Vannak olyan emberek, akik másoknál többet érnek. Legalábbis ezt hiszik magukról, és ebben a hitben élik le az egész életüket. Ez vezeti őket a cselekedeteikben, erre épülnek az emberi kapcsolataik, és ez határozza meg azt is, hogy életük során éppen milyen úton haladnak. Az ő iránytűjük ugyanis nem a bölcsesség és a tapasztalat, hanem az ego.
Nem olyan bonyolult felismerni az ilyen embereket, mégis sokakat csúnyán megvezetnek. Ennek pedig az az oka, hogy az emberek jelentős részének sem az emberismeret, sem az önismeret nem az erőssége. Érdemes tehát megnéznünk, hogy melyek azok a legfontosabb tulajdonságok, amik árulkodó jelei annak, hogy egy nárcisztikus emberrel van dolgod.
Ugye, milyen jó vagyok?
Az első fontos dolog, amit egy nárcisztikus emberről érdemes tudnod, az az, hogy nagyon vágyik az elismerésre és a szeretetre. De hiszen mindenki vágyik erre – mondhatod most furcsán nézve, és ebben igazad is van. Mindenki vágyik a figyelemre, a megbecsülésre, a törődésre, de nem mindenki ugyanúgy.
Egy nárcisztikus ember számára a pozitív visszajelzés olyan, mint a levegő: kapkod utána, ha épp nincsen. Szinte kierőszakolja a dicséretet, ha az nem jön magától. Abban a pillanatban, hogy nem érzi eléggé a saját csillogását, elkezdi ő maga fényezni a saját ego-ját. Olyan embereket igyekszik maga köré gyűjteni, akik megelőzik ebben, és folyamatosan biztosítják imádatukról és tiszteletükről.
Miért teszi mindezt? Azért, mert kompenzál. Gyermekkorában olyan lelki sérülések érték, amiket felnőttként sem tudott feldolgozni: nem kapott elég szeretetet és figyelmet, ezért folyamatosan éhes ezekre, és jóllakatni nem lehet. Nem azért, mert nincs, aki tudna neki adni tiszta szeretetet (hiszen sokan képesek erre, és próbálkoznak is vele), hanem azért, mert a nárcisztikus ember önmagát nem szereti.
Szeretné azt mutatni, hogy igen, de belül mélyen érzi azt az óriási űrt, ami a lelkében tátong. Azt az űrt, amit csak saját maga tudna kitölteni – mások csak segíteni tudnak ebben –, de ahhoz fel kellene ezt ismernie, és akarnia kellene a változást.
Sokszor azonban már a felismerés sem valósul meg, az akarat pedig szinte minden esetben hiányzik.
Ki vagy te hozzám képest?
A nárcisztikus ember következő jellemzője az előző pontban említettek egyenes következménye: mivel mérhetetlenül vágyik az elismerésre, ezért folyamatosan másokhoz hasonlítgatja önmagát – méghozzá úgy, hogy minden esetben ő kerüljön ki győztesen. Másokat lenéz, önmagát túlértékeli. Ez látszik a felszínen, ám belső, mélyen gyökerező bizonytalanságát és szeretethiányát nem tudja teljesen eltüntetni, mert ezek időről időre feltörnek a mélyből. Így hát ezeket a hiányosságait újabb és újabb győzelmekkel igyekszik mások és önmaga elől is takargatni.
Olyan ez, mint a drog: folyamatosan növelni kell az adagot. A békeidőben kapott elismerés hamar kevéssé válik számára, ezért olyan csatákba megy bele, amelyekben saját értékességét bizonygathatja.
Egyre keményebb és egyre értelmetlenebb csatákba, amelyeknek egyetlen célja van: az ego diadala.
Magányos harcos vagyok
Egy nárcisztikus embernek nincsenek valódi szövetségesei. Alattvalói vannak, akik kiszolgálják, és ellenségei, akik akadályozzák. Az első csoportba minél több embert igyekszik becsalogatni, a második csoportban pedig egyre több embert vél felfedezni. Ez utóbbinak részben az előző pontban említett drog-hatás az oka, részben pedig az, hogy viselkedésével valóban egyre több ellenséget szerez.
Az ilyen ember hiszi, hogy nagy célokra született a Földre, amiket csak ő tud megvalósítani. Ez önmagában még teljesen rendben is lenne, hiszen mindannyiunknak fontos az ittléte, ám a nárcisztikus ember mások fontosságát megkérdőjelezi. Ő egy személyben a nagy cél megvalósítója, a többiek pedig azért születtek, hogy őt szolgálják.
