A diplomával nem adnak gerincet (és észt sem)

Írta: | 2018-01-29
Tanult emberekkel van tele a társadalom. Tanult bunkókkal. Tanult aljasokkal. Tanult gyűlölködőkkel. Tanult kétszínűekkel. És természetesen vannak jólelkű, tisztességes, becsületes emberek is, akik az alapvető emberi értékeket megőrizve élnek – függetlenül attól, hogy van-e diplomájuk, vagy sem. A gerincnek ugyanis semmi köze a megszerzett papírokhoz. Az észnek sem. Sokszor még a tudásnak sem.
Nem azt mondom, hogy semmi értelme nincs az oktatási rendszernek, mert az ostoba és valótlan kijelentés lenne, hanem azt, hogy hajlamosak vagyunk túlbecsülni az iskolázottság emberi kvalitásokra gyakorolt hatását. Okosabbnak és jobb embernek hisszük azt, aki végigült 15-20 évet az iskolapadban, mint azt, aki ezt kevesebb ideig, vagy egyáltalán nem tette.
Pedig nem biztos, hogy megfelelő mércéje az embereknek az, hogy ki mennyi mások által elvárt dolgot tudott visszamondani (vagy ki csalta végig ügyesebben azokat az éveket). Nem biztos, hogy egyáltalán méricskélni kellene az embereket. Könnyen kiderülhet ugyanis, hogy az általunk használt mérleg nem erőltethető rá az egész Világegyetemre. De még a legszűkebb környezetünkre sem.
Akivel közös az értékrended, azzal együtt építhettek valami számotokra értékeset, akivel pedig nem, az is segíti a fejlődésedet. És ha már nem kérsz a leckéből, akkor ki is zárhatod az életedből. A méricskélés nagyon veszélyes csapda, függetlenül attól, hogy az érdeklődési kör, az iskolázottság, vagy bármi más a mérce.
Az élet nem a diplomával kezdődik. Az emberség sem. Ha találkoztál már idióta diplomással, akkor pontosan tudod ezt.

Művelt bunkók társadalma

Diplomásként azért elgondolkodtam azon, hogy mire is volt jó az oktatási rendszerben eltöltött időszak. Adott egy szemléletet. Adott ismeretanyagot (melynek jelentős része használhatatlan az életben). Megtanított hatékony(abb)an elsajátítani új ismereteket. És ami számomra a legfontosabb: lehetőségeket mutatott (még ha azokat le is próbálták nyomni a torkomon).
Viszont azok között, akikkel együtt végeztem a középiskolában vagy az egyetemen, nem csak becsületes, másokat tisztelni tudó, erős jellemű emberek voltak. Sokakból hiányzott az érzelmi intelligencia – és hiányzik még ma is. Tele vagyunk diplomás seggfejekkel. És diploma nélküli seggfejekkel is persze. A tapasztalat azt mutatja, hogy a seggfejség nem az oktatási rendszerben eltöltött idő függvénye.
A több idő és a több ismeret legfeljebb csak annyit jelent, hogy az emberi aljasság szofisztikáltabbá válhat. Aki könyökölni tanult kiskorában, az nagykorára megtanul még jobban könyökölni. Aki pedig emberséget tanult, az jó esetben nem törik meg. Vagy össze. És ez megint csak nem az iskola függvénye. Az iskola csak a társadalmunk jelenlegi állapotának egy leképezése. Figyeld meg a tüneteket, és megtalálod a betegséget.
A társadalom betegségeit nem nehéz megtalálni. Ahol még mindig fontosabbak az állásra pályázó papírjai, mint a lelkesedése és a fejlődésre való nyitottsága, ahol emberek tömegei az alapján keresnek párt maguknak, hogy kinek van meg a diplomája, ahol hülyének nézik azt, aki más utat választ magának (vagy más útra kényszerül valami miatt), ahol diplomás emberek millióit lehet megvezetni rejtett, vagy akár nyílt manipulációval, ott a társadalomnak komoly betegségei vannak.
Természetesen ezek nem mindenki számára betegségek. Van, aki teljesen jól elvan így, hiszen pont mások gyengeségeiből táplálkozik, és olyan is van, aki számára nem jó ugyan, ami történik, de legalább a langyos pocsolyában való ücsörgés kényelmét élvezheti. Mert a változáshoz meg kellene mozdulni. És felelősséget kellene vállalni. Persze sodródva is le lehet élni egy életet, és sokan meg is elégszenek ennyivel.
Aki viszont többre vágyik, az elkezd mélyebbre ásni. Elkezdi mélyebben megismerni önmagát, és ezáltal az embereket is. Elgondolkodik rajta, hogy a társadalmi skatulyáknak vajon mennyi a létjogosultságuk. Tényleg okosabb az, aki végigülte az egyetemet? Tényleg nem lehet a búzamezőn szántó paraszttól semmit sem tanulni? Tényleg megbízhatóbbá válik valaki a diplomától? Tényleg az iskolai tanulmányok függvénye a gerinc?
És miután mindezen elgondolkodott, talán az okokat is elkezdi keresni. Mert a változás itt kezdődik.

