Január elején megtelnek az edzőtermek, megjavulnak a kapcsolatok, soha nem látott szintre emelkedik az emberek motivációja. Nagyjából két hétig. Aztán visszaáll a „rend” – vagyis a megszokott állapot, a kényelmes, biztonságosnak hitt ücsörgés. Vannak persze olyanok, akik néhány hétnél tovább is kitartanak a célkitűzéseik vagy fogadalmaik mellett, de ahhoz képest, hogy hányan indulnak el, csak nagyon kevesen érkeznek meg oda, ahova eljutni vágynak.
Ennyire nehéz lenne az élet? Vagy mi vagyunk ennyire töketlenek? Esetleg a körülmények azok, amik ellehetetlenítik annyi ember változtatási kísérletét? Vagy a trágyadombon való ücsörgés nem is olyan rossz dolog? Talán. De az is lehet, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy az emberek többsége nem megfelelő eszközt, vagy nem megfelelő utat választ magának.
Azért, hogy Te ne tartozz közéjük, érdemes feltenned magadnak négy kérdést – és őszinte választ adnod rájuk.
Hagyjam a francba az egészet?
Céljaink sikere legtöbbször már azelőtt eldől, hogy elkezdjük megvalósítani azokat. Ezt nem azért mondom, hogy ingyen muníciót biztosítsak az álmaikat feladók kifogásainak fegyvertárába (dolgozzanak csak meg maguk a kifogásaikért), hanem épp ellenkezőleg: arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mitől megy egy célkitűzés a kukába, és mitől lesz sikeres.
Van egy fontos kérdés, amit a céljaid megfogalmazásakor érdemes magadnak feltenned – feltéve, hogy nem szeretnél időt, energiát és lelki békét áldozni egy újabb kudarc átélésére. A pénzt szándékosan nem említettem, mert az imént felsorolt erőforrások a pénznél sokkal értékesebbek. Vagy megfogalmazhatom ezt úgy is, hogy a pénz ezen erőforrásoknak (vagy hiányuknak) csak egy anyagi manifesztációja; egy eszköz lehet a céljaid eléréséhez, de maga a cél sosem lehet. Még azoknak sem, akik azt hiszik, hogy igen.
Az első kérdés tehát, amit a céljaiddal kapcsolatban érdemes minél előbb feltenned magadnak, így hangzik: Mennyire lelkesít ez engem? Tényleg ez az, amire vágyom, amitől jobban érzem magam a bőrömben, amitől szebbé válik az életem? Tényleg ez az álmom? Tényleg szívből jön, ezért csinálom?
Mert ha nem, akkor szerintem hagyd a francba az egészet. Ha csak azért csinálnád, mert mások próbálnak nyílt agresszióval vagy csendes terrorral “meggyőzni” Téged, vagy csak azért, mert a kedvükbe akarsz járni, miközben taszít ez az egész Téged, akkor nem érdemes elkezdened. És akkor sem, ha csak egy aktuális társadalmi divathullám kapott el, vagy a legjobb barátod, a párod, vagy a kollégád is belevágott, ezért Te sem szeretnél kimaradni belőle.
Hagyd a fenébe. Tényleg. Spórold meg az erőforrásaidat valami számodra hasznosabb tevékenységre. Mert ha nem szívből jött az elhatározás, akkor nagyon jó esélye van annak, hogy nem is leszel benne sikeres. És ha átmenetileg még el is éred a célt, hosszútávon úgysem fogsz kitartani mellette. Ez ugyanis nem a Te célod, hanem valaki másé.
Ha viszont tényleg annyira lelkesít az, amibe belevágni készülsz, hogy nem tudod elképzelni nélküle az életedet, akkor semmi nem állíthat meg. Akkor a belső tűz nem alszik el még a legkeményebb küzdelmeid alatt sem. Nem lesz szükséged hülye kifogásokra, hogy miért adod fel, mert a feladás eleve nem is opció már számodra.
De nem kell aggódnod akkor sem, ha még nem találtál ilyen célt magadnak. Ebben az esetben érdemes kamu célok helyett a befelé figyelésre összpontosítanod az erőforrásaidat: keresd meg, hogy mi az, amire vágysz, mi az, ami igazán lelkesít, és hogyan szeretnéd élni az életedet.
