Nem mindenki úgy tölti a ma estét, ahogyan szeretné. Nem mindenkinek volt boldog Karácsonya, és sokan vannak olyanok is, akiknek egyik napjuk sem az. „Csak döntsd el fejben, és megvalósul!” – mondják a pozitív gondolkodás önjelölt nagykövetei, de a teknőspáncélként magukra húzott pozitivizmusuknak is megvannak a maga korlátai.
Ha a szemük láttára gázolná el valaki a szerelmüket, vagy a saját gyermeküket kellene eltemetniük, akkor mint a trágyadombra dobott rózsaszál illata, úgy illanna el egyik pillanatról a másikra szavaikból a hurrá-optimizmus. Akkor hamar rájönnének, hogy nem vagyunk a világegyetem egyszemélyes irányítói, ahogy arra is, hogy a nulla élettapasztalattal rendelkező okosok által biztos távolból feléjük dobált motivációs maszlag még a seggük kitörlésére is alkalmatlan.
Igen, rengeteget számít, hogy milyen valóságot alkotunk meg a fejünkben, mert minden, amit mi irányítunk az életünkben, az itt dől el. De nem mindent mi irányítunk. Egy másik ember életét nem. A tetteit sem, amivel esetleg árt nekünk. Azt sem mi irányítjuk, hogy kit szeressünk, és sokszor azt sem, hogy kit veszítünk el végleg.
Ez valahogy rendre kimarad a motivációs könyvekből és videókból, amik szellemi édességként ellepték a piacot. Persze baromi jól hangzik, hogy „állj fel, menj tovább”, meg hogy „mindent elérhetsz, amit csak akarsz”, hisz kinek ne esne jól az ego-legyezgetés – még ha csak közvetett is.
Végre fontosnak érezhetjük magunkat. Végre ígéretet kapunk arra, hogy az életünk nagyon jól fog alakulni, és már semmi rossz nem történhet velünk. Ez a pillanatnyi eufória, amit a motivációs ipar intravénásan adagolt termékei okoznak, képes felülírni nemcsak a realitásérzékünket (amit viszont sokszor valóban a félelmeink és a tanult tehetetlenségünk befolyásol), de a természeti törvényeket is.
Ha a vonzás törvényét örömmel magunkhoz öleljük, akkor a polaritás törvényéről sem érdemes megfeledkeznünk. Poláris világban élünk ugyanis, ha tetszik, ha nem. Nincs jó rossz nélkül, nincs szép csúnya nélkül, nincsen kiváló átlagos nélkül. Nemcsak értékelni nem tudnánk életünk magasságait, ha nem élnénk meg mélységeket is, hanem a világegyetem működésével is ellentétes lenne ez.
A gazellának az oroszlán a halált jelenti, az oroszlánnak a gazella az életet. Csak az hiszi, hogy minden tragédiát megúszva végigmenetelhet boldogan az életén, aki nem érett meg még annak felismerésére, hogy a világegyetem nem az ő kizárólagos kielégítésére jött létre. A többiek tisztában vannak vele, hogy a szívások ugyanúgy hozzátartoznak az életünkhöz, mint a boldog pillanatok.
Ettől függetlenül fontos szerepük van a különböző motivációs forrásoknak, és a maguk korlátai között nagyon jól használhatók is, valamit azonban elmulasztanak figyelembe venni: lehetsz Te is gyenge. Zuhanhatsz olyan mélyre, amit soha nem hittél volna életed emelkedettebb szakaszaiban. Szorulhatsz Te is segítségre, bármilyen erős és magabiztos is vagy. Lehetsz Te is magányos, gyászolhatsz egy súlyos veszteséget, és az is előfordulhat, hogy elveszíted a hitedet. Ez a legnagyobb tragédia, ami egy emberrel megtörténhet. De megtörténhet. Veled is. Velem is. Mindenkivel.
Semmitmondó léleksimogatás helyett
Van egy faliórám, ami egy ideje már használaton kívül pihen. A kézzel festett „Örökké” felirat nem kopott meg rajta, de a tartalma már igencsak. Az „Elmúlik” pontosabb lett volna, de persze az akkor nagyon rosszul esett volna. Így később esett nagyon rosszul, amikor szembesülnöm kellett a tényekkel.
Ma már nagyon hálás vagyok azért, hogy mondta nekem valaki azt, hogy „örökké”, és azért is, hogy ez hazugság volt. Mindkettővel új lehetőségek nyíltak meg előttem. Az életünk egy csodálatos egység, aminek csak egy-egy kiragadott pillanatát nézve könnyen csúszhatunk az irreális optimizmus vagy az irreális önsajnálat valamelyikébe.
Nem fogok beállni a sorba, hogy azt hazudjam neked: minden tök jó, érted keringenek a bolygók, és egész biztosan rendben lesz minden. Ha most nagyon mélyen vagy, akkor talán jól esne ilyen hazugság, de ha még annál is mélyebben vagy, akkor már tisztában vagy vele, hogy nem ez fog segíteni neked. Ahogy Ruediger Dahlke nagyszerűen megfogalmazta: „A tudatosodás útján nem a pozitív, hanem az őszinte gondolkodás segíthet rajtunk, amely a valóság mindkét oldalát ismeri, mind a fényt, mind az árnyékot.”
Az első lépés az árnyék elfogadása. Nem a beletörődés, hanem az