Vannak ezek a furcsa emberek, tudod. Akikkel szinte senki nem tud mit kezdeni egy összejövetelen, és akik olykor maguk sem tudnak mit kezdeni saját magukkal az emberek között. Akiket sokszor unalmasnak, máskor furcsának vagy bunkónak tartanak azért, mert nem öntik magukból a szavakat, és nem tesznek eleget minden meghívásnak. Akiket néha kinéznek, máskor lenéznek a társaságban, mert első (és még néhány) ránézésre nem feltétlenül illenek oda. Akiknek több időre van szükségük ahhoz, hogy beilleszkedjenek a munkahelyi környezetükbe, és megtalálják benne a saját helyüket. Akik hamarabb elmennek sétálni egyet az erdőbe, mint egy sok emberes rendezvényre.

Vagyunk ilyen „hülyék” egy páran. Zárkózottak. Különcök. Introvertáltak.

Stigmák, és ami mögöttük van

Ha Te is ilyen ember vagy, és felidézed magadban, hogy hányan hányszor bélyegeztek már meg emiatt, akkor rájössz, hogy szép kis bélyeggyűjteményed gyűlt össze az évek alatt. Furcsa. Antiszociális. Bunkó. Közönyös. Unalmas. Félénk. Balfék. Különc… És a sor még hosszan folytatható lenne. A megbélyegzés persze nem mindig éles kritika formájában érkezik: sokszor inkább csak értetlenség, egy apró megjegyzés, egy beszólás, vagy egy félreértés miatti sértődés jelzi, hogy valakinek valami baja van veled.

De gyakran előfordul az is, hogy kapcsolatok romlanak meg, vagy akár szakadnak meg emiatt, ahogy az sem ritka, hogy valakinek az állása múlik rajta. Mert sem ő, sem a környezete nem ismerte fel, hogy egy introvertált embernek valójában mire van szüksége.

Marad tehát a frusztráció, maradnak az elfojtott indulatok, a rendszeres összetűzések, egymás cseszegetése az eltérő szokások, eltérő igények, vagy eltérő munkamódszer miatt, és ez egészen addig folytatódik, amíg a párbaj játszmává nem csontosodik, vagy valamelyik fél véget nem vet a kapcsolatnak. A harmadik úton, a megértés és elfogadás útjának talaján kevés az emberi lábnyom. Ide ugyanis belépőt kell fizetnie az arra járónak, és ez a belépő nem más, mint az önmagába és a kapcsolatba fektetett munka. Sokaknak ez túl drága.

De Te nyilván nem véletlenül jutottál el idáig az olvasásban, úgyhogy nézzük meg, hogyan építhető híd introvertáltak és nem introvertáltak között. Az első lépés az, hogy megértjük, mit jelent az introvertáltság – és mit nem.

(Nem túl) meglepő állítások

Kezdjük azzal, ami triviálisnak tűnik, azonban nagyon sok ember reakcióját elnézve mégsem az. Introvertáltnak lenni nem betegség, és nem is egy hangulatállapot. Hiába akarnál „meggyógyítani” egy introvertáltat, mert nincs rajta mit gyógyítani. Meggyőzni is teljesen fölöslegesen próbálod arról, hogy milyen élethelyzeteket kellene „lazábban” vennie. Az introvertáltság egy olyan alap beállítottság, amin lehet ugyan változtatni valamennyit – sőt, a mértéke életünk különböző területein akár egészen más is lehet –, de a megtagadása csak önfeladáshoz és az ebből eredő károkhoz vezet.

Most, hogy ezt tisztáztuk, nézzük tovább az egyszerű tényeket. Az introvertált emberek nem egyfajta kisebbséget jelentenek. Nagyon sok olyan ember él közöttünk, aki kisebb vagy nagyobb mértékben introvertált. Egyszerűen csak kevesebbet hallatják a hangjukat (pontosan az introvertáltságuk miatt), vagy éppen magukra erőltetnek egy kis extrovertáltságot, hogy egy-egy helyzetben leplezzék vagy kompenzálják az introvertáltságukból fakadó kellemetlen érzésüket. Úgyhogy felejtsük el a magányosan sarokban ülő, csendes kis lúzer sztereotípiáját, mert az nagyon távol áll a valóságtól.