Szánj erre időt, mert megéri. Nagyon megéri. Teljesen mindegy, hogy január 1-én vagy október 9-én kezded el megvalósítani a céljaidat; a lényeg, hogy teljes szívvel vágj neki az útnak.
Jelen vagyok?
Az emberek többsége görcsösen próbálja megvalósítani az álmait, feszülten várja, hogy mikor lesz már végre boldog, és közben valamiről nagyon megfeledkezik: arról, hogy élvezze az életet. Hogy megélje a jelen pillanatot, és ne csak a távoli célt nézze, hanem az odáig vezető úton is lelkesedéssel haladjon előre.
Pedig ha belegondolsz, ez nemcsak érzelmileg, hanem logikusan is indokolt lenne. Hiszen még ha el is éred a céljaidat, az életed legnagyobb részét akkor is a hozzájuk vezető úton töltöd. Nem leszel újra 19 vagy 39 éves, nem tekerheted vissza az időt, és azt a figyelmet és törődést, amit a szeretteidnek, köztük Önmagadnak elmulasztottál megadni, már soha többet nem tudod pótolni.
Természetesen szükség van a kemény munkára, szükség van az erős akaratra és a kitartásra, de nem árt, ha élvezed is azt, amit csinálsz. Nem minden pillanatát, mert az valószínűleg úgysem fog menni, de a java attól még lehet szép és élvezetes. Azért, hogy ne csak görcsölés és kemény küzdelem legyen ez az utazás, hanem valóban élvezni tudd, érdemes olyan szokásokat beépítened az életedbe, amelyek támogatnak ebben.
Például megünnepelheted az apró sikereidet. Nemcsak a nagyokat, hanem a mások által jelentéktelennek tartottakat is. Lehetsz kedves önmagaddal, támogathatod és bíztathatod magadat – pont úgy, mint amikor a gyermeked első lépéseit kísérted végig mosolyogva.
Az is sokat segít, ha gyakorlod a tudatos figyelmet. Ha jelen vagy a pillanatban. Megéled azt a maga teljességében, akár jó, akár rossz számodra (tudva, hogy a jó és a rossz relatív fogalmak), és elfogadod azt, ami van. Vágyhatsz többre természetesen, hiszen ha nem tennéd, a fejlődéssel is megállnál, és így az életed is csak lefelé csúszás lenne, de építeni csak akkor tudsz hatékonyan a jelenlegi alapjaidra, ha elfogadod, hogy most épp itt tartasz. Most épp ilyen az életed, ezek a dolgok történtek veled, és ezekkel tudsz valamit kezdeni – ha úgy döntesz, hogy kezdesz velük valamit.
A második kérdés tehát mindössze ennyi: Jelen vagyok a pillanatban?
Azért, hogy egy picit kizökkenj a görcsös eredményorientált gondolkodásból, képzeld most el, hogy nem éred el a célodat. Nem egy ideig, hanem soha. Tudom, félelmetes gondolat, de ne hátrálj meg előle. Legalább most, ez a rövid gondolati kalandozás idejére ne.
Tehát képzeld el, hogy soha nem éred el a célodat. Haladsz felé, sokat teszel érte, végül mégsem valósul meg az álmod. Nézz most rá az életedre így, hogy a célod megvalósulását kiveszed a történetből, és minden mást benne hagysz. Milyennek látod az utadat? Így is szép? Így is okozott neked örömet? Így is végigjárnád újra?
Ha igen, akkor erős a gyanúm, hogy a helyeden vagy. És bármilyen paradoxnak is tűnik, a célodat is sokkal nagyobb valószínűséggel el tudod így érni.
Felkészültem a bukásra?
Vannak olyan dolgok, amelyekkel kapcsolatban érdemes reálisnak maradnod. Ilyenek például a saját korlátaid. Tudom, hogy ez elsőre furcsán hangzik pont tőlem, aki nem hisz a lehetetlenben, de veszélyes csapda a korlátaink tagadása. Sokan ugyanis éppen azért buknak el végleg, mert ész nélkül próbálkoznak valamivel, amihez még kevésnek bizonyulnak. Ugranak, pofára esnek, összetörik magukat, majd elmegy a kedvük az egésztől.
Talán próbálkoznak még néhányszor, de mivel a módszer ugyanaz, az eredmény sem lesz különb. Önigazolásnak viszont kiváló ez a néhány próbálkozás, hiszen aki megtette, az elmondhatja magáról, hogy ő bizony belevágott, csak hát nem sikerült, mert… (és ide beilleszti a tetszőleges kifogását).
Holott mindössze annyi történt, hogy nem készült fel eléggé. Nem fejlesztette magát megfelelő szintre, nem volt tisztában vele, hogy akár sokszor is elbukhat, és nem tanult a bukásaiból. Túl nagyot akart ugrani, miközben a fejlődési útján még nem tartott azon a szinten. A hangsúly a „még”-en van. A korlátaink ugyanis nincsenek lebetonozva. Folyamatosan kijjebb és kijjebb tudjuk tolni őket, ha megfelelő módon tesszük ezt. Ha nem ész nélkül akarunk felugrani a hegytetőre, hanem apró lépésekre bontjuk az utat.
Sokat segítesz magadon, ha nem azt a kérdést ismételgeted, hogy vajon elbukhatsz-e a céljaid felé vezető úton, hanem inkább ezt: Felkészültem a bukásra? Mert ha mersz nagyot álmodni, és nem elégszel meg egy középszerű élettel, akkor szinte biztos, hogy el fogsz bukni jó párszor, miközben az álmaid megvalósításán dolgozol.
Ezekben a pillanatokban derül ki igazán, hogy mennyire vagy jóban önmagaddal. Gyűlölöd magadat azért, mert nem sikerült valami? Fölöslegesen ostorozod magad, hogy egy gondból kettőt csinálj ezáltal? Vagy ilyenkor is barátja tudsz lenni önmagadnak, és elfogadod, hogy a kudarc ugyanúgy az élet része, mint a siker?
Fejlődsz és tanulsz a bukásaidból? Mert ha igen, akkor volt értelme megélned azokat.
Mit adnék érte?
Mindennek ára van. Hiába az „ingyenes” az egyik legjobb hívószó a marketingben, azt talán már Te is megtanultad, hogy semmi sincsen ingyen. Ha nem a pénzeddel fizetsz, akkor az időddel, a szabadságoddal, vagy a személyes adataiddal. Ha pedig épp nem kell semmivel sem fizetned, valaki akkor is fizet azért, hogy neked ne kelljen. A „semmiért egészen” csak Szabó Lőrinc torz világában létezik – akár emberi kapcsolatokról van szó, akár a céljaid eléréséről.
Képzelj el egy boltot, ahol az álmaidat vásárolhatod meg. Minden, amire igazán vágysz, kapható. Milyen árat vagy hajlandó fizetni értük most, hogy már tudod, semmi sincsen ingyen? Mennyi időt adsz értük? Mennyi pénzt? Mennyi munkát? Mennyi átvirrasztott éjszakát? Mennyi elmulasztott baráti találkozót, lemondott családi programot, a szeretteidtől külön töltött órát vagy napot?
Nem az ítélkezést szolgálják ezek a kérdések. Van, akinek fontosabb a célja, mint a gyerekével együtt töltött idő, és olyan is van, aki a gyerekét használja pajzsként, amikor az álmai feladását magyarázza. Sokféle út létezik; a kérdés csak az, hogy számodra melyik a helyes. Hol találod meg az egyensúlyt az életedben? Tudsz úgy haladni a céljaid felé, hogy közben a számodra fontos emberekre is figyelsz? Képes vagy megőrizni a lelki békédet, az egészségedet és a szeretetet? Tudsz különbséget tenni a rövidtávú áldozat és a hosszútávú feláldozás között?
Olyan kérdések ezek, amelyekre Te fogod megadni a választ magadnak. Akkor is, ha szembenézel velük, és akkor is, ha elfutsz előlük. Ez utóbbi esetben viszont a válasz sokkal fájdalmasabb lesz. Érdemes tehát jó előre tisztáznod magadban ezt: Mit adnék a célom megvalósulásáért?
