Apátia. Ez vált társadalmunk átlagemberének alapállapotává. Unott, közömbös arccal vonulunk végig az életen, megszakítva egy-egy rövid nevetéssel, vagy éppen sírással. Vajon védekezés ez a minket érő negatív hatásokkal szemben? Azért válunk közömbössé, hogy ne törjünk össze a teher alatt, amit a körülöttünk lévő emberi tragédiák, a természeti katasztrófák, a rajtunk élősködők, vagy a napjainkat megkeserítő idióták rónak ránk? Védekezés ez csupán? Vagy kényelem?
Ami megszokott, az kényelmes. Még ha nem is jó, de legalább van valami. Legalább nem kell erőfeszítést tenni, nem kell törni magadat, hogyan lehetne jobb. Kényelmesebb jó fogaskerékként működni és bejárni nap mint nap az utált munkahelyre, mint szembenézni a munkakeresés kockázatával. Kényelmesebb a rossz párkapcsolat megszokott rutinját követni, mint megkeresni a probléma megoldását. És kényelmesebb elfordulni, amikor a kerekesszékben ülő lány az épület bejárati lépcsője elé ér.
Alapjáraton működünk, és ennek elsődleges oka a kényelem. A civilizáció nemcsak megszüntette a vadonban mindennapos életveszélyt, hanem azt is elhitette velünk, hogy a természet irányítói vagyunk, nem pedig annak része. Ezáltal pedig elfelejtettünk figyelni. Figyelni a környezetünkre, figyelni a hangokra, az illatokra, a megérzéseinkre… figyelni önmagunkra és figyelni egymásra.
Ha egy gép pontosan úgy működik ma, mint tegnap, akkor ma is a megszokott eredménye lesz működésének. Ami nem biztos, hogy jó, de legalább nem rosszabb, mint tegnap. A változtatás mindig kockázatot hordoz magában, míg a gépies rutin stabil eredményt biztosít. Legalábbis egy ideig… Van, hogy mindez szükségszerű, sőt hasznos is. Így működik vázizmaink mozgatásának idegrendszeri szabályozása is. A már berögződött mozgásformákat az extrapiramidális idegrendszeri pálya irányítja, míg a finom koordinációért és az új mozgások megtanulásáért a piramis pálya felel. Amint teljesen elsajátítottad a mozgásformát, az extrapiramidális pálya átveszi a vezérlést – már nem kell odafigyelned, automatikusan menni fog.
Ha ennek mintájára éled a mindennapjaidat is, akkor egy ideig jó eséllyel túléled azokat. De valóban ez a cél? Valóban mechanikus életvitelre vágysz? Ha az itt töltött idődet végig a megszokott langyos vízben ücsörögve éled le, amiből időnként egy-egy pozitív vagy negatív külső hatás kiugraszt, akkor a végén – de talán már sokkal előbb – felmerül majd a kérdés: Miért? Mi értelme volt az egésznek? Miért nyomtad el a vágyaidat, miért temetted el az álmaidat, miért hagytál annyi napot, hónapot, évet eseménytelenül elúszni? Miért vártál, hogy majd egyszer jobb legyen? Miért elégedtél meg a kevéssel, amikor sokkal többet is kihozhattál volna az életedből?
Túlélni akarod a pillanatot, vagy megélni azt, a maga teljességében? Amikor a saját életem egy stroke következményeként összeomlott, elkezdtem sétálni. Rendszeresen sétáltam, úti cél nélkül, csak a gondolataimra és a természet rezdüléseire figyelve. Az egyensúlyérzékemet akkorra már visszanyertem, mégis sokszor mentem végig a járdaszegélyeken, ahogy előtte a kórház udvarában gyakorlásként tettem. És az egyik ilyen alkalommal rájöttem, hogy mi a baj. Amikor végigmész a járdaszegélyen, mire figyelsz? Leginkább arra, hogy ne ess le, ezért a lábad elé nézel és arra koncentrálsz, hogy végigjuss. De közben látod-e a környező fákat, a feletted elrepülő madarat, az elszaladó macskát, vagy a közelben játszó gyerekeket? A legtöbb ember így éli le az egész életét: végigvonulva, mint a járdaszegélyen, félve a kudarctól, és így megfeledkezve arról, hogy valójában mi is az értelme az egésznek, amit csinál.
„Az emberek a levegőben vagy a vízen járást csodának tartják. De én úgy hiszem, hogy az igazi csoda a földön járás. Minden nap találkozunk csodákkal, amiket fel sem ismerünk: a kék ég, a fehér felhők, a zöld levelek, egy gyermek fekete, kutató szemei – a saját szemeink. Ezek mind csodák.”
Thich Nhat Hahn
Ideje kimozdulni a mechanikus életvitelből! Itt az ideje, hogy ne gépként csináld végig a napodat, hanem értékeld annak minden percét. Figyelj a részletekre, az illatokra, az étel ízére, az emberek arckifejezésére! Iktass be apró örömöket a mindennapjaidba, és tedd szebbé másokét is! Mosolyogj az eladóra, hívd fel egy rég nem látott barátodat, vagy menj oda a kerekesszékben ülő lányhoz, ha segítségre szorul. Legyen minden nap más, és legyél minden nap több, értékesebb, tapasztaltabb, mint előző nap voltál.