Sajnáltatja magát az őt ért támadásokért, szent küldetésének tekinti, hogy harcba szálljon a másképp gondolkodókkal, és kivont karddal, Jeanne D’Arc-ként vonul a csatákba, amelyeket legtöbbször ő maga generál.
Mondd csak, úgysem érdekel
A következő tulajdonságról elmondható, hogy sokakra jellemző, ám ettől még nem lesz valaki nárcisztikus – azonban aki nárcisztikus, abban egész biztosan megtalálod: másokra nem hallgat, önmagán nem változtat. Felszínesen persze mondhatja, hogy igazad van, meg hogy milyen tulajdonságain szeretne változtatni, de valójában esze ágában sincs ezt megtenni.
Mondhatná azt is, hogy a véleményeddel kitörölheted a seggedet, de amíg figyelmet és törődést kap tőled, vagy bármi más szempontból hasznos vagy számára, addig nem tesz ilyet. Addig vagy megmagyarázza, hogy miért nem változtat, vagy bólogat az észrevételeden, de a végeredmény szempontjából teljesen mindegy: a tettek szintjére ugyanis soha nem jut el.
Ami számára fontos, az megvalósul, amit csak mások látnak fontosnak, az maradjon az ő bajuk.
Megmondom, mit gondolj
A nárcisztikus ember általában kiváló manipulátor. Nagyon ügyesen hat mások érzéseire, hamar képes szimpátiát kiváltani az emberekből, és gyorsan talál magyarázatot saját negatív tulajdonságaira vagy tetteire. Sokakat képes meggyőzni arról, hogy szándékai tiszták, jelleme feddhetetlen, és ha bármilyen rosszat hallottál róla, akkor az vagy csak tévedés lehet, vagy a személye elleni igazságtalan, összehangolt támadás része.
Ha pedig úgy alakul, hogy veled kerül konfliktusba, mert felismerted, hogy az ego-jával elnyom Téged, akkor egy egyszerű szerepcserét alkalmazva támad vissza. Te válsz a gonosz elnyomóvá, ő pedig a szerencsétlen áldozat. Mindent megtesz azért, hogy hasson a lelkiismeretedre, és azokkal az erkölcsi vagy jogi szabályokkal dobálózik, amiket ő maga nem tart tiszteletben.
Az ilyen ember gyakran felhasználja a veled kapcsolatos információit – amelyeket vagy Te magad osztottál meg vele korábban, vagy másoktól szedte össze –, és megpróbál elbizonytalanítani az igazadban. Ez akár odáig is fajulhat, hogy ha egy ügyes manipulátor egy lelkileg sérülékenyebb áldozattal kerül össze, akkor azt is képes elhitetni vele, hogy megbolondult, és ő szorul kezelésre.
Vagy legyél jó szolga, vagy ellenség válik belőled.
Már nem vagy hasznomra
Egy nárcisztikus ember számára olyan vagy, mint a puding: egyszer lejár a szavatossági időd. Amint ez bekövetkezett – vagyis onnantól kezdve, hogy úgy ítéli meg, már nem vagy számára hasznos –, két kategóriájának valamelyikébe dob be Téged.
Ha az első kategóriába kerülsz, akkor nemcsak hasznos nem vagy már számára, de fontos sem, és egész egyszerűen leszar a továbbiakban. Ekkor jársz jobban. Ebben az esetben ugyanis az elvesztésén kívül más károd nem származik a döntéséből, és ha elég bölcs vagy, akkor idővel felismered, hogy valójában ez nem is veszteség számodra.
Ha a második kategóriába kerülsz, akkor megszívtad. Itt ugyanis azok vannak, akik ugyan haszontalanná váltak számára, de fontosak – méghozzá azért, mert tovább növelheti az ego-ját a feláldozásukkal. Ha ide kerültél, ellenség vagy. Függetlenül attól, hogy mióta ismeritek egymást, vagy milyen jó volt korábban a kapcsolatotok, a célja már az, hogy kicsináljon Téged. Módszeresen és hatékonyan.
Hiszi, hogy Te vagy az, aki megbocsáthatatlanul megsértette az önbecsülését, hiszi, hogy bűnös vagy, mert szembementél az Igazsággal (ami valójában csak a saját igazsága, de igyekszik az egész világegyetemre kiterjeszteni), és hiszi, hogy ezért neked felelned kell.
