Mindennapi Motiváció – Akire az idő nem hat

Vannak olyan emberek, akik folyton panaszkodnak. Túl öregnek, túl gyengének, vagy túl szerencsétlennek tartják magukat ahhoz, hogy megvalósítsák az álmaikat. Másokat okolnak a saját kudarcaikért, a körülményeikre fogják, ha elbuknak, és az a lehetőség eszükbe sem jut, hogy esetleg nekik is lehet valami szerepük abban, amik látszólag csak úgy megtörténnek velük.

Persze érveket felhozni az egy helyben ülés mellett könnyebb szokott lenni, mint felállni és elindulni valamerre. Kifogásokat bárki tud gyártan, és az emberek többsége meg is teszi.

Ezek a kifogások általában egész jól hangzanak, és sokszor még hihetőnek is tűnnek – egészen addig, míg nem jön valaki, akit nem érdekel, hogy kinek mi a véleménye, és a lehetetlennek tartott dolgot simán megvalósítja.

Ilyen ember Robert Marchand is. A francia úriember kerékpárosként került be nemrég a Guinness Rekordok Könyvébe. 105 évesen. Igen, jól olvastad: elmúlt száz éves, és még versenyszerűen bringázik. Mert jól esik neki. És mert megteheti, ugyanis élete során nem tette tönkre az egyetlen lehetséges lakhelyét, a saját testét.

Pedig nem volt unalmas élete. Mindkét világháborút megélte és túlélte, a másodikban még harcolt és hadifogságba is esett. Első szakmája szerint tűzoltó volt, majd a háború után Franciaországot elhagyva Venezuelába költözött, ahol teherautót vezetett és cukornád ültetvényeken dolgozott. Volt aztán Kanadában favágó, majd hazájába visszatérve kertész és borász is.

A bringázást még gyerekként kezdte el, ám edzője azt mondta neki, hogy mivel túl alacsony növésű, soha semmilyen eredményt nem fog elérni benne. Nagyot tévedett. Robert Marchand ugyanis lelkesen hajtotta a pedálokat, és nem is ment neki rosszul. 30-as éveiben mégis abbahagyta a bringázást, mert a munkával már nem tudta összeegyeztetni azt.

Teltek az évek, és a fiatalemberből középkorú, majd idősödő férfi lett. Aztán 67 évesen gondolt egyet, és újra elkezdett bringázni. Abban az életkorban, amiben sokan már a halálra készülnek, vagy nem is élnek. Robert azonban nem tekintette az életkort mérvadó tényezőnek.

Olyannyira nem volt fontos számára, hogy hány éves, és hogy embertársainak többsége annyi idősen milyen állapotban van, hogy 81 évesen elbringázott Párizsból Moszkvába, 89 évesen egy 600km-es kerékpárversenyt 36 óra alatt teljesített, 101 évesen pedig korosztályos világrekordot állított fel, amikor 1 óra alatt 25km-t tekert le.

De nem elégedett meg ennyivel: 103 évesen megjavította saját világrekordját, majd 105 évesen szintén megközelítette azt, és csak azért nem sikerült újra a világrekord, mert nem látta a jelzést, hogy már csak 10 perce van hátra, így későn kezdett el hajrázni. Sebaj, majd legközelebb, még csak 105 éves.

(h/t: thesun)

Vannak, akik a körülményeiken való siránkozásra pazarolják az energiájukat. Mások megspórolják ezt maguknak, és arra fordítják minden idejüket és figyelmüket, hogy valami nagyszerű dolgot valósítsanak meg. Mindenki kiválasztja magának a két út egyikét, és döntésének következményei alól nem menti fel az sem, ha a döntése nem tudatosan született meg. A kényelmes mocsár attól még kényelmes mocsár marad.

Persze Robert Marchand-nak mások szenvedésével nincsen feladata; ő egyszerűen csak teljes lelkesedéssel azt csinálja, amit szeret. Minden egyes nap. Mert lehet így is élni.