„Biztos vagyok abban, hogy szeret… de akkor miért bánik így velem?” – írta egy nagyon kedves régi olvasóm, miután elmesélte, mi történt vele. Én pedig elgondolkodtam. Nem is magán a jelenségen, nem is azon, hogy az az ember valóban szereti-e őt – mert számomra a válasz egyértelmű –, hanem azon, hogy vajon hányan esnek bele ebbe a csapdába, hányan ragadnak bele évekig, vagy akár évtizedekig, és hányan halnak bele lelkileg – vagy akár testileg is.
Felnőtt, érett, tapasztalt emberek, akik nem könyvből tanulták az életet. Olyanok, akik átéltek már több párkapcsolati kudarcot, hittek már és csalódtak is emberekben, és egészséges értékrendjüknek köszönhetően pontosan tudják, hogy mi a helyes számukra, és mi az, ami káros.
Mégis meg lehet vezetni őket. Mégis elfogadják a szeretet üvegcséjében feléjük nyújtott mérget, és ki is isszák azt fenékig. De nem azért, mert hülyék. Nem azért, mert nem tanulnak semmiből, mert ez nem igaz. Egész egyszerűen arról van szó, hogy egy nagyon ügyes játék résztvevőivé váltak – egy olyan játéké, amelynek nem ismerik a játékszabályait. Mert ha ismernék, eleve be sem szálltak volna.
De mi is történt a kedves olvasómmal – és annyi más emberrel is, akik semmi másra nem vágyakoznak, csak arra, hogy szeresse őket valaki?
Romantikus regénybe csomagolt tragédia
Meglátod. Tetszik, mert vonzó, és mert életet sugároz a tekintete. Erőt. Hitet. Lelkesedést. Mindazt, ami belőled elveszni látszott annyi csalódás után. De ő benne mindez megvan, és a szikráját egyetlen pillanat alatt belőled is előhozza. Meglepődsz. Ilyen is van? Mégis maradt még benned élet? Mégis lehetsz boldog Te is? Felcsillan a remény a szemedben.
Egymásra néztek, és egyből valami átkattan. Vonzalom. Vagy valami több. Lehet, hogy ez valami sokkal több annál? Beszélgetni kezdtek, elvarázsol és figyelmes veled. Találkozgattok. Gondoskodó, törődő, lesi azt, hogy mit szeretnél, és meg is tudja adni neked azt. Ez már sokkal több egy kalandnál. Ez szerelem. Kivirágzol, és végre úgy érzed, hogy újra élsz. Vagy talán most először élsz igazán.
Aztán történik valami. Váratlanul elcsattan az első pofon – akár lelkileg, akár fizikailag is. Megdöbbensz. Megijedsz. Amikor pedig már nem először fordul ez elő, elkezdesz félni. Van, amikor még mindig megkapod azt a csodálatos törődést, figyelmet és szeretetet, amire annyira vágytál évekig, ám vannak sötét pillanatok. Aztán már sötét időszakok is.
Benne vagy, ezért nem látod a teljes képet. Csak azt érzed, hogy néha még mindig annyira szép ez a szerelem, máskor pedig kegyetlen és veszélyes. De mi történt útközben? Mitől változott meg a viselkedése annak, akivel ennyire jó volt eleinte? Hogyan tud egyszer ilyen vonzó és figyelmes lenni, máskor pedig kegyetlenül érzéseket gyilkolni? Hogyan tud egyszer kedveskedni és védeni, máskor pedig büntetni és ártani? Hogyan tud egyszer hidegen elküldeni a büdös francba, máskor pedig könyörögve a szerelmét bizonygatni?
És ami a legfontosabb kérdés: miért nem tudsz ezzel mit kezdeni?
A játékszabályok
Mielőtt a fenti kérdésre megtalálnánk a választ, érdemes picit jobban megismerned (és mindenekelőtt felismerned) azt a kegyetlen játékot, aminek a részese vagy. Érdemes letisztázni a játékszabályokat – ha már a játék elején ez nem történt meg, akkor legalább most, mielőtt a játék még jobban elfajul. Mert nem minden játék élvezetes, és van, amelyikbe bele is lehet halni.
A játékszabályok a következők – nyersen, mindenféle cukormáz nélkül tálalva.
1. A hibát magadban keresd.
Egy elnyomó kapcsolat alaptétele, hogy hibás csak egyetlen ember lehet: az elnyomott. Ha valami nem működik jól a kapcsolatban, azért egyedül Te felelsz, mert az elnyomód saját (vélt) erkölcsi felsőbbrendűségére hivatkozva megmagyarázza azt is, amihez semmi közöd nincsen.
Természetesen nagyon fontos az önreflexió, hiszen aki soha nem néz bele a jellemének tükrébe, az könnyen válik önmaga és a környezete pusztítójává, azonban az elnyomó kapcsolat sajátossága éppen az, hogy míg az elnyomó önreflexióra utasítja az elnyomottat, ő maga ezt soha nem teszi meg.
2. Tudd, hogy szeretve vagy.
Fogadd el most ezt az állítást így, zavaró magyartalansággal ideböffentve – pontosan úgy, ahogy elfogadod egy elnyomó kapcsolatban is, semmitmondó szavak formájában érkezve. Belül mélyen arról is érzed, hogy valami nagyon nincs rendben vele, de továbblépsz rajta, mert hinni szeretnél benne, hogy minden, amit kapsz, az őszinte.
És kapod is kellő rendszerességgel – ahol a rendszert nem az irántad táplált érzések határozzák meg, hanem az, hogy mikor kezd már nagyon fájni a szorítás, amit a nyakadon lévő két kéz végez. Hogy mikor kezdenél már kitörni, mert úgy érzed, megfulladsz, ha maradsz. De maradnod kell. Mert szeretve vagy, ne feledd.
