Miért csak ennyi jutott neked?

Írta: | 2016-06-20
Elnyomott feleségek. Boldogtalan férjek. Robotként dolgozó emberek. Szülői lelki terror alatt álló felnőttek. Mások által tönkretett életek. Tárgyként kezelt érző emberi lények. Talán éppen Te is egy vagy közülük. Talán leszel. És amikor megtörténik, amikor átéled azt, amiről régen remélted, hitted, sőt, biztosan tudni vélted, hogy ez veled soha nem történhet meg, akkor nem marad más, mint egy fájdalmas ordítás, vagy egy néma sikoly a padlón fekve, és mindössze öt betű, amit a torkod – és a szíved – kiadni képes: miért?
Miért kellett így történnie? Miért kellett áldozattá válnod? Miért neked kellett áldozattá válnod? Annyi ember van még, a hét és fél milliárdból lehetett volna másnak szívnia. Egyáltalán miért kell bárkinek is szívnia? Miért jár valakinek a szenvedő, másnak a szenvedést okozó, megint másnak a szerencsés semmiről sem tudó szerep? Miért ússzák meg egyesek, miért gyalogolnak át úgy az életükön, hogy egyszer sem esnek úgy igazán pofára, miközben Te akkorákat borulsz, hogy már bukósisakban akarod élni az életedet?
Tudom, hogy sok a kérdésed – főleg akkor, amikor újra padlót fogsz. Mert szélcsendben ücsörögni és élvezni a napsütést könnyű dolog; ilyenkor kinek jutna eszébe kérdezősködni? Ki akarná ilyenkor megérteni a miérteket, megtalálni korábbi kudarcainak okait, vagy arra gondolni, hogy bizony nem utoljára volt a padlón múltkor? De amikor életed újabb mélypontjára kerülsz, amikor úgy érzed, összeroppansz a teher alatt, akkor ismét előbukik belőled a kérdés, amit már annyiszor megválaszolatlanul hagytál: miért Te vagy mások áldozata?
És tényleg, miért? Miért csinálják meg ezt veled? Miért gázolnak keresztül az életeden? Miért fogsz ki rossz párt, hamis barátot, aljas kollégákat, seggfej ismeretleneket? Miért kerülsz újra és újra kiszolgáltatott helyzetbe? Miért tehetik ezt meg veled?
bortonbe_zarva
A válasz borzasztóan egyszerű, és fájni fog. Azért tehetik meg, mert engeded. Azért ilyen az életed, azért gyalogolnak keresztül rajtad mások, azért olyan munkát végzel, amit nem szeretsz, azért nem válnak valósággá az álmaid, mert beéred azzal, amit kapsz. Csúnya piaci hasonlattal élve: leáraztad magadat. Mint annyi más ember, Te is benne ragadtál egy gyötrelmes, lélekgyilkos élethelyzetben, és ennek egyetlen oka van: kevésnek érzed magad.
Kevésnek érzed magad ahhoz, hogy nemet mondj a véredet szívóknak. Kevésnek érzed magad ahhoz, hogy kizárd az életedből azokat, akik megkeserítik azt. Kevésnek érzed magad ahhoz, hogy kilépj egy mérgező kapcsolatból. Kevésnek érzed magad ahhoz, hogy olyan munkát végezz, amit igazán szeretsz. Kevésnek érzed magad ahhoz, hogy az életed ne puszta létfenntartásról és a banki kölcsönök visszafizetéséről szóljon, hanem legyen saját házad, autód, szigeted, vagy egyszerűen csak egy olyan életed, aminek nem mások határozzák meg a fő csapásirányát, hanem Te magad. Olyan életed, amit nem kiszolgáltatottként élsz túl, hanem irányítójaként és élvezőjeként élsz meg.
