Van egy betegség, amely nemcsak a vele járó szövődmények miatt nagyon veszélyes, hanem azért is, mert a beteg ember teljesen meg van győződve arról, hogy egészséges – és amíg ez így van, addig a betegség gyógyíthatatlan. Ennek a betegségnek a neve ítélkezés. Tudod, az a mindennapjaidat átszövő, konfliktushelyzetekben gyakran alkalmazott, politikai manipuláció eszközeként is szolgáló fertőzés, amivel jó eséllyel Te is megküzdesz időnként, ám vannak olyan emberek, akik életformaként művelik ezt.
Ez a fertőzés az oka annak, hogy két ember (vagy két érdekcsoport) véleménykülönbsége személyeskedő ócsárlássá tud aljasulni. Ez az oka annak is, hogy ha nincsen diplomád, vagy van egy tetoválásod, netán kopaszra van borotválva a fejed (tök mindegy, hogy divatból, vagy azért, mert beteg vagy), akkor egész biztosan megvetendő ember vagy azok szemében, akik vasárnaponként a templomban fogják egymás kezét – azt a kezet, amit hétfőn már simán eltörnének.
Ez a fertőzés okozza azt is, hogy kapcsolatok mennek tönkre a lassú mérgezés hatására, vagy akár egyik pillanatról a másikra. És az ítélkezés fertőzése az oka annak is, hogy vannak, akik akár az öngyilkosságba is képesek elmenekülni azért, mert nem tudnak megfelelni mások elvárásainak.
Keményen hangzik? Pedig mindennapos esetekről beszélek. És aki nem fordítja el a fejét a közömbösség bunkerébe menekülve, az pontosan tudja, hány embert betegít meg ez a fertőzés, ahogy tisztában van a következményeivel is – hiszen nap mint nap tapasztalja azokat.
Ezt a fertőzést az ostobaság nevű vírus terjeszti, ami igen hatékonyan képes emberről emberre terjedni (ezzel is bizonyítva, hogy aki a legokosabbnak tartja magát, többnyire az a leghülyébb). Na de honnan ered a fertőzés? Ki a vírusgazda?
Az abszolút igazság mítosza
Több összetevője is van annak, hogy előszeretettel ítélkezünk mások élete, kinézete, szokásai vagy véleménye felett. Egyrészt ez egy tanult tulajdonság, amit a legtöbben még gyermekkorukból hoztak. Nem, nem a középiskolai bandázás során, de még csak nem is az általános iskolai kiközösítésből tanultak meg ítélkezni, hanem sokkal hamarabb: egészen pici korukban.
Akkor, amikor még mindenki azt hitte, hogy „a gyerek úgysem érti”, de leginkább fel sem tűnt nekik, hogy egy-egy vita vagy elejtett megjegyzés hogyan épül be a kisbaba agyába. Abba az agyba, amely szivacsként szívja magába az új impulzusokat, és tapasztalat hiányában képtelen megkülönböztetni, hogy azok hasznosak vagy károsak. Gondolj csak bele, hány olyan dolgot hallasz vissza egy kisgyermektől, amit nagyon nem szeretnél, miközben ő (még) azt sem tudja, mi az.
Így válik a felnőttek igazsága a gyermek igazságává akkor is, ha ő nem kérte azt. És így lesz a panaszkodó, másokat elfogadni képtelen szülő gyermekéből panaszkodó, másokat elfogadni képtelen felnőtt, aki maga is tovább terjeszti a fertőzést a környezetében.
A második tényező az evolúciós önvédelmi mechanizmus, amely mindannyiunkban folyamatosan dolgozik. Megtanultuk, hogy egy bipoláris világban van, ami jó, és van, ami rossz számunkra. Megtanultuk, hogy a jót keressük, a rossztól pedig féljünk, mert árthat nekünk. És megtanultuk azt is, hogy amitől félünk, attól vagy meneküljünk, vagy megpróbáljuk elpusztítani azt. Ma már a legtöbb esetben nem fizikai elpusztításról van szó, hanem a másik ember erőszakos megváltoztatásának vágyáról, ám a mélyen gyökerező szándék ettől még ugyanaz.