Te vagy a vádlott, ő pedig a bíró, aki igazságról szónokol, miközben a gyűlölet zászlaját lobogtatja.
Ha eddigi életed során már találkoztál nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő emberrel, vagy olyannal, akit a nárcizmus enyhébb formája jellemez, akkor a fenti jellemzők olvasásakor jó eséllyel beléd hasított a felismerés. Ha pedig nemcsak távoli szemlélőként figyelted az ilyen embert, hanem áldozatává is váltál, akkor sem érdemes elkeseredned, de még dühösnek sem kell lenned, mert egyik sem vezet előre.
Az vezet előre, ha tanulsz belőle. Ha nem hagyod kárba veszni a tapasztalataidat, hanem teszel érte, hogy ne legyél többé áldozat. Mert másokat megváltoztatni nem tudsz, de az kizárólag rajtad múlik, hogy kit engedsz be az életedbe.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Vannak tiszta helyzetek. Jellegüket tekintve mocskosak, de számodra tisztán láthatóak.
Tovább
Azt mondják, idővel bölcsebbé válik az ember. Szerintem nem. Nem
Tovább
Hülyét csinálni abból lehet a legjobban, aki nem tudja, hogy
Tovább
Vannak olyan tragédiák, amiknek a feldolgozása lehetetlennek tűnik. Összeomlasz, semmi
Tovább
Pontosan egy évvel ezelőtt valami elkezdődött. Végleg elhatároztam, hogy lépek.
Tovább
Az egyik legnagyobb hazugság, amit egy másik embertől hallhatsz, így
Tovább
Sziasztok Én azt hiszem az én férjem is nárcisztikus ember.Tízen öt éve élünk együtt mindkettőnknek a 2.házassága.Eleinte semmi gond nem volt,aztán 2eve kiderült hogy több viszonya volt a beosztottjaival mivel közép vezető beosztása volt.Kiderültek a dolgai és elkezdődött a pokol.Nehezen de megbocsájtottam neki fél év múlva megint lett egy viszonya oda is költözött az új nöhöz 2honap után sírva jött vissza hogy boldogtalan vissza fogadtam közbe munkahelyén lefokozták egyszerű melós lett belőle.Vissza jött 5honapig csodálatos volt minden,aztán össze omlott megint elköltözött az édesapjához most nincs viszonya nővel csak össze omlott leváltása kiderültek nő ügyei ezvégett váltották le vissza élt a pozíciójával.Belátta hogy nála valami nem oké és elkezdett járni pszichológushoz.Eddig ahányszor otthagyott soha nem vitt el semmijet csak pár ruhadarabot most is mindene itt van másfél hónapja ment el mit tegyek?Kérlek segítsetek az a baj hogy én nagyon szeretem es nem tudok túllépni.
34 évet sikerült egy ilyen kapcsolatban leélnem. Mindig is éreztem, hogy valami nincs rendben, de betudtam annak, hogy ő ilyen. Vita persze volt, de soha nem nyertem, így egy idő után próbáltam tárgyilagos lenni, kimenekülni ezekből a szitukból, elfoglaltam magam, beletemetkeztem a munkába.
Elfelejtettem az álmaimat. Elfogadtam, hogy az a rövid ideig tartó öröm, boldogság, ami olykor jut, az a jutalom, másnak sem könnyebb. Hajtunk, neveljük a gyerekeket, csináljuk a dolgunkat. Teljesen elnyomtam az igényeimet.
De mégis elfogadtam a helyzetet, kötött még a két gyerek is, hitel stb. Soha nem gondolkoztam komolyan azon, hogy elhagyom.
Pechem volt, a nárcisztikusakból is a rejtettet sikerült megcsípnem. Sajnos csak a halála után ébredtem rá, hogy kivel is éltem. Akkor még az összes illúziómat, bizalmamat, hitemet is elvesztettem, ami a kapcsolatunk céljaként lebegett előttem.
Úgyhogy figyeljetek magatokra!
Szerintem az egyetlen ami segit, alazatos, toredelmes szívű emberre valni. Ha kell, segitseget is kell kérni. Van kiut, de nem könnyű. Egy ex narcisztikus jellemu ember.
Az ilyen ember soha nem fogja felismerni magát ebben a jellemzésben mert akkor nem is lenne annyira nárcisztikus. Hanem ezeket a jegyeket pontosan a szenvedő áldozatára fogja tulajdonítani és esze ágában sincs magára értelmezni.
Kedves Gábor,
Ismét egy lényegretörő, zseniális írás!
Alkalomadtán írhatnál a borderline személyiségzavarról is hasonló összefoglalót hiszen egyre többeket érint a téma.
Szia.Szeretném a segítségedet kérni egy nárcisztikus emberrel kapcsolatban.
Kedves “K”! Lehet minimalizálni a kapcsolatot a szülővel is. És el lehet neki mondani, hogy milyen viselkedés miatt teszed. Hátha veszi a lapot. De ez tőle függ..
Mit csinaljon az akinek az anyja az, meg hozza a sulyosabb semmit be nem ismero fajta,manipulativ fajta? Olyan mintha a normal anyai erzesek hianyoznanak belole… Ebbol a kapcsolatbol nem lehet csak ugy kiszallni, vagy erdemes?
Szia Gabor 🙂 Most nagyon a fejen talaltad a szoget. 🙂
Megdobbenessel olvastam ezt az irast, mert nagyon ismeros a szituacio. Es a kommentek teljesse tettek a felismerest. Ezek utan tudom hova tenni a sajat gyermekem viselkedeset. Amit egesz eleteben produkalt es nem tudtam vele mit kezdeni. Azt felismertem mar az elejen, hogy valami nincs rendben, de hogy mi lehet a baj azt nem tudtam kideriteni. Pszichologus, pszichiater, ideggyogysz, …stb…. es mindent rendben talaltak. Itt megvoltam love. Ahogy telt az ido egyre erosodott ez a fura viselkedesmod. Hazudozas, manipulacio nagymestere volt mindig. Ugy allitotta be a dolgot, hogy neki legyen jo. Mindenki hulye csak o tud mindent, ….stb, stb.
Most az olvasottak utan elgondolkodtam es kezdem a helyen latni a dolgot. Es egyre tobbet megertek belole.
Sajnos ez gyermekkorbol jott, “ugymond”apai es nagyszuloi orokseg. Miutan elvaltunk az apja a gyereket hasznalta fel, hogy bosszut alljon rajtam. Es erre meg rasegitett a mama allando piszkalodasa.
Most ott tart a dolog, hogy le vagyok sajnalva! Es oruljek ha kegyeskedik leereszkedni hozzam. O egy felsobbrendu leny, aki megvalogatja kikkel apol kapcsolatot. Rendben en megertettem.
De szerencsere a testverei teljesen mas tipusu EMBEREK!!
Udvozlettel Rozika.
Nagyon ritka az a narcisztikus aki beismeri hogy az. Nem mondhatod meg neki, mert akkor azt mondja hogy te vagy az.
Ezzel csak mèg jobban elmèrgesited a helyzetet
Menjen el egy szakemberhez, kerje es fogadja el a segitseget!
Végig olvastam, bár az írója igencsak visszafogottan fogalmazott. Külön kellett volna a férfiak és külön a nők viselkedészavarát elemezni. Az előbbiekben az agresszivitás tettlegességgel is párosul. Az utóbb nevezettek, a hazudozás hihetetlen nagymesterei, melyet agresszivitásukkal védenek meg.
Nemigen tudatosul bennük, hogy akivel kapcsolatban vannak, kommunikálnak velük, tisztában vannak a valótlan állításaikkal.
nincs joguk. mármint törvényileg a nagyszülőknek a láthatásra.
És mit tegyen az, akinek születése óta van “szerencséje” egy nárcisztikus emberhez!? … az anyját nem válogathatja meg az ember, … az adott!
Találkoztam nárcisztikus személyiségzavarossal. Ez a megtapasztalásom egy életre szól mert kiszálltam a megmentő szerepből. Sajnáltam őt és ahogy megismertem nem tudtam hova tenni a nagyon vicces magamutogató és önsajnáltató viselkedését. Őt mint megtapaqsztalás soha nem felejtem el 🙂
Ö is mindig azt hitte, hogy ö -söt:mi is a gyerkek- vagyunk a rosszak és nem apánk, selejtek vagyunk,hibásak… de aztán rájött, hogy nem így van….sokat küzdöttem azért,hogy meglássa a valóságot…érdekes,hogy ezek az áldozatok (goondolom többségében asszonyok ,néha férfiak) mi minden mocskot képesek fényesiteni,igy hazugságban élni, gyrekeikre kényszeriteni…anyám mára- bár öregségére -végre nyugodt életet él… az elsö évben szinte szárnyalt! 🙂 jó volt látni Öt szabadon…Köszönöm Uram jóságodat és kegyelmedet!!! Alleluja!!!
