A világ tele van törtető idiótákkal. Ők az egyik véglet. Kőgazdag vállalkozók, politikusok, maffiózók, apuci által pénzelt ficsúrok. Azok, akik simán beléd törlik a sáros cipőjüket, vagy beléd is rúgnak, ha éppen útban vagy nekik. Ha nem, akkor is.
A másik véglet az áldozatok szintén népes csoportja. Azok az emberek, akik erkölcsi normáikat megőrizve, mások életét tiszteletben tartva próbálnak becsületesen boldogulni, miközben komoly akadályok sorával kell megküzdeniük ahhoz, hogy ezt megtehessék, és az elnyomókkal való harcban rendszeresen alulmaradnak.
A paletta ennél színesebb természetesen, hiszen vannak a csak kicsit seggfejek, a nagyjából becsületesek, a piti ügyeskedők és a pancserek is, de most annak a széles rétegnek az erkölcsi és pszichés kihívásairól lesz szó, akik tényleg szeretnének tisztességesen élni. Szeretnének, de azt tapasztalták, hogy minél jobban próbálják, annál nagyobb szívássá válik az életük.
Valószínűleg számodra is ismerős a helyzet: éled békésen az életedet, úgy ápolgatod, mint egy kertet, miközben gondosan ügyelsz arra, hogy ne zavard a szomszédokat, lehetőleg senkinek ne árts, és be tudd tartani a társadalmi együttélés írott és íratlan szabályait – ám időről időre megjelenik valaki, akit rohadtul nem érdekel ezek egyike sem, és ledózerolja a francba a virágágyásodat. Te meg csak nézel ki a fejedből némán, vagy ha már elszakadt a cérna, akkor ordítasz tehetetlenül, de tudod, hogy néhány nap, hét vagy hónap múlva ugyanez történik majd ismét. Áldozat vagy.
Alázat vagy megalázkodás?
Könnyű így a skála két szélének egyikén ragadni. Vagy leszel Te is másokon keresztülgyalogoló seggfej, vagy eltűröd, hogy az ilyenek időről időre Téged is lenyomjanak. Vagy alázol, vagy Téged aláznak. Ennek a bipoláris szemléletnek pedig az az oka, hogy nagyon kevesen tudják a gyakorlatban szétválasztani az alázat és a megalázkodás fogalmait. De még megérteni is csak keveseknek sikerül a különbséget.
A jó értelemben vett alázat egészen más, mint a megalázkodás. Olyannyira, hogy aki másokat megaláz, abból egyértelműen hiányzik az alázat – de még abból is, akit megaláznak. Az alázat ugyanis nem azt jelenti, hogy egy másik ember alá rendeled magad. Nem azt jelenti, hogy bárkit is többnek tartasz önmagadnál a rangja, a státusza, a családi viszonyotok, vagy az aktuális helyzete miatt. A jó értelemben vett alázat azt jelenti, hogy megérted: sem többek, sem kevesebbek nem vagyunk egymásnál, hanem részei vagyunk egy nagy közös egésznek. Nevezheted Univerzumnak, Istennek, Természetnek, vagy bárhogy, ahogy szeretnéd – a lényeg ugyanaz. Nem én vagyok több, és nem is Te, hanem együtt válunk többé. Ezt jelenti az alázat.
Amint két ember a mérleg két különböző serpenyőjébe kerül, onnantól már teret kap a megalázkodás. Párkapcsolatban, családban (igen, a szülő-gyerek viszonyban is), munkahelyen, politikában, és bármilyen emberi kapcsolatban, ahol valamilyen aberrált elképzelésből kiindulva az egyik fél többnek hiszi magát a másiknál. Vagy épp egyikük önként rendeli alá magát a másiknak – mert ez is nagyon gyakori jelenség, és mindjárt meg is nézzük, hogy miért.
