Boldogság – egy mindenkiben élő vágy, egy olyannyira keresett lelkiállapot, egy rongyossá használt fogalom, egy mindig eladható árucikk. Mindenki szeretne boldog lenni, és a fogyasztói társadalom vásárlási lázának ez az egyik legfontosabb motorja. De vajon hol kell keresni a boldogságot? Egy rövid tanmese következik, ami segít választ adni a kérdésre.
*****
Élt az erdőben egy varjú, aki teljesen meg volt elégedve az életével, boldognak érezte magát. Egy napon azonban életében először meglátott egy hattyút. „Ő milyen szép fehér,” – gondolta – „én pedig milyen fekete vagyok. Biztos, hogy a hattyú a világ legboldogabb madara.”
El is mondta ezt a hattyúnak, aki azonban így felelt: „Én is azt gondoltam, hogy én vagyok a világ legboldogabb madara, amíg meg nem láttam egy papagájt, akinek a tollai kétféle színben is pompáztak. Szerintem ő lehet a világ legboldogabb madara.”
A varjú megkereste hát a papagájt, hogy lássa, milyen is a világ legboldogabb madara. Irigykedve nézte egy darabig, majd őt is megszólította és elmondta neki gondolatait. A papagáj így válaszolt: „Igen, nagyon boldog életem volt, egészen addig, míg egyszer meg nem láttam egy pávát és rá nem jöttem, hogy nekem csak kétféle színem van, míg ő rengeteg színben pompázik. Biztos, hogy ő a legboldogabb madár a világon.”
Elindult hát a varjú a páva keresésére. Kereste őt az erdőben, a közeli mezőn, a tónál, de sehol nem találta. Végül az állatkert fölött repülve látta meg őt, ahogy valóban csodálatos tollazatát széttárva álldogált ketrecében. Rengeteg ember gyűlt össze, hogy megcsodálja szépségét. Amikor a páva újra egyedül maradt, a varjú odarepült hozzá és áradozva így szólt: „Kedves páva! Annyira szép vagy, hogy nap mint nap emberek százai jönnek megcsodálni Téged! Bezzeg amikor engem meglátnak, azonnal elhessegetnek. Most már biztos vagyok benne, hogy Te vagy a világ legboldogabb madara.”
A páva ekkor így felelt: „Én is mindig azt gondoltam, hogy én vagyok a legszebb és legboldogabb madár a világon. De a szépségem miatt rácsok mögé vagyok zárva egész életemben. Körbenéztem, és azt látom, hogy Te, a varjú vagy az egyetlen madár itt az állatkertben, aki nincs rabságban. Most már tudom, hogy nem én vagyok a legboldogabb madár a világon. Bárcsak varjú lehetnék! Milyen szabadon és boldogan repülhetnék, amerre csak kedvem tartja!”
*****
Az emberek többsége pont ott nem keresi a boldogságot, ahol az egyetlen esélye lenne megtalálni azt. Igen, könnyebb másokhoz hasonlítani önmagad. Könnyebb elhinned, hogy a külsőségek számítanak igazán. Könnyebb megvásárolni készen azt, ami boldogságot ígér.
Valóban vannak dolgok, melyeket ha megszerzünk, boldogabbá válhatunk. De ezeken a dolgokon nincsen árcédula, és még csak kezedbe sem foghatod őket. De megtalálhatod, ha jó helyen keresed – önmagadban.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Szia Gabor 🙂
Nem baj ha ronda fekete varju vagyok, csak szabad legyek. Nem szeretem a pavaskodo embereket, mert nem oszintek. Tul sok a festek rajtuk, ami idovel megkopik. Mig a varju szine orok, szive es elete szabad.
Igen, nagyon tanulsagos ez az iras: ha megertjuk. 🙂 Mint minden jo az eletben a szetetet is belulrol indul el. Mindenkiben benne van, csak nem mindenki tudja kiszabaditani.
Udvozlettel Rozika.
Most olvastam ezt a – szintén – remek írásodat. Talán egy dolgot tennék hozzá:
a boldogság alapja az önismeret.
3 dolgot kérdeznek az emberek (akiket érdekelsz!):
– Min szoktál nevetni? Minek örülsz?
– Min szoktál sírni?
– Miről álmodsz?
Ha ezt tudod valakiről, akkor ismered. Ha tudod magadról, akkor magadat is ismered…
Szeretettel és köszönettel:
Szántó András
Nagyon szívesen Mária, örülök, hogy hasznos volt. 🙂
Mint mindegyik írás ez is nagyon tanulságos! Köszönöm