm ezt az önzetlen segítséget.Sok fröcsögést olvastam már, de ez amiket írsz, nem fröcsögés , nem horoszkópszerű hatásvadászat.
Egy teljesen más téma viszont érdekelne: volt már jó régen egy lány(tudni kell nem szeretem már, nem is akarok semmit, tényleg semmit),akit eleinte szerelemből szerettem, de a szexuális zárkózottsága\konzervatívsága, +anyai befolyásoltsága miatt kiléptem a kapcsolatból, mert lassan elillant végérvényesen a szerelem.Lett volna szerinted megoldás, erre?Ez azért érdekel, mert 3 évig kínlódtunk, börtönöm volt már a dolog.Egészen pontosan nem a lány, hanem a téma nagyon érdekel, minthogy ösztönökön lehet e korrigálni(szexuális)…?Ez másoknak is nagy segítség lehet, úgy hiszem. Tisztelettel:F
Köszönöm Gábor ! Sokat segít , hogy el olvashattam az īrásod ezzel a problémával kapcsolatban. Jelenleg ez a belső munka folyik bennem. Nagyon jo, hogy tisztán, érthetően végig vezetted az īrásodban azokat a gondolatokat , érzéseket amik ilyenkor felmerülnek. Segít helyre tenni az èrzēseket. Köszönöm, mégegyszer.
Az írásaidat nagyon szeretem, mert nagyon logikusan felépîtve fogalmazol nagyon mély érzelmekről.
Vàrom tovåbbi gondolataidat, szèp napokat kívánva: Marianna
Kedves Gábor! Ezt az írásodat nagyon várom… 😀 <3
Hát ezt jo volt elolvasni, mintha direkt nekem lettvolna irva. Koszonom.
Kedves Gábor! nagyon köszönöm, ez az írásod a Szeretettel kapcsolatos írással egyben adott “választ” és megoldást:) ezért végtelenül hálás vagyok Neked 🙂
Így megy ez. A probléma nem is azzal van, hogy embereknek megbocsájtani, vagy magamnak. Hiszen mindenki, ők is és én akkor, abban a helyzetben csak azt tettük, ami tőlünk elvárható volt az akkori tudásunk és egyéni fejlettségünk alapján. A probléma azzal van, amikor az ember a sorsának nem tud megbocsájtani. Amikor túl sok. És évek múlva, rengeteg tanulás után is úgy látod, hogy bizonyos dolgokat nem kellett volna megélni. Mert nem lettem több, és kevesebb sem, nincs haszna bizonyos tapasztalatoknak, sem értelme, és tanulsága, sem. Csak megaláztak. Nem az emberek, hiszen ők csak eszközök voltak ehhez, hanem a sors.
De köszönöm az írást. Mert nagyon nagy lépés, ha az ember eljut addig, hogy legalább ezeket a terheket letegye.
Kedves Gábor! Gratulálok, nagyszerű és igazán segítőkezet nyújtó, amit itt írtál. Akkor mi a teendő, ha…a saját fiamról van szó.Több, mint 12 éve nem dolgozik, iszik, alkoholista, naponta akár többször is berúgik. Nyakában a lakáskulcs, de majd betöri az ajtót, rúgja, üti, mert nem jut eszébe: van kulcsom.Sokszor a kapun se tud bejönni, mert mem találja a kódokat!Nyugdíjas vagyok rengeteg problémával halmozott el a Sors amúgy is…Amiket nap mint nap (akár egy napon többször)kapok tőle az már valódi terrorizálás nemcsak szóban..Jó sokszor menekültem már ki a lakásomból! Megfenyegetett nagykéssel, amit fél méterre tőlen élezgetett, mint egy triller filmben, az égő cigarettájávak jött közel a szememhez, hát nem írnám le, amiket mond…Tör-zúz és már meg is ütött.Egy fillért nem ad ezer éve! Ráadásul sok mindent csak úgy elvisz, elad… De lakik, eszik, ami persze szar kutyakaja, jól feltornássza pillanatok alatt 2oo-ra a vérnyomásomat(támogatásra, békére, segítségre volna szükségem : bal kezem még 1953-ban megbénult, jött 2009:masztektómia+ még egy műtét, minek következtében már csak 20%-os az egy kezem).Nem tűnik el az életemből…sajnos–mégha elítélne is, mint anyát, aki már egy légtérben sem szeretne lenni vele! Nem vagyok képes megbocsátani, mikor napi 2-6 szor beledöngöl a betonba, és mindennek elhord.Gábor: meg lehet egy ilyen embernek? bocsátani?Meg lehet szabadulni tőle?….nem tudok…Még egy barlangban is jobb lenne egyedül….Erre van segítő tanácsa? …. megköszönném (már minden fórumot bejártam….nulla segítség…) Hálása köszönöm!