Igen,mintha anyám irta volna… 🙂 ö 34 évet huzott le mellette…..az én esetemben neki volt nehezebb megbocsájtanom, hogy eddig türte, hogy ránkeröltette ezt a rémálmot….iszonyu nehez volt megértenem,miért tette…..
Emöke nagyon jól irja…mindig mondj el neki MINDENT,az apjárol is…az én apám is kegyetlen, extra narcisztikus alak,és sajnos anyám hazudott,takargatta,cinkosává vált….sajnos, 11-12 éves koromra,amikor kezdtem észrevenni a dolgokat,hogy itt valami nagyon nincs rendben,ÉS VÉGRE NEM VELEM, HANEM VELÜK…- kezdték ellenem forditani a világot…szó szerint POKOL következett,az amugy is pokolból,de még ráfütött apám,anyám asszisztált hozzá….rettenetes idöszak következett,azt hittem, beleörülök,vagy már beleörültem…nem tudtam,melyik…. Istent is kerestem,akkorra kezdtem elvesziteni is(mert kicsi gyerekkoromban nagyon erös,realisztikus élményeim voltak Vele,de késöbb azt hittem,ezek reakciók voltak az apám általi terrorra ,tehát képzelgések…) Istenem….örületes nehéz volt,14 évesen (millio kétség és szorongás közt,de mára bebizonyosodott,hogy Isten segedelmével) megismerkedtem örök szerelmemmel,mostani férjemmel,aki segitett ebböl a mocsokbol kievickélnem és megértetni velem,hogy az életet nem a konfliktuok hajtják ,nem a pesszimista felfogás, hanem igenis :szép az élet,tele van értékkel, az emberek lehetnek “jók” is és szerethetöek és hogy ÉRTÉKES vagyok…. neki is, és van Valaki,akinek mindenképp,mindig…óóó,de nehéz volt szabadulnom a mocskos,sötét multtól, gyerkkortól…iszonyu nehéz,a poklot megjártuk mi ketten,mig megtanultam Élni és Örülni az ÉLetnek és szeretni az embereket…most 37 éves vagyok,bodlog feleség,4 gyermek édesanyja…Köszönöm Istenem…Hálám minden pillanatban felrepiti Hizzád a szivem!!!
Elnézést kérek a tegezésért, ez csak úgy jött belőlem talán éppen a hasonló élethelyzet miatt.
Kedves Klára!
Lehet, hogy kemény amit írok, de nincs más lehetőséged mint elfogadni azt ami van. A fiad önálló, felnőtt férfi, saját szabad akaratából választotta magának a feleségét. Szülőként az a dolgunk, hogy tiszteletben tartsuk a döntésüket és abban támogassuk őket amiben kérik a segítségünket. Semmi sem véletlen, neki éppen arra a leckére van szüksége a fejlődése érdekében amit ebben a házasságban megtapasztal. Nem tudunk és nem is feladatunk másokat megmenteni a belegyezésük nélkül, akkor sem ha az a saját gyermekünk. Csak önmagán tud változtatni mindenki, ha van erre belső késztetése. Az unokák sem véletlenül kerültek a szüleikhez. Azt kell megtapasztalniuk és megoldaniuk amit ettől a két embertől kapnak. Tudom, hogy anyaként mindig tudnánk, hogy mi lenne a jó a gyermekünknek, én is hasonló cipőben járok. Azonban van egy magasabb szintű rendező elv, ami szerint a dolgok működnek és azt nem mi irányítjuk. Legjobb, ha azt próbáljuk megérteni, hogy nekünk mit akar tanítani ez az élethelyzet és ennek fényében önmagunkon változtatni, a másiknak pedig őszintén megbocsájtani és kivárni.
Kedves Margit!
Én 35 évig éltem egy nárcisztikus férjjel, mindent produkált ami fent le van írva. A Tükör törvénye arról szól, hogy lásd meg azt ahogy bánik veled a másik, mert ugyanúgy bánsz magaddal amikor hagyod, hogy ezt megtegye veled. Az önszeretet hiánya ami elhiteti velünk, hogy alárendeltnek kell lenni. Szerintem egy nárcisztikus pont erre akar tanítani.
Köszönöm!Hasznos volt !Jó tudni hogy ilyenek vannak ! Üdvözlettel
Hasznos volt volt!nagyon köszönöm ! üdvözlettel !
Kedves Gábor!
Nekem a szüleim nárcisztikusok, kvázi kitagadtak, mert más gondolataim vannak, és egyszer-egyszer vissza mertem szólni nekik, mely cselekedeteimre szeretetmegvonást alkalmaznak, elfordultak tőlem, nem szólnak hozzám. Ez idő volt, míg feldolgoztam ( segítséggel), de még mindig van egy kis bökkenő. Azért is írtam, hogy kvázi kitagadtak, mert van 2 gyermekem, akikkel még szeretnének találkozni. Én ezt meglehetősen rosszallom, és borzasztóan rosszul viselem, de a láthatást, találkozást megtagadni nem tudom, jogukban áll találkozniuk az unokáikkal. Hogyan menekülhetnék el tőlük, ha a gyerekek “miatt” erre nincs lehetőségem? Ebben az esetben mit tudok tenni?
Köszönöm előre is a válaszát!
Üdvözlettel, G
Fent a Judu nevű hozzászóló megosztott egy linket, az első kérdésre talán választ ad.
Igen, a nárcisztikust azzá nevelik.
Ha hozzank tapad egy ilyen ember, lehet h akkor az a mi tukrunk es mi is narcisztikussak vagyunk?
Vagy ha a gyerekeink ilyenek akkor akkor mi neveltuk oket felre?
Koszonom a valaszt
Kedves Sz.I.N.!
Ismerem a rimapénteki patikát. És használom is. De ugyebár, ez csak engem gyógyít. Ha jól használom. De megmenteni nem tudok másokat. Pedig kéne, mert az ivadékaim, ahogy írtam. Legalább a kölköket kéne!
Újra kérdem, van bárkinek ötlete? Tapasztalata? A menekülésen kívül mit lehet tenni egy személyiségzavarossal ill. a hatása ellen? (majdnem mindegy, hogy nárcisztikus, szociopata v mifrász). Hogy kezelem? Nem őt akarom meggyógyítani, az reménytelen, azt föladtam. A többit akarom menteni. Legalább a gyerekeket.
Kedves Gábor!
Köszönöm, hogy olvashattalak. Csak egy kérdés:
Ki az aki – ill. milyen ember tud együtt élni egy nárcisztikus személlyel?
Érdemes elolvasni Lázár Ervin, “A csodapatika” című írását.
Nem annyira egyszerű “csak rajtam múlik, kit enged be az életembe”. Nem, nemcsak rajtam múlik. A menyemet: a fiam feleségét, az unokáim anyját pl. nem zárhatom ki az életemből. Boldogan tenném, de a miattuk ez lehetetlen.
Tehát? Mit kell tennem? Valami ötlet, hogy egy személyiségzavaros iszonyatosan káros hatása ellen hogy lehet védekezni? Pontosabban hogy tudnám megmenteni az unokáimat és a fiamat?
(Ne mondjátok, hogy menjen orvoshoz, mert nem megy. Se ő, se más személyiségzavaros. Mert nem ő a beteg, nincs betegségtudata. Én és mindenki más, aki nem hever önként és dalolva a lábai előtt, és nem szolgálja áhítattal: mi vagyunk a betegek.
Tisztelt Gábor! Nagyon jó kis cikket írtál. Mintha csak a férjemről írtál volna. 32 évig szenvedtem mellette. De aztán elhagytam és most nagyon jól érzem magam. Mindig azt hittem, hogy én vagyok a rossz és csak egy selejt vagyok, de aztán rájöttem, hogy nem így van. Köszönöm a lehetőséget, hogy hozzá szólhattam.
Nem fogod elveszíteni a gyermeked. Mindíg mondj neki igazat, -persze mindig az életkorának megfelelô szavakkal- határozott és következetes légy a kicsivel, így lesz legalább anyai részrôl egy egészséges rendszere. Egyébként, ha kitartóan így teszel, a kicsid idôvel észlelni fogja apja manipulációit, hazugságait. Legalább legyen egy anyai rendszere a gyereknek, ami stabil és igaz, az adja neki az igazi biztonságot. Sokat beszélgess vele, közös programok, ahol jól érzi veled magát, így meglesz neki a pozitív élmény háttere és a kognitív is. Ez egy kitartó és hosszú folyamat, ami során te is meg fogsz erôsödni vélhetôleg. Ez jó példa lesz a gyerkôcnek is, a megoldási kulcsaid, ahogy a konfliktusokat kezeled a gyerek apjával és ahogy helyre fogod idôvel tenni ezt az életfolyamot. Kitartást kívánok ehhez.
Hát nekem volt részem az elsô és másodok verzióból is. A gyerekem apja -cirka 5 évet bírtam vele egy fedél alatt-11 évig zaklatott bíróság, rendôrség, gyámhatóság által, koholt vádakkal, persze mindíg hozott hamis tanukat is. Végül “felnôtt a gyerek”, nincs támadási felülete már, így visszavonult…Ez a verzió volt maga a pokol. Az utolsó nárcisztikus 4 év után lecserélt, mert rájôtt, hogy egyik kategóriába sem tud bezsuppolni. Egyébkén töménytelen sok nárcisztikus ember van, nagyon résen kell lenni. A legjobb fegyver, ha tisztában vagyunk önmagunkkal, az alap személyiségünkkel szerintem és persze tudni kell felismerni a veszélyes elemeket: nárcisztikus, szociopata…dipoláris, stb. És helyén kezelni az ügyet, ha pl.a fônök ilyen, mert akad köztük szép számmal ilyen sajna. Másrészrôl, érdemes körbenézni felmenôknél, mert a sémákat erôteljesen visszük tovább, így vonzuk be, nyitottak vagyunk rájuk. Szóval felmenôi beteg sémákat nem érdemes beépíteni, változtatni kell, magunkon, kemény munka! viszont sok jó szakkönyv van, önismeret, terápiák…szóval van remény😊!
Nagyon jó írás!
Gábornak ezt a cikkét köszönöm. Van min gondolkodni. A hozzászólásokat is köszönöm, arra nem is gondoltam, h saját magukon is felismerik a nárcisztikus jeleket és tesznek magukért.
Kedves Gábor! Nem igazán értek Veled egyet a nárcizmusról szóló írásoddal kapcsolatban. Volt az életemben olyan időszak, amikor heteket töltöttem a pszichiátrián. Nagyon- nagyon rosszul éreztem ott magam, mert a főorvosnő naponta címzett valamivel. Pl. két lófarokba kötöttem a hajam, a ” terápián” szerettem játszani, stb. Az ” elbocsájtó szép üzenetben” ez állt:-” nárcisztikus, teátrális” személyiség! A nárcisztikus jelzőt bántónak éreztem, a teátrálist felvállalták bizonyos mértékig, hiszen pedagógus vagyok, mutatnom és mondanom kell, példa voltam a gyerekek számára, ráadásul drámatanár! Viszont mindezek ellenére rengeteg kissebségi érzéssel küzdök…személyiségek összetett, és hullámzóak a hangulatom. Rengeteget voltam színpadon gyerekeimmel, de mindig velük és értük! Nárcizmus???- nem tekintem annak, hogy a verseket, alkotásaimat szívesen megmutatom másoknak,és jólesik a dícséret. Igénylem a megmérettetést, és elfogadom a kritikát. Szeretem magamat, de néhány rossz tulajdonságokra nem vagyok büszke! Akkor milyen ember is vagyok én?
Köszönöm, hogy meghallgatták. Szeretettel üdvözöllek: Sára♥
Minden elismerésem, kedves Gábor!
Ez nagyszerű írás, köszönet érte!
Magdolna Sopron
Hú, nem tudom.
Magam fordultam terapeutához, mert rosszul éreztem magam. Teljes mértékben megbíztam benne, a BPD tüneteit hamar felismertem magamon, a nárcisztikus vonásokat hosszú hetekig nem. Azt mondtam magamban, hogy téved a terapeuta. Nekem is ellenszenvesek a nárcisztikusok.
Míg egyszer hirtelen ” megláttam magam” pont a terápiás órán, hogy hogyan viselkedem, beszélek, gesztikulálok. Akkor kezdődött el az a folyamat, ahogy megértettem sok korábbi viselkedésemet, és felismertem benne a nárcisztikus jeleket. Nem könnyű a saját szobrunkat ledőlni látni.
Lehet, hogy nem mindenki képes rá.
Én is ugyanezt akartam kérdezni.
http://www.diagnozis.hu/tul_messzire_megy_a_haragunk_/ Mindenkinek ajánlott, akinek együtt kell élnie egy ilyen személyiségzavarban szenvedő emberrel…Mert minden játszmához legalább ketten kellenek.
Nekem valahogy az Ön segítségére (is) van szükségem. 4 és fél éve nagy körültekintéssel és teljes háttér- apparátus szervezésével próbáltam nárcisztikus (nagyon-nagyon!) férjemtől gyermekkel elköltözni – 2 hónapja sikerült, azóta pokol! Mivel gyermekünk összeköt, nem válhatok le nyom nélkül, így ki vagyok szolgáltatva továbbra is, a második kategóriába kerültem, a valóban a világegyetem felé is kiterjesztett ellenség vagyok. Igen ám, de a “világegyetem” őt a szebbik, sőt, impozáns oldaláról ismeri, így hisz is neki – elsősorban a kicsi gyermekünk, akit úgy manipulál, hogy maga sem veszi észre, hiszen az énjéből fakad. Így még kicsi gyermeket is el tudok veszíteni, de azt nem hagyhatom! Hogyan lehet vajon felismertetni a valódi baj forrását vele, ha már a kommunikáció is gyötrelem?
“Sokszor azonban már a felismerés sem valósul meg…”
Negyvennyolc és fél évet éltem azzal a homályos sejtéssel, hogy valami nincs rendben velem. Bármit tettem, végig kisért valami háttér-rosszérzés, egész életemet mintha egy piszkos szűrőn keresztül láttam volna. Állandó társaim voltak a rosszkedv és a félelem. Azt hittem ez az élet velejárója, és jobb ember kellene legyek, hogy ezeket jobban tudjam viselni.
Megpróbáltam mindent megtenni, hogy szeressenek, elfogadjanak, elismerjenek, de valahogy minden a visszájára fordult. Éveken keresztül kerestem, hogy mi a baj: könyvekben, tisztánlátónál, jósnőnél, gyógynövényszakértőnél, majd az interneten, de sehol sem találtam a megoldást.
Eljutottam arra a pontra, hogy alvászavaraim és állandó félelem-érzésem elviselhetetlenek lettek, és azt mondtam orvosra van szűkségem, bár tartottam tőle, hogy megmondja ne raboljam az idejét, hisz neki a valódi betegekkel van dolga.
De nem így lett, hanem segített felnyitni a szemem. Rá kellett jönnöm, hogy:
– nem az vagyok, akinek hittem magam
– a kapcsolataim nem azok, aminek hittem,
– nem vagyok jelen a saját életemben, – amiről azt hittem én irányítom, tulajdonképpen egy előre megírt képlet szerint zajlott/zajlik. Hogy egy két lábon járó betegségtünet vagyok.
Miután megemlítette a nárcisztikus- borderline személyiségzavart, utánaolvastam, és rájöttem, hogy kevés kivétellel minden illik rám, amit a wiki ezekről ír.
Szerencsére segített a terápia.
Azt akartam ezzel megértetni, hogy a nárcizmus, vagy más személyiségzavar nem választás kérdése. Bele vagyunk betonozva egy viselkedésmintába, amiről nem tudjuk, hogy rossz. Nem tudjuk összekötni azzal, hogy rosszul érezzük magunkat, rosszul válunk be az életben, rosszak az emberi kapcsolataink.
Nincs felismerés, mert nincs mihez viszonyítsunk.
A folyamatos elismerés, elfogadás utáni hajsza, szeretetkoldulás nagyon sebezhetővé tesz, és szép számmal akadnak olyanok, akik ezzel visszaélnek.
Szenvedünk mi is. (Lehet, nem mindenikünk, mert, ahogy minden ember, minden nárcisztikus is más.)
Menekülj a nárcisztikustól, de ha gondolod szólj vissza, hogy ha már nagyon rosszul érzi magát, menjen szakemberhez, mert van segítség. Ha tíz emberből csak egy hallgat meg, már megérte.
Én ismerek ilyet embert alig múlt 19. De iszonyatosan hasonlít ezekre a tulajdonságokra.
Skizofrén is egyben d akkor gb lehet narcisztikus is? Ez valahogy számomra érthetetlen. A szűkszavú ember az lehet ilyen is…???
És mit tegyen aki magán ismeri fel a narcisztikus jegyeket?