Egy valamit viszont nagyon nem tanultunk meg: azt, hogy a jó és a rossz fogalma csak a mi fejünkben létezik. Egy teljesen szubjektív értékskálán határozzuk meg az általunk tapasztalt dolgok minőségét, amiből természetesen az is következik, hogy ami egyikünknek jó, az a másikunknak nem feltétlenül az, és ha valakinek valami rossz, az nem is biztos, hogy tudatosul egy másik emberben.
Persze olyanok is vannak szép számmal, akik nagyon is tudják, hogy nem jó valami a másiknak, csak éppen leszarják. Hiszen hol érdekli őket a másik szükséglete, amikor még a sajátjuknak a kielégítése sem megy? Ugyanis a másoknak ártani próbáló emberek – köztük az ítélkezők is – mindig valami belső hiányosságukat próbálják kompenzálni. Lehet ez egy kisebbségi komplexus, lehet egy gyermekkori elnyomás, vagy lehet egy más valakitől átvett szemét, amit valahova ki kell önteniük. Ez is egyfajta önvédelmi mechanizmus, még ha első ránézésre színtiszta kreténségnek is tűnik.
Végül van még egy összetevője annak, hogy gyakran csúszunk bele az ítélkezés csapdájába. Ezt a sokszor rejtegetni próbált, mégis mindig felszínre kerülő összetevőt úgy hívják, hogy ego. És hogy mi köze van neki az ítélkezéshez? Elég sok, ha belegondolsz, hogy mit is szolgál az ego-nk valójában: azt, hogy a saját kis világunk kényelmes legyen.
Kialakítunk magunkban egy világképet, vannak elképzeléseink az életről és annak számunkra megfelelő működéséről, gyakoroljuk a saját szokásainkat (akár tudatosan tesszük ezt, akár nem), és mindazzal, ami nem illik bele ebbe a zárt keretrendszerbe, nem igazán tudunk mit kezdeni. Pedig szép számmal vannak ilyen dolgok.
Az ego-nk azonban ragaszkodó típus. Ragaszkodik a már kialakult hitrendszerünkhöz, ragaszkodik a berögzült félelmeinkhez, ragaszkodik a megkérdőjelezhetetlennek vélt igazságképünkhöz. Mintha létezne abszolút igazság, és azt rá lehetne húzni mindenkire.
Az ítélkezés az emberi arrogancia egyik leggyakoribb megnyilvánulása. Igen, arrogancia, mert aki azt hiszi, hogy a világnak úgy kell működnie, ahogyan azt ő elképzelte, az arrogáns. Az ilyen ember a többiek fölött állónak képzeli magát, és képes azt feltételezni (még ha tudat alatt is teszi ezt), hogy ő, az Univerzum porba fingója valamiféle kizárólagos hatalommal rendelkezik, amelynek mindenki más alá van rendelve.
Ez a helyzet. Mondhatnám szebben is, beszélhetnénk az alapvető emberi értékekről vagy a jó győzedelmeskedéséről, de csak ugyanazokat a köröket futnánk újra és újra. Amíg mások cselekedeteihez címkéket ragasztunk, addig ingoványos talajon mozgunk.
De vajon lehet egyáltalán ítélkezés nélkül élni?
Értem én, de mit kezdjek vele?
Természetesen szükség van időnként címkékre (pontosan az evolúciós védelmi mechanizmus, valamint saját boldogságunk szempontjából is), azonban érdemes rendszeresen felülvizsgálnunk önmagunkat, a saját elképzeléseinket, a saját igazságunkat.
Hagytam esélyt a másik embernek, hogy felülírja az előítéleteimet? Valóban rossz az, amit csinál, vagy csak számomra az? Tényleg harcolnunk kell egymással?