Látszólag a sorssal, az élettel, a többiekkel van bajod, valójában azonban önmagaddal. Mert ha belegondolsz, nem kellett volna elfogadnod mindent, amit adnak, mégis megtetted. Nem kellett volna beérned a kevéssel, mégis megtetted. Nem kellett volna feláldoznod önmagadat, mégis megtetted. Te mondtad ki a néma, de annál súlyosabb ítéletet önmagadnak: nekem ennyi jutott, elfogadom.
És nemcsak kimondtad az ítéletet, de még hazudtál is saját magadnak. Nem abban, hogy ennyi jutott (hiszen jelenleg tényleg ennyi), hanem abban, hogy elfogadtad. Dehogy fogadtad el, csak beletörődtél. Csak megszoktad, hogy keserű az italod, amit minden egyes nap innod kell. Fanyalogva, néha megfeledkezve az ízéről, máskor pedig majdnem kihányva öntöd le a torkodon. Szó sincsen elfogadásról – ahhoz jó érzés is kell. Jó érzés, ami azt mondatja veled: minden rendben van. De a beletörődő emberben jó érzésnek még csak nyoma sincsen; ő azt mondja: úgy szar ez, ahogy van, de ez jutott. Ilyen kapcsolat, ilyen barátok, ilyen munka, ilyen ország. És Te beletörődtél, mert elhitted, hogy kevés vagy ahhoz, hogy többet kapj.
Ezért használnak ki mások. Ezért veszik el tőled gátlástalanul azt, ami neked járhatna. Ezért ragadsz benne egy méltatlan kapcsolatban, és ezért vannak még mindig olyan emberek az életedben – legyenek akár távolabbi ismerősök, akár egészen közeli barátok vagy családtagok –, akik folyamatosan mérgezik a lelkedet. Mert leáraztad magadat. Mert nem mered azt mondani: nekem ez nem kell.
És ezért nem javulnak az egyébként értékes, mégis jelenleg fájdalmat okozó kapcsolataid sem. Mert nem mered azt mondani: nekem ez nem elég. Vagy ha mered, akkor sem ér sokat a szavad. A másik ember úgy gondolja, hogy csak panaszkodtál, nyöszörögtél egy picit, ez a kapcsolatotok kellemetlen velejárója. Majd lenyugszol, majd újra normális leszel, de neki változtatnia nem kell.
És tudod, igaza is van. Tényleg nem kell, mert Te utána úgyis felveszed megint a rabláncot. Megint tűrsz, megint befogod a szádat, megint jó kislány, rendes férj vagy minta munkaerő leszel. Nem tetszett az a helyzet, amibe kerültél, kitörtél, kiadtad magadból őszintén az érzéseidet, aztán visszatértél csendben ugyanabba az élethelyzetbe, ami miatt az imént fellázadtál.
Hát milyen rab az ilyen? Szétszakítja a láncait, dühösen visszavág az elnyomónak, aztán szépen visszasétál a cellájába, és alázatosan nyújtja a csukóját, hogy újra kattanjon rajta a bilincs. Láttál Te már ilyen rabot?
kezek_bilincsben
Persze létezik ilyesmi tényleges fizikai elzártságban élő rabok esetén is: úgy hívják, hogy Stockholm-szindróma. A fogva tartott empátiát, sőt, akár szimpátiát is kezd érezni fogva tartója iránt, ezért nem is igazán akar szabadulni. De míg abban az esetben egy sokkhatásként érkező élethelyzet-változás által okozott átmeneti érzelmi zavarról van szó, egy egész életet így leélni azért más dolog.
Mert aki nem zárja ki az életéből azokat, akik nem oda valók, aki megelégszik a langyos pocsolyával a párkapcsolatában, aki hagyja, hogy semmibe vegyék a munkahelyén, aki lemond az álmairól azért, mert azok mások szerint (és már önmaga szerint is) túl nagynak vagy nevetségesnek tűnnek, az nem átmeneti érzelmi zavarban szenved, hanem permanensen elcseszi az életét. Ennek pedig több oka is van, és ha megérted ezeket, akkor változtatnod is könnyebb lesz.