Ez a belső és külső egyensúly megtalálásának alapfeltétele.
Ha tehát szeretnéd megvalósítani az álmaidat, és szeretnéd élvezni magát a folyamatot is, akkor érdemes feltenned magadnak ezt a négy kérdést:
1. Mennyire lelkesít ez engem?
2. Jelen vagyok a pillanatban?
3. Felkészültem a bukásra?
4. Mit adnék a célom megvalósulásáért?
Szívből kívánom, hogy találd meg azt, amiért itt vagy ezen a földi játszótéren.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Megragadni a pillanatot. Megélni teljes valójában. Nem agyalni, hogy mi
Tovább
Persze, tudom... Ha annak idején máshogy döntöttél volna, most egészen
Tovább
Kevés olyan hely van, amitől jobban távol szeretnék maradni, mint
Tovább
Van egy bizonyos embertípus, amelyről érdemes néhány szót ejteni. Az
Tovább
Stroke túlélőnek lenni jó. Jó, mert kaptál egy második lehetőséget,
Tovább
Régi olvasódnak számítom magam,és mint már oly sokszor szedem AZ igét! Egyszerüen sok írásodban megtaláltam magam érzéseit,szándékait,és hasznalható útmutatásokat kisétálni a csábító labirintusból… Örök tanuló,visszaesö újrakezdöként.
Jo egészséget,sikeres tevékeny értékes napokat kívánok az Új évben is!
Köszönöm
🙂 Kedves Gábor ! Röviden csak annyi KÖSZÖNÖM !!! És ISTEN ÉLTESSEN 🙂 Amióta olvasom irásaid , IGAZOLÓDOTT az olvasottakból megformált szlogenem , és ODA FIGYELEK az ÉLETRE , még akkor is,mikor már majdnem HETVENKEDEK !!! … ” mert TRÜKKÖS az élet ,a sors meg kegyetlen , és VAGY AD ,VAGY ELVESZ “….. Nagyon oda figyelek és ezért ,igyekszem megosztani , a TAPASZTALATAIM , amit sok esetben Tőled kölcsönzök !!! Tiszteletem
Nagyon hasznos az irásod,mindig örömmel olvasom,szeretnék személyesen kérdéseket feltenni neked. Gábor.
Pampidunak a magam tapasztalata alapján tudok említést tenni, hogy én miképpen találtam rá a küldetésemre.Már 94-től kerestem az élet értelmét, mert váratlanul meghalt a kis húgom és ez letaglózott.Elmentem jósnőhöz is, lélek gyógyászhoz, el kezdtem ezotériát,teológiát tanulni,majd 96-ban megismertem Müller Péter műveit is, elmentem író-olvasó találkozóra, de akkor már 2 éve ismertem a rádzsa jógát és az agykontrollt is, majd utána a mennyei próféciát, annak ismérveit.Utóbbi azt fejtegeti, hogy amit a szüleink nem tudtak befejezni, vagy megvalósítani, azt kell a gyermekeknek pótolni.Anyukám verseket írt, apukám csodálatosan rajzolt,így ezt a génekkel örököltem tőlük, már iskolás koromban kitűntem irodalomból és rajzból.Először ezeket a képességeimet kezdtem el újra gyakorolni, elmentem tanfolyamokra, és 11 éve az interneten is elvégeztem 5 tanfolyamot különböző témákban, de végül idő hiány miatt a tervemet nem tudtam megvalósítani: Kata levelezés címmel akartam blogot szervezni.Az elképzelés nagyon szép és nemes volt,de még az öröme is ártott, elkezdődött egy baleset sorozat,ami figyelmeztetett: nem jó úton járok, bármit elterveztem sugallatra, semmi sem sikerült, mindig újabb és újabb akadályok jöttek közbe, a balesetek meg kb.2évenként rajtam ütöttek,ebből azt szűrtem le, hogy ezeket a terveket hiába súgta egy angyal a meditációban,Isten nem ezeket akarja, akkor muszáj spontán módon az idő folyásában csak megélni az élet feladatait, és ekkor jött be a csoda: a belső automatikus irányítás: már több éve a könyves polcomon volt a számmisztikai könyv a küldetésről, na ezt végre elolvastam