Érezted már úgy, hogy nehéz az életed? Voltál már olyan helyzetben, amikor az előtted álló akadály leküzdhetetlennek, az annyira vágyott célod pedig elérhetetlennek tűnt? Jó eséllyel igen. Jó eséllyel kerültél már Te is padlóra, és talán az egész életedet kilátástalannak láttad ilyenkor. Csak tehetetlenül néztél körbe, várva valaki segítségére – vagy bármire, ami változást hoz.
Az, hogy padlóra kerülsz, természetes. Az is érthető, hogy a felkapaszkodást lehetetlennek érzed. Hiszen megpróbáltad. Sokszor megpróbáltad – hiába. De mielőtt végleg feladnád, van itt valaki, akitől nagyon sokat lehet tanulni. És érdemes is.Egy fiatal orosz hölgyről van szó, Vasilina a neve. Az ő akadálya számodra rutin. Neki az jelent kihívást, amit Te észre sem veszel, mert már régen elfelejtetted azt az időt, amikor hasonló küzdelmet vívtál. Hasonlót, csak neked sokkal könnyebb volt győzelmet aratnod.
Az evésről van szó. Igen, az evőeszköz használatáról, amit Te kisbabaként sikeresen megtanultál, azóta pedig rutinként beépült az életedbe. Vasilina is kisbaba, csak neki van egy igen nagy hátránya veled szemben: neki nincsenek karjai.
Így született. „Fogyatékosan” – ahogy a társadalom megbélyegzi azokat, akiknek szemmel láthatóan valami rendellenességük van. De ha megnézed ezt a rövid videót, amit Vasilina édesanyja tett közzé, akkor rájössz, hogy nem ez a kislány a fogyatékos, hanem az a rengeteg ember, aki az álmait feladva, a kudarcokba beletörődve éli az életét.
A videót a facebook-on való megjelenése óta több mint 70 millióan látták. „Csodálatos!”, „Sokat fog elérni ez a kislány!”, „Többet nem panaszkodom az életemről.” Ehhez hasonló visszajelzések tömkelegével árasztották el az emberek Vasilina édesanyját, aki rengeteget segített a gyermekének azzal, hogy hagyta őt küzdeni. Nem pakolgatja el az akadályokat a kislánya útjából, hanem felkészíti őt arra, hogy később is bármilyen akadályt le tudjon győzni.
(h/t: boredpanda)
Tényleg csodálatos, amit Vasilina pár másodperc alatt megmutatott. Megtanulta jobban használni a lábát, mint ahogy a legtöbb baba a kezét használja. Megtanulta nem feladni a harcot, ha elbukik. Figyeld meg újra, ahogy a villát a lábával fogva megpróbálja a szájába tenni a falatot, és amikor ez nem sikerül neki, nem tör ki keserves sírásban, hanem újra próbálkozik. A másik lábával igazít a fogáson, előredől, majd teljesíti a feladatot.
Sokat tanulhatunk tőle az életről. Arról, hogy aki igazán el akarja érni a célját, az el is éri azt. Arról, hogy a kudarc nem végleges ítélet, hanem fejlődési lehetőség. Arról, hogy a lehetetlen csak a fejünkben létezik. Mert ha valami először lehetetlennek tűnik, az a legtöbbször nem más, mint a tanult tehetetlenségünk következménye.
Látod, egy kisbabától is rengeteg dolgot tudunk tanulni. Olyan dolgokat, amiket sokan már jó ideje eltemettek magukban mélyre.
Nagy köszönet Zsófinak, hogy felhívta a figyelmemet erre a csodálatos kislányra. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Az emberek többségének vannak álmai. Nem az éjszakaiakra gondolok, hanem
Tovább
Sok a kötekedő barom, igaz? Pedig csak szeretnéd nyugodtan intézni
Tovább
Annak, hogy nem olyan életet élsz, mint amilyenre vágysz, több
Tovább
Lefutni egy maratont szép teljesítmény. 180km-t letekerni bringán szintén az.