Kedves Gábor,
nem tudom elmondani mennyire hálás vagyok ezért a cikkért. Szinte a második bekezdés után sírva olvastam végig… mert legbelül éreztem hogy a megbocsátásom “kedves apukámnak” velem kezdődik, magamnak nem tudok megbocsátani, mert annyira maximalista vagyok azaz azzá váltam a rövidke életem alatt, hogy magamba keresem mindenért a hibát és saját magamat ostorozom.
Ez körübelül a tizedik cikked amit olvasok egymás után és eszméletlenül hálás vagyok hogy erre az oldalra rátaláltam! Köszönöm a segítséget, a segítséged!
Szia Gábor! Ismét olyan írással leptél meg bennünket, melynek segítségével sikerül a fejünkben kavargó gondolatokat összerendezni. A felmerülő problémát más szemmel nézve, a körülöttünk lévő embereket és a világot jobban megérte, elfogadva könnyebb lesz tovább lépni. Köszönet érte!
Kedves Gábor!
Nem olyan régen olvasom az az írásaidat, de nagyon örülök, hogy rád találtam.
Minden írás után, nézelődöm, hogy mik kapcsolódnak a cikkhez, még ha régebbi írások is.
Így történt ma is. Megkaptam az új cikket, böngésztem, és így jutottam el ehhez a korábban megírt cikkedhez.
Én azt vallom, nincsenek véletlenek, minden okkal történik.
A lehető legjobbkor találtam meg ezt az írásodat is.
Éppen szabadságon vagyok, mert a “férjem” olyan szinten bántott meg, ismételten, hogy nem volt erőm dolgozni menni.
Úgy érzem, ez az írás segít újra rendbe tenni a lelkemet.
Köszönöm,legyen nagyon szép napod, a ronda szürkeség ellenére is.
Andrea
Lola.
de masnak is szol. valoban vannak sulyos, megbocsathatatlan bunok. ezeknel talan helyesebb azt mondani magunkban hogy athelyezzuk a dolgot egy masik polcra. arra amin azok a serelmek vannak amikrol nem tehet senki. de szornyu karokat okoztak. eszunkbe sem jutna egy hurrikan vagy tuzvesz eseteben megbocsatasrol beszelni. el kell fogadnunk hogy megtortent. es tovabb kell lepnunk.
Nagyon szépen köszönöm !!
Nehéz, de nem kivitelezhetetlen !!
Sok igazságot tapasztalok a szavaidban.
Véghez kell vinni !!
Lehet, hogy dühében mondta és alapból nem így gondolja. Velem is előfordult már, hogy ilyet mondtam. Talán mert megoldhatatlannak tűnt az adott probléma és tehetetlennek éreztem magam.
Kedves Gabor!
Mi van akkor ha folyamatosan erik az embert ilyen negativ impulzusok,mindig megbocsajtani es tovabblepni(?)egy ido utan tokfejnek nezik az embert es azt hiszik vele barmit meg lehet tenni.
Szép cikk, jó gondolatok. A megbocsájtásnak a praxisban azonban van egy másik oldala is, egy csapdája. Az általa okozott indulatok visszafolytása. Ha túl korán, inadekvát időben lép(ne) be a megbocsájtás, akkor már nem lehet beismerni a bent rekedt dühöt, elkeseredést,…. Valakinek felelősnek kell lennie a fájdalomért – vagy kifelé fordul, az okozójára, vagy befelé, önmagamra reflektálódik. Ha kifelé nem fordulhat, akkor bent okoz patogén folyamatokat. És elsősorban az igazán súlyos, személyiségfejlődést romboló bántalmazásokra vonatkozik (pl. gyermekkori sexuális abúzus vagy egyéb bántalmazás). Ezt nem lehet és nem kell megbocsátani. De természetesen ezt is lehet kezelni és helyére rakni egy, pszichoterápiás munka keretében.
Szép napot, további szép írásokat kívánok.
Köszönöm szépen ezeket az értékes gondolatokat,és eszerint fogok élni ezután,nekem ez nagyon sokat segített.Hálás vagyok érte,még egyszer köszönöm szépen!