Első lépésnek nagyon jó lehet az, hogy tartózkodsz az általánosításoktól. Hogy nem a másik ember személyét minősíted, hanem csak egy-egy cselekedetét. Nem azt mondod neki, hogy „szar ember vagy”, hanem azt, hogy „amit tettél, az nekem nem jó”. És ha újra és újra megteszi, akkor nem őt próbálod megváltoztatni, hanem vagy békésen közös megoldást kerestek, vagy békésen búcsút intesz neki.
Egy valamit mindenképpen érdemes megjegyezned: bármit mondasz vagy teszel, igazad van – de ez csak a Te igazságod. A másik embernek is ugyanúgy igaza van a saját igazságképe alapján. A kérdés tehát soha nem az, hogy kinek van igaza, hanem az, hogy kinek mennyire merev a saját igazságképe, valamint az, hogy a két igazságot érdemes-e egymással összehangolni.
Úgyhogy ítélkezés helyett íme néhány mondat, amit hasznos lehet ízlelgetnünk:
„Tiszteletben tartom a véleményedet.”
„Nem vitatkozom az érzéseiddel, mert az érzések mindig őszinték.”
„Nem vagy nálam sem jobb, sem rosszabb – más vagy.”
Hidd el, Te sem vagy olyan „minta homo sapiens sapiens”, mint amilyen szeretnél lenni. Én sem. Bennünk van az is, amit értéknek tartunk, és az is, amit elítélünk. Ráadásul a minta, amit ki-ki a maga módján követni próbál, teljesen szubjektív. Ilyen játék ez az élet. Ezt vállaltuk akkor, amikor erre a bipoláris világra születtünk, és bár néha nagyokat szívunk emiatt, de azért lehet ezt a műfajt ügyesebben is művelni.
Nem ítélkezni, hanem csak játszani – azokkal, akikkel érdemes.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
A jó és a rossz szavakat azokra a dolgokra használjuk, amik vagy boldogságot, vagy szomorúságot váltanak ki belőlünk. Ezért nincs objektív boldogság.
Adsz e esélyt a felülvizsgálásra?? (10 pont a kerdésért!! Teds magad bolonddá, hogy bölccsé lehess) Szuper gondolatok és ha adsz esélyt magadban a felül vizsgálásra, akkor olvasd el figyelmesen ezeket a gondolatokat is és ne szégyellj új képet alkotni magadban, ha úgy érzed, van létjogosultsága annak amit most olvasni fogsz.
Az első, hogy az emberi egóknak saját, elkülönült igazságuk van, ez 10 pont. ( Ebben benne is rejlik egyébként a kérdés, hogy mitől elkülönültek ezek az egók? De ezt most nem részletezem)
A második, hogy van e jó vagy rossz, itt felvetnék néhány gondolatot, melyeket számba véve, mindenki önállóan átgondolhatja, mi is a jó és a rossz. Minden folyamat, egyetemes törvények alatt zajlik le s ennek értelmében a jó, az az, ami az egyetemes törvényekkel összhangban dolgozik, a rossz pedig ami ezektől eltér. Minden fajta szenvedéseinknek az az oka, hogy eltérünk az egyetemes törvénytől s az hozzánk beszélni nem tudván, a törvények hatásain át tárja fel magát a számunkra. Az elsők között találhatóak az azonnal tapasztalható törvények mint a gravitáció törvénye amivel elsőként találkozunk (fél)tudatosan s az esés kelések által megtanuljuk, így később már nem akarunk az eiffel toronyból a rövidebb úton lejönni. Az azonnal megtapasztalható törvények közé tartozik a teljesség igénye nélkül, a hullám, a tömegvonzás, a mágnesesség törvényei, a lassan megfigyelhetők között pedig pl. a hold és csillagok járása, taplálkozás szervezeti kihatásai, a vetés-szárbaszökés-viragzás-termés-aratás, a cseppkőképződés, a karma