Tovább
Szia Gabor 🙂
Kedves jeje! Ugy bizony! Es azokbol az emberekbol sem, akik ezeket a nagyon jo irasokat olvassak.
Elofordul, hogy egy – egy felnott sokkal tehetelenebb, mint egy jarni tanulo, vagy epp az elet nehezsegeivel ismerkedo kisgyermek. 🙂 Ok meg tisztan latnak, gondolkodnak, nagyon kreativak, otletesek a dolgok megoldasaban. Ok meg mentesek az elet mindenfajta szennyetol. De nem sokaig!!
Nem ertem mi felnottek miert tesszuk oket tonkre?? Talan, mert ez a bevett szokasunk, ezt tanultuk, ezt adjuk tovabb. Nem kellene!! Engem is megtanitott az elet a sajat gyerekeimen latva, hogy mi a jo es mi nem!!
Es akkor eljott az ideje a valtoztatasnak. Neha fogalmam se volt mit csinaljak, hogy ne artsak senkinek vele. Azt tudtam, mit nem akarok elkovetni, (amit velem elkovettek) de nem tudtam az iranyt merre tovabb. Hibat hibara halmoztunk, de egyszer szepen kitisztult minden. Nagyon jo lecke volt nekem is.
Udv. Rozika.
Úgy látom, Gábor, ebből a kislányból nem lesz “lekvár” ember!
Rettenetesen fontos (lenne), hogy gyerekkorában mindenkit hagyjanak küzdeni. Egy ilyen gyereknél létfontosságú, de az “épkézláb” gyerekeknél is lényeges. Nem kiszolgálni alul-felül, kényeztetni és dédelgetni vég nélkül, mint oly gyakran látom. Emberek tömegei semmiért a világon nem tudnak küzdeni, nincsenek céljaik, álmaik, és ha valami nincs karnyújtásnyira, akkor vagy lemondanak róla, vagy dührohamot kapnak. És vad irigységgel támadják azokat, akik kiküzdik maguknak, amit akarnak.
Most, felnőttként is meg kell néha harcolnom azzal, hogy köszönöm, de nem az a segítség, ha kiveszik a kezemből a dolgokat, és helyettem megcsinálják. Haragos válaszokat kaptam már arra, amit oly sokszor hangoztatok: amit magam is meg tudok csinálni, ahhoz nem kérek segítséget.
Néha már azt gondolom, én vagyok a furcsa, de szerencsére olvasom az írásaidat… 🙂
Nagyon szívesen Ilona, én pedig köszönöm szépen, hogy olvasod az írásaimat. 🙂 És ezeket a nagyon szép gondolataidat is köszönöm szépen, csodálatos barátság lehet a Tiétek. 🙂
Az amerikai hölgy, akit említettél, Jessica Cox. Fantasztikus lány ő is, írtam is róla még régebben: http://hasznaldfel.hu/2013/12/mindennapi-motivacio-jessica-cox.html
Van egy amerikai hölgy, szintén karok nélkül született, de a néhány évvel ezelőtt megjelent videó tanúsága szerint már repülőgépet vezet a lábával! És gyermeket is szeretne! Csodálatos ez a kislány is! Van egy kedves barátnőm, aki szintén karok nélkül él. Amikor először találkoztunk, a lábát nyújtotta, és én gondolkodás nélkül “kezet fogtam” vele. Attól kezdve lettünk jó barátnők. Amerikában úszóversenyt nyert a paralimpián, mert úgy úszik, mint egy delfin. Csodálatos ember! Tőle is sokat tanultam. Lassan, de jól és olvashatóan ír a lábával. És minden mást is csinál. Fogat mos, eszik… mindent. Köszönöm, Gábor, hogy az írásaid ennyire építő jellegűek! Köszönöm, hogy mindig tanulhatok valamit az írásod által.