Kedves Gábor! Nagyon jó az írása és igaz is. Én már nagyon sokszor megbocsájtottam a lányomnak, mert nagyon szeretem, de már csak a gyerek korára tudok jó szívvel emlékezni. Most állandó harcban áll velem, semmi sem jó ami velem kapcsolatos. Ezt is lenyeltem, de a kijelentését nem hiszem, hogy valaha is meg tudom bocsájtani. “Azt mondta, hogy gyűlöl, nagyon szíven ütött. Gyerek az anyjára, ráadásul aki mindig jó volt hozzá, hogy mondhat ilyet??? Talán az lenne a jó döntés, ha elengedném, az eszem azt súgja, hiszen már betege is vagyok a szeretetlensége miatt, de a szívem nem tud megnyugodni, hiszen a gyerekem és még mindig szeretem! ?????
Sok féle módon lehet ezt a témát megközelíteni,hit-,és vallás útjain is. Önismereti terápián tanultam meg a megbocsájtás hogyanját,vallásos keretek között.Gyakoroltam is,visszanézve ,és feldolgozva a múltbéli sérelmeket.Ahogy a lerendezés folyamata ment előre,úgy “ürült” ki a lelkem,tisztult meg.Csakis üres tiszta tálat tölthetünk meg .Velem ez megtörtént. Tudom az egészet,amit leírtál. Megosztottam ismerőseimmel ,mert egy egészen ,mindentől független szempontból ,a maga legnagyszerűbb egyszerűségével írtad meg.Minden keret-,és külcsíny nélkül. Tudom,ki vagy.
Köszönöm célba talált !! 🙂 Életfeladataink,egyik legnehezebb ,lépése! Részemről próbálkozok,kisebb nagyobb sikerrel,de így 45.évesen már könnyebb,mint 10-20 évvel ezelőtt,hiszen csak korral jött meg a bölcsebb életszakaszom is 🙂 Sajnos közvetlen,vér szerinti családtagjaim,ártottak igen sokat,lelkiekben meg is viselt,de ezt mára már elengedtem,és túllépési időszakomban létezek most! Ez ténylegesen csak is rajtunk múlik,itt legbelül hogy dolgozzuk mindezt fel,és engedjük szabadjára,mint egy légbuborékot,ami mázsás terheinket tépi ki a fájó lelki bensőnk bugyraiból! Minden jót kívánok,és figyelemmel olvasom továbbra is ,mert ütközik sok gondolati sík az enyémmel!
Nagyon jó az írás, de ha a megbocsátás realizálódik is, akkor még mindig ott a bizalomvesztés terhe, ami iszonyúan nagy teher. Mindig az jár a fejedben ha egyszer megcsinálta, megteheti máskor is. Ettől hogyan lehet megszabadulni?
Szia Gábor!
Köszönöm ezt az írásodat,nagyon mélyen talált,hiszen 13 éves koromra mentek vissza az emlékeim!Velem is megtörtént,hogy csalódtam akkor valakiben,de tudom,hogy én is hibás voltam.Mindegy,de ma már úgy vagyok vele,hogy ezerszer megbocsájtottam az illetőnek,bár “ezerszer” hangoztatta,hogy ő bocsájtott meg nekem!Teljesen mindegy most már,szerencsére olyan természettel lettem megáldva,hogy a történteket úgy fogom fel,hogy azok most már régen a múlté és nem zavarnak!De igen,meg kell tudni bocsájtanunk,ezt magunkért,belső nyugalmunkért kell megtennünk!
Köszönöm szépen!Szeretettel:Zsóka
Kedves Gábor! Kösz, hogy vagy!
Kedves Gábor!