3. Te itt nem nyerhetsz.
Az első két szabállyal ellentétben ezt már kimondott vagy írott formában ne keresd. Ez puszta tény, ami csak az elnyomó fejében létezik. Sehol máshol, csak ott, ám amint az elnyomott szerepét magadra vállalod, onnantól kezdve ezt a szabályt Te is magadénak tudhatod. Mert egy olyan kapcsolatban, ahol a másik célja az, hogy legyőzzön Téged, nyertes biztosan nem lehetsz.
Harcolhatsz ugyan, de azzal csak elmérgesíted a helyzetet, hiszen akkor már nem felelsz meg az elnyomódnak, aki mindent megtesz azért, hogy visszacsatold magadra a láncaidat (mert ezeket mindig Te csatolod magadra). Vagy beletörődhetsz a helyzetedbe, de akkor szép lassan elsorvadsz lelkileg, és gyakran vele együtt testileg is. Egy ilyen kapcsolatban nem nyerhetsz sem kisebb csatákat, sem magát a háborút. De tudod, ha már háborúról szól a dolog, akkor rossz helyen keresed a boldogságodat.
4. Bele fogsz halni.
Ez az a szabály, amit pláne nem fogsz sűrűn hallani, legfeljebb csak a kapcsolat legvégén, ostoba fenyegetésként. Amíg azonban a kapcsolat tart, addig ez az utolsó szabály többnyire rejtve marad. Mert egyetlen elnyomó sem fogja figyelmeztetni az áldozatát, hogy szépen lassan elfogyasztja. Sokan közülük fel sem fogják, mit tesznek, de persze olyanok is vannak, akik teljesen tudatosan élősködnek. A végeredmény szempontjából azonban teljesen mindegy, hogy az elkövető tud-e róla, hogy mit tesz, vagy sem: az elnyomottat így is, úgy is bedarálja a kapcsolat.
Sokan azért még reménykednek jó darabig. Hátha ők majd megváltoztatják a párjukat, akit eddig senki nem tudott megváltoztatni. Hátha nekik majd sikerül megmenteniük egy elveszett lelket, aki egyébként tud szerethető is lenni. Persze, tud szerethető lenni, csak szeretni nem tud. Változni pedig az esetek többségében esze ágában sincsen.
Ezek voltak tehát a játékszabályok. Nézzük meg, hogy mégis miért játsszák annyian ezt a játékot.
Nem az érzelmek rabja vagy
Ami az elnyomót illeti, az ő motivációját könnyen megérted, ha megfigyeled a természetet. Vegyünk például egy kullancsot: áldozata véréből táplálkozik, és ha nem jut vérhez, akkor életképtelen. Ugyanígy az elnyomónak is szüksége van elnyomottra, mert ahhoz túl gyenge, hogy önállóan érvényesülni tudjon, ahhoz pedig főleg, hogy esetleg még valaki mást is segítsen ebben. Úgyhogy marad az élősködő létformában, és ahogy a kullancsot sem érdekli az, hogy közben valakit esetleg halálos kórral fertőz meg, úgy az elnyomó ember is pont leszarja, ha maga körül pusztítást végez. A különbség csak annyi, hogy az embernek a kullancsénál fejlettebb az agya. Már akinek.
Az elnyomott szerepe már összetettebb egy ilyen kapcsolatban. Nem tűnik ugyanis semmivel sem indokolhatónak az, hogy valaki miért hagyja egy másik embernek, hogy kizsákmányolja őt, és komoly károkat okozzon neki. Pedig jó oka van ennek is.
Látszólag az érzelmek harca ez az ésszel, valójában azonban egyáltalán nem erről van szó. Hiszen ki lenne boldog érzelmi bizonytalanságban élve? Ki szeretne olyan párt magának, aki kiszámíthatatlan, aki képes kegyetlenül elbánni vele, ha épp olyanja van, és aki nem tiszteli őt, mint embert? Nem, nem az érzelmek harca ez az ésszel, hanem valami más: a félelmek harca az érzelmekkel és az ésszel.
Hogy ez mit jelent konkrétan? Lelki sérüléseket. Csalódásokat. Vágyak elvesztését. Az élet rövidségét. Az önbecsülés hiányát. Mindezek félelmek formájában bújnak elő a mélyből, és azt mondatják veled, az elnyomottal: „úgysem találok nála jobbat!” Elhitetik veled, hogy tulajdonképpen nem is nyakig vagy a szarban, csak derékig, és tulajdonképpen milyen jó, hogy csak időnként nyomják bele a fejedet. Igaz, hogy egyre gyakoribb időközönként történik ez meg, és egyre többet szenvedsz miatta, de azért rosszabb is lehetne, nem igaz?
Persze. Mindig lehetne rosszabb. De jobb is. És ha elhiszed magadról azt, hogy jobbat érdemelsz, akkor meg is szerzed magadnak a jobbat. Akkor nem hagyod, hogy része legyen az életednek egy olyan ember, akinek a boldogsága máglyáján a Te boldogságod a rőzse.
Mert mi is történik valójában? Az, hogy belelépsz egy elnyomó kapcsolatba, megmagyarázható azzal, hogy nem elég jó az emberismereted. Nem ismered fel az apró jeleket, amelyek a másik ember valós személyiségéről árulkodnak. Nem az álarcról, hanem arról, ami mögötte van. Na de miért maradsz benne egy ilyen kapcsolatban, amikor a jelek már nem aprók, hanem a füledbe ordítanak?
Azért, mert kevésnek érzed magad. Azért mert félsz, nem élsz. Mert elhitted, hogy azt neked nem szabad. Csak tudod, olyanok mondták ezt neked, akik semmivel sem többek nálad, csak annak mutatták magukat.