Az alázat tehát – a megalázkodással éles ellentétben – soha nem a másik embernek szól. Az alázat szólhat kettőtök egységének (amely csak akkor maradhat egyensúlyban, ha az alázat mindkét félben jelen van), a természetnek, vagy bárminek, ami részének tekinted önmagad. Az alázat az emberi arrogancia levetkőzése. Azé az arroganciáé, amely azt mondatja az emberrel: én több vagyok egy másik embernél, vagy bármely más élőlénynél. Az alázat annak a bölcs olasz közmondásnak a megértését jelenti, amely így szól: „A játék végén a király és a paraszt ugyanabba dobozba kerül vissza.”
De miért csúszunk át ilyen könnyen a két véglet valamelyikébe? Miért válunk vagy másokat megalázó seggfejjé, vagy megalázott áldozattá? Van egyáltalán harmadik lehetőség is?
Téves koncepció
Megalázóvá egyértelműen a félrecsúszott nevelés hatására válnak emberek. Aki gyerekkorában nem kapott elég szeretetet, vagy nem megfelelő szeretetet kapott, az felnőttkorában vagy egy selejtnek fogja érezni magát (és válik ezáltal megalázottá), vagy pedig ugyanúgy eszközként vagy akadályként tekint embertársaira, ahogy annak idején rá is tekintettek. Akár tudatosan, akár tudat alatt követi a szülői mintát, az eredmény hasonló lesz.
De miért van az, hogy rengetegen önként rendelik alá magukat az elnyomóknak? Persze hőbörögnek egymásnak a buszon, egy baráti összejövetelen, vagy otthonuk védelmező falai között, de másnap újra lefekszenek a megalázó elé, eltűrve, hogy az a mocskos cipőjét újra beléjük törölje. Több oka is lehet annak, hogy ennyien választják az áldozatszerepet.
Az egyik ok a szegénységre nevelés. Nem feltétlenül az anyagi szegénységre és gazdagságra gondolok, hanem mindenre, ami fizikai és lelki értelemben gyarapodást jelent számodra. Mindenre, ami által úgy érzed, szebbé válik az életed. Sokakban él egy első ránézésre természetesnek tűnő, jobban belegondolva azonban igen furcsa elképzelés, amely mindenfajta meggazdagodás útjába áll. Ez az elképzelés így szól: ahhoz, hogy győzzek, valakinek veszítenie kell. Ennek egyenes következménye az lesz, hogy aki szeretné erkölcsi feddhetetlenségét megőrizni, az nem mer győzni. Nem meri elvenni azt, amit megérdemel (legyen szó akár anyagi javakról, akár saját érdekeinek érvényesítéséről), mert azt hiszi, hogy azt másoktól venné el. Hiszen a törtetők példája ezt mutatja. Ezért ő inkább marad szegény – a szó anyagi és lelki értelmében egyaránt. Miután pedig megteremtette önmagának a maga kis szegénységre épülő világát, már sokkal könnyebben beletörődik abba, hogy ő az, akibe a mocskot törlik. Ő az, akin mások felkapaszkodva sikeressé válnak, és ő az, aki semmit nem tehet ez ellen, legfeljebb csak panaszkodhat. És pontosan ezért teszik ezt meg vele – mert hagyja, hogy megtegyék.
A másik lehetséges ok a gyermekkori elnyomás. Ha valakit úgy nevelnek, hogy ő önmagában egy értéktelen kis senki, akkor jó eséllyel felnőttként is egy értéktelen kis senkinek fogja érezni magát. Olyannak, aki magától nem érhet el sikereket. Olyannak, akinek nem lehetnek saját álmai, csak a szülei, a főnöke, a párja, vagy bárki más álmainak beteljesítését szolgálhatja. Olyannak, aki ki van szolgáltatva másoktól. Olyannak, akinek a legkisebb előrejutáshoz is mások engedélye szükséges. Aztán ahogy telnek az évek, egyre erősebb lesz benne a felismerés, hogy engedélyt csak nagyon kevesektől fog kapni. Az emberek többsége vagy eszközként használja őt saját előrehaladása érdekében, vagy egyszerűen leszarja, hogy egyáltalán létezik. Kevesen vannak csak olyanok, akik őszintén, önmagáért szeretik, és még kevesebb azoknak a száma, akik elég bölcsek ahhoz, hogy ne engedélyt adjanak neki, hanem megtanítsák arra, hogy a saját boldogsága senki más engedélyétől nem függhet.
