Kati néni nemcsak biológiát és földrajzot tanított nekünk, hanem Életet is. Főleg Életet. Az egyik legfontosabb lecke, amit Tőle kaptam, a prioritásokról szól.
Az osztály egésze nagyon jól teljesített. Persze voltak, akik kevésbé, de a többség előtt szép út ígérkezett. Vagy ha nem is szép, akkor is sikeres. A kettő közötti különbséget akkor még nem tudtuk, de ez egy másik történet.
Volt egy jónak mondható osztályközösség, tele olyan fiatallal, akik még ismerték, mit jelent az alázat és a tisztelet. Persze nem mindenki sajátította el, de legalább tudta, hogy miről van szó. Kati néni pedig szót ejtett ezekről a fogalmakról igen gyakran. Ha kellett, akkor a biológia vagy a földrajz óra rovására. Nem azért, mert Ő volt az osztályfőnökünk, hanem azért, mert elsősorban Ember volt. Így, nagybetűvel.
Egyik nap – talán épp egy földrajzból lett osztályfőnöki óra keretében – Kati néni mondott valamit, ami életem egyik legfontosabb tanítása volt. Nem nekem szólt, mégis a mai napig emlékszem a szavaira.
Az osztályban volt néhány gyerek, akik rendszeresen bontották a rendet. Az ilyen rendszerek, mint egy osztály, dinamikusan változnak, és rugalmasság is van bennük bőven, de Kati néni időben felismerte, hogy az irány rossz, és közbelépett.
Tizenegy több, mint három.
Egy régi film címét idézte. Azt a filmét, amelyben bányatűz következtében két csoport a föld alatt reked. Az egyik csoport tizenegy fős, a másikban hárman vannak – köztük a mentést irányító ember szerelmének férje is. A két csoport egyszerre nem menekülhet meg: ha az egyiket megmentik, a másik odavész a tűzben. A mentés vezetője a személyes érzéseit és félelmeit félretéve a tizenegy főt választja, hogy minél több ember meneküljön meg.
“Tizenegy több, mint három.” – hangzik Kati néni szájából a figyelmeztetés. Elmondja, hogy mindegyik “gyerekét” szereti, de ha kell, az osztály érdekében feláldozza a rendbontókat, ha nem változtatnak a viselkedésükön.
A szavai őszinték, mégis szeretetteljesek. Tanít. Tanít erről az élet nevű játékról, tanít a prioritásokról, tanít a közösség érdekeiről. És tanít az egyén érdekeiről is – csak ezt akkor még nem tudjuk.
Sokszor jutnak eszembe Kati néni szavai. “Tizenegy több, mint három”. Akkor is több, amikor egy baráti közösségbe bekerülnek nem oda való emberek. Akkor is több, amikor az életedbe bekerülnek fölöslegesen cipelt terhek. Akkor is több, amikor a céljaid között vannak fontosak és igazán fontosak. “Tizenegy több, mint három” – Kati néni rekedtes hangja még most is ugyanolyan tisztán cseng a fülemben, mint évtizedekkel ezelőtt.
Idén lesz (lenne?) a 20. érettségi évfordulónk. Kati néni nem várta meg. Tavaly, még a nagy felfordulás elején, de attól függetlenül, mindentől függetlenül, csendben, szó nélkül elment. Pedig azt hiszem, büszkén látná, hogy abból a “háromból” is lett valaki. És hogy ebben óriási szerepe van Neki.
Szívünkben őrizzük Őt. Kati nénit, a Tanárt. Kati nénit, az Embert.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