A kényelem ára

Az első ok egy egyszerű pszichológiai tény: keressük a kényelmet és a boldogságot. Biológiai alapja is van ennek, hiszen evolúciós szempontból mindennek előnye van, ami örömet okoz, vagy biztonságot ad. Folytonos, sokszor már görcsös boldogságkeresésünk egyenes következménye, hogy nagyon könnyen hajlandóak vagyunk feláldozni a pillanatnyi kényelmünkért a hosszútávon is kiegyensúlyozott, boldog élet lehetőségét. Mert a boldogság azonnal kell, és bármi, ami pillanatnyi örömet okoz, vagy az instant boldogság reményével kecsegtet, az vonzóbb, mint elindulni egy szép, de távolinak tűnő cél felé.
Az instant boldogságipar pedig dübörög. Ma már nemcsak azt hitetik el veled közvetlen reklámokkal, valamint filmekbe, sportesemények és egyéb rendezvények közvetítésébe rejtett indirekt marketing fogásokkal, hogy egy sörtől szorosabbak lesznek a barátságok, egy cigitől jobb lesz a szex, egy tusfürdőtől menőbb férfivá, vagy egy arckrémtől fiatalabb nővé válsz, hanem már közvetlenül magát a boldogságot is megvásárolhatod a néhány hetes tanfolyam után képesítést szerző boldogság-szakértők, life coach-ok, self-help guru-k és önjelölt világmegváltók széles kínálatának köszönhetően. Vannak köztük olyanok is, akik tényleg tudnak adni valami hasznosat, de sokan vannak azok is, akik abban a hitben ringatva Téged (és talán még önmagukat is), hogy adnak, valójában csak elvesznek. De a pillanatnyi öröm ezt képes elfedni. Egy ideig.

Darwin megmondta

A boldogság mellett a másik tényező a biztonság. Az ismeretlenhez vagy vonzódunk, vagy félünk tőle, de ritkán vagyunk közömbösek iránta. Különösen igaz ez akkor, ha nemcsak egy emberről vagy egy tárgyról, hanem az egész életünkről van szó. A bizonytalan jövő könnyen válik félelmetessé. Ezért választják sokan inkább a biztos rosszat, mint a kétséges jót. Ezért alkudnak meg önmagukkal, és ezért nem veszik észre, hogy az állandóság és a biztonság csak illúzió.
Mert változás mindenképpen lesz. Változásra épül az evolúció: a változás az élet alapja. A változásnak pedig két módja van: vagy tudatosan változtat valaki az életén, vagy sodródva változik. A legtöbben csak sodródnak. Tíz vagy húsz évvel ezelőtt talán minden rendben volt az életedben. Vagy legalább nagyjából. Mostanra viszont már nagyon kemény mélypontokat éltél meg. Az életed megváltozott úgy, hogy magát a változást észre sem vetted. Pedig az szinte soha nem egy hirtelen érkező váratlan fordulat. Legtöbbször előjelekkel kezdődik, majd egy hosszabb folyamat következik, amelynek a végén a padlón találod magad.
Az állandóság illúziójában élve nem Te magad változtattál az életeden, hanem hagytad, hogy sodródva változzon meg az. És talán még most is ezt teszed, mert félsz az ismeretlentől. De a mostani helyzeted is ismeretlen volt régen, mégis belekerültél. Akkor már jobb, ha Te irányítod a dolgokat.