Elveszett gyermekek

Vannak dolgok, amik a békés egymás mellett élés érdekében nélkülözhetetlenek. Nem pisilünk bele a velünk szemben ülő gulyáslevesébe. Nem vágjuk tarkón a boltost, ha elfogyott a rozskenyere. Nem öljük meg azt, aki versenytársunkként jelentkezik az álláshirdetésre. Tudod, egyszerű dolgok, amiket a legtöbben gyermekkorukban megtanulnak.
Aztán vannak ennél összetettebb kérdések is. Hogyan találd meg a saját boldogságodat anélkül, hogy másokra erőltetnéd az akaratodat? Mit tegyél, ha az általad igaznak vélt dologról kiderül, hogy nem az? Mi van akkor, ha nem csak a Te igazságod létezik? Miért fontos, hogy megbecsüld azokat, akik az életed részei, és mivel jár, ha ezt nem teszed meg? Hogyan ne válj áldozattá, de elnyomóvá sem?
Az ehhez hasonló kérdéseknek az az érdekességük, hogy az emberek jelentős része teljesen felkészületlenül ütközik beléjük. Nem is tudnak velük mit kezdeni többnyire. Mert az a helyzet, hogy attól nem lesz szeretőbb szülő vagy jobb társ valaki, hogy több differenciálegyenletet oldott meg. Attól nem fog többet segíteni másoknak, hogy kívülről fújja a történelemkönyvet. Attól nem feltétlenül lesz tisztességesebb ember, hogy elvégzett egy egyetemet.
Alapvetően nem is az oktatási rendszer feladata lenne ilyenné nevelni a gyermekeket, hanem a szülőké. Persze a rengeteg gyermekkorában elcseszett ember szülőként mit is tudna tanítani a saját gyermekének? Csak azt tudjuk átadni másoknak, amit mi magunk is megtanultunk. Ha ez a tisztelet, a megbecsülés és az őszinteség, akkor azt. Ha a sumákolás, a másokon való élősködés, vagy a hideg közöny, akkor pedig azt.
A szülővé váláshoz nem kell jogosítvány – sokak szerencséjére. Még csak alapvető emberi értékek sem kellenek. Egy gyereket bárki összehozhat, ha nincs biológiai gátja a dolognak, és a felnevelésében is csak az extrém kártevőket akadályozzák meg (feltéve, hogy kiderül, milyen körülmények között él a gyermek). Könnyen félrecsúszhatnak tehát az értékrendek – és az életek.
Ezt persze kompenzálhatná az oktatási rendszer valamelyest – és a legnagyobb tiszteletem azoké a tanároké, akik ezért komoly erőfeszítéseket tesznek –, csakhogy a jelenlegi oktatási rendszernek nem az emberré nevelés a célja, de még csak az sem, hogy a gyerekekből értelmesen gondolkodó emberek váljanak. Hiába tanulunk sokat, ha nem tanuljuk meg értelmezni a tanultakat. És megkérdőjelezni. Mert időnként arra is szükség van.
A szülői nevelés és az iskolai oktatás azonban sokszor éppen arról szól, hogy kész igazságokat nyomjanak le a gyermek torkán. Mindezek után vajon hogyan lenne képes embertársait egyenlő partnernek tekinteni az, akit soha nem tekintettek egyenlő partnernek? És hogyan tudna feltétel nélküli szeretetet adni az, aki soha nem kapott ilyet?
A tünetek nagyon hamar jelentkeznek. Csak nem figyelünk. Inkább betudjuk a gyerek hülyeségének, a sors csapásának, vagy az aktuális vírusjárványnak, ha valami nincs rendben. Amikorra pedig már nem lehet sem megkerülni, sem megerőszakolni a problémát (mert a gyerekből egy érzéketlen seggfej, vagy egy érzéketlen seggfejeknek megalázkodó áldozat vált), akkor mossuk kezeinket. Tuti nem mi szúrtunk el valamit. Rég volt, ki emlékszik már arra…
De vajon hány felnőtt ember tudja azt mondani egy gyereknek, hogy „bocsánat, tévedtem”?  Hányan néznek magukba, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt szerették volna? És vajon hányan merik megkérdőjelezni a saját igazságukat? A legtöbb ember el sem gondolkodik azon, hogy esetleg ő tévedett.
És amíg ez így van, addig nem biztos, hogy a diploma megléte vagy hiánya érdemi kérdést jelent.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