és amit megtudtam magamról, azt elfogadtam küldetésnek, mert addigra a tapasztalatok is beértek saját magamról: a belső szabadságot kell megteremtenem és az összpontosítást, egyik sem könnyű feladat, de a kényszer, a szükségszerűség is oda hat, hogy ha jobban is állok már a belső lelki szabadság állapotával, az összpontosítás még nagyon kis cipőben jár, mert óriási tudás vágyam és lelkesedésem miatt minden érdekel, és nem tudom az időmet úgy megszervezni, hogy a legfontosabb célomra irányítsam rá a napi energiámat, ezért reális a küldetésem, mert a két feladat által tudnám elérni a legfőbb földi célomat, húgom életének a bemutatását ezoterikus szemlélettel, hogy miért halt meg fiatalon, mert ha ismertük volna az ezotériát, nem lettek volna neki lelki gondjai, nem lett volna szív beteg, mert ő nagyon sok energiát adott ki a környezetének, talán azért, hogy szeretetet kapjon,de az kevés volt, ami visszajött neki, mert a biblia írja: adok-kapok, ezotéria írja: hatás-visszahatás, ok-okozat,minden mindennel összefügg,,empátia, igazságosság törvénye,stb.Az út, ahogyan lépegetünk szinte kijelöli a küldetést,lám húgom halála után fontos ismérveket kaptam a világ és ember működéséről, és végül ez vezet el akár egy kis regény megírásához, mert ezzel már az eszköz a kezemben van, az eszmei mondanivaló, azaz a tárgy,az alany is meg van, csak az idő hiányzik még, pedig az jelenti a minőséget, miképpen tudom napi szinten a javamra fordítani, akkor, amikor még a korábbi kötelezettségeimet is vinnem kell, na ebben segíthetnének az angyalok, hogy levegyék a vállamról a még fennálló karitatív tevékenységemet, hogy legyen szabad időm végre.Talán akkor kapok az égiektől is segítséget, ha előbbre jutok az összpontosítás feladatában/ez még gyenge/.Ha sikerülne megírni a kis regényt, akkor anyám befejezetlen írásait is pótolnám ezzel/ ő utat mutatott/., mert ő a történelmi akadályok/ háború gondjai, anyagi nehézségek,fiatalon betegségek,sok gyerek/miatt nem tudta megélni, hogy nagy költővé váljon, mert sokkal tehetségesebb volt, mint én.
Kedves Gabor!
ez egy ertekes iras. sok ertekes gondolattal.
nekem csak egy kerdesem lenne hozzad barkihez: hogyan lehet megtalalni hogy miert vagyunk itt ezen a földön?
en sajnos rossz röppalyan mozgok amire meg a szulok allitottak ra es leterni rola nagyon neheznek tunik viszont tudom hogy ez nem az amiert itt vagyok.
BUEK!
Kedves Gábor ! Köszönetem a tiszta és világos gondolataidért ! Egyetlen okosság jut eszembe: ami kicsinek látszik, abból lehet nagy és válhat kicsivé, ami nagynak látszik. Igaz a mondás is: minden rosszban van valami jó !
Kedves Gábor!
Mindig nagy egyetértéssel olvasom írásaidat. Azonosulok gondolataiddal. Köszönöm.
Engedd meg, hogy egy megjegyzést tegyek a stílusra, illetve csak néhány “szlengre”.
Pl. “töketlenek, trágyadombon ücsörgés, francba, kamu”
Lehet, hogy a közérthetőség miatt teszed, de egy megfelelő szinonimával finomabb lenne a szöveg a nagyon értékes tartalom mellett.
Üdvözöllek, várom további lelket segítő gondolataid az új esztendőben is.
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK Éva
Kedves Gábor!
Igazán értékes számomra ez az írás. Köszönöm a gondolataidat és köszönöm azokat a gondolatokat is, amiket sikerült bennem felébresztened.
Legyen nagyon szép és boldog éved,
A.