és az atom fúzió törvényei is (stb.. plussz amiket még egyáltalán nem is ismerünk) A karma törvényei biztosan működnek, hazudunk, s nekünk is hazudnak, lopunk s tőlünk is lopnak, kardot fogunk s kard által veszünk el, ahogy Jézus fogalmazta. Az okos sakkozó nem az aki nem hagyja, hogy a következő lépésben levegyék a futót, (vagyis aki profi az azonnal látható törvényekben) hanem aki adott esetben bealdozza a futót, mert tudja, hogyha nem így tesz, akkor 4 lépesen belül mattot fog kapni (azaz tisztában van az azonnal nem tapasztalható törvények kihatásaival is és folyamatosan számol velük) Az ember szabad akaratot kapott, amivel eldöntheti, hogy a törvénnyel, vagy azzal szemben akar e haladni a folyón. Akiket Gábor (jogosan) seggfejnek és vámpírnak nevez, ők azok a felebarátaink, akik egyenesen a karma törvényével mennek szembe, s nem lehet nem látszik azonnal, de el fogják venni érte a jutalmukat, ahogy azok is, akik bármelyik másik törvénnyel mennek szembe. Ezért egyetemesen bizony ki lehet jelenteni, hogy mi a rossz és mi a jó. Az emberek között is lehet a törvények ismeretében ítélkezni, mert aki a céljait a törvénnyel összhangban és a törvényért valósítja meg, az jó ember aki pedig a törvénnyel nem összhangban ráadásul a törvény ellen cselekszik az rossz embernek nevezhető.
Beszéljünk itt pár szót, a kőképződés törvényszerűségeiről. Ha készítünk egy telitett só oldatot, ami ugy fog kinézni mint a víz… és beleeresztünk egy fonalat, akkor arra a fonálra fel fog mászni a vízben lévő só egy része és sókristály keletkezik rajta, ami egyre nagyobb lesz, ha a vizbe újra és újra pótoljuk az onnan “kimászott ” sót. Ezt a folyamatot láthatjuk az egyenesen ivásra palackozott forrásvíz évtizedes munkája által, mikor a hegy gyomrában egy cseppkőbarlangot meglátogatunk… a forrásvízből nem lesz azonnal cseppkő csak évtizedes csepegés során. Így láthatjuk a pohárra száradt vizcseppben a követ, de ami még érdekesebb az a szervezetünk ezen törvény ismeretében történő megvizsgálása. Aki takarított már vízkövet, az tudja hogy igen makacs dolog, de ettől a húgykő még makacsabb, s aki nem vegyszerezi a wc-t s nem húzza le rendszeresen annak nagyon meggyűlik vele a baja. A vizelet ugyanis egy igazi ásványvíz… a szervezet igyekszik mindent távoztatni a szervezetéből ami nem bele való s készít egy igen erős oldatot a vérből kiküszöbölni tudott ásványokból. Namost a nyál is a vérből készül, ahogy a nyirok és az agyvíz is…. aki látja, hogy a száj nem más mint az edény, a telített oldat a nyál s a fonál a fog, az látni fogja, hogy a szervezetében túl sok ásvány van, melyet az nem tud kellőképpen távoztatni magából s a nyálban lévő ásvány szépen “kimászik ” a fogra, vérben lévő meszesedést okoz az ereken, a nyirokban lévő a csontokban és így tovább, mely folyamat lassúsága csak évtizedek alatt figyelhető meg. Itt a táplálkozást kell górcső alá venni s azonnal észre vesszük, hogy minden étel amelyet megfőzünk ízét veszti s meg kell, hogy sózzuk, minden olyan étel, amit pedig nem kell megfőznünk és főzés nélkül is egészséges-ízletes (alma, banán, datolya, narancs, dinnye stb. stb) nem igényel sót az élvezhetőségéhez. Mit is elvezünk tehát, amikor főtételt eszünk? A sót… Amely szamunkra egy lassú méreg. Ahogy a tengervíz ivása azonnal megöl minket a szervezet hirtelen elásványosodása következtében, úgy a főtt ételek fogyasztása sem az embernek lett kitalálva. Az ember egy finom műszer, aminek a helyes működéséhez finom táplálékra van szüksége. Nem ehetünk egyszerre az Isten asztaláról s az ördögéről… S most jön a fonákja az orvostudománynak…