27 gondolat ehhez az íráshoz: “A diplomával nem adnak gerincet (és észt sem)

  1. Angéla

    Gratulálok Gábor! Újra egy nagyszerű írás! Az életben, mindennapjainkban tapasztalt, megélt valóságot remekül összegezted. Egy tükör a mai világ emberének, mindenki megláthatja benne a színtiszta valóságot. Elgondolkodtató, építő s formálódást elősegítő írás!
    Nagy-nagy köszönet érte!!!☺

    Reply
  2. Miklós

    Kedves Gábor!

    Diplomásként úgy érzem, hogy a diplomás bunkó és a képzetlen zseni kérdés inkább megosztó, mint összetartást adó, de igen népszerű témakör. Alapvetően a jobban tanuló gyerekek mennek magasabb iskolába és sokat tanulnak, dolgoznak, hogy azokat elvégezzék. Ez a dolguk, a saját sikerüket kovácsolják. A társadalom azért fizeti meg ennek költségeit, mert bízik abban, hogy a magasabban képzett emberek több hasznot hoznak számára, mint a képzetlenek. Ez nem érzelmi kérdés.

    A munkahelyek egy részéhez speciális ismeretek kellenek, ezeket diplomához kötik. Autót vezetni is csak azt engedik, aki elvégezte a tanfolyamot, és ez így van jó.

    Abban teljesen igazad van, hogy a diplomások között is van bunkó, és a nem diplomások között is. Én személy szerint bízom abban, hogy ha az ember fiatalkorában megtanul tanulni, gondolkodni, magasan képzett emberekkel van együtt, akkor talán kevésbé lesz arrogáns, agresszív, mint egyébként.

    Reply
    1. Mezei Júlia

      Miklóssal értek egyet! Ehhez a véleményhez nincs is mit hozzátenni! /Pedig kerestem a szavakat, annyira ledöbbentem a Kocsis Gábor mérnök írásán! Nem értek vele egyet!

      Reply
      1. Á. Kati

        A tanult(abb) sok esetben azt jelenti, hogy professzionálisan tud másokat manipulálni. Sok negatív személyiségjegyet vagy személyiségzavart kifejezetten súlyosbít a magas intelligencia ill. képzettség.
        Pl. ahogy emelkedik a vállalti ranglista, annál több a (nárcisztikus) pszichopaták száma…
        Javaslom, mélyedj el a pszichopata, nárcisztikus pszichopata fogalomkörben. (Nem csak Wikipédia szinten.)

        Reply
  3. Kiss Zsuzsa

    Kedves Gábor!
    En is csak gratulálni szeretnék e remek összefoglaló analizáláshoz. Örülök, hogy ilyen frappánsan tudod szavakba önteni és elsősorban átlátni a dolgok összefüggéseit, miértjeit, következményeit.
    Gratulálok! Csak így tovább!
    Nagy rajongód: Zsuzsa

    Reply
  4. Grothe Theodora

    Kedves Gábor!

    Az írásod pontosan az én gondolataimat fejezi ki ebben a témában (is)! Most azért írom ezt le neked, hogy megköszönjem a fáradtságodat, amivel összefoglaltad és leírtad ezeket a gondolatokat – helyettem! Legszívesebben mindenkinek a fejébe tenném ezeket a sorokat, már sok-sok éve! Ez egy, szinte mindent magába foglaló dolog – téma – jelenség, nem is tudom, minek nevezzem!
    Szóval köszönöm!
    Egyszer jó lenne veled személyesen is találkozni! Biztos jót beszélgetnénk!

    Üdvözlettel,
    Grothe Theodora

    Reply
  5. Roszkosné Zsuzsa

    Kedves Gábor, gratulálok az írásodhoz. Nyilván azért tetszik, mert én is hasonlóan gondolom. Ez a mi igazságunk, aztán vannak akik másképp gondolják, az pedig az ő igazságuk. Azt szoktam mondani, hogy már több mint 7 milliárd ember él itt a Föld nevű bolygón. Nincs két egyforma és mindegyiknek megvan a saját igazsága. Csodás napokat! Nekünk pedig további gondolatébresztő írásokat tőled.

    Reply
  6. Adél

    Kedves Gábor!
    Sok igazság van a leírtakban.
    Rövid leszek: mennyire tekintettek bennünket gyermekként egyenragú félnek a múlt század 60-ás éveiben?
    Annyira, amennyire a becsületes felnőtté válás megengedte. A gyermek torkán igenis le kell nyomni olyan dolgokat is amit ő tapasztalatlansàgból nem akar, de normális felnőtté vàlásához szükséges. Te írtad, hogy a gyermekkorában elcseszett ember szülőként sem tud átadni gyermekének pozitív emberi értékeket. NA , itt tartunk most. Most, amikor már a szülőnek otthon sincs joga gyermekét megfegyelmezni mert feljelentheti, mert elveszítette azt a jogát, hogy a gyereket a jó jellembeli mederbe terelgesse. A fene nagy személyiség védelme meghozta már gyümölcsét: elején csak kicsit, majd egyre jobban erősödő, már szinte korlátozhatatlan fegyelmezettlenség az iskolában, utcàn, villamoson…. amit az egyre durvább s végén a füvezésbe, drogozásba torkolló út követ s még mehetünk sajnos tovább is.
    Írsz a megbecsülést kiérdemlő tanári munkáról. Szélmalomharcot vív napmint nap. Ha tanítani akar, fegyelmeznie kell. Ha fegyelmez, a szülő betelefonál az iskolába, hogy merte a tanàr megemelni órán a hangját? A gyermek kap egy újabb ‘szarvat’. Így a társadalom nem csoda ha egy végtelenül egoista, pozitív erkölcsi értékek nélküli embertömeget
    kap.
    Óriàsi igazságot írtál: amit nem kap meg a gyerek a családi fészekben, nem is adhatja tovàbb.
    Ma mit kap a szülőtől? Természetesen a kivételnek mindíg kijár a tisztelet!
    Mintának megtapasztalja a mindent és mindenkit sárbatipró törekvést. Más értékeinek pusztítását ( nem anyagiakat gondolok), félresöprését.
    Ezt teszi a hirdetett nagy liberalizmus!
    (Azt még nem is írtam, hogy az egyetem elvégzèse sem becsülendő?
    Ha gerincet, bunkóságot ugyan a csalàdból kapunk – amint írod – azért a tanulàs nem csak jobban könyökölni taníthat meg. Talàn “néhàny” jó tulajdonságot is fejleszthet. Csak ezt is meg kellene keresni és értéket adni a társadalomban. A szülőnek is meg kellene tanulnia jó szülőnek lenni, aki jóra tudja nevelni gyermekét! A mai iskolarendszer pont az ellenkezőjét teszi. A ma felnövő gyerekek már minden józan erkölcsi értéket megtagadó társadalmat építenek!

    Sok írásod tetszik, merítettem belőlük.
    Köszönöm!!!!

    Üdvözlettel: Adél

    .