Ma pont az 5. telihold, mióta meghalt a párom. Halála után szembesültem nagyon sok olyan dologgal, amit elhallgatott előlem: anyagi gondok, tartozások, üzleti sikertelenségek, büntetőügy, korábbi párkapcsolatainak részbeni lezáratlansága, stb. Nagyon szerettem, úgy gondolom ő is. Mindig azt mondta, hogy bizonyosan a lélekpárja vagyok, olyan szintű egymásratalálásunk volt. Nagyon jó színben akart előttem feltűnni, meg akart felelni nekem (mindenkinek), ezért korábbi életének nem jól sikerült dolgait elhallgatta, sőt hazudott is. Üzleti ügyében komoly anyagi segítséget is nyújtottam. Mindent feltett egy lapra, egy nagy üzlet sikerességére. Maximálisan támogattam, annak ismeretében, amit tudtam és hittem róla. Mielőtt befejeződhetett volna, hirtelen meghalt, 2 perc alatt. Olyan helyzetben találtam magam, amihez foghatóról még csak nem is hallottam. Ő mindig azt mondta, hogy a szándék a lényeg, hogy ha egy ember nem akar fájdalmat okozni másnak, azért nem lehet őt számon kérni. Mindig vitatkoztunk ezen, mert szerintem egy felelősségteljes embernek azt is látnia kell, hogy akaratlanul is okozhat fájdalmat másnak. Öt hónapja próbálok választ kapni a kérdéseimre, nyomasztják a lelkem, hogy milyen titkokat nem tudok, amiket magával vitt a sírba, megfejteni próbálom az indítékait és az érzéseit, önigazolásokat keresek arra, hogy szeretett, azon töröm a fejem, hogy az én halálom után megtudom-e majd az igazságot, hogy lehet elfogadni egy teljes érzelmi és anyagi tönkretételt, hogyan bocsáthatok meg neki, ha nem nézhet már a szemembe, mit akarhat a sors egy ilyen csapással az én életemben, stb. Öt hónapja küzdök magammal, mert én is tudom, hogy a megbocsátáshoz nem kell ő. Nincs, aki segítsen. Öt hónapja az első olyan írás a Gáboré, amelynek minden szava helyénvaló, amelynek minden szava a szívembe talált. De ettől még úgy érzem, életem legnehezebb dolga előtt állok, hogy az írást a gyakorlatba áttegyem.
Köszönöm kedves Gábor ! 🙂 Magam is túléltem a sokaknak ” túlélhetetlent ” …. kipróbálom ..lehetséges …tudom már , ráébresztettél..kösziii 🙂
Kedves Lola!
Gábor a megbocsátás szükségességéről ír, amely ahhoz kell, hogy letegye a terheket az, aki megbocsát. A múltbéli dolgok nem válnak meg nem történtté ettől. De nem emésztem magam tovább, nem folytatom magamban a bántó, sértő történetet, nem ragozom, hanem a megbocsátásommal tulajdonképpen kiírom a végére, hogy VÉGE. És ettől nekem jó. Ha a másik is erre vágyik, akkor esetleg bocsánatot kér, de a dolog lényege, hogy ez nem szükséges ahhoz, hogy megbocsássak neki – tehát nekem jó legyen.
Nagyon nehéz feladat, szerintem sokat kell gyakorolni. De bámulatos katarzisokat él át az ember néha…
Érdemes kipróbálni.
Az ártatlanság bűne
Forog a világ, azt hiszem,
káprázik mindig a szemem.
Lehet jót és rosszat is kapok,
a lényeg az hogy én hol vagyok.
Ha árad felém a támadás,
én térhetek ki senki más.
Védeni magam csak úgy tudom,
ha ártatlanságom most feladom.
A kör közepéből ha kiállok,
elkap a gépszíj s kiabálok,
ne bántsatok én bűntelen vagyok,
ti vagytok azok kik támadtatok!
Elmondhatom ezt ezerszer,
nem tesz középre a rendszer,
bűntelenségem bűnösért kiált,
ártatlanságom ára a hibás.
Szívemet tisztán csak úgy tarthatom,
ha se jót, se rosszat nem választom.
bár a világ köröttem kavarog,
mégis mindig középen maradok.
Solvana 2014
54 év tapasztalatai alapján kijelenthetem, hogy minden sorod igaz. Minél előbb rájövünk a megbocsátás és elengedés fontosságára, annál hamarabb gyógyulnak be a sebek a szívünkben, annál hamarabb kerülünk egyensúlyba önmagunkkal. Addig csak nyalogatjuk a sebeinket, sajnáljuk önmagunkat, újra és újra felelevenítjük a történteket, lejátsszuk az emlékeink filmkockáit, átéljük az eseményeket, fájdalmat okozva magunknak ahelyett, hogy megbocsátanánk és továbblépnénk immáron felszabadultan, terhek nélkül.
Köszönöm az írásaidat és gratulálok a gondolatok megfogalmazásához, rendszerezéséhez.
Kedves Gábor!
Én amit kivettem az írásodból, az , hogy – lépj túl rajta- , ezzel megszerzi magának az ember a lelki békét, a nyugalmat.