A harmadik lehetséges ok a tapasztalatok téves értelmezése. Mindannyiunkat érnek negatív tapasztalatok. Mindannyiunkba rúgtak már belénk, kaptuk már meg mások szemetét ajándékba, és értek már olyan csalódások, amelyek egész hátralévő életünkre nézve meghatározóak. Az viszont nagyon nem mindegy, hogy mit kezdünk ezekkel a tapasztalatainkkal. Vannak, akik felhasználják a történteket, tanulnak a múltjukból, és bölcsebbé válva még szebbé teszik a saját életüket, de szép számmal vannak olyanok is, akik minden egyes méltatlan helyzet hatására egyre gyengébbé válnak, és hagyják, hogy a külső körülmények átvegyék az irányítást az életük felett. Nem megalázkodó, de alázatot ismerő, másokat tisztelni tudó, jószívű emberként kezdték felnőtt éveiket, azonban rendszeresen kihasználták őket, ezért azt a következtetést vonták le, hogy jó emberként úgyis a padlóra kerülnek. Ritka az, hogy valaki a gyermekkori erős erkölcsi alapjait lerombolva másokat tisztelő emberből elnyomóvá válik, ezért a legtöbben inkább a megalázottak táborába lépnek be önként. A tapasztalataik hatására megkeserednek, nem pedig tovább fejlődnek.
Egy erős ház alapja
Látszólag tehát elég rossz helyzetben vagy, ha nem akarsz másokat lábtörlőként használni. Azt már megértetted, hogy az alázat és a megalázkodás két egymással ellentétes fogalom, de az még talán nyitott kérdés számodra, hogy hogyan legyél alázatos anélkül, hogy mások megalázzanak.
Legyen szó akár az emberi kapcsolataidról, akár a munkádról, akár bármilyen más tevékenységedről, tartós eredményeket csak akkor tudsz elérni, ha jelen van benned az alázat. Instant és rövidtávú sikereket lehet szerezni alázat nélkül is (nézd csak meg a politikusokat, a gyors meggazdagodásra vágyó csalókat, vagy a hirtelen feltűnő, majd ugyanilyen sebességgel eltűnő sztárocskákat), azonban az arrogancia hosszútávon mindig bukáshoz vezet. Amíg jelen van az ego („nehogy már a másiknak legyen igaza, én okosabb/jobb/több vagyok nála”), addig garantált a kudarc. Csak idő kérdése.
A jó értelemben vett alázat tehát nemcsak a környezeted, hanem önmagad szempontjából is fontos. Az is igaz azonban, hogy nem mindenki fogja értékelni az alázatodat. Sőt, mindig is lesznek olyanok, akik megpróbálnak visszaélni vele, és ha rajtuk múlik, megalázottá válsz Te is újra és újra, ahogy annyian mások. De nem rajtuk múlik, ezt fontos megértened.
A határokat neked kell meghúznod – pontosabban nem kell, csak érdemes. Kizárólag rajtad múlik, hogy mások tiszteletét önmagad tisztelete fölé rendeled-e. Aki megalázkodik, az nem tiszteli önmagát, és bármilyen furcsán is hangzik elsőre, nem tiszteli a természetet (Univerzumot, Istent, stb.) sem. A világegyetem ugyanis egyensúlyra törekszik, és sehol semmilyen törvény nem mondja ki, hogy csak lábak és lábtörlők csoportja létezik. Annyit kapsz, amennyit megérdemelsz, és ezért többnyire meg is kell dolgoznod. Az, hogy mások javait veszed el, vagy másoknak lehetőleg nem ártva merítesz a világ gyakorlatilag kimeríthetetlen erőforrásaiból, már rajtad múlik. Nem kell követned sem az elnyomók, sem a megalázottak példáját – hiába van mindkét típusú emberből rengeteg.