    Reply
  7. Bagdi Gyuláné

    Kedves Gábor!
    A mai oktatási rendszer az nagyon nevelés ellenes! A saját lányom az élő példám erre! Nem lehet a gyerekeket nevelni ,és egyest adni nekik,mert a pedagógust vonják felelősségre!!! Esetleg meg is büntetik érte! De még szóban sem!!!
    Minden írásod elolvasom ,és mindet kivétel nélkül nagyon hasznosnak tartom mindenki számára!!! Nagy GRATULA!!!!

    Reply
  8. Fürediné Kiefer Edit

    Ez az írás kiegészíti az élet tapasztalatomat ugyanis én évek óta azt szeretném megfejteni, hogy mi az oka társadalmunk energia szegénységének, hogy a családok és benne az emberek falanszter térben élnek, maguk által kialakított kis fészekben, nem törődve másokkal.Fő oka az értékválság lehet azáltal, hogy a pénz lett az úr.,A gyerekekkel eddig nem is foglalkoztam, mert a mi családunkban egyrészt a gének alapján öröklődik tovább a tudásvágy, másrészt a környezet lemásolása, vagyis a családi minta a mérvadó, ami ösztönös beállítódás után fejlődik tovább.Miután régóta tanulom az ezotériát és a vallást, inkább felnőttek életsorsát tanulmányozom, hogy abból is merítsek tudást.Azt megtapasztaltam, hogy minden ember hordoz egy saját tudást, amivel a másik embert gazdagítja.Egyszer összeírtam, hogy kitől milyen nagyívű gondolatot kaptam, amit azonnal értékelnem kellett volna.Egyik karácsonykor csináltam egy szép ajándék lapot és abba beleírtam az egyén nagyszerű, csak rá jellemző értékes gondolatát, elismerve a tőlük tanultakat.Ami a szülői és iskolai tanulást még segítheti, az az olvasás művészete : az írók élettapasztalatuk bőségéből merítik témájukat, ami által a diák tudása kiszélesedik megismerve más világokat.Nálunk azok a rokon gyerekek, akik csak 8 általánost végeztek, azok pont olyan sokat tudnak a világról, mint azok, akik érettségiztek, sőt vannak természet, vagy történelem szeretők is közöttük, és bámulatra méltóan értékelnek történelmi helyzeteket, és az olvasottság segítségével az életben is jól kiismerik magukat.Az én életemet főleg az határozta meg, hogy már gyermekként beiratkoztam a könyvtárba, amikor oroszt is tanultunk, így sok szovjet hőssel is megismerkedtem a könyvtáros által ajánlott könyvekből.Hetente írtam olvasmány naplót, ami által ösztönösen önművelést folytattam a kötelező olvasmányok mellett.Innen vezetett az út a mozi naplóhoz, majd dolgozóként színház és opera bérletet vásároló színház rajongóként a kulturális naplóhoz.Aztán ennek a hasznos időtöltésnek egyszer csak vége szakadt: házasság, szakmai karrier, szülők,rokonok ápolása munka mellett, és a helytállás mindent felülírt.Amikor nyugdíjba mentem, akkor a szakmai pályám mellé új tudomány ágakba hatoltam be,amivel a közepes minősítésű élettapasztalatomat bővíteni igyekeztem, és ez segített abban, hogy könnyedén vállaljak karitatív tevékenységet.Végül ezáltal sikerült reális élettapasztalatot szerezni a korábbi ideális életszemléletemmel szemben.Anyám mondta, hogy az életben mindennek ára van: valóban, nagyon sokat kellett magamon dolgozni és másokért tenni, hogy a sok tanulással kihozzam magamból a maximumot idealista létemre.Az idealista sokat vár magától, ezért másoktól is, sőt lehetnek romantikus vágyai is,amivel becsapja magát.A mai tudás szerint a gének a végtelen felé haladnak, ezért kell folyamatosan képezni magunkat és a tudást gyakorolni.Hamvas Béla tanítása a tudás akkor érték, ha megosztjuk.Hozzáteszem: ha az ismereteket megosztjuk, az a szeretet jele, a szeretet pedig egy pozitív energia, így az információ szívcsere, Gábornak köszönöm, hogy felhívta a figyelmet a gyerekek szellemi fejlődésére, és annak hiányára is.Tanulságos,fontos ügy.