Pontosan így van, mert a harag, gyűlölet nem a másikat emészti fel, hanem saját magunkat.
De(!)
Vannak dolgok, amik nem foglalkoztatnak minden nap, de nem lehet túl lépni és nem lehet megbocsátani.
Gondolok itt az erőszakos cselekmény áldozataira, ill. háborús bűnökre, olyan aljas cselekedetekre – amire nincs bocsánat. Ha megbocsátok- akkor, pont az áldozat emberi mivoltát, fájdalmát, sérelmét esetleg halálát nem veszem semmibe.
Szerintem az is nyugalmat jelent, ha tudjuk, hogy van olyan tett – amire nincs bocsánat-.
Azért, hogy én megbocsátsak , a másiknak ” bűnt” kell elkövetnie, ami lehet pitiáner, vagy súlyos. valós vagy valótlan.
Általában az emberi kapcsolatokban akkor van értelme a megbocsátásnak, ha a “másik” is vágyik a további -kapcsolatra-, a megbocsátásra. Ha nem így van, akkor csak megszűnik a kapcsolat, teljesen mindegy az én “megbocsátásom”, ebben az esetben.
Üdv: Lola
Először: nagyon tetszett az írás. Másodszor: Úgy éreztem magam az írás olvasása alatt, mintha egy templomban ülnék, s ott mondaná a pap. Hallottam már hasonló megközelítést, s mi több én is hasonló képen gondolom ezt az egész megbocsátást.
Még annyit, hogy én ugyan így érzetem akkor amikor “megcsaltak”.
Csilla,én is köszönöm,hogy gondolsz másokra,sőt .Egy kérdés:ha tengernyi megbocsátani való szaporodott évek alatt össze,egyenként vagy egy kalap alá söpörve is” könnyíthetek magamon”,csatákat sem hagyok ki,fő az igazságérzetem kielégítése,pedig mennyivel jobb lenne a benső békém tartóssága.
Kedves Gábor!
Nagyon szeretem az írásaidat, és mindig az jut eszembe, hogy honnan ez a bölcsesség ami benned van? Túl fiatalnak tűnsz ahhoz, hogy ennyi élettapasztalatod lehessen… Ugyanakkor irigyellek azért, hogy ilyen fiatalon már ennyi bölcsességgel éled az életed. Imádom ahogy, és amit írsz! NAGYON RITKA az olyan ember mint Te, aki által jobb emberré lehet válni! Örülök annak hogy megismerhetem a gondolataidat, és köszönöm őket! Nekem nagyon sokat segítettek, amit külön köszönök! Nagyon sok boldogságot, és egészséget kívánok neked!
Kedves Erzsi, nagyon örülök, hogy tudtam segíteni. 🙂 És annak is, hogy szembenéztél a félelmeiddel, és eldöntötted, hogy megajándékozod magadat azzal a szabadsággal, amit a megbocsátás ad. Köszönöm szépen, hogy olvasod az írásaimat. 🙂
Nagyon hasznos írás lehet sokaknak. Meg lehet osztani?
Tényleg saját magunk miatt kell meg bocsátani , még akkor is ha sokáig kell saját magunkkal szembe szállni .
Sok sok éves barátság után ,a barátnőm ki került mindég ,és amikor felhívtam NEM ÉREK RÁ és letette a telefont .
Nem kaptam választ a kérdésemre ,hogy mivel bántottam meg ez fájt nagyon .
Végül beletörődtem ,de éveken keresztül ott volt ,hogy biztos én vagyok a hibás , így teltek az évek .
Tavasszal nem bírtam tovább és újra hívtam telefonon ,nagyon meg lepődött és hallatszott a hangján is hogy örül a hívásomnak ,megint feltettem a kérdést mivel bántottam meg ???? Óh semmivel ,tudod akkor nekem sok minden össze jött !!!! Ja hogy vagy ?
Ennyi a történet ,meg nyugodtam .Igaz azóta nem hívtam és ő sem keres de már nem fáj túl léptem rajta .
Köszönöm!