Rossz zsákot kaptál a válladra

Azért ne gondold, hogy csak a génjeid áldozata vagy. Van itt még más is, ami legalább ilyen erős hatásként hozzájárult a tehetetlenségedhez. Az, hogy megtanultál tehetetlen lenni. Az iskolarendszer, és talán a saját szüleid is beléd nevelték, hogy legyél olyan, mint a többiek, legyél realista, ne álmodozz, ne akarj saját utat építeni, inkább kövesd a kitaposottat. Megtanultad, hogy ne vágyj többre, ha annak jelenleg semmi esélyét nem látod. És megtanultad azt is, hogy meg akarj felelni mindenkinek, aki erősebbnek tűnik nálad. A társadalmi elvárásoknak, az elnyomó párodnak, a rád telepedő családtagjaidnak, az álarcot hordó „barátaidnak”. Megtanultad, hogy kevés vagy, és ne is akarj többé válni.
Azt viszont nem tanultad meg – mert nem tanította meg neked senki –, hogy a sikerhez kudarcokon keresztül vezet az út, hogy a tehetségnél többet ér a következetes munka, és hogy aki vissza akar húzni a céljaid elérésétől, azt teljes lelki békével leszarhatod. És azt sem tanultad meg, hogy a képzeletbeli árcéduládat Te magad határozod meg. Ha kevésre tartod magad, a környezeted jelentős részének tökéletesen megfelel majd az árad. Nem fognak többet adni érted, mint amennyit feltétlenül kell.
Kevesen vannak csak azok, akik meglátják benned úgy az értéket, hogy Te magad nem látod. A többiek olyanok, mint az egyéves kisbaba, aki feszegeti a határokat: ha engeded, hogy megtegyen valamit, meg is fogja tenni. Egészen addig, amíg ki nem mered mondani határozottan, hogy NEM.

A fókusz hiánya

Van itt még egy tényező, ami miatt beleragadtál egy hozzád méltatlan élethelyzetbe, és az álmaid csak álmok maradtak: túl sokat akarsz egyszerre. Túl sok mindenen akarsz változtatni, lehetőleg azonnal. Ha tehetnéd, belemarkolnál a nem létező boldogságtálba, és magadba tömnél annyi boldogságot, amennyit csak tudsz hirtelen. De nem teheted. És tudod, hogy nem teheted. Nem mászhatsz meg egy egész hegyet egyetlen ugrással. Ezért a hegycsúcs elérhetetlenné, a hegy maga pedig félelmetessé válik.
Mindent akarsz egyszerre és azonnal, ezért semmiért sem teszel igazán. Sokan vannak, akik gyűlölik a párjukat, mégis vele maradnak, mert… és itt jön a kifogások hosszú sora. A család, a gyerekek, a ház, a közös vagyon, és így tovább. Mindenen nem tudnak változtatni egyszerre, ezért nem változtatnak semmin. Sokan vannak olyanok is, akik a munkájukat gyűlölik, mégis az életük javát rabszolgamunkával végzik. A régi álmuk, vagy egy új álom keresése egyszerre már túl nagy falat. Kell a pénz. Meg kell élni valamiből. A lakástörlesztés. Az autó. A kenyér az asztalra. És mivel nagyon távoli a cél, ezért el sem indulnak.
Pedig ha nem mindent akarnának egyszerre megváltoztatni, hanem először egyetlen lépésre fókuszálnák az energiájukat, és ezt következetesen megtennék nap mint nap, akkor hamarosan azt vennének észre, hogy előrefelé haladni más sokkal könnyebb, mint visszafordulni.
“Terebélyes fa hajszál-gyökérből fejlődik,
kilenc-emeletes torony kupac földből emelődik,
ezer-mérföldes utazás egyetlen lépéssel kezdődik.”
Lao-ce
Talán most már érted, miért ilyen kevés az életed. Talán most már érzed, hogy csak Te tudsz tenni azért, hogy ennél több legyen. Talán nem csak bólogatsz, hanem el is indulsz, és megteszed az első lépést. A legfontosabbat.
Mert ha a szívedre teszed a kezed, és dobog, akkor még nem késő. Még élsz. Még nem késő, hogy azzá válj, aki lenni szeretnél.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Ami még érdekelhet:

Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásokról!

