Az élet egy utazás – szól a jól ismert közhely. Egy utazás, tele csodálatos élménnyel, boldog percekkel, emlékeinkben örökre megőrzött szép pillanatokkal, és olykor (vagy talán a kelleténél többször) megrázó fordulatokkal, szenvedéssel, küzdelemmel, vereséggel, de győzelemmel is. Egy utazás, ahol az útravaló egy részét készen kapjuk, a másik részét magunk szedjük össze az út során.
Kit érdekel, mit hoztál?
Útnak indulunk, de nagyon hamar szembesülünk a ténnyel: nem azonos útravalót kaptunk. Van, akinek kisebb a zsákja, és van, akinek több érték jutott bele. Van, akinek egészen könnyű, és van olyan is, aki alig tud vánszorogni a súlya alatt. Te pedig azt gondolod, az élet igazságtalan. Persze, hogy az – ez egyike azon leckéknek, melyeket érdemes az életről megtanulni. És ha már megtanultad, akkor arra is rájössz, hogy a készen kapott útravalónál sokkal többet ér, amit Te magad szerzel meg. Nemcsak azért, mert ez utóbbiakat tudod igazán megbecsülni, hanem azért is, mert a szerzett tulajdonságaid képesek felülírni a készen kapottakat.
Persze ezért tenni kell. Az pedig fárasztó. És fáj. Kicsit még félelmetes is, mert ha keményen megdolgozol valamiért és el is éred azt, az bizony felelősséggel jár. Ezért sokan bele sem vágnak, vagy ha igen, akkor is hamar feladják. Sokkal kényelmesebb arra hivatkozni, hogy mit hoztunk eleve magunkkal. A genetika gyakori menedéke azoknak, akik nem akarnak változtatni életükön. „Én ilyen vagyok” – szangvinikus, vagy sértődős, esetleg hízékony, vagy éppen hülye matekból, –, „nem tudok változni.” Aki ezt mondja, az valóban nem tud. Mert nem is akar igazán. Mert nem elég fontos számára ez ahhoz, hogy megtegye.
A kulturális berögződések sem segítenek: sokszor csak a hozott csomagra koncentrálunk. Megdicsérjük a szomszéd kislányt, hogy milyen szép, pedig nem tett érte semmit. Persze a belső tulajdonságainak megismerése és méltatása már több energiát igényelne. Sajnáljuk (a többség jó esetben ezt teszi, és nem lenézi) az autista kisfiút, hogy milyen nehéz lehet szegénynek. Pedig ha megpróbálnánk megismerni és megérteni őt, akkor felfedeznénk a belső értékeit, és rájönnénk arra is, hogy sok „egészséges” embernél ő lelkileg egészségesebb – és sokaknál boldogabb is. Kigúnyoljuk a törpéket, az óriásokat, az ázsiaiakat, a melegeket – mindenkit, aki születésétől fogva kilóg a saját kis szubkultúránk által hitelesített standardból. Mert őket is könnyebb felcímkézni, mint megismerni és személyiségük alapján megítélni.
Igen, túl sokat foglalkozunk azzal, hogy mit hoztunk magunkkal, és túl keveset azzal, hogy milyen emberré válhatunk. A „rossz génjeink”, a múltbéli csalódásaink, a nehéz gyerekkorunk, a bőrünk színe, vagy a magasságunk mind olyan dolgok, amiket készen kaptunk, és amikre tudatosan vagy tudat alatt hivatkozhatunk, ha valamiben kudarcot vallunk. Ha nem válik be a fogyókúra, nyilván a génjeink a hibásak. Ha nincsenek normális emberi kapcsolataink, annak nyilván a nehéz múltunk ennek az oka, és azok az emberek, akik megnehezítették azt. Ha pedig nem tudunk meggyógyulni a betegségünkből, akkor abból nyilván nem is lehet. Mert így könnyebb. Gyengének lenni kényelmes.
Csakhogy amíg van akár egyetlen ember, aki lábamputáltként harcművész mesterré tud válni, aki vakon gördeszkázik, vagy aki kezek nélkül gitározik, addig géneknek, sorsoknak, önsajnálatnak és kifogásoknak nincsen helye.
Igen, van, amit készen hoztál magaddal. De kit érdekel? Sokkal többet számít mindaz, amit megszerezhetsz az úton. Mondhatnám azt, hogy soha nem azok vitték előbbre a világot, akik valami kemény megpróbáltatáson mentek keresztül és feladták, hanem azok, akik minden megpróbáltatás ellenére véghezvitték, amit igazán akartak. Mondhatnám ezt, és ez igaz is, de Te meg mondhatod rá, hogy „kit érdekel? Én nem akarom előbbre vinni a világot.” Ha nem akarod, a Te dolgod. De az életed homokórája folyamatosan pereg, és akkor sem áll meg, ha Te úgy döntesz, kifogásokra hivatkozva nem valósítod meg az álmaidat. A homokóra pereg, és egyszer az utolsó szem is alulra kerül. Több esélyed nem lesz.
Rajtad múlik, mit viszel magaddal
Amit készen kaptál a zsákodba, az az alap. A kiindulási állapot, nem pedig maga a sorsod. Szerezd meg mindazt, amire igazán vágysz: folyamatosan fejlődj, tanulj, képezd magad, harcolj a célodért, bukj el és kelj fel! Tedd meg újra és újra! Ne az határozza meg az életedet, amit az élettől kaptál, hanem az, amit megszereztél. Mert a meg nem valósított vágyaidat, az íróasztalod mélyén fekvő terveidet, a későbbre halasztott élményeket és a szeretteidnek ki nem mondott szavakat mind magaddal viszed a sírba, amikor az utolsó szem homok is lepereg. Eltemetik veled együtt örökre.
Várhatsz még egy kicsit, de egy valamit tudj: az élet homokórája nem átlátszó üvegű. Gondolhatod, hogy még sok homokszem van felül, de egy pillanat alatt lejárhat az időd. Egy pillanat – ennyin múlik. Túlzás, igaz? Hiszen Te még messze vagy a végétől. Igen, én is ezt hittem… Aztán 28 évesen a semmiből jött egy stroke. És ahogy a kórházi ágyon feküdtem, belegondoltam abba, hogy ennek itt vége is lehetett volna. Egy sírhely a temetőben, benne egy fiatal test, egy idő előtt lezárt élet, és vele együtt rengeteg meg nem valósult terv, ki nem mondott szó, csendben elfojtott remény.
Csak egy pillanat. Gondold meg, mit hagysz eltemetni.
„A temető a leggazdagabb hely a világon, mert itt található az összes remény, be nem teljesült álom, meg nem írt könyv, el nem énekelt dal, meg nem osztott találmány, fel nem fedezett gyógymód; s mindez azért, mert valaki túlságosan félt, hogy megtegye az első lépést, hogy kitartson a probléma megoldása mellett, vagy hogy elszántan beteljesítse álmát.”
Les Brown
Vársz még egy kicsit, vagy elkezded énekelni a dalodat?
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Néha meghatódom. Még nem annyiszor, ahányszor indokolt lenne, de már
Tovább
Van a trágyában való ücsörgésnek egy szükségszerű velejárója: egy idő
Tovább
Szeretjük a biztonságot. Annyira, hogy görcsösen ragaszkodunk hozzá még akkor
Tovább
Mindig a jók szívnak. Ezt mindenki tudja. Ezért olyan népszerűek
Tovább
Az emberek többsége hajlamos beletörődni a körülményeibe. Elfogadást hazudnak maguknak,
Tovább
Szia Gabor 🙂
A konnyek. Az erzekeny lelkem megint sir. A gyomrom osszeszorul. Az erzeseim lavina szeruen megindulnak. Meg vagyok hatodva az olvasottaktol. 🙂 Egy erzo embert sziven talal. Es nincs mas valasztasa, mint egyeterteni vele. En is ezt tettem. Koszonom Gabor. 🙂 Ez most rendet tesz a fejemben. Es nem remelem, TUDOM!!
Udvozlettel Rozika.
Hű, hát nem is tudom, mit mondjak. Annyira benne van minden. Minden lényeges dolog, ami egy emberi életben fontos kell legyen és amit meg kell lépni, meg kell élni. Sokat gondolkodom manapság azon, hogy mennyire nem fontosak az anyagi javak (csak szükségesek), viszont mennyire fontos az, hogy a szeretteinkkel legyünk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, hogy sokat nevessünk, hogy vegyük észre azt a sok szépet és jót, ami körülvesz minket. Hasznos és egyben elgondolkodtató írást olvastam ismét tőled kedves Gábor!
✔
Köszönöm szépen, Ildy, de nem tökéletes a gondolatvilágom. 🙂 Folyamatosan tanulunk egymástól, és a tökéletességet soha nem fogjuk elérni, de ha arra törekszünk, akkor szerintem jó úton járunk. 🙂
Köszönöm Gábor, hogy megosztottad a tökéletes gondolatvilágodat 🙂 Igazán példaértékű.