Az orvostudomány fogkövet a fogról és polipot belekről szed le, vérnyomáscsökkentőt és fájdalomcsillapítót ad, szerveket doppingol vagy kapcsol ki esetleg patkol meg, hogy a tünetek megszűnjenek az egyén pedig fellelegzik s nyugodtan menetel tovább lefelé a lejtőn a törvénnyel szemben…
Egy szellemileg magas szinten álló orvosnak meg kellene tagadnia a segítségnyújtást egy olyan embertől, aki nincs közvetlen életveszélyben s akinek ha segít, azzal hozzásegíti az eddigi törvény ellenes életvitele tovább folytatásához… Ezen embernek a törvénytelen életvitelével szerzett nyavajája a jogos jussa, aminek elgondolkodásra kellene, hogy késztesse őt. Innen látni, hogy más az Isten szeretete s más az emberé… Az Isten akit szeret megdorgál, hogy tökéletessé lehessen, az ember segítsége pedig kárt okoz, mert gondolkodásra késztetés és tökéletesedés helyett elaltatja az embert, nem a mélyebb okok következtében keletkezett tünetet kellene megszüntetni, hanem megtanítani az embereket a helyes és törvényes cselekedetekre, hogy a mélyebb okok ne valósuljanak meg melynek a tüneteit aztán kezelni kell… de persze ebbenvan a lóvé! Ha elmondjuk az igazságot, hogy a bűn zsoldja a halál, akkor nincs is szükség az orvostudományra… na jó, aki ezen gondolkodni szeretne az gondolkodni fog s alapjaiban inog meg benne a világ kép…. folytatnám még s boncolnám a többi természeti törvényt is, de már így is túl hosszúra sikerült
Már egy éve, hogy olvaslak, a hozzászólásokat is, de mégsem tudom, hogy kérdezte-e valaki már tőled, hogy az írásaiddal képes vagy őrületbe kergetni?
A mostanihoz az lenne a kérdésem – amit most először nyílvánosan teszek fel, és nem csak magamnak – hogy kivel és meddig érdemes játszanunk?
És mire idáig jutottam, a válaszokat is megkaptam.
Köszönöm! 🙂
Vannak olyan emberek, akik öntörvényűnek bélyegzik azokat, akik nem hódolnak be az ő elvárásaiknak. Egy törvény lehet, az övéké,de ők persze nem öntörvényűek.
Egyszerűen meg lehet különböztetni , ha úgy tetszik, minősíteni a rosszat a jótól. Bosszantó, amikor összemossák e kettőt, mondván nincs jó és nincs rossz ! De van! Minden rossz, ami életellenes akár emberre, akár az állatvilág egyedeire, akár a természet rongálására irányul. Naponta látni-hallani állatokat kinzókról, ahol látják például a mostoha sorsú kutyákat a környezetükben, szomszédságukban és mégis közömbösen, vagy gyáva megalkuvással eltűrik és hallgatnak. Ez csak egy példa a sokból. Amikor emiatt szót emel valaki, akkor ítélkezik, minősít? Hosszan lehetne sorolni még a példákat. Ne szólj szám, nem fáj fejem ? A tett halála az okoskodás ! Nem fogok meditálni napokon keresztül azon, hogy mit gondoljak, mondjak, ne mondjak, mi tegyek és mit ne, amikor a szemem előtt történik bármilyen élőlény, gyermek, felnőtt ember, kutya, macska, vagy bármilyen más állat szenvedése, kiszolgáltatottsága.