Áldozat is lehet elnyomó
Maga az elnyomás, mint szó, ne tévesszen meg: ez nem feltétlenül fizikai agressziót vagy nyílt harcot jelent. Elnyomni lehet valakit szeretettel is, sőt, az is lehet elnyomó, aki folyton az áldozatszerepben tündököl, és ezzel próbál lelkiismeret-furdalást kelteni a párjában. Az elnyomás ugyanis a szabadság korlátozását jelenti. Akit őszintén, tisztán szeretsz, azt önmagáért szereted. Úgy, ahogy van, olyannak, amilyen, feltételek nélkül, körülményektől függetlenül. Csak szereted és kész.
Aki viszont korlátozza a másik embert a szabadságában, az megtöri ezt a szeretetet (ha volt egyáltalán), és ennek a tényén nem változtat az sem, hogy ezt az agresszió mely formájában teszi meg: ütheti, bezárhatja a lakásába, megalázhatja szavakkal vagy tettekkel, lelkiismeret-furdalást kelthet benne, de akár könyöröghet is neki, hogy ne hagyja magára – az elnyomás tényén nem változtat annak formája.
Tudod, olyan ez, mint amikor meglátsz egy gyönyörű virágot. Ha szereted, nem szakítod le, hogy egy vázában rohadjon el, miután hazavitted. Nem követsz el rajta erőszakot, hanem eljársz hozzá megcsodálni. Ha szereted a virágot, akkor hagyod élni.
Nem mindig éles a határ
Most, hogy jobban megismertük a játékot a maga kegyetlen valóságában, és felismertük azt is, hogy kinek mi a szerepe benne, érdemes még egy gondolatra megállnunk, mielőtt nem teljesen jól működő párkapcsolatunk másik tagjához vágnánk a billentyűzetet, és hirtelen megvilágosodva rásütnénk, hogy egy pszichopata elnyomóval van dolgunk. Ez a gondolat a higgadt figyelem.
Attól még nem feltétlenül elnyomó egy kapcsolat, hogy szenvedés is van benne. Attól még nem feltétlenül élősködő zsarnok valaki, hogy nem mindig tudja uralni az érzelmeit és a félelmeit. És attól még nem feltétlenül pszichopata a másik ember, hogy változó érzésekkel reagál a kapcsolatotok egyes helyzeteire. Valójában senki sem az, aki ilyen, mert egy pszichopatának érzései sincsenek, csak megjátssza azokat.
Ezért nagyon fontos a higgadt figyelem: az érzéseken felüli megfigyelés, amely által elkezded megérteni, hogy valójában miről is szól az a helyzet, amiben éppen vagy, mi motivál Téged, mi a párodat, és merre haladtok a kapcsolatotokban. A kulcs a változás – mindig ezt érdemes keresned.
Hibázni mindenki tud – és mindenki meg is teszi, még a legbölcsebb emberek is –, változtatni azonban más sokkal kevesebben hajlandóak. Mert ahhoz már az ego feladása szükséges. Akkor már nemcsak az én létezik, hanem megjelenik a Mi. Valami, ami fontosabb a pillanatnyi örömnél – amely öröm jelenthet akár egy kicsinyes bosszút, egy büszkeségből mondott nemet, vagy egy parazita életmódot is –, és annak keresésére irányul, hogy hogyan lesz mindenkinek jó. Nemcsak nekem, hanem neked is.
Akiben ez megvan, az fejlődőképes, és fejlődik is. Ha két ilyen ember találkozik, akkor pedig a kapcsolatuknak van jövője, és hosszútávon is mindkettőjük kiteljesedését szolgálja. Ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül együtt is maradnak, hiszen két ember két különböző irányba is fejlődhet, de ha így van, akkor képesek ezt felismerni, és képesek egymást békésen elengedni.
Ez az, ami csak a lelkileg érett embereknek megy – vagyis elég keveseknek. A fejlődésre azonban sokan képesek (és hajlandóak is), ezért fontos az, hogy észrevedd, ha nem a szeretettel van a gond a kapcsolatban, csak még az együttműködés nem megy. Ha azonban valaki csak változást ígér, hogy a szakítást elkerülje, ám ténylegesen nem tesz semmit a kapcsolatért, akkor jó eséllyel csak az idődet rabolod vele. És a lehetőséget, hogy megtaláld azt, akivel boldog lehetsz.
Ha pedig az az ember, akivel együtt vagy, képes büntetőddé és ellenségeddé válni akár egyetlen egyszer is, akkor menekülj. Nagyon gyorsan. Nagyon messzire.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Persze, mindenki tudja, mi az. Mindenki érzi, ha kapja, és
Tovább
A Mindennapi Motivációsorozatban legutóbb egy vak gördeszkás fiúval ismerkedhettetek meg,
Tovább
Az emberi jellem sokszínűségének megvannak a maga szépségei. Szokásaink, érdeklődési
Tovább
Okos emberből nincs hiány. Okoskodóból sincs. A kettőt nem mindig
Tovább
Életünk során sokaktól kapunk kért vagy kéretlen tanácsot. Vannak köztük
Tovább
Teljesen egyetértek.