    Reply
  9. dr. Halász Mariann

    Hogyan tudhatom meg a véleményedet a hozzászólásomról, ha nem válaszolsz?
    Pár napja írtam, és nem jött válasz. (H.M.)

    Reply
    1. Á. Kati

      Hmmm… Tényleg van doktorátusod?
      Mert akkor ELVÁRHATÓ (lenne), hogy felismerd, a szerző sehol nem vállalt kötelezettséget arra, hogy a hozzászólásokra válaszol… (Eltekintve határozott vagy határozatlan időintervallumtól, és attól is, hogy éppen van-e ideje, kedve dr. h.m.-nek válaszolni…)

      Reply
  10. Kardos Szilvia

    Kedves Gábor 🙂

    Rendkívül aktuális és ütős írás! A megoldás a fejekben, a kulcs pedig a szülők kezében van.

    Köszönettel:
    Szilvi

    Reply
  11. Simon Barbara

    Kedves Gábor, ehhez az íráshoz nem lehet semmit hozzátenni. Ez így kerek, így teljes, ahogy van!
    Köszönöm szépen.
    Barbara

    Reply
  12. Nekcsei Kelemen

    Kedves Gábor!

    Nem ismerem a történeted, és nem is követem az írásaid, a Szeretlek Magyarországról tévedtem ide. Ezért nem mondhatom, hogy a rajongód vagyok, sőt igazából csak ebben a cikkben leírt véleményed látom.

    És elegem van ebből a mantrából. Komolyan, két okot látok, hogy miért népszerű ez amit leírtál: az egyik, hogy szocialista örökség amikor az értelmiség perifériára szorult és minimum gyanús volt, a másik pedig, hogy a kevésbé képzett emberek pszichés szükséglete, hogy felmentést kapjanak azalól, hogy nem tanultak, nem foglalkoztak a minél magasabb végzettség megszerzésével.

    Ez nem azt jelenti, hogy könnyű, vagy ingyenes bármilyen tudás megszerzése. Egyáltalán nem az. Nagyon sok embernek nincs rá lehetősége, akár a család, akár az élet és ami a legborzasztóbb van akinek a szellemi kapacitása folytán. Egyetértek, ettől nem lesz se jó se rossz ember. Ahogy a tanult és művelt ember sem lesz sem jobb sem rosszabb emberként, csak képzettebb, vagy műveltebb adott esetben.

    A kommentek között azt a véleményt kerestem, hogy ki látja többdimenzióban a diplomás értelmiség helyzetét és jut túl a szokásos lózungokon, ha jól emlékszem egy hozzászóló volt aki ezt megtette. Nos, még mindig figyelembe véve, hogy az “emberiességről” semmit nem mond a képzettség, de tegyük hozzá, hogy a modern (de igazából ez régen is így volt) világhoz úgy lehet hozzátenni valamit, ha az ember legalább ismeri vagy elképzelése van tudományos álláspontokról, vitákról, alkalmas rá, hogy tudományosan közelítsen meg témákat, ismeri azokat a módszereket ami a világ tudásának szisztematikus fejlesztéséhez szükséges. És igen, ez egy dimenzió, amiben az iskolázott emberek többet tesznek a világért, mint az alacsonyan képzettek. Kegyetlen, de ezek nélkül az ismeretek nélkül nincs esély rá, hogy az ember előrébb vigye a világ dolgait, hiszen az emberi tudás mindig is úgy fejlődött, hogy a generációk átadták egymásnak az ismereteiket, amik megismerése – és hangsúlyozom szisztematikus és kritikus megismerése – nélkül csak ugyanazokat a problémákat járnánk körbe újra és újra. Gondoljunk arra, hogy lehet valakinek volt már egy megoldása egy adott problémára, aminek felhasználásával viszont nekünk lehet egy jó ötletünk, amit tudunk is ellenőrizni, kritizálni és beépíteni az “emberiség tudásában”.

    És igen, én is tudom, hogy a tudományos életnek, az egyetemi rendszernek és az egész oktatásnak súlyos problémái vannak, de aki a fenti alapelveket nem látja, az biztosan kihagy egy dimenziót a világból.

    Legjobbakat,
    Nekcsei.