Ez így túl egyszerű. …ezek az írások csak rólam szólnak, nekem üzennek de mi van a másik féllel? Jelenleg a munkahelyemet teszi tönkre a kolléganőm, rámuszìtotta a környezetemben dolgozókat, akiket elötte ugyan úgy megalázott csak ők nem az igazság mellé állnak hanem az egyéni érdekek mellé. Így jártan mert kiálltam magamért…..☺
Nem hiszek a lehetetlenben 🙂 Tényleg vannak nagyon nehéz feladatok, de ahogy a mondás szól: “ahol van akarat, ott van út is.” A szögek utáni lyukak valóban ott maradnak, de azokat is fel tudjuk használni valamire, aminek van értelme. Lehetnek emlékeztetők, hogy becsüljük meg a fontos embereket és dolgokat, és lehetnek mérföldkövek, amik visszanézve jelzik, hogy ott változtattunk az életünkön. Ez a konfliktus mindkét szereplőjére, a “bűnösre” és az “áldozatra” is igaz.
Igen, a másik oldal is nagyon fontos. Bátorság kell a bocsánatkéréshez is, feltéve, hogy őszinte megbánás van mögötte, és a szándék, hogy utána változtatunk a viselkedésünkön. Köszönöm szépen, hogy megemlítetted a “bűnös” oldalát is, szerintem erről is írok majd. 🙂
Köszönöm szépen Vali, nagyon örülök, hogy Te is így élsz. 🙂
Igazad van. Mint mindenben, mit írtál. Legalább is így látom. Harminc év mintáival szembesülök 😀 . Köszönöm szépen az útmutatásokat. Hálás vagyok érte. Fogalmad sincs mennyire. Ismeretlen Ismerősöd.
A megbocsátást az ember önmagáért teszi, melyhez túl kell lépnünk magunkon. Ahogy Jézus mondta a keresztfán: “Uram bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.” Valóban sokszor úgy van, hogy a másik megbánt minket, amivel nincs is tisztában és nem akarattal teszi. Aki felül tud emelkedni a vélt, vagy okozott sérelmeken az boldog ember. A megbocsátás valóban csak és kizárólag önmagunkért van.
Kedves Gábor. Mindig elolvasom az írásaidat, amelyeket megkapok. Nagyon jók. Sokszor találok bennük olyant ami mintha az én gondolataimat öntené formába. Ez az írás meg éppen nagyon időszerű. Sajnos nemrég szembesültem olyan dolgokkal az életemből, amitől egy világ omlott össze bennem. Úgy éreztem és sajnos igaz is, hogy tévhitek között éltem egész életemben, pedig már nem vagyok gyerek. Azt hittem soha nem tudok megbocsájtani, szívem megtelt haraggal és gyűlölettel. De igaz amit írsz a cikkedben. Magam miatt kell megbocsájtanom a múltat, amit már nem lehet megváltoztatni. Nekem van szükségem arra, hogy megbocsássak, mert a gyűlölet és a harag csak felemésztene. Még küzdök vele, nehéz, de érzem, hogy muszáj. Igazad van. Nem annak a fontos aki megbántott, vagy a tette fájdalmat okoz. Nekem fontos! Azért, hogy tovább tudjak lépni, hogy élni tudjak. Tehát végül is köszönöm írásodat, mert meggyőzött arról, hogy ösztönösen helyesen cselekszem.
Szerintem azért nem lehetetlen. Ha nagy volt az ütés, sok idő kell hozzá, ha kisebb akkor hamarabb túl leszünk rajta! És tény, hogy iszonyatosan sokat kell dolgozni azért nap mint nap, hogy meg tudjunk bocsátani! De sajnos a ” szögek okozta lyukak” sosem gyógyulnak be!??
Valóban nem feltétel a bocsánatkérés. De ha én voltam a bántó fél, a lelkiismeretem biztos, hogy nem hagy addig békén, amíg ki nem tudom mondani: bocsáss meg. Hibáztam, rosszul döntöttem, bűnt követtem el ellened, bocsáss meg, kérlek.
Én is terhet teszek le ezzel… katartikus élmény lehet.
Szívemből szóltál. Pont hasonló gondolatok forogtak fejemben, amikor ráleltem az írásodra. Véleményem szerint megbocsájtani soha nem azért ell, hogy a másikat feloldozzuk, hanem azért, hogy magunkat feloldozzuk.
Nagyon szívesen 🙂 Tényleg az, viszont a lehetetlent és a lehetségest csak az elhatározás választja el egymástól. Az időnk véges itt a Földön, és ez sokat segít az elhatározásban, hogy szabadon, terhek nélkül éljük az életünket.
Kurva nehéz. Jóformán lehetetlen. De szívből köszönöm.