A legdurvább az egészben, hogy ha nem tudsz már az elején higgadt fejjel gondolkodni akkor hamar bedarál a helyzet. Sajnos megtapasztaltam én is egy elnyomó kapcsolatot, de ma már tudom hogy naivitásom és nem megfelelö emberismeretem miatt lehetett. Hogy mi is történt? Adott egy szituáció, ahol egy nálad – úgy gondolod – érett emberrel találkozol. Érett felnött és jóval idösebb pasi is, aki látszólag tudja mit csinál és körülötte minden rendben van. Tudja mire vágyik egy nö… stb. És mi jön ezután? Levesz a lábadról, azt hiszed, hogy végre megtaláltad, hogy igen itt van, megérkezett. Aztán jönnek furcsa, látszolag megmagyarázhatatlan dolgok. Faképnél hagy, nem válaszol, eltünik, virágnyelven mondja a szart is. De te még akkor is vakon bizol abban, hogy ez nem is az az ember. Mert mindig történik valami „jó“, ami azt mondatja veled, hogy áhh igen, nem is rossz ember ö valójában… elkezdödik a játék, te pedig ahelyett hogy jól pofán vágnád öt és magadat is, hogy ébredj már fel… mész tovább és szakadatlan hiszel ebben. De valojában ekkor ez már nem szeretet, nem is szerelem hanem félelem. Nem kell, hogy valaki pofán verjen a fájdalomhoz, már az is elég ha nem azt kapod amit egy öszinte kapcsolatban kapnál… aztán jönnek tovább a bajok, a jelek. Árulkodó jelek azok, de ekkor még nem látsz tisztàn a ködtöl. Én nagyon sokáig reménykedtem, mert – egy soha nem is letezö – àlomképet kergettem. 2 gyereke is volt és tele volt problémákkal az élete. A kép amit magáról festett csak egy nagy hazugság volt azért, hogy a másik ne is kételkedjen. Csunya dolog, amikor valakivel együtt élsz és köszönö viszonyban sincs azzal, amit mutatott magáról. Majd el kellene, hogy induljon az a bizonyos együtt fejlödés, e nélkül nincs egy kapcsolatnak jövöje. Miben mutatkozik meg ez? Hosszú távon gyerekben, házasságban, jegygyürüben bla bla bla stb. Ja, csupa „maszlag“, de valojában tettek, amik a másik iránti jövöképet, szeretetet hivatottak kifejezni. De nem kell messzire menni. Elég csak egy ha figyelnek rád, mit szeretsz, mit nem – ha egyáltán „számolnak veled is“… Nálam ez nem így történt. Mindent megtehettem, ami a másik félnek jó volt, még eleinte kaptam is vissza némi kedvességet. Aztán ha kiteszed az asztalra, hogy neked mi a nem jó, esetleg szeretnél valamit màsképpen, akkor kuss a neved, mert nem illesz bele ezzel az elképzelésekbe. Te pedig szakadatkanul bizonyitasz, változol, keresed a szeretetet, hogy minél jobb legyél neki, mert akkor szeretve leszel… Közben elfelejtesz önmagad lenni és elfelejted, hogy te mit szeretnél, mik a vágyaid, egyáltalán ki vagy és merre tartasz. Ebben soha nem lesz elég neki, te mindig is egy elnyomott leszel, mert aki önmagát nem becsüli, azt mások sem becsülik meg. Nem leszel soha jó, mert a jó csak az lehet, amilyet az elnyomó elképzel. Esetemben: fogadd el a gyerekeit, fogadd el a nyomorúsàgát, a gyengeségeit, számos szaros tulajdonságát. Főzhetsz, moshatsz, takaríthatsz és elviselheted, hogy még a gyerekei is felmossák veled a padlót. Aztán elérkezett az ÉN idő! Akkor tulajdonképpen mi is történt az évek alatt? Ja, semmi. Történt valami úgy, ahogy te szeretted volna? Ja, semmi. Tart valamerre? Vannak olyan tervek, amiben te is benne vagy és számít a véleményed? Ja, nincsenek… és ekkor jött el az a pont, amikor elnyomóból kőkemény acél lett és tudta, hogy ebből ki kell szállni, gyorsan, kíméletesen, és isteni szerencse, vagy a tudatusság valami féle lélekjelenléte, hogy nincs közös gyerek (ezt már korábban éreztem, hogy nem is lesz…), nincs közös vagyon, kb. semmi. Aztán csak tipli. Elnyomók nem szeretik ha valami nem úgy van, ahogy ők akarják, így a kezdő önállásulási cselekedetekre is különbözőképpen reagálhatnak. Szerencsére engem kemény fából faragtak és a fagyi visszanyalt. A fagyi megmutatta, hogy milyen önállóan talpra állni anyagi, egyéb téren és azt tenni, ami magának örömöt okoz. Aztán viszlát! Jó messzire, soha nem nézni vissza és még csak egy pillanatig sem megkérdőjelezni, hogy mi vagyunk-e a jók. Persze, hogy így van!
Csúnya játék ez, szerencsére nekem sikerült időben észlelni, hogy valami nagyon nincs rendben. Ezek a jelek az elejétől kezdve megvoltak. Csak látni kellett volna. Lépj ki ha szar kapcsolatban vagy és tedd azt ami neked jó. Hozz döntéseket magadért, és mindig magadért. Az élet meghálálja a helyes és tudatos döntéseket!
Ezzel a fejjel lépj be a következő kapcsolatba!
Pontosan ìgy jártam olyan szinten uralkodot már rajtam hogy féltem tőle és féltem szakìtani is de a végén nagy nehezen sikerült azóta eltelt egy kis idő de sokk bántás bennem maradt és most félek az ùjtòl 😕
Szia Gabor 🙂
“Nem mindig eles a hatar”! Igen. Es nem mindig nyitott a szem!
Mivel emberek vagyunk elfogadjuk a mezes – mazos szavakat, mindenfele igeretet tettek nelkul. Nok es ferfiak egyarant. Nincs kivetel, mert amire kepes az egyik, arra kepes a masik is. Itt mindenfele jatekszabaly fel van rugva! Itt a “valosnak hitt” szeretet erzese bilincsbe tart, nem tudsz – nem akarsz szabadulni ebbol a helyzetbol. Pedig ha kicsit elgondolkodnal a tortenteken, vagy bizonyos helyzeteken, te is latnad, hogy hova vezet ez a ut!! 🙁 Csak feltetelezett, de nem bizonyitott, hogy minden agy kepes a gondolkodasra.
A korlatozasnak es az elnyomasnak sok fajtaja letezik. Van mikor tudatosan, van mikor osztonosen vagy a tanultak alapjan tesszuk. Hogy hol a hatar nehez megmondani. De mindenre letezik megoldas. A kulcs a te kezedben van.
Akibol meg nem halt ki a fejlodes kepessege, annak van eselye egy jobb es boldogabb eletre. Ne taszitsd el magadtol a valtoztatas lehetoseget. Talalni egy olyan tarsra akinek igy vagy tokeletes. Egy boldog kapszolatra. 🙂
Egy olyan parkapcsolatra, ahol ELNI tudsz, nem olyanra ahonnan MENEKULNI kell.
udvozlettel Rozika.
Kedves Laszlo! 🙂
Adjon halat az egnek, istennek, vagy aminek gondolja, hogy ettol a HARPIATOL megszabadult. De valamiert onnek szuksege volt erre a kapcsolatra, illetve az ebbol levonhato tanulsagra/tapasztalatra. Gondolkodjon el a miert-en!!
Ne roskadjon magaba, mert on is tarsas leny. Meg tartogat az elet onnek is szep napokat, megerto tarsat, es teljes eletet. Jarjon nyitott szemmel es erzesekkel, akkor jol valaszt.
Udv. Blue roses.
Kedves Gábor!
Ennyire magas,komoly,és profi szinten leírni a birtoklást,szinte hihetetlen,emelem kalapomat,minden elismerésem!
Nagyon örültem az írásodnak,nagyon sok dolgot megvilágított,és helyrerakott bennem!
Amúgy,mintha csak rólam szólna a cikk,rólam írtad volna,teljesen magamra ismerek!
Én férfi vagyok,tehát nőkben ugyan így léteznek,ilyen kisajátítók,uralkodók.
A történet a következő.
Húsz év házasságon voltam túl,nagyon el voltam keseredve,az önbizalmam romokban,teljesen sötétben láttam a jövőt,és a valóságot.Felregisztráltam több társkereső oldalra egyidejűleg,biztos ami biztos.Viszonylag hamar be is jött egy hölgy,aki nem ilyen társkeresős fajta,mert ő annyira mutatós és esztétikus volt,hogy a való életben is,pillanat alatt párra talált mindig,nem volt neki ez indokolt,tesók rakták fel,valami hirtelen hóbortból,felindulásból.
Ismerkedtünk,hamarosan,hatalamas szerelem lett belőle,én mély depresszióból kikerülve,minden este mentem hozzá hatalmas virágcsokrokkal,parfűmökkel,csokibonbonokkal,ajándékokkal,nagyon gyorsan az elején,elvittem Olaszországba,Velencében átvittem gondolán a Sóhajok hídja alatt,Kanári szigetek Teneriffe,Balatoni luxusszállódák,szóval két-három hónap az elején,nagyon szép volt!
Én akkor voltam közvetlenül válás után,és mindjárt az elején feltűnt,hogy hihetetlen féltékeny,a volt páromra,akivel elváltunk,és az a kapcsolat,már visszafordíthatalanul,végérvényesen le lett zárva.Még a nevét sem nagyon lehetett kimondani,mert hihetelenül harapott rá.
Aztán mivel féltékeny volt az előző páromra,párhetes kapcsolat után,már szorgalmazta az összeköltözést,menjek hozzá,legyek szem előtt,mindent kontrolálhasson.Szép lassan bekebelezett,ahogy a cikk is írja!Na,innentől jött a horor,a fekekete leves,csak az első két hónap volt szép,míg külön éltünk,és én egy másik városból,hozzá ingáztam!!!
Semminémű tevékenységet,ami nem vele kapcsolatos volt,nem vele csinálthattam,hatalmas durcát,hisztiket,veszekedéseket váltott ki!Nem nézhettem televíziót (telejesen elbutultam,semmit nem tudtam a nagyvilág híreíről),nem internetezhettem,nem olvashattam sem könyvet,sem újságot,semmit sem.Nem telefonálhattam,ha valakivel beszélgettem,az összes hívást,ki kellett hangosítanom,minden beszélgetést hallott,volt,hogy harmadikként,be is kapcsolódott a vonal tulsó végén lévő emberke,meglepetésére.Nem lehetett semmiféle hobbim,érdeklődési köröm.A volt barátoktól,sőt még a családomtól is,teljesen elszakított,elszigetelt.Sumákban,titokban írogattam a régi barátaimnak,ismerőseimnek.Az édesanyám nem mert egész hétvégén felhívni.Mellette,rohadt féltékeny is volt,folyamatosan nézte,kontrolálta az összes híváslistámat,smseimet,levelezésemet,mesengert…Nem tehettem semmilyen hölgyismerősre likeot,még a saját testvéreire,húgaira sem,mert az sem tetszett neki,arra is féltékeny volt.Teljes önfeladást követelt meg,még a gondolataimata is uralni akarta.Volt,hogy látta rajtam,hogy elgondolkodtam,és követelte,hogy azonnal mondjam meg,hogy most hol és min járnak a gondolataim!Nem mehettem egyedül sehová sem!Hihetetlen terhes volt,rajtam tapadt,mint egy pióca!A volt családomat,a gyermekemet sem ejthettem ki,azon is folyton balhézott.Mindig minden lépésememet,meg kellett írnom.Folyamatosan követte,mikor hol járok,mikor végeztem,mikor léptem föl a netre stb,az időt is kiszámolta,kb mikor kell hazaérnem.Ha kicsit késtem,már sérelmezte,hogy nem siettem hozzá,nem szeretem stb.Folyamatosan meg kellett erősíteni,hogy csak őt szeretem,és nagyon.Mellette,nagyon sokat veszekedett,kötekedett,hisztizett,balhézott,többször megpofozott,indulatos is tudott lenni!A következő pillantban,meg tényleg eljátszotta,hogy ő mennyire kis ártatlan,és mennyire szeret engem,könyörgött a szeretetemért,meg,hogy bocsássak meg…Ő mindent értünk tesz,a kapcsolatért,a szeretért.Azért ilyen birtokló,mert minden percét csak velem akarja tölteni,mert ennyire szeret,ő csak folyamatosan öntözi a mi kis virágunkat.Ilyen nőt mint ő,aki ennyire szeret,én már soha nem fogok találni az életben,mert ilyen még egy nincsen.Tehát újra meg újra,magához babúsgatott.Aztán meg újra megcsinálta a hatalmas balhét.Aztán szép volt megint,megalázkodott,könyörgött,szeret,aztán újabb hatalmas perpatvar.A végén,már gyomorideggel jártam haza,hogy ma este,min lesz megint veszekedés.És ez a kisajátítás,birtoklás,bezárás,szép lassan,de elkezdte,lerombolni az én érzéseimet,szerelmemet.Telefonomat törte össze,földhöz vágta,mert a Facebookra rá mertem nézni.Otthon is tört zúzott,ha hirtelen elöntötte a méreg.
