Tudom, küzdeni kell! Meg legyél erős! Ne nézz hátra, csak előre! Rángasd ki magadat a saját hajadnál fogva! És hasonló baromságok, amiket az arcodba tolnak, amikor a gödör mélyén fekve még lélegezni is szenvedve tudsz csak, nemhogy felálláson gondolkodnál. Nem is akarsz felállni. Nem is hiszel benne. Most még biztosan nem. Olyan mélyre zuhantál, hogy a csontig hatoló fájdalom minden emberi érzést elnyom benned – főleg önmagaddal szemben.
Persze, jó szándékkal mondják neked a motivációs maszlagot. Segíteni szeretnének. Legalábbis a többségük biztosan (de persze mindig lehetnek körülötted nyerészkedők is), csak hát a maguk suta módján próbálkoznak. Vagy azért, mert személyes tapasztalat hiányában elképzelésük sincs róla, milyen helyzetben vagy, vagy pedig azért, mert bár ők is kivergődtek korábban valahogy a saját mélypontjukról, ám fogalmuk sincs, hogyan. Úgyhogy marad az instant motivációs bullshit.
Természetesen fontos a motiváció a gödörből való kimászáshoz, és csodálatos, ha vannak az ember körül olyanok, akik támogatják őt (vagy legalább próbálkoznak), de a közhelyek dobálása pont akkora lendületet ad, amennyi energiába telt eldurrogtatni azokat.
De vajon elképzelhető, hogy tényleg segítenek valamelyest a jó szándékú önjelölt motivátorok? Van, amikor igen. De akkor sem azzal, amit mondanak, hanem egész egyszerűen a jelenlétükkel. Beszélhetnének akár a rakott kel elkészítési módjáról is neked, de legalább ott vannak. Legalább egy nagyon halvány lángot életben tartanak benned: „Nem vagyok egyedül. Talán még nincs minden veszve.”
A „kelj fel, menj tovább, minden jó lesz” típusú szövegük azonban nem feltétlenül talál célba.
De hát mi a gond ezzel?
Jogosan merül fel a kérdés a jószívű segítőben, hogy ugyan miért lenne baj a próbálkozás, ha őszinte. Nem mindig baj. Az esetek jelentős részében tényleg nem okoz bajt ez a fajta „segítség”, de a rakott kel receptje azért hasznosabb lenne. Azzal legalább jól lehet lakni.
És most nem az olyan tragédiákról beszélek, amikor valaki elkeseredetten felismeri, hogy a leárazott nadrágot 50km-el odébb kétszáz forinttal olcsóbban megvehette volna, vagy amikor a háromnapos ünnepre bezárnak a boltok, és őt az éhhalál fenyegeti a 21. századi dzsungel kegyetlen világában (bár ezek is létező „problémák”, hiszen mindenkinek a saját gondja a legfontosabb, és ezekre az esetekre még működhet is az instant motivációs tabletta), hanem azokról a csapásokról, amik úgy küldenek padlóra, hogy az élettől is elmegy a kedved.
Erre nem készítik fel a gyermekeket. Nyerni persze megtanulunk egyenlőtlen versenyekben, de a kis popónkat gondosan védik a nagyobb huppanásoktól. Azoktól a huppanásoktól, amikkel felnőttként egész biztosan szembesülnünk kell: hogy vannak, akik kihasználnak, hogy vannak, akik elhagynak, hogy vannak, akik meghalnak hirtelen, vagy hogy vannak olyan élethelyzetek, amelyekben teljesen elveszve érezhetjük magunkat. Hogyan is találna ki bárki a sötétből, ha soha nem hitte, hogy egyáltalán bekerülhet?
Nem, nem azt mondom, hogy szívassuk agyon a gyerekeket, mert így keményebb felnőttekké válnak, hanem azt, hogy nem feltétlenül kell ideálisra festeni egy olyan világot, amiről egy-két évtized múlva úgyis kiderül, hogy nagyon távol van az ideálistól. Vagy talán éppen a kudarcok által válik ideálissá.
Az igazán kemény élethelyzetekben a „kelj fel” típusú lelkesítés vajmi kevés segítséget jelent. Talán Te is megtapasztaltad már, hogy mennyire keveset. Ha omlott már össze az életed, akkor pontosan tudod, hogy nem az jelenti az igazi kihívást, hogy felkelj, ha akarsz, hanem az, hogy akarj felkelni. És bizony nem a fenti szavak fognak erre ösztönözni.
Ha nincs meg a belső tűz – vagy legalább egy kevés parázs, ami annak maradványa –, akkor mondhat akárki akármit, nem fogsz felkelni. Pont.
Állj meg egy pillanatra
De hogyan találod meg a saját belső fényedet egy teljes összeomlás után? Egyáltalán hogyan lehet túlélni egy teljes összeomlást? Az első kérdések nem ezek. Amikor összeomlott az életed, akkor úgysem tudsz gondolkodni túlélési stratégiákon. Az csak jóval később következik.
Előbb a gyász időszaka jön, amit megpróbálhatsz ugyan megspórolni, de úgysem fog sikerülni. Hosszútávon biztosan nem, mert minden, amit a szőnyeg alá söpörsz, előbb-utóbb kijön onnan. És bár iszonyatosan fájdalmas tud lenni, vannak bizony olyan pillanatok, órák, napok vagy hetek, amikor semmi mást nem érdemes tenned, mint meggyászolni a veszteségedet.
Nem, ez nem rinyálás. Amíg a gyász időszakát éled meg, teljesen természetes, hogy kiengeded magadból a fájdalmadat. Rinyálássá akkor válik mindez, ha az önsajnálat mocsarába beleragadva elkezded újra és újra futni ugyanazokat a köröket. Vannak, akik így tesznek – nem is kevesen –, de egy idő után egyre élesebbé válik a határ a felállni akarók és a notórius mártírok között.
De ez legtöbbször nem a tragédia pillanatában történik meg. Amikor óriási veszteség ér, nem biztos, hogy kell küzdened. Nem biztos, hogy még rosszabbul kell érezned magad amiatt, hogy nem tudod még összekaparni a darabjaidat. Nem baj, ha gyenge vagy. Lehetsz Te is gyenge. Nem kell mindig, minden körülmények között erősnek lenned.
Ember vagy Te is: sebezhető, érzékeny, és tökéletlenséged által tökéletes. Az összeomlásod is az életed része. A gyengeséged is. Nem kell elkeseredned, ha nem működnek az instant motivációs szövegek. Nem veled van baj, tényleg nem működnek. Amikor igazán mélyen vagy, akkor kitörölheted velük a fenekedet. Ilyenkor sokkal, de sokkal több energiába kerül a felkapaszkodás, mint az „engedd el a múltat” típusú üres frázisok ismételgetése.
Életed legnagyobb válsághelyzetei nemcsak a továbbmenetelre tanítanak, hanem a megállásra is. Arra, hogy a napi rutinodból brutálisan kibillenve gondold át egy picit az életedet. Hogy kezdd el megtalálni az eddig fel nem fedezett lehetőségeidet. Lehetőséget arra, hogy fejlődj, lehetőséget arra, hogy változtass, amin szükséges, és lehetőséget arra, hogy elfogadd azt, amin nem tudsz változtatni. Mert ilyen is van. Motiváció ide vagy oda.
Megpróbálhatod persze megerőszakolni a természet rendjét és az egész világegyetemet, de nem biztos, hogy érdemes. Úgyhogy ha éppen összeomlott az életed, akkor elég, ha csak annyit tudsz most, hogy ettől még nem vagy szar ember. És attól sem, ha hátrafelé nézelődsz egy picit. Ha elsiratod a veszteségedet. Ha megállsz, vagy inkább csak fekszel a gödör mélyén, és semmi mást nem csinálsz, csak lélegzel.
Visszatérés Önmagadhoz
Tudom, rosszul hangzik ez így, de nincsen tuti recept a válsághelyzetekre. Megtanulhatod kezelni az egyiket, megtanulhatsz kezelni százat, de lehet, hogy a százegyedikkel akkor sem tudsz majd mit kezdeni. A természeti törvények nem ismerik az arroganciát; csak mi emberek vagyunk hajlamosak átadni magunkat neki.
Mert arrogancia azt gondolni, hogy minden helyzet megoldható néhány lelkesítő szóval. Arrogancia azt gondolni, hogy van biztos recept a sikerre. És arrogancia azt gondolni, hogy nem lehetsz soha gyenge. Ez is Te vagy. Ismerd meg Önmagad: a gyenge, elesett, magányosan kóborló embert, aki pont ugyanolyan értékes, mint az, aki legnagyobb sikereid idején voltál.
A gödörből való kimászás az elfogadással kezdődik. Azzal, hogy nem erőltetsz magadra olyat, ami nem Te vagy, ugyanakkor tiszteletben tartod az érzéseidet annyira, hogy nem küzdesz ellenük. Az érzéseid őszinték. Mindig őszinték. A fájdalmadat nem megspórolni kell – és nem is tudod megspórolni –, hanem mindenekelőtt érdemes megismerned azt. Megismerned azt a részedet, amivel még soha életedben nem találkoztál.
A gyengeség tehát nem szégyen. Nem kell rejtegetned a világ elől, és nem érdemes önmagad előtt sem letagadnod. Teljesen rendben van, ha először csak gyászolsz. Egyetlen dolgon múlik az, hogy kimászol-e a gödörből idővel, vagy ott maradsz végleg: azon, hogy elhiszed-e, hogy lesz még miért kimásznod. Nem azon, hogy most, életed legmélyebb pontján tudod-e, hogyan mássz ki, és még csak nem is azon, hogy tudod-e, miért mássz ki a gödörből, hanem azon, hogy hiszel-e annak a gyenge, fáradt, alig hallható suttogásnak, amit belülről hallasz: „Itt még nincs vége.”
Van még ilyen hang benned? Bármilyen gyenge is, ott van még? Végeztél a feladataiddal, vagy csak menekülni szeretnél azok elől? Bármiben is hiszel, legyen az Mennyország, következő élet, vagy valami más: cipelnéd tovább magaddal a terhedet? Mert ha nem fejeztél még be itt mindent, csak menekülni próbálsz a fájdalomtól, akkor lehet, hogy elég, ha tudod: szabad gyengének lenned.
Senki nem tiltja meg, hogy az legyél. Engedélyt sem kell kérned rá senkitől. Talán sosem érezted még a valódi erődet. Talán túl sokáig voltál erős, és elfáradtál a küzdelmeidben. Talán szeretnéd, hogy most az egyszer ne Te ments meg másokat, hanem valaki Téged is megmentsen. Teljesen rendben van, ha így érzel. Te is teljesen rendben vagy. Igen, így gyengén, elesetten, kétségbeesetten is.
Pihenj, ha arra van szükséged. Ordíts, ha arra. Éld meg a fájdalmadat, és hagyd, hogy akik igazán szeretnek, ott legyenek a közeledben. Talán ők is megértik, hogy erre van most szükséged. Nem Téged értenek meg, mert teljesen nem érthet meg senki egy másik embert, de legalább megértik a szükségleteidet.
És miután a gyászt megélted, miután hozzászokott a szemed a sötétséghez, eljön majd az ideje annak is, hogy elkezdd keresni a fényt. Először talán kívül keresed, de belül találod majd meg. Még akkor is, ha most még nem igazán hiszel benne.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Meglepő, hogyan tudnak elmenni egymás mellett életek. Találkozunk valakivel, kapcsolódunk
Tovább
A Mennyország és a Pokol fogalmával mindannyian sokszor találkoztunk már
Tovább
Hogyan szabaduljak meg a félelmemtől? Nem fogsz. Legalábbis az értelmes
Tovább
Képzeld el, hogy fogyatékos vagy. Képzeld el, hogy nem tudsz
Tovább
Nem, kedves Etéd!
Aki gyenge, az nem feltétlenül vámpír… – bár lehet belőle az is -, hanem csak gyenge.
És csak egyetlen egyre érdemes koncentrálnia, fókuszálnia figyelmét:
Fölismerje saját gyengeségét, majd azt… mint tényt elfogadni sajátjának. Ez a kiindulási/belépési pont. Innen lehet tovább indulni… ha akar.
Ehhez nem kell mást tudni, csak annyit: – NEM VAGYOK TÖKÉLETES!
Üdv! Ha jól raktam össze, aki gyenge, az vámpír is. És ez bárkivel elöfordulhat. Mármint hogy “szörnyeteg”. Még mielőtt mindenki elhagyna mindenkit, szólok. 🙂
Nagy köszönet érte!
Üdvözlettel.
Kedves Gábor!
Örülök, hogy olvastam ezt az írását! Erőt ad a mindennapokhoz! KŐSZŐNŐM!
Borbála
Annyira sokat segít a mindennapi életben, ha elgondolkodhatunk a miérteken. Egy kedves ismerősömmel pont ezen a kérdésen találtunk közös pontot és azóta is ott az érzés bennem, hogy “EZ” az élet, pontosabban EZ A TELJES ÉLET. Ő úgy fogalmazott: Nem kerülni kell a rossz helyzetet-fájdalmat kudarcot stb., hanem teljes szívvel-lélekkel belemenni! Kutya nehéz, mert bátorságot igényel, meg renomé-féltési kényszerek eldobását, de nagyon megéri! Mert az is te vagy! Sőt, akkor szabadulsz meg tőle igazán. Én azzal toldottam meg, amire buzgón bólogatott, hogy a hiba-hibázás nem baj. Valahol a lelki gödör, amiről pedig most Te osztottad meg a gondolataidat, a hibák tömkelege szerintem. Egy hiba még nem a világ, de a lelki gödör az sorozatos rossz döntések láncolata, késői ébredés, nagyon eltávolodás magunktól stb. Egyszerűbben hibasorozat. Következmény. Nagyon értelmesen, sőt, meghökkentően üdítően és egyben ébresztően és vigasszal telve feszegeti a lelki gödörben leledzést és onnan való kimenetelt Dr. Papp Miklós a youtube-on fellelhető előadásában (Az életvezetés etikája: Hogyan kell a lelki gödörből kijutni), csak máshol pontoz és vesszőz, mint Te, kedves Gábor! Valahol mélyen emberi, ahogyan az esendőségünk elfogadását, a gyengeségünk megértését és eltűrését taglalod. Mert annyira emberi egyszerre törpének és óriásnak lenni, hiszen hihetetlen, hogy valamiben jók vagyunk, valamiben bóbiták, de van egy hamis hang, ami nem is annyira sustorog már , hogy “Nem elég ami vagy, MÉG, MÉG, MÉG”. Na, ez az, amit a véges emberke nem tud véghezvinni, mert az lesz a vége… Igazából instant emberekké lettünk. Minden gyorsan, azonnal és a legnagyobb mértékben kell megszerezni, közben elűzzük a vélt rosszat-kudarcot-sikertelenséget-fájdalmat. Így olyan mintha félemberek lennénk, megtagadva életünk nagyon is valós részét, a kételyeket-kudarcot stb.. Mert szégyellnivaló? Csak “hozzáállítás” kérdése. Megtanítottak rá, hogyan álljunk ahhoz, ha valami nem sikerül. Már akivel egyáltalán törődtek és tanítottak neki valamit elei. Pedig az emberi lélek annyira szépen tud gyógyulni, ha csak picit beáll a nekivaló útra! Nos, Gábor, Te megint egy ilyen útravaló iránytűt adtál a kezünkbe! Köszönöm szépen! 🙂
Gyönyörű ez az írásod, Gábor ! (Bár a többi nem kevésbé!) Nem szégyellem, de kigördült a könnyem olvasása közben.
És tudom, érzem, átéltem, s átélem miről szól. Így igaz, senkit sem lehet erőszakkal kihúzni a gödörből. Neki kell éreznie, hogy ki akar mászni, van még miért, kiért … Nagyon fontos a hit! Hinni önmagunkban, a sorsban, az Univerzumban, Istenben, s abban, hogy a végső cél: életünk jobbra fordulása. Nekem van egy teóriám: az emberek jók, s rajtunk(is) múlik, hogy jók maradnak. Köszönöm Gábor! <3
A kevesebb több lett volna…Alkalmasint,több részletre osztva.
Bölcs és igaz gondolatok, kedves Gábor, köszönöm!
A hozzászólások is jók, mindig kíváncsian olvasom őket.
Üdv, Magdolna Sopronból
Több éves megfigyeléseim szerint, a gödörben több szint is van. Van aki, már majdnem elérte a gödör tetejét és visszazuhant, de nem a legmélyére, csak a közepére a gödörnek.
Van olyan ismerősöm is, aki csak a gödörben ismeri ki magát és fél kimászni az ismeretlen világba. Ugyanakkor igyekszik az állandó változásokat megismerni, de mindig csak gödör szinten.
Ezért gondolom, hogy ott lent is több emeletet kell megjárnia annak aki, ki akar jutni a szabadság felé.
Mivel a gödörben sincs mindenhol sötét, nehezebben kereshető meg az “igazi” fény…..
Igazán hasznos írás. Solat segített és segít most is. Ezek az írások hozzá járultak ahhoz, hogy kimásszak egy nagyon mély gödörből.
Hatalmas segítség, motiváció. Köszönöm szépen Gábor, felhasználom… ☺
Kedves Gabor!
Ez a bejegyzesed rolam szol.Eletem legmelyebb valsagaba kerultem es benne vagyok mar par eve, ugyanis nem latom a kiztat, kelepce.
Csak remelem hogy lesz jobb, szeretnem de nincs senki aki fizikalisan is a jelenletevel tamogatna. Az ures maszkagok az engedd el a multat szovegek lepattannak mert olyanok mondjak akiknek sokkal jobb a helyzetuk. Miben lehet tamaszt talalni ha az ember tok egyedul van? Se baratokra se szulokre nem szamithat? Raadasul az elmult 20 ev stresszeinyomot hagytak az egeszsegen? Olvasok Bibliat de a letargia onsajnalatbol keptelen vagyok kilepni.Mi a megoldas….
En csak segitettem mindenkiinek egesz eletemben es meg azok is akik elvileg szeretnek kihasznalnak hatbatamadnak..sose szerettek…tenyleg megkerdojekezi az emberi let ertelmet egy ilyen helyzet. ….