Sajnos,a legtöbb ember mindenáron rá akarja
erőltetni az akaratát a másikra.Úgy a lényeges,
mint a lényegtelen dolgok tekintetében.Ez főleg olyan áldozatok esetében megy könnyen,
akiket már a család is ilyen “idomított majom”
szerepre szocializált.
Ez a téma nagy feladvány és most aztán ez is az egyik legfontosabb kérdés, mart ha az ítélkezésre jó választ adunk,akkor azzal könnyebb lesz az életünk.”Ne ítélj, hogy ne ítéltess,”-mondja a biblia, a szent könyv.Ez nagy feladat a hétköznapok szintjén, mert poláris világban élünk.Az ezotéria azt tanítja, hogy azért van két ellen oldal szembe állítva az életben, hogy tájékoztassunk a jó és rossz közötti választás miatt.A dolgok között viszont mindig egység van,az ételem.Az univerzum mindig a célszerűség felé halad, ez az evolúciós folyamat alapja.Ha minden mögött értelem van,az ok-okozat törvénye, az analógia törvénye, azaz minden mindennel összefügg,a természeti törvények által a harmónia szinte automatikusan létrejön.elsősorban az embernek is a harmóniára, az egyensúlyra kellene törekednie,követni a kozmoszt,ami a rendet jelenti.Minden ember egy kis univerzum, saját küldetése van a földön,része az egész kozmosznak, így értettem meg, hogy ha egy embert megmentek, az egész világot mentem meg.Nem volt könnyű a felismerés, de fokozatosan összeraktam az összefüggéseket és így jött ki a végeredmény, hogy a kis univerzum is,az ember hatással van a környezetére.Itt lép be az ítélkezés,ami történhet érzelemből, történhet objektíven is,és történhet csupán jó szándékból, a dolgok jobbítása céljából.Ha az emberi méltóság alapján mondunk egy jelenségről véleményt, akkor legjobb, ha nem a személy felett ítélkezünk, hanem a jelenséget kritizáljuk, mert például az nem felel meg a társadalmi normáknak, hiszen a társadalom szabályozását saját érdekünkben jogi normákkal írjuk meg, a közösség érdekében megalkotott szabályokat kellene betartani a rend, az egyensúly miatt.Ez lehet alkotmány, lehet alap szabály,de a lényeg a közösség egysége döntse el a közös szabályokat, mely minden állampolgárra érvényes.Addig eljutottam a 24 éves ezoterikus elméleti tudásommal és némi ezoterikus élménnyel, hogy minimálisra szorítsam le a szubjektív ítélkezést,kritikát.Ha több szempontból nézek meg, mérek fel egy jelenséget, akkor még meditálok rá, és úgy hozom meg az észrevételemet.Ismerek egy hazai ezoterikus prófétát, aki már vagy 20 éve nagyon megszűri a véleményét minden jelenségről, olyan bölcs ember típusát lehetne benne megtalálni, ezért az ő véleménye szinte nem is ítélkezés, hanem útvezető,csak irány,ami segít nekünk saját út szakaszainkat bejárni, és ha eltévedünk, az ő fényét előhívva,visszatérünk a saját útvonalunkra.Persze az ego nagyon erős, azt legyőzni nem lehet,időnként dörömböl, hogy őt kövessük,de ha megállunk egy kicsit és átgondoljuk a dolgokat, már józanul többre jutunk, mint első felindulásból.Amit Gábor ír, az számomra segítség a tovább haladáshoz, még sokat kell dolgoznom magamon,hogy tudjam mikor érdemes egy kérdésre egyáltalán választ kapni, mi az a fontos téma, amikor egyáltalán ítéletet kell kifejtenem.Ez nekem a nyáron egy fontos feladat, sokat kell gyakorolnom, hogy éber legyek és ne ragadjak le a felszínen,mert hallgat a mély,azt kell a felszínre hoznom a mi a lényeg és arra fókuszálni.Ez a téma nagyon aktuális, mert fontos társadalmi kérdés is.
Remek!