Én teljesen úgy éreztem magamat,mint egy börtönben,úgy éreztem,hogy folyamatosan fojtogatnak,nincs levegőm!Ha ezt nem magamon érzem,tapasztalom meg,el sem hiszem!Eszméletlen rossz érzés,igazából csak az tudja,aki élt ilyenben!Egy full energivámpír volt a csaj,éreztem,hogy napról napra jobban lehúz,a munkahelyemen is már egyre nehezebben tudtam ellátni a feladatomat,állandóan meg voltam szakadva,fáradt,nyúzott voltam.Nekem közben ki kellett beszélnem a gondjaimat,családtagok,munkatársak,mind könyörögtek,hagyjam ott ezt a csajt,mert tökretesz,el fog tenni láb alól!Volt aki csak úgy hívta,hogy a “fekete özvegy”!Ugyanis,volt egy párja,akivel hat és fél évet együtt élt,és a faszi (1972-2014),negyvenkét évesen,egyik napról a másikra,szívrohamban,meghalt.Mindenki mondta,hogy ha nem megyek el,el fog tenni láb alól,mint a korábbi élettársát.Az eszemmel tudtam,hogy menekülni kell,de sosem bírtam otthagygyni.Vagyis,a börtönéből,fojtogatásából,háromszor elmenekültem,de mindig visszamentem hozzá.Nem elhagyni akartam,igazából inkább jelezni,mutatni feléje,hogy ez nekem így nem jó,változtasson,lazítson,mert így megfojt.
Aztán,ez a pszicho nő,kiderült,hogy még párfüggő,kapcsolatfüggő is volt.Őt az táplálta,ha valaki folyamatosan szereti,csak őérte él,ezt bizonygatja neki,és folyamatosan ezt erősítgeti,egy teljesen biztos pont.Biztos pont nélkül ő megőrül,nem tud létezni!Mivel én háromszor ebből a fojtogató,börtönnek érzett közegből elmentem,ő mindháromszor visszakönyörgött,de nem érzett már biztos pontnak.És ő ebbe szinte belebetegedett,hogy mi lesz,ha ő elveszíti,a “kis valamilyét”.És mivel nem érzett már biztos pontnak,keresett helyettem egyett,hogy ha én nem lennék,legyen helyettem egy másik.Egy menüs étteremben pincérlány,ahová naponta 300-400 férfivendég jár be.És minden nap,ugyan azok a törzsvedégek,túlnyomórészt munkásemberek.Innen,kerített egyet mellettem titokban,akit több mint két hónapig tartotta mellettem,aztán mikor már biztos volt,lelépett!Tehát ez a lelkisérült nő,nem csak ilyen birtokló volt,hanem még hazug is,és csalfa is!Tehát most megtalálta az újabb áldozatát,akivel nagy szerelemben,rózsaszín ködökben elsétált.Én most az eszemmel tudom,hogy jól jártam,mert az életemet köszönhetem ennek a szakításnak,de amúgy nagyon fáj!Akik vígasztalnak,azok azt mondják,hogy ezt az új szeretetőt,ezt nehogy irigyeljem,hanem inkább sajnáljam,mert nem fognak ők együtt megöregedni,és ez az új is,majd ugyan úgy fog járni mint én.
Már csak abban reménykedem,hogy ennek a közel két évi horrornak,nem úszom meg utólag a levét,nem jön ki valami betegségem,nem rákosodom be stb.Pár évet biztosan elvett az életemből.
Hát “röviden”ennyi lenne a történet.De igaza van a cikk írójának,aki ilyen mérgező kapcsolatban van,minél előbb meneküljön már ha tud,mert az egészségét,az életét,köszönheti neki!
Ebben senki nem tud segíteni. Neked kell végigcsinálni.
“Nagyon szeretném elhagyni, de képtelen vagyok. A gyerekek miatt.”
A gyerekek már nem lehetnek kicsik, ez csak kifogás, önmagad felmentése.