    Reply
    1. Á. Kati

      Ha már szóba hoztad a “szocialista örökség”-et, akkor beszéljünk arról is, hogy a hős szocializmusban pártmunkáért osztogatták az érettségit, diplomákat… Konkrétan volt ismerősöm, aki érettségi bizonyítvánnyal rendelkezett, de csak nyomtatott nagybetűkkel tudott írni… (És elemi helyesírási ismeretek nélkül.)
      Ma meg már bárkinek lehet bármilyen bizonyítványa, csak pénzkérdés…

      Reply
  13. Ildiko

    Kedves Gabor!
    Nagy gratula a cikkhez,pont a legjobbkor jott mostani helyzetemhez es elgondolkodtatott. Napok ota azon toprengek,hogy egy diplomas gerinctelen meddig alazhat egy diplomas gerinces palyakezdot.Hol a hatar! Ket kulonbozo korosztalyrol van szo,akik nehezen fernek meg egymas mellett,mert az idosebb gerinctelen,nem erti ,hogy a fiatal gerinces tanul,kepezi magat ,sodrodik meg ezek utan is es miert nem adja fel!? A gerinctelen vegetal egesz nap a kutyuje felett,tonkre teve a gerinces egesz heti munkajat.Mellesleg tanugyi dolgozokrol van szo ,de en mint kivulallo,benne vagyok erzelmileg a dologban ,mert a gyerekemrol van szo.Mentoroktol ,normalis kollegaktol biztatast,megerositest kap,de elgendo ez?En batoritom es motivalom,sokat beszelgetunk a kialakult helyzet miatt hisz gyerekkori almat valositana meg, es en tudom,hogy meg is fogja minden aron, csak ne roppanjon bele.

    Koszonet a motivalo ,erzelmileg epito irasokert!
    Tisztelettel Ildiko

    Reply
  14. Sára

    Az embert a családja és a környezete neveli. Mire az egyetemre kerül, a személyisége már kialakult. Az egyetem nem nevel, hanem oktat, arra, amivel a fiatal később a kenyerét akarja keresni. A jólneveltségnek és az egyetemi képzésnek semmi köze egymáshoz! Persze az ember élete végéig csiszolódik…

    Reply
  15. Egy, a sok diplomás közül!

    Szégyenletes a cikk.
    18 éves korom óta dolgozom, és mellette tanultam. Szóval nem volt könnyű.
    20 év munkaviszonnyal a hátam mögött jön valaki, aki leírja hogy a diplomához nem társul se gerinc és se ész.
    A körülményeimet figyelembe véve, csinálja utánam a cikk írója, akinek gondolom az életben az össz nehézsége annyi volt hogy megszülessen.
    És lehet sértegetni, minősíteni embereket!

    Reply
    1. H. Attila

      Reagáláspdból ítélve pontosan rólad szól az írás.

      És mielőtt habzani kezdene a szád, 20 év iskolapad (2 diploma)+ több mint harminc év munkamező. Nem vagyok még 50.

      Reply
    2. Atrask

      A pisztolyra is azt mondják, hogy van agya, ami nem feltétlen igaz a használójára is. Egyébként az írás pont rávilágít a lényegre: én motoros futár vagyok,és intézetben nőttem fel, mégis tudom, ha valahová betérek köszönni illik, és ha rám köszönnek visszaköszönünk (amikor maga fiatal volt, és még az én időben is, ha egy boltba betérve nem köszöntem akár más vásárlók is kérdőre vontak, hogy “Anyád nem tanított meg köszönni?!”). Na ehhez képest, a diplomás/érettségizett/stb lányom lehetne korú asszisztens/titkárnő/akárki nem köszön, mert az elemi kultúra azonos arányban csökken az iskolázottság mértékével. Olyan könyveket/írókat olvasok, akit/amit ezek a magasankvalifikált okostojások sosem fogtak a kezükben, mert még alulról sem érintik azt az intelligenciaszintet ami ezek megértéséhez szükséges, hiszen az intelligencia nem az iskolapadban születik, hanem az emberrel. Azt tanulni nem lehet….

      Reply
  16. Kirják József

    Nagyon tetszett az írás! Az iskola nyújtotta pozitívumoknál én hangsúlyoznám a kapcsolati tőke jelentőségét.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.