Az introvertált ember nem félénk. Egyszerűen csak nem bizalmaskodik akárkivel. Időre van szüksége ahhoz, hogy megnyíljon, ezért hagyja, hogy a kapcsolat megérjen (vagy megrohadjon). Nem kezdeményez mindenáron beszélgetést másokkal, és nem küzd azért, hogy a társaság középpontjába kerüljön. Nem híve a felszínes csevegésnek, de simán beszélgethetsz vele az Univerzumról, egy jó könyvről, vagy bármiről, ami mindkettőtöket érdekel.

 

 Az introvertált ember nem antiszociális. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy szelektíven szociális. Egész egyszerűen nincs szüksége annyi szociális interakcióra, mint extrovertáltabb társainak. Nem keresi mindenáron a nagyobb társaságot, sőt, sokszor kifejezetten zavarja is az. Tök jól elbeszélget veled kettesben egy csendes kávézóban, és megteszi ezt egyesével minden barátjával, mert csak nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem preferálja a tömegjeleneteket.

Az introvertált ember nem magának való. Egyszerűen csak szüksége van rendszeres én-időre. Nem magányosan szeretné leélni az életét, de időnként kifejezetten vágyik egy kis nyugalomra és egyedüllétre. Ami egyébként másoknak sem ártana, mert a csendnek nagyon fontos szerepe van az életünkben, de az introvertált emberek társaiknál jóval erősebben érzik ennek szükségességét.

Végül még valami, amit leginkább az introvertáltaknak mondok: az introvertáltság nem gáz. Nem szégyellni való dolog, ami miatt minden egyes társasági összejövetelen feszengened kellene. Nem hiányosság, ami miatt bárkinek is magyarázkodnod kellene. Egyszerűen csak egy tulajdonságod, amit vagy elfogadsz, vagy küzdesz ellene – és vagy elfogad a környezeted, vagy cseszeget miatta –, de akármelyik is valósul meg, attól még introvertált maradsz.

Úgyhogy mindenki jobban jár, ha fölösleges csaták helyett inkább az elfogadást választja.

Gyengeség vagy erősség?

Sokszor éljük meg gyengeségként az introvertáltságot. Nehezebben építünk kapcsolatokat. Feszengünk egy nagyobb társaságban – vagy legalábbis nem minden esetben tudunk (és akarunk) ellazulni. Frusztráltan beszólunk még a hozzánk legközelebb állóknak is, amikor fölénk állnak, és nem hagynak nekünk a nap végén egy kis nyugalmat. Pedig sokszor csak arról van szó, hogy elértük a napi szociális interakció limitünket, és egyszerűen nem vagyunk több interakcióra kalibrálva. Nincs ezzel semmi baj: csak hagyjon mindenki békén egy kicsit, és utána majd újra mosolyogva beszélgetünk.

Lehet, hogy meglepőnek tűnik elsőre, de az introvertáltság erősséget is jelent sokszor. Én ezt egy igen szemléletes és hatékony gyakorlat során értettem meg igazán – amiért őszintén hálás vagyok a Business Coach Kft. nagyszerű szakembereinek –, amikor is egy feladat erejéig két csoportra osztották a képzésükön részt vevő társaságot: extrovertáltakra és introvertáltakra. Mindkét csoport ugyanazt a feladatot kapta, így egy látszólagos versenyhelyzet elé állítottak minket.

Mi, introvertáltak szépen neki is láttunk a feladat gondos megszervezésének: mi a legjobb stratégia, hogyan bontsuk le a célt részfeladatokra, hogyan lesz a legjobb az egyes lépések kivitelezése, kinek mi legyen a feladata, hogyan leszünk a leghatékonyabbak. Ezután lelkesen, de végig a feladatra fókuszálva végeztük a dolgunkat.

Mindeközben az extrovertáltak? Ők jókat nevettek, beszélgettek, kétszer kellett újrakezdeniük, de baromira nem zavarta őket, közben átbeszéltek mindenféle érdekes dolgot, elmeséltek egymásnak néhány jó sztorit és hasznos tapasztalatot, majd az idő lejártával örömmel nyugtázták, hogy elvégezték a feladatot.