Nagyon szép estét Mindenkinek! Nyolc évbe telt,mire rájöttem,hogy egy pszichikai és fizikai bántalmazott kapcsolatból ki tudjak kerülni. Eleinte csak azt éreztem,hogy valami nagyon nem jó.. végül, egy könyvet olvastam,amely által rádöbbentem arra,hogy miben is élek. A fizikai bántalmazás,az egyértelművolt. De pszichikai bántalmazásról akkor hallottam életemben először. Két gyermekünk van. Akkoriban még hittem,hogy értük érdemes megmenteni a kapcsolatot. De tévedtem,és tévednek mindazok,akik abban ahitben élnek,hogy a gyermekek miatt benne kell maradjanak egy ilyen jellegű kapcsolatban. Ez a gyermekek számára egy lassan ható méreg!! Szeretik is az apát,de félnek is tőle. Nem értik,hogyha szeretett engem,és őket,miért viselkedett így velünk. Rettegésben éltem a gyermekeimmel valójában. És hibáztatom magam,mert a gyermekeimet ebben hagytam. Nagy hiba volt! A gyermekeim olyanok,mint a kis felnőttek,és csak reménykedem,hogy teljesen magunk mögött hagyhatjuk végre a múltat,és normális,egészséges felnőtteké válnak a gyermekeim. A sebek idővel beforrnak. Igaz,nem tűnnek el nyomtalanul,de bízom abban,hogy normális értékrend alakul ki bennük. Rengeteget beszélgetek velük,és bizony,sokszor meglepnek. Élesebben látják ezt a nagy egészet,mint mi magunk,felnőttek. Lényeg a lényeg,bárki észre veszi,hogy valami nem stimmel,azonnal lépjen,ne várjon,mert sokszor életek múlnak ezen! Nekem is mentenem kellett a menthetőt: a gyermekeimet,és önmagam. Mindenki képes rá,hinni kell benne! Amikor már rátalász az útra,járni kell. Sose nézz hátra,ne nézz vissza,csak menj előre. Nekekem sikerült,két gyermekkel,nehéz fizikai munkát végzek,de nem bánom.Neked is sikerülni fog! Sok erőt és kitartást kívánok mindenkinek,a küzdelemhez,és az út végigjárásához!
Bár mindenki idejében olvashatna hasonló irásokat.
20 évembe telt, hogy ráébredjek, hogy ilyen elnyomó kapcsolatban élek. Amikor válni akartam előbb fizikai fenyegetéssel, hogy megöl vagy öngyilkos lesz, aztán érzelmi zsarolással, – hogy elveszi a gyerekeimet, mert rossz anya vagyok – elérte, hogy maradjak. Most áldozatként elnyomó. Tudjam, hogy ő mennyire szeret, nem mehetek egyedül sehova. Elkisér és értem jön. Szerinte senki sem fog engem ugy szeretni mint ő. És örüljek ennek, mert más asszony örülne. Aztán meg elkeseredik, hogy nem szeretem. Hogy sosem éreztetem vele. Úgy tesz, mintha én könyörögtem volna neki, hogy fogadjon vissza. Olyan elesett és gyámoltalan tud lenni. Máskor meg mimt egy agresszív vadállat. Nagyon szeretném elhagyni, de képtelen vagyok. A gyerekek miatt. Tudom, hogy ő képtelen lenne normálisan elválni. Belevonná a gyerekeket is a vitába, a lehető legrosszabb színben tüntetne fel engem előttük. Ráadásul nem csak elnyomó, de könnyen dühbe gurul. Iszonyatos lelki problémái és kisebbségérzése van gyerekkori rossz emlékek miatt – csúfolták, cikizték. Én nem akarok a pszichológusa lenni, nem akarom látni sem. Utálok otthon lenni. Segítsen kérem, hogyan szabadulhatnék ki ebből az ördögi házasságból?
Volt olan feleségem, aki így játszott velem. Ő volt az áldozat, én a gonosz. Ismerős. Az első pofon az én arcomon csattant, nem az övén. Nem haragszom rá, tudok megbocsátani, és már nagyon sok nőm volt azóta, hogy elváltam tőle. De karmaival kapaszkodott belém, míg a nővére meg nem győzte, hogy így csak annyit ér el, hogy én felkötöm magam, neki nem lesz gyerektartás, a gyerekeknek meg nem lesz apjuk.
Gyerekeim már felnőttek, a nő többször megpedzette, hogy jöjjek vissza hozzá – miután fél Pestet felpróbálta. Hát nem.
52 éves vagyok, Párom 26. Nem egy könnyű kapcsolat, de itt nincs hamisság. Ha le akar szúrni, szemből teszi majd. Ha meg akar csalni, megmondja, egyébként nem akart soha, bár én megbocsátottam volna. Ha el akar hagyni, megmondja azt is, bár Ő inkább a fordított felállástól tart – hogy nekem lesz Belőle elegem.
Itt semmi birtoklás nincs. Persze, tudna nekem fájdalmat okozni, fiatal lány, nagyon. De amikor azt látja, hogy tényleg megkarmolt, mindig tompítani akar rajta.
Én meg nem tiltok meg Neki semmit – kirakhatja az aktfotóit a netre, meztelenkedhet, akár le is fekhet mással. Az előbbi kettőre volt már példa, de sosem tenné meg a legutóbbit – pont azért, mert megengedem.
Valahol egy hegyen,
miért is ne legyen,
áll egy öreg kút.
Kristálytiszta vize
akár egy igézet –
fel nem vezet út.
Mégis ott egy vándor,
elveszett kalandor,
vállán kismadár.
Még megsimogatja,
majd elszállni látja,
tágas valóság.
Szabadon ereszti,
értelmét elveszti
az egész világ.
Most már mindegy minden,
nem jut tovább innen,
hív a szakadék.
Megáll még a szélén,
mint a pengeélen.
Ködös a mélység.
Majd elrugaszkodik,
meg sem kapaszkodik –
szép a zuhanás.
Hátán sötét szárnyak
összecsukva vannak –
ez végállomás.
Esik át a ködön –
kiköt majd a földön,
minden véget ér.
Emlékek és képek,
nyomasztóan szépek,
egyikük sem ér.
A szemében bánat,
de bármilyen fáradt,
ott a kismadár.
Vállára leülve,
el nem menekülve,
vele hullik már.
Bolond vagy, te kedves –
itt már nincs megmentés,
közel a határ.
De a sötét szárnyak
már kitárva vannak –
várhatsz még, Halál.