Ha tényleg van benned alázat és tisztelet, akkor tiszteled önmagadat is. Nem vársz engedélyt másoktól ahhoz, hogy előbbre juss az életedben. Nem tiporsz el másokat, de nem is hagyod, hogy Téged eltiporjanak. Az alapvető tiszteletet megadod mindenkinek – minden élőlénynek –, de ezen felül bármiféle tiszteletet csak annak adsz, aki a tetteivel kiérdemli azt. Nem a szavaival, nem a státuszával, nem a munkahelyi vagy családi pozíciójával, nem az épp aktuális élethelyzetével, hanem a cselekedeteivel.
Amikor pedig valaki megpróbál visszaélni az alázatos, tiszteletteljes hozzáállásoddal, akkor tiszteld önmagadat is annyira, hogy egyrészt nem engeded neki ezt, másrészt nem is pusztítod önmagadat a haragod őrizgetésével, vagy fölösleges csaták megvívásával. Ilyenkor is maradj alázatos: tartsd tiszteletben, hogy a másik ember ilyen, neki a Tiédtől eltérő az életfelfogása, ő másokon élősködve próbál boldogulni, ezért tisztelettel zárd ki az életedből egyszer és mindenkorra. Aztán harag nélkül, szenvedés nélkül, a lelki békéd megőrzésével haladj tovább az utadon.
Ezzel az elnyomónak adsz egy nagyszerű lehetőséget a fejlődésre (amivel jó eséllyel nem fog élni, de ez már az ő dolga, neked már semmi közöd az életéhez), de ami ennél is fontosabb az az, hogy nemcsak önmagadnak adsz egy hatalmas ajándékot, hanem azoknak is, akik őszintén szeretnek Téged. Mert azt a figyelmet és energiát, amit az elnyomónak adsz, önmagadtól és a szeretteidtől lopod el. Ne válj a saját életed tolvajává.
Lehet tisztelettel is nemet mondani. Lehet megalázkodás nélkül is alázatos, értékes emberként élni.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Tudom, tudom: védjük a családokat! Védjük a nőket! Védjük az
Tovább
Nem mindig könnyű azokkal, akiket szeretünk. Általában a hozzánk legközelebb
Tovább
Harcolj! – mondhatnám röviden, ha ez ilyen egyszerű lenne. Ha
Tovább
Érdekesen működünk mi, emberek. Szeretünk belekényelmesedni abba, amink van, aztán
Tovább
Biztos vagy benne, hogy igazad van? Biztos, hogy a másik
Tovább
Talán feladtad már Te is. Volt egy álmod, hittél benne,
Tovább
Kedves Gábor! Nekem nem megy az alazat. Tobb mint 4 eve egy olyan ordogi korbe kerultem,hogy meg mindig nem sikerult kilepnem. Pedig szinte mindent megtettem hogy valtozzak fejlodjek…egyszeruen nem tudok kezelni egy helyzetet amire ugy reagalok hogy sms-ben adom ki a haragomat egy max.2 napon keresztul. A varandosagom ota majd a szules utan is folytatodott a szobeli bantalmazas a gyerekem apjatol. O mindig fenyesre mosta magat masok elott. Hozzatett es el is vett es meg le istagadott sok mindent. Lattatja hogy o milyen rendes ember. 2 ev utan megelegeltem hogy nullatol kezdve mindennek leszolt engem. Mind hiaba elunk tavol a fiam elott is leminosit mint pl.tegnap idiotanak nevezett. Engem ez a 4 ev annyira megviselt hogy megalazoan reagalok ezekre a beszolasokra. Minden alkalommal eldontom hogy nem reagalok de nem tudom magamban tartani azokat az rzelmeket amikrt o hoz ki belolem azaltal hogy megbant.faj hogy a fiam amit hall eltanulja es ugyan igy leminosit neha ha nem engedek meg neki dolgokat. Hogyan lehet egy iilyen helyzetben alazatosnak maradni ugy hogy tudod ez karos a gyereknek? Elotte ezt nem hozom fel. Smsben kiirom magambol mint hogy rajta vezessem le. Hogy lehet alazatosan fogadni a bantasokat megalazasokat? Egy 11 eve ismert baratnom tobbszor beszelt arrol hogy bennem epp azt szerette hogy minden helyzetben (amig nem voltam anya) alazatos voltam. Erre adott egy elethelyzet es csak futom a koreimet. Minden honapban elhiszem hogy kileptem belole vegre aztan jon egy uj helyzet es megint ugyan ott vagyok. Mindig talpraallok es o ujra es ujra eltipor elnyom. En pedig meg jobban fejlesztem magam. Tanulok valtozok valtoztatok es tanulok es ezen az egy dolgon eddig megsem sikerult valtoztatnom. Segits legyszives miert nem talalom a kiutat a valos kiutat? Vagy nincs is csak el kell fogadnom? Bele kell torodnom hogy ez mindig igy lesz?