Melyik csoport volt a jobb? Egyik sem. Vagy mindkettő. Egészen máshogy dolgoztunk, ami nagyon szépen megmutatta, hogy másfajta feladatköröket tudunk jól ellátni, és másfajta személyiségtípusokat igénylő szerepekben tudunk igazán jól működni. Ez a játékos gyakorlat a munka területén mutatta meg a különbözőségeket (szeretettel ajánlom cégvezetők és csoportvezetők figyelmébe), de a párkapcsolatunkban, a családunkban, és általában minden emberi kapcsolatunkban ugyanígy megjelennek azok a sajátságok, amelyeket introvertáltként (vagy éppen extrovertáltként) megélhetünk gyengeségnek, de akár előnyünkre is tudjuk fordítani azokat. Mert az introvertáltak és az extrovertáltak nem jobbak vagy rosszabbak egymásnál, egyszerűen csak mások.

Úgyhogy ha legközelebb egy ilyen emberrel találkozol (vagy saját magadon ismered fel ezeket a jeleket), akkor elemzés, címkézés, vagy frusztráció helyett jusson eszedbe: csak introvertált, nem hülye.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Elég torz kép él sokak fejében a női-férfi együttműködésről. A
Tovább
Megfigyelted már, hogy a nagy felismerések mikor jönnek az életedben?
Tovább
Tanítóink legjobbjai nem azok, akik annak képzelik vagy mondják magukat,
Tovább
Szabadság. Érdekes, hogy mindig azok akarják elvenni másoktól, akik maguk
Tovább
Nincs gáz. Ki hitte volna akár csak egy évvel ezelőtt
Tovább
A legtöbb ember azt gondolja magáról, hogy képes őszintén szeretni
Tovább

9 Comments

  1. Erősség is lehet; a nagy karanténok idején az introvertált csendben elvan, nem zavarja, hogy nem lehet menni sehová. 🙂
    Az erdőben meg nincs fertőzésveszély… főleg nem egyedül 😀

  2. Tomi

    Valószínű, hogy az ember maga is azért lesz ilyen, mert gyerekként is ilyen közegben nevelkedik. Nálunk például biztos hogy benne van ez. Nálunk sem extrovertált senki sem, szüleim sem, senki.

  3. Tomi

    Nekem most valószínű ezért látszik tönkremenni a párkapcsolatom, mert a párom családja nem tudja elfogadni és akceptálni, hogy én nem extrovertált vagyok, mint ők. Introvertáltságom miatt sokmindent nem szeretek, ami nekik lételemük, és ezt ők személyes sértésnek veszik.
    Nagyon nehezem viselem, mert megint amiatt ért csalódás aki vagyok, őszintén aki vagyok. Nem azért mert hazudtam, vagy becsaptam valakit, hanem azért aki vagyok. Ezért eldobnak, hülyének címkéznek. Sajnos a párom sem állt ki mellett ebben a helyzetben. Kérdés, hogy akkor eddig kit szeretett, kivel volt együtt? Persze az ő szemükben a “bűnös” csak én lehetek, aki nem tud megtenni bizonyos dolgokat. Kinek van igaza? Mindenkinek?

  4. Gabri Lóránt

    Kedves Gábor!

    Pár hete leltem rá az oldaladra. Amikor megláttam a kezdőlapodon, hogy coach, mentális segítő, volt egy előítéletem. Azt hittem valami hasonló szélhámos lehetsz, mint a motivációs trénerek, életbölcselők, önbizalomedzők, boldogságspecialisták. Írásaidat elolvasva, kellemesen csalódtam. Nagyon jól látod a dolgokat. Érdemes mindenkinek az írásaidon elgondolkodni.

  5. Eszlári Katalin

    Tisztelt Gábor!!

    Nagyon érdkesnek találtam az írásodat, eddig még nem találtam rád.De ezután olvasni foglak. Én magam is introventált ember vagyok, sőt a családomban is sokan azok.Már csak azért is mert nagy család vagyunk.Három felnőtt gyerek és nyolc unoka + aférjem.
    gratulálok az írásodhoz

  6. Salamon Judit

    Kedves Gábor!
    Rendszeres olvasója vagyok, ìrásai nagyon sokat segìtenek nekem. Ez az ìrás viszont telitalálat volt számomra. Ráébresztett arra, hogy nem baj amiért introvertáltságom miatt kilógok a sorból. Hálásan Köszönöm.
    Kìvánok Önnek további eröt, egészséget a munkásságához!
    Üdvözlettel; Judit

  7. Kindláné Ribárik Klara

    KedvesGabor! Köszönöm szépen ezt az írásodat is .Nekem rengeteget segítettél eddig is .SZép napot kívánok neked.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük