Apátia. Ez vált társadalmunk átlagemberének alapállapotává. Unott, közömbös arccal vonulunk végig az életen, megszakítva egy-egy rövid nevetéssel, vagy éppen sírással. Vajon védekezés ez a minket érő negatív hatásokkal szemben? Azért válunk közömbössé, hogy ne törjünk össze a teher alatt, amit a körülöttünk lévő emberi tragédiák, a természeti katasztrófák, a rajtunk élősködők, vagy a napjainkat megkeserítő idióták rónak ránk?  Védekezés ez csupán? Vagy kényelem?
Ami megszokott, az kényelmes. Még ha nem is jó, de legalább van valami. Legalább nem kell erőfeszítést tenni, nem kell törni magadat, hogyan lehetne jobb. Kényelmesebb jó fogaskerékként működni és bejárni nap mint nap az utált munkahelyre, mint szembenézni a munkakeresés kockázatával. Kényelmesebb a rossz párkapcsolat megszokott rutinját követni, mint megkeresni a probléma megoldását. És kényelmesebb elfordulni, amikor a kerekesszékben ülő lány az épület bejárati lépcsője elé ér.
Alapjáraton működünk, és ennek elsődleges oka a kényelem. A civilizáció nemcsak megszüntette a vadonban mindennapos életveszélyt, hanem azt is elhitette velünk, hogy a természet irányítói vagyunk, nem pedig annak része. Ezáltal pedig elfelejtettünk figyelni. Figyelni a környezetünkre, figyelni a hangokra, az illatokra, a megérzéseinkre… figyelni önmagunkra és figyelni egymásra.
Ha egy gép pontosan úgy működik ma, mint tegnap, akkor ma is a megszokott eredménye lesz működésének. Ami nem biztos, hogy jó, de legalább nem rosszabb, mint tegnap. A változtatás mindig kockázatot hordoz magában, míg a gépies rutin stabil eredményt biztosít. Legalábbis egy ideig… Van, hogy mindez szükségszerű, sőt hasznos is. Így működik vázizmaink mozgatásának idegrendszeri szabályozása is. A már berögződött mozgásformákat az extrapiramidális idegrendszeri pálya irányítja, míg a finom koordinációért és az új mozgások megtanulásáért a piramis pálya felel. Amint teljesen elsajátítottad a mozgásformát, az extrapiramidális pálya átveszi a vezérlést – már nem kell odafigyelned, automatikusan menni fog.
Ha ennek mintájára éled a mindennapjaidat is, akkor egy ideig jó eséllyel túléled azokat. De valóban ez a cél?  Valóban mechanikus életvitelre vágysz? Ha az itt töltött idődet végig a megszokott langyos vízben ücsörögve éled le, amiből időnként egy-egy pozitív vagy negatív külső hatás kiugraszt, akkor a végén – de talán már sokkal előbb – felmerül majd a kérdés: Miért? Mi értelme volt az egésznek? Miért nyomtad el a vágyaidat, miért temetted el az álmaidat, miért hagytál annyi napot, hónapot, évet eseménytelenül elúszni? Miért vártál, hogy majd egyszer jobb legyen? Miért elégedtél meg a kevéssel, amikor sokkal többet is kihozhattál volna az életedből?
szenvedes
Túlélni akarod a pillanatot, vagy megélni azt, a maga teljességében? Amikor a saját életem egy stroke következményeként összeomlott, elkezdtem sétálni. Rendszeresen sétáltam, úti cél nélkül, csak a gondolataimra és a természet rezdüléseire figyelve. Az egyensúlyérzékemet akkorra már visszanyertem, mégis sokszor mentem végig a járdaszegélyeken, ahogy előtte a kórház udvarában gyakorlásként tettem. És az egyik ilyen alkalommal rájöttem, hogy mi a baj. Amikor végigmész a járdaszegélyen, mire figyelsz? Leginkább arra, hogy ne ess le, ezért a lábad elé nézel és arra koncentrálsz, hogy végigjuss. De közben látod-e a környező fákat, a feletted elrepülő madarat, az elszaladó macskát, vagy a közelben játszó gyerekeket? A legtöbb ember így éli le az egész életét: végigvonulva, mint a járdaszegélyen, félve a kudarctól, és így megfeledkezve arról, hogy valójában mi is az értelme az egésznek, amit csinál.
„Az emberek a levegőben vagy a vízen járást csodának tartják. De én úgy hiszem, hogy az igazi csoda a földön járás. Minden nap találkozunk csodákkal, amiket fel sem ismerünk: a kék ég, a fehér felhők, a zöld levelek, egy gyermek fekete, kutató szemei – a saját szemeink. Ezek mind csodák.”
Thich Nhat Hahn
Ideje kimozdulni a mechanikus életvitelből! Itt az ideje, hogy ne gépként csináld végig a napodat, hanem értékeld annak minden percét. Figyelj a részletekre, az illatokra, az étel ízére, az emberek arckifejezésére! Iktass be apró örömöket a mindennapjaidba, és tedd szebbé másokét is! Mosolyogj az eladóra, hívd fel egy rég nem látott barátodat, vagy menj oda a kerekesszékben ülő lányhoz, ha segítségre szorul. Legyen minden nap más, és legyél minden nap több, értékesebb, tapasztaltabb, mint előző nap voltál.
Sokan félnek változtatni – félnek kockáztatni, ezért maradnak inkább a langyos vízben. És ha Te másképp döntesz, akkor azt mondják, nem ez a normális. De Neked nem kell normálisnak lenned. Nem kell kiölnöd a lelkedből az élet iránti gyermeki szenvedélyt, és nem kell minden egyes nap a megszokott rosszat elviselve várakoznod a csodára. A csoda ott van körülötted, és ott van benned is.
Kapcsold ki a robotpilóta üzemmódot! Menj végig a járdaszegélyen – az életeden –, és néha nyugodtan ess le! Nézelődj, figyeld meg a világot magad körül, vedd észre az élet apró csodáit! Mi van akkor, ha leesel? Semmi, próbáld újra! Minden kudarc egy újabb lehetőség, hogy a folytatást jobban csináld. Jobban, mint tegnapi önmagad, és sokkal jobban, mint azok, akik nem mernek változtatni az életükön. Mert minden pillanat, amit a maga teljességében képes vagy megélni, értéket ad az életednek. Tedd igazán értékessé!
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!