Elnezest hogy a hozzaszolasom segitsegkeresrol szolt.
Kedves Gábor!
Hónapok óta olvasom az írásaid és most már nem bírtam megállni, hogy ne gratuláljak,
őszinte elismerésem és csodálatom azért, amit teszel. Az, hogy mindazt, amit tudsz és
megtanultál mások segítésére, tanítására fordítod, ez egy gyönyörű és megható dolog.
Nekem nagyon tetszik a stílusod, nagyon kifejező és hatásos. Az írásaid mindig mélyen
elgondolkodtatnak és van valami nagyon lélekemelő hatásuk. Csak így tovább, kitartást,
ihletet és minden mást jót kívánok Neked és talán egy nap mindezt a sok értékes írást
könyvben is viszontláthatjuk? Köszönöm, Giza
Tisztelt Gábor!
Rendkívül nagy bölcsességeket hordoznak írásaid, amely arról (is) ad számomra információt, hogy jól ismered Buddha, Lao Ce, Hegel, stb. múltbéli Bölcsek tanításait. Valóban igaz, hogy komolyan akkor kezd el az ember a ‘tudat/elme’ és ‘gondolat’ kérdéskörrel foglalkozni, amikor ténylegesen rá van kényszerülve, azaz ‘padlót fog’. Igazából egyrészt Wittgenstein nyelvfilozófiája jut eszembe, s ennek kapcsán a magyar nyelv páratlan gazdag kifejezéstára, amely lehetővé teszi a kor szelleméhez igazodó gondolatok hitelesebb közvetítését, másrészt Einstein egy idézete: “A MÚLT gonosz kétéltű. Érzékeink számára egyszer s mindenkorra elveszett és holt, jelenléte és elpusztíthatatlansága azonban szívósan kitart az emlékezetünkben”. Hozzáteszem… létrehozva JELEN-beli döntéseinket, ami előrevetíti a JÖVŐNket. Ha ez nem így lenne, tulajdonképpen írhattál volna esszét a méhecskék párzásáról, vagy a delfinek kommunikációjáról is…
Iskolában (és otthon) kellene idejében tanítani többek között az ‘alázat’ és ‘megalázkodás’ fogalmak különbözőségét. Tényleg nem mindegy, hogy mit is gondolunk (az tényleg teremtő/pusztító erejű tud lenni), s ehhez szükség lenne a biztos alapokra. A ‘szavak’ által gondoltakra, mert mindent szavakban/ kifejezésekben gondolunk el, ugye.
Szívünk mélyén, legbelül mindig tudjuk, mi a helyes, csak sokszor utólag jövünk rá, mert elnyomja a sok ‘ész-érv’, az eltanult ‘racionalitás’, vagy mások ‘példamutatása’. (Lásd, Kis Herceg: “Igazán jól a szívével lát az ember, mert ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan.”
Üdvözöllek és köszönöm, Péter
Ui: Megtapasztaltam, ma is igaz Platón (~ie. 430) mondása: “Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt!”.
Szia Gábor!
Megint nagyon jót kaptam soraidon keresztül. Kinek mi zavaró, itt az előző hozzászólásokra gondolok.
Szerintem:
Ne fogd vissza magad, úgy, és azt írd ahogy jön, ahogy akarod éppen. Ettől jó ez nekem..nekünk.