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

13 gondolat ehhez az íráshoz: “Miért csak ennyi jutott neked?

    1. Gábor Szerző

      Köszönöm szépen, Erika. :) Az elgondolkodtatás a célom, nagyon örülök, hogy sikerült. :)

      Reply
  1. Antal Sára

    Drága Gábor! MINDIG igaz, amit írsz! Elgondolkodtam:- vajon honnan ismersz ennyire? Tudod a gondjaimat- bánataimat, azok okait, és megoldást javasolsz minden bajra! Persze én csak egy vagyok a sok közül, akik valamiféle terhet cipelnek. Tudom, hogy mindannyiónkhoz szólsz, és NEM vagy Isten! Örülök, hogy EMBER vagy, másként meg sem hallgatnálak. KÖSZÖNÖM a segítségedet!!!❤?????

    Reply
  2. N. Horváth Éva

    Megint nagyon találó az írás. Nagyon nehéz, és nagyon kemény szavak azok, elsősorban magunk felé, amikor szembe nézve , a tükörben ki tudjuk mondani : Igen, az hogy így érzem magam, az az én hibám. Én engedtem, hogy megtegyék velem, mert féltem nemet mondani. Kinek is ? aki el akart nyomni, aki azt szeretné, hogy megfeleljek, aki észrevette bennem, hogy manipulálható vagyok, és majd fel tud használni a céljai elérése érdekében. Sajnos nagyon sokáig nem ismertem én sem fel, hogy hiába mondok igent, nem lesz meg a boldogság, és nem elismerni fognak, hanem még többet kérnek. Nem fognak tisztelni, nem fogják a határaimat tiszteletben tartani, hanem még inkább azt szeretnék, hogy piócaként telepedjenek rám. De ebben én nem leszek boldog. Boldog a pióca lesz, aki az áldozatot keresi bennem és nem az egyenrangú felet. És dolgom végeztével bármit is tettem érte, akár erőn felül is, a hiénák martaléka leszek, mert szemrebbenés nélkül vet oda, amikor már nincs szüksége rám. ………Aztán egyszer csak elkezdtem nemet mondani minden olyanra ami nem én vagyok. Ezt az ember érzi. Érzi, hogy hol, kikkel van a helye, érzi, hogy mely cselekedetei mennek gördülékenyen, mert szívesen teszi, és érzi, hogy kikkel jó. Érzi, hogy hol szeretik igazán, de nem hogy elvárások nincsenek, hanem tiszteletet, elfogadást lát azok szemében is akiknek egy adott helyzetben nemet tudott mondani…….mert felismerték, elfogadták és értékelték mi az ami nekem való, és mi az ami nem. Szerintem az igazi boldogság ekkor kezdődik. Egy idő múlva egyre jobban megy, és már könnyen tud csúnya szóval élve “szelektálni ” az ember. És idővel szépen kiforrja magát hova, kikhez is tartozik igazán (Az írásaid, és gondolataid éppen ilyenek kedves Gábor )

    Reply
  3. jéjé

    Igen, Gábor, az első lépés… hobbifutóként tudom, hogy a legnagyobb sportteljesítmény sokszor a futócipő felvétele. Merthogy az az első lépés. És néha, nem mindig, minden további lépés harc. Harc magammal és a körülményekkel.
    De az élet nem futás. Ott másokkal is harcolni kell, főleg a visszahúzókkal. És a legtöbben nem akarnak harcolni. Néha én magam sem, ilyenkor a harcért is csatázni kell…
    Mert a magamért, az életemért való harc idő- és munkaigényes. Nem kényelmes és nem kellemes. Felvállalással jár, felelősséggel és döntésekkel. Szembenézéssel és néha mások cipelésével is. Még akkor is, ha később a saját lábukra állnak.
    És az élet megy. Múlik. És nekem fel kell emelnem az egyik lábamat, kockáztatva az egyensúlyvesztést, mert lépni csak így lehet. És csak egy lépés után tudom megtapasztalni a bennem rejlő erőt. És megérthetem és elfogadhatom önmagamat, mert enélkül nem megy. Gyengeségeimet és erőimet. Értékelhetem az ajándékaimat és kereshetem és akarhatom a változást.
    De keresni, akarni, tenni, lépni nekem kell. Felhasználni azt, amim van, megdolgozni azért, amivé válnom kell.
    Mert a Szentírás szerint a langyosakat Isten is kiköpi a szájából.