Fogja a kezével,
hogy a szél ne tépje,
sziklákon leszáll.
Lába alatt kövek,
arrébb bokrok nőnek,
reccsen száraz ág.
Szabadon ereszti.
Értemét elveszti
az egész világ…
Értelmét veszti Nélküle az egész világ, de mégis szabadon eresztem. Így tudom megtartani, máshogy nem.
Kedves Gábor! Valamilyen megfoghatatlan okból elvárom tőled, hogy ne csak kellemes általánosságokat írj az olvasóidnak, hanem valódi, ébresztő gondolatokat, amelyek után már nem lehet tovább öntudatlanul játszmázni. A jelen témával kapcsolatosan ez szerintem valahogy így nézett volna ki:
Ha benne vagy egy olyan kapcsolatban, amiben elnyomnak, kihasználnak, tiszteletlenek veled, az azét van, mert magad is ezen a szinten vagy, és nem is érdemelsz mást. Az, hogy ezen a szinten vagy, azt jelenti, hogy a kapcsolatban te is, ugyanúgy mint a társad, a szükségleteid kielégítését keresed. Az, hogy eközben azt hazudod magadnak is, másoknak is, hogy te szeretsz, és hogy (legalább is néha) téged is szeretnek, nem változtat a dolgon: vágyaid és félelmeid rabjaként eszközként használod a társad, és ezért ő is eszközként használ téged. De ne keseredj el, az emberek túlnyomó részénél ez a helyzet. Az ilyen kapcsolatok úgy működnek, mint a drog. Az eufória után elkerülhetetlenül jön a csalódás, és vele a kijózanodás. És ez a dolog jó része. Mert ebben az állapotban lehetőséged van észrevenni, hogy nem csak ez a kapcsolatod nem működik, hanem egyik sem, amelyik ilyen alapokon áll.
Az emberek legtöbbször ezt a felismerést gyorsan elhessegetik maguktól, és “még egy esélyt” adnak vagy az aktuális, vagy a következő ugyanilyen kapcsolatuknak.
Viszont ha meg tudod tartani magadban ezt a felismerést, és el tudod viselni ezt az egyszerű igazságot, akkor már képtelen leszel arra, hogy újra eszközként használd a másikat.
És ezzel magasabb tudatossági szintre is léptél. 🙂 Aminek nagy előnye, hogy soha többé nem fogsz csalódni, mert nem lesz szükséged illúzióra, hogy el tudj fogadni valakit. Az ára viszont az, hogy kikerülsz az össznépi játékból/játszmából, mert többé már nem csábítasz, és nem vagy csábítható.
A játszmában a hazugságok mögött valójában azt szeretjük, amit a másiktól kapunk.
A játszmán kívül abba szeretünk bele, ami csodálattal, tisztelettel tölt el bennünket.
A szeretet pedig az, hogy segítjük kibontakozni ezt a nagyszerűséget.
Kedves Gábor! Már régóta olvasom az írásaidat, amik nagyon tanulságos és teljesen életközeli tanítások! Nekem már nagyon sokszor segített egy két eszmefuttatásod megoldani az elém kerülő feladatok sokaságát. Ez a mostani írásod nagyon de nagyon ott van, a hogy mostanság mondani szokás. Köszönöm hogy olvashatlak, jó egészséget kívánok neked….. Millió áldás….
Kedves Gábor!
Zseniális írás! Cizelláltan fogalmazza meg amiben voltam…többször is. Szembesüléseim is voltak, miközben olvastam, hogy az áldozat is lehet bántalmazó. Igaz, hogy folyton igyekszem magamra vetíteni a dolgokat (túlzottan is, ebből autoimmun betegségem is volt, hogy vegyem már észre, mi zajlik ), s felismerni, hogy én miben működöm rosszul, s miért vonzok ilyeneket magamhoz. Arra is rájöttem, hogy sokszor az áldozatok túlélésből válnak bántalmazókká is. Annyit tennék kiegészítésül hozzá, hogy az áldozatok, túl a rossz mintán (a gyermekkorukban pont ilyen “bántalmazó áldozat” kapcsolati mintát láttak, elszenvedtek, ahol nekik is folyton, durván átlépték a belső határaikat, ami a későbbiek folyamán is természetes volt számukra. Ezért nehéz a felismerés, mert azt hiszi a minta alapján, hogy ennek így kell lenni. Nem ismer más működési módot. Hiába tudtam az eszemmel, hogy jelölni kell a határokat, nem tudtam, hogy azokat mikor, s hogyan kell. Ez akkor változott meg szép, lassan folyamatosan (még most is tart), mikor hatékony, belső munkába kezdtem, s rendszeresen elengedéseket csináltam/csinálok, illetve meditáltam/meditálok. Már egyre többször történik meg velem, hogy egy bántalmazó reakciójára jelölöm a határaimat, mindezt belső nyugalomban. Nem kell elagyalnom rajta, hogy mit tegyek, hanem csak úgy megtörténik velem. Fantasztikus érzés számomra. Közben minden puzzle, sorban a helyére kerül. Most is kerültek az írásod által helyükre ilyen mozaikok.
Nagyon köszönöm!
Margó
Kedves Gábor!
ismét -mint mindig- tárgyilagosan de szépen körbejártad minden oldalról ezt a témát..Áldás Rád, köszönet, hogy megosztod velünk a gondolataidat.
Legtobb embernek, kulonosen Noknek nagyon szuksegesen hasznos iras. Lenyegesen tobbsegben vannak a
Nok, akiket ilyen olcso, vagy “draga” modon kihasznalnak Feher lovon de Fekete lelekkel erkezo vagyva vart
hamis-hercegek.
*A helyenvalo reszletes leiras mindenki szamara hasznos es sok szivfajdalomtol menthet meg artatlanul es
remenytelenul szenvedo embereket.
Nagyon jó leírás.