Szeretem, sőt várom az írásaidat, mindig jön belőle olyan, amitől bekattan valami – jó értelemben – és ráébredek valamire, és váltok..másként reagálok dolgokra, másként viselem őket..sőt nem is viselem, mert csak mosolygok, és ennyi. Kellenek ezek az “kis olvasmányok” személy szerint nekem.. köszönlek, szép napot kívánok, Klári.
Kedves Gábor !
tudom hogy a terjedelmi korlátok keretek közé szorítják írásaidat, amik nagyon szokatlanok,mert nem a “szokásos” szociológiai és trendi pszichológiai kliséket ismétlik és nem a “sztárok” utánérzései Popper, Müller,Szepes,Ranschburg…..Ez az alázat megalázás is gyöngyszem és nagyon személyes. Nem a kekeckedés kedvéért de egy fontos momentumot hiányolok. Az alázatot gyakorlók és a már megalázottak együttélését, egymásra-hatását. Azt hogy egy alázatot gyakorló hogyan válik észrevehetően megalázottá és egy megalázott miként másol mintát és válik lefelé megalázóvá. És ebben milyen nagy szerepe van a médiának, a csoportgyűlöletnek, az ártatlannak tűnő szórakoztató műsoroknak ami a tinédzsereket vonzza.. hogy az alázat testi értelemben is milyen fontos, hogy a sexus maga is kínálja a szereposztásokat, vagy akár a legkényesebb téma a vallásos ember alázatot vagy önkéntes megaláztatást gyakorol .stb stb egyszer vissza kellene térni e témakörre és ezekre az aspektusokra is. tisztelettel nt
Kedves Gábor!
Em nagyon jó hozzászólást írt, minden szavával mélységesen egyetértek, csakúgy, mint az általad írottakkal. Abban is, hogy nekem is picit szúr, ha néha trágár szót írsz. Hiszen a magyar nyelv annyira gazdag (Arany János több mint százezer szót használt, és alkotott ő is bőségesen szép szavakat), tehát nagyon gazdag a magyar szókincs, simán ki lehet váltani a “trágár” szót “kultúrszóval”. De én is szívesen olvasom a cikkeidet, mert nagyon sokat tanulok ezekből. Szerintem kétféle ember létezik, nem rossz és jó, hanem tanítható és nem tanítható. Aki tanítható, az okulni fog bármilyen élethelyzetből, tapasztalatból, aki nem tanítható, az kemény szívű, kemény nyakú, makacs, öntörvényű “rosszfiú”. Köszönöm az írásaidat, rengeteget merítek ezekből. “Csak így tovább!” Szeretettel, Ili
Kedves Gábor! Tetszenek a cikkeid. Ebből is tanultam. Szerintem is különbség van alázat és megalázkodás közt. pl. Kedvenc példam erre a tehetségkutatók, ott is fontos, hogy az ember elismerje,mtudja magáról hogy jó…ezt itt tovább nem is részletezném…de Tudni kell azt is hogy mindig mindenkitől tanulhatunk valamit, szerintem ezt jelenti az alázat. Még a paraszt bácsitól is tanulok, mert van, amiben ő tapasztaltabb mint én. Igyekszem így élni, többnyire sikerül ?
Ui. Az kissé zavar, hogy néha a stílusodból adódóan a már köznyelvbe is beékelődött ‘trágár’ kifejezéseket használsz, ettől néha nincs kedvem végigolvasni a cikket, de szeretek tanulni. Viszont kiváncsi lennék egy cikkre, ha már van, csak nem láttam, hogy miért káromkodunk, használunk illetlen, lekezelői kifejezéseket, mert ez is visszavezethető valahova…szerintem. De elismerem, ha másképp látod. Vagy alkotói szabadság az, amibe belefolytam, akkor nem erőltetem, de nekem mas a véleményem, mások vagyunk. Közös, hogy szeretünk tanulni, mások lenni, nem azonosulni a tömeggel. Mégegyszer köszi a cikket.