Fulladsz. Mint amikor egy erős kéz lenyomja a fejedet a víz alá, és Te kétségbeesetten kapálózol. Minden egyes másodperccel nő benned a rémület. Már az életedért küzdesz, de a kéz nem enged. A kéz, ami valamikor régen még simogatott. Először csak tetszett Neked, aztán megszeretted, és amikor már megszoktad a simogatást, váratlanul elcsattant az első pofon.
Vagy nem is volt olyan váratlan, csak Te voltál naiv. Azt hitted – mert nagyon akartad hinni –, hogy veled majd máshogy lesz. Neked ez a kéz soha nem fog ártani. De megtette. Mégis megtette. Aztán újra. És újra. Most pedig már az életedért küzdesz a víz alatt.
Egy nőt nemcsak fizikailag képes vízbe fojtani egy férfi, hanem lelkileg is – és ez ugyanolyan halálos lehet. Természetesen férfiak is gyakran elszenvednek (főleg) lelki terrort, de annak más oka van. A nők megalázó kapcsolatba való belépése és bent ragadása az evolúció és a társadalmi berögződések által is nagyobb támogatást kap.
Mert egy nő legyen hűséges – bármi áron. Legyen gondoskodó. Legyen jó feleség, jó anya, jó háziasszony. Ne legyen kurva. És még hosszan lehetne sorolni a vele szemben támasztott társadalmi elvárásokat. Ha viszont úgy dönt, hogy egy hozzá méltatlan kapcsolatból kilép, akkor előítéletek, ítéletek és a jövőjére vonatkozó rémképek áradata zúdul rá ismerősök és ismeretlenek népes táborától. De ami a legszomorúbb: sokszor még önmaga részéről is.
Sok nő ezért inkább tűr. Elviseli a megaláztatást, és beleragad egy egészséges párkapcsolattól nagyon távol álló szarba. Egy börtönbe, aminek a kulcsát ő maga nyelte le – csak ezzel talán még nincsen tisztában.
Majd amikor már olyan erősen fullad, hogy érzi: az élete a tét. Majd amikor már annyira kell a levegő, hogy rohadtul nem érdeklik a kéretlen vélemények és a társadalmi elvárások. Akkor majd felöklendezi azt a régen lenyelt kulcsot, és kinyitja vele a cellája ajtaját. Ha pedig akadozik az ajtó – hiszen olyan régóta volt már zárva –, akkor kirúgja izomból, mert már semmi más nem számít, csak az, hogy napfényhez és friss levegőhöz jusson. Hogy megszabaduljon a kezektől, amik már nem szeretetet, hanem fenyegetést jelentenek számára.
De miért kell idáig eljutni? Miért válik annyi nő boldog társból elnyomott lelki ronccsá? Egyáltalán hogyan választhatnak olyan párt maguknak, aki mellett ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek? És ha már megtörtént, hogyan tudnak változtatni ezen?
Így léptél be önként a celládba
Tudod, figyelmes, jószívű férfiakból nem lesznek egyik napról a másikra seggfejek. De még csak lassan sem nagyon. Ennyit nem változnak felnőtt emberek, csak ha tudatosan képzik magukat. Viszont elég kevesen vannak azok, akik tudatosan seggfejjé képzik magukat (nem, még a politikusokra sem igaz ez, mert az ő trénereik is csak hozott anyagból dolgoznak).
De ha nincs ekkora változás, akkor mégis mi történhetett? Hogyan lett a nagy szerelemből fájdalmas elnyomás, majd halálos fojtogatás? Ha úgy érzed, hogy a partnered egy figyelmes férfiból idővel seggfejjé vált, akkor sok más nőtársadhoz hasonlóan jó eséllyel Te is az evolúció csapdájába estél.
Mi van? Hogy jön ide az evolúció? – kérdezheted most értetlenül meredve az előző sorokra. De az a helyzet, hogy sok állathoz hasonlóan az emberi faj hím egyedeinek is megvannak a módszerei, hogy a kiszemelt nő számára bebizonyítsák az alkalmasságukat. Még akkor is, ha a nő megszerzése érdekében felvett álarc egészen más, mint a beltartalom.