Sokan félnek változtatni – félnek kockáztatni, ezért maradnak inkább a langyos vízben. És ha Te másképp döntesz, akkor azt mondják, nem ez a normális. De Neked nem kell normálisnak lenned. Nem kell kiölnöd a lelkedből az élet iránti gyermeki szenvedélyt, és nem kell minden egyes nap a megszokott rosszat elviselve várakoznod a csodára. A csoda ott van körülötted, és ott van benned is.
Kapcsold ki a robotpilóta üzemmódot! Menj végig a járdaszegélyen – az életeden –, és néha nyugodtan ess le! Nézelődj, figyeld meg a világot magad körül, vedd észre az élet apró csodáit! Mi van akkor, ha leesel? Semmi, próbáld újra! Minden kudarc egy újabb lehetőség, hogy a folytatást jobban csináld. Jobban, mint tegnapi önmagad, és sokkal jobban, mint azok, akik nem mernek változtatni az életükön. Mert minden pillanat, amit a maga teljességében képes vagy megélni, értéket ad az életednek. Tedd igazán értékessé!
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Szia Gabor 🙂
A beprogramozott elet, tulelesre programozva. Lassan, de biztosan kioli az emberbol az osszes jot, az igenyt a jobb eletre. Az egyhelyben toporgas, a regi jol bevett szokasok. Hova vezetnek?? Depressziohoz, belefasultsaghoz, remenyvesztettseghez, lemondashoz, megunt eletekhez. Ez nem valami gyonyoru kilatas a jovore nezve. Es az emberekre nezve sem, akik a jovoben fognak elni.
A mostani vilag nagyon rossz iranyba megy. Es a tomeg azt koveti, mert szinte mindenki arra megy. Nem akarnak megbelyegzettek lenni, kilogni a sorbol. Pedig ezt kellene tenniuk. Lerazni magukrol a felesleges terheket, a rossz hangulatot. Keresni a jo utat, ami nekik a legjobb. Mert nem feltetlenul az a jo, ami mindenkinek jo. Sot!! 🙂 Mindenkinek egyenre szabottan kell valami jo. Mindenkinek mas az igenye, az elvarasa, a teljesito kepessege, mas az utja es az elete! 🙂 Erre kellene raebredni verge. 🙂
Udvozlettel Rozika.
Kedves Szilvia,
ha már eldöntötted, hogy változtatsz, akkor megtetted a legfontosabb lépést. Az, hogy most válságba került az életed, nemcsak a jelenlegi nehézségeiddel van kapcsolatban, hanem a múltadnak is szerepe van benne. Azt írtad, hogy néhány éve még minden rendben volt, tele voltál energiával, tudtad kezelni a kihívásokat, most viszont minden összeomlott. Minden összeomlás egy folyamat. Valahol már korábban megbomlott az egyensúly, de könnyen lehet, hogy soha nem is volt meg, csak Te hitted azt. Amikor úgy érezted, egyben vagy, mi motivált? Csak a környezeted? Mert ha nincs meg egy erős belső motiváció, akkor könnyen összeomolhat minden, amikor a külső környezeted megváltozik. Itt írtam erről korábban:
http://hasznaldfel.hu/2013/07/motivacio-milyen-talajra-epited-varad.html
A családod csak akkor tud visszahúzni, és csak akkor tudja bárki is lerombolni az álmaidat, ha hagyod. Ha tőlük teszed függővé az álmaid megvalósulását. A visszahúzó emberek kezelése eleinte nem könnyű, de gyakorlással egyre jobban képes leszel kezelni őket. Itt írtam néhány tanácsot ezzel kapcsolatban:
http://hasznaldfel.hu/2014/12/mit-tegyek-ha-visszahuznak-praktikus-tanacsok-verszivok-ellen.html
Ha nem vagy a helyeden, akkor lépned kell. Lépni pedig csak akkor fogsz, amikor már eléggé fáj ahhoz, hogy változtass. Eléggé fáj?
Ha igen, akkor keresd meg a saját belső motivációdat, ami értelmet ad az életednek, és amit igazán szeretnél csinálni. Ezt csak úgy tudod megtalálni, ha elnyomod a külső zajokat és magadba nézel. Sétálj sokat erdőben vagy csendes helyen, céltalanul, csak a gondolataiddal maradva. Keresd meg azt, ami igazán éltet, és ha megtaláltad, kezdj el dolgozni azért, hogy megvalósítsd. A félelmeid is szép lassan el fognak tűnni, amikor azt érzed, hogy végre a saját utadat járod.
Kedves Gábor!
32 évesen a világot kiforgattam volna a 4 sarkából, válságot menedzseltem, világot jártam (szakmám van, angolul beszélek), azonban most ( 36 évesen) az apátia és szorongás kombinációjából áll az életem. Mondhatni felnőtt korban sikerült a “tanult tehetetlenség” állapotába kerülni. Harcoltam, a többiek már akkor is “patópálost játszottak”. Címszavakban: 2, 5 éve szültem, gyermekem apjától külön váltam, szüleimmel élünk 3 éve (lassan elköltözünk saját kis házba), családi vállalkozás a csőd szélén, apukám daganatos beteg, állandó a nyomott hangulat és a veszekedések. Exem és a családom visszahúzó (lelombozó és álomirtó) hatást gyakorolnak. Az erőm fogytán, de én más életre vágyom! Éltem másként, máshol. Sosem féltem. Most félek mindentől, a gyerekemet is nagyon féltem. Ezer érzelmi szál köt gúzsba, de tudom hogy nem vagyok itt a helyemen. Hogyan lehet felépülni a tanult tehetetlenségből és kilátástalanságból???