    Reply
  4. Sándor

    Tetszik ez az írás (is). Elgondolkodtató. Mély. Találó. És tényleg olyan sok ember elcseszerinti az életét. Mert fél. Mert lusta. Mert majd lesz valahogy, eddig is volt… Amikor még fiatal az ember, “ej ráérünk arra még”. Aztán mire felébred, és számít az, hogy mi van most, és mi nincs most, már szinte késő, mert elment a vonat. Persze a jobb életért mindig érdemes tenni, küzdeni, harcolni, változni és változtatni. Köszönöm ezt a szembesítő és inspiráló írást.Olyan volt, mint egy jobb horog, ami betalált. Innen szép felállni és nyerni. 😉

    Reply
  5. Katalin

    Nagyon jó írás, találó (ébresztő) gondolatok, kemény de igaz kritika mostani világunkra. Hol a saját életem történéseit láttam olvasás közben, hol egyik-másik barátnőmre, családtagomra “ismertem” rá :-) Sajnos…

    Reply
  6. Teca

    Nagyon tetszett az írásod, – felnyitja a szemeket, elgondolkodtat, – és ösztönöz!
    E mellett bátorságot, és önbizalmat ad! Merj dönteni, és lépni!!!!
    Sok sikert kívánok MINDENKINEK!

    Reply
  7. Banka Csilla

    Kedves Gábor! Köszönöm… Nagyon tetszenek az írásaid. Éppen eléggé finoman határozottak… Szép napot neked! Csilla

    Reply
  8. anna

    Már megint nem értek egyet. A nagy magyar valóságról fogalmad sincs? Mond meg az igazat, betörik a fejed. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Egy munkahelyen nem teheted meg, hogy harcolsz a jogaidért, még csak szóvá sem teheted, mert megjegyeznek, örökre. A következő körben majd visszakapod, amikor megint a rövidet fogod húzni. Az antiszociális szomszédodnak nem tudod megmondani, hogy “eddig és nem tovább” mert világgá kürtöli, hogy te zaklatod. Légszíves tegyél meg egy szívességet: leszállsz a földre, a magyar valóságba és onnan hirdeted a bölcs gondolataidat.

    Reply
  9. Tomi

    Az ember egy meghatározott tudat és értelem alapján hozza meg a döntéseit. Ebből a szempontból kicsit korlátolt minket az élet, szóval mielőtt önostorozásba kezdünk ezt érdemes átgondolni. A döntéseinket persze érdemes felülvizsgálni ezzel kezdődik minden. Ugyanakkor mielőtt kirohanunk mások ellen, hogy miért terrorizálnak és manipulálnak minket, gondoljuk csak át, hogy mi is nagy valószínűséggel és előszeretettel irányítunk “jó szándékból” másokat önző céljaink elérésének reményében. Az emberi kapcsolat sajnos nagy mértékben szólnak erről. Nem csak áldozatok vagyunk hanem agresszorok is.

    Reply
  10. Marti61

    Igen, ha nem működik sokadik alkalmazkodás után , akkor bár mennyire fáj váltani kell! Ez már akkor megalkuvás, nem szeretet.

    Reply
  11. Dóra

    Kedves Gábor! Imádtam minden egyes mondatát! Lenyűgöző írás, megtiszteltetés volt olvasni! Köszönettel: Dóra

    Reply

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.