A legtöbb nőnek erős, független, határozott férfira van szüksége, és általában ezek a tulajdonságok jelentik az első szűrőt. Ezért van az, hogy intelligens, érzékeny, figyelmes férfiak könnyen mennek a levesbe (vagy kerülnek a barát zónába, ha így jobban tetszik), ha határozatlanok. És ezért tud annyi seggfej könnyebben érvényesülni az ismerkedésben, hiszen az erő és a határozottság vonzó (ha érdekel ennek a bővebben kifejtett pszichológiai háttere, akkor olvasd el a seggfej férfiakról szóló írásomat).
Egy nőnek azonban szüksége van törődésre, gondoskodásra és érzelmi intelligenciára is. Ezek azok a tulajdonságok, amelyeket egy darabig lehet ugyan tettetni (és sok férfi ösztönösen meg is teszi, amíg egy nő megszerzéséről van szó), ám idővel mindig kiderül, ha a nagy szerelemben a másiknak mutatott kép nem igazán egyezik a valós személyiségjegyekkel. Ilyenkor jön a csalódás. Meg az első pofon – akár fizikailag, akár lelkileg.
Az evolúciós csapda mellett más oka is lehet annak, hogy egy nő elnyomó párt választ magának. Egy gyermekkori lelki sérülés, egy negatív szülői minta vagy egy rosszul átadott értékrend miatt kialakult apakomplexus is jó eséllyel okoz később párkapcsolati vergődést és kudarcokat. És van, aki egyszerűen csak menekül. Hatalmasat csalódott, ezért elvesztette a hitét és az önbecsülését, és ahelyett, hogy időt adna magának, belerohan egy szenvedélyt és izgalmat ígérő új kapcsolatba. Aztán eltelik néhány hét vagy hónap, és nemcsak a férfi valós személyiségére derül fény, hanem arra is, hogy a korábbi lelki sérülések, amiket a nő mélyen eltemetett magában, újra és újra előjönnek, amíg nem kezd velük valamit.
Amint látod, elég könnyű beleszaladni egy méltatlan párkapcsolatba. De vajon miért ragadnak bent annyian a szarban?
Így zártad magadra a börtönajtót
Az önbecsülés hiánya. Röviden erről van szó, de nem fogjuk ennyivel lerendezni a dolgot. Jó oka van annak, hogy rengeteg nő nem szereti és tiszteli magát annyira, hogy ne hagyja megalázni magát. Egyrészt a már említett társadalmi nyomás nehezedik rájuk (főleg, ha már gyerekük is van, mert egy anyának ugye mindene a családja, még akkor is, ha közben apuka szépen fojtogatja), másrészt a biztos szar sokaknak vonzóbb, mint a bizonytalan jó.
De nemcsak a nők vágynak biztonságra; a változástól való félelem egy genetikailag belénk kódolt védelmi funkció, ami sokszor életet menthet (például nem ugrunk le a toronyház tetejéről azzal, hogy hátha közben megtanulunk repülni), azonban sok esetben kifejezetten káros hatása van. Változás nélkül ugyanis nincs élet sem, és aki a biztonság illúziójában ringatva magát egy helyben marad, az vagy magát pusztítja el lassan, vagy más teszi meg ezt vele.
Van itt még más is a félelmen kívül. Stockholm-szindróma. Hallottál már róla? Sokan nem találkoztak még ezzel a névvel soha, mégis benne élnek hosszú évek óta. Egy furcsa pszichológiai anomáliának tűnik az a jelenség, ami egy 1973-as stockholmi bankrablást követő túszdrámáról kapta a nevét. A fogvatartottak ahelyett, hogy gyűlölték volna fogva tartóikat, szeretetet éreztek irántuk. És az eset nem volt egyedi.
Egy párkapcsolatban nem ennyire éles a paradoxon, de az ott tapasztalt kötődés hasonló lelki alapokra épül. A fizikai vagy lelki terror elszenvedője olyan mértékben válik függővé partnerétől, hogy még önmagának is képes megmagyarázni, miért jó, vagy legalább elviselhető a helyzete. Időnként még azt is, hogy nem a partnerében, hanem önmagában van a hiba. Ez főleg akkor történhet meg, ha az elnyomott nő bizonyos szintű figyelmességet és gondoskodást is kap. Egy fűszálat, amibe kapaszkodni lehet. Ezért telhetnek el hosszú évek, vagy akár évtizedek is addig, amíg felismeri: abba a fűszálba hiába kapaszkodik, mert az a gödörből való kimászáshoz nagyon kevés – csak arra elég, hogy a helyzetét egy darabig túlélje valahogy.
De az élet ennél többről szól. Jóval többről.
Így tudsz kijutni újra a levegőre
Az első lépés mindig a felismerés. Ha ezt az írást olvasod, akkor jó eséllyel már megtetted ezt a lépést. Már tudod, hogy ha tovább fojtogatnak, akkor hamarosan megfulladsz. Már nem akarsz így élni. Már fel mered tenni magadnak a kérdést: hogyan tudnék változtatni ezen?
Itt azonban nagyon sokan elakadnak. Az első, ösztönös és kézenfekvőnek tűnő válasz a „sehogy”. Ennek több oka is van, de mindegyik valamilyen belső félelmedre vezethető vissza. Egyrészt félsz, hogy kevés vagy. Kevés vagy ahhoz, hogy szembemenj a partnereddel, a családoddal, a társadalommal, kevés vagy ahhoz, hogy változtass, kevés vagy ahhoz, hogy Te magad irányítsd a saját életedet. Ez azért van, mert megtanultál tehetetlen lenni.
Másrészt meg akarsz felelni. Jó társ, jó anya, jó ember akarsz lenni, és azt, hogy ezek a fogalmak valójában mit is jelentenek, egy az egyben átveszed másoktól. Mert ők nyilván jobban tudják. És mert szeretnéd, hogy szeressenek. Inkább eltemeted a saját érzéseidet, csak hogy elkerüld a konfliktust, a bírálatot, a hátad mögött összesúgó fejeket. Röviden azért, mert görcsös megfelelési kényszerben szenvedsz.
Harmadrészt az is könnyen lehet, hogy magától az egyedülléttől is félsz. Talán magadnak sem vallottad be, de kapcsolatfüggő vagy, aki inkább van egy vele méltatlanul bánó emberrel, mint hogy senkivel se legyen.
A „hogyan” kérdésre adott „sehogy” válaszod akkor fog megváltozni, ha ezekkel a félelmeiddel valamit kezdesz. Megérted, hogy aki elhitette veled azt, hogy kevés vagy, az nem erősebb, hanem gyengébb nálad. A valóban erős emberek ugyanis nem lenyomnak, hanem felemelnek másokat, és aki le akar nyomni Téged, az csak a saját kisebbrendűségi érzését próbálja kompenzálni.
Megérted azt is, hogy senkinek nem tartozol semmivel. Sem a párodnak, sem a családodnak, sem a társadalomnak. Ha valaki őszintén adott Neked valamit – legyen szó akár egy tárgyról, akár támogatásról, szeretetről vagy magáról az életedről –, akkor nem vár érte semmit cserébe. Akkor tényleg tisztán szeret. Ha bármit is elvár (vagy akár követel rajtad), akkor azt nem szeretetnek hívják, hanem üzletnek.
Végül azt is megérted, hogy senki más nem élheti az életedet. Sem ismeretleneknek, sem ismerősöknek, de még a hozzád legközelebb álló embereknek sincs joga vagy akár alapja arra, hogy felülbírálják az érzéseidet. Nem tudhatják, hogy pontosan min mész keresztül, milyen külső és belső hatások érnek, mik a félelmeid, és mitől vagy boldog. Ezért az ő véleményük – akár ítélkezés céljából, akár segítő szándékkal született meg – mindig kevesebbet ér, mint a saját belső hangod és érzéseid.
Ha mindezt megérted, akkor megtanulod szeretni Önmagad. Nem hagyod, hogy mások irányítsák az életedet, kilépsz a szarból, és soha többé nem vagy hajlandó eltűrni, hogy bárki is megalázzon és elnyomjon Téged. Ha megtanulod szeretni Önmagad, akkor olyan társat találsz, aki valóban Téged szeret, és nem azt, akivé börtönbe zárva Téged változtatni akar.
Mert a szeretet szabadság nélkül nem sokat ér. Jó, ha erre mindig emlékszel.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Nemrég Mindennapi Motiváció címmel elindítottam egy sorozatot, melyben inspiráló történeteket osztok meg.
Tovább
Rengeteg energiát fektetünk abba, hogy a külvilág számára tökéletes képet
Tovább
Vannak dolgok, amiket soha nem tanulnánk meg, ha nem lennénk
Tovább
Vannak olyan emberek, akik nem hajlandóak lemondani az álmaikról. Érheti
Tovább
Sürgősen új, szerető családot keresünk 5 éves gyermekünknek, Lilinek! Mosolygós,
Tovább
Köszönöm Gábor az írásaidat!Nagyon elgondolkodtató,de sajnos vannak olyan esetek ahol látja,tudja a nő hogy milyen szarban él,és akaratán kívül még sem tud változtatni.
Gábor!
Annyira jók az írásaid,hogy többször is elolvasom őket.Aki nem érti meg,az úgy is agyilag zokni,változtatni meg főleg nem tud a helyzetén.De,,,,minden egyes írásod tükrözi az igazságot,és sokat lehet belőle tanulni annak ellenére,hogy mi magunk is tudjuk, hogy v.mit változtatni kellene.Mert egyedül a változás állandó!
Köszönöm szépen Erika, nagyon örülök, hogy hasznosak az írásaim. 🙂 Igen, érzelmi intelligencia nélkül tényleg nem megy, ezért nem is mindenkinek szánom az írásaimat, hanem csak azoknak, akik képesek befogadni őket, és az én hangomra van szükségük (mert olyan is van, akinek másra, és ez így van jól).
Én is a legjobbakat kívánom, és köszönöm szépen, hogy olvasod az írásaimat. 🙂
Nagyon elgondolkodtató és tartalmas írásaid vannak Gábor, persze ezek megértése, befogadása magas érzelmi intelligenciát igényel.
Üdvözlettel , minden jót!
Nagyon erős üzenet, köszönöm! Meg is osztom a facebook oldalon is, hogy minél többekhez eljusson. Köszönöm szépen még egyszer, Csokisa.
Kedves Ágota, nagyon jó a kérdésed, köszönöm. 🙂 Valóban tág értelemben használom a Nő és Férfi kategóriákat. Ezeket az embereket még gyerekeknek sem nevezném, mert a kisgyerekekben még sok olyan érték és képesség megvan, amit később kinevelnek belőlük, és ezért válnak vagy seggfejjé, vagy áldozattá. A szülők elsődleges felelősségével kapcsolatban teljes mértékben egyetértek. Ebben az írásomban is hivatkoztam arra a korrábbi íràsomra, ahol ezt kifejtettem (http://hasznaldfel.hu/2016/03/vedd-be-a-merget-hisz-szeretlek-avagy-hanyfelekeppen-teheti-tonkre-egy-szulo-a-gyermeke-eletet.html), de itt csak röviden említettem meg. Nagyon kevés szülő ismeri fel ezt a felelősséget, de ennek az az oka, hogy a saját lelki terheikkel sem tudtak vagy akartak mit kezdeni.
Köszönöm szépen, hogy megírtad a gondolataidat, nagyon fontos dologra hívtad fel a figyelmet.
Nagyon szívesen Szilvi, örülök, hogy hasznosak az írásaim. 🙂 Köszönöm szépen, hogy itt vagy és olvasol. 🙂
Neked is legyen nagyon szép napod!
Gábor
https://www.youtube.com/watch?v=GGJ7Yy07p-k
Köszönöm Gábor az írásaidat! Amikor időm engedi, olvasom, mert nagyon sok okosság van benne. Várom a következőt is! 🙂 Szép napot kívánok, Szilvi
Kedves Gábor! Nőkről és férfiakról beszélsz. A nyelv nagy mágus. Mit értesz alatta? Az a nő akit megvezethet egy SF “férfi” mennyire Nő és a férfi mennyire Férfi? Szeretetért ácsingózó gyerekeknek tűnnek inkább…
És hol vannak az Anyák, akik ezeket az SF-eket nevelték-növelték? Hajlamosak vagyunk tabuként kezelni és az egekbe magasztalni az “anya-témát”, miközben a statisztikák szerint a börtönöket túlnyomórészt olyan SF-ek töltik meg, akik Apa nélkül nőnek fel, nőkkel- anyával, nagymamával körülvéve…Mi “Nők” hozzuk létre az SF-eket 🙁
Nagyon köszönöm, Ildikó 🙂
Eszméletlenül jó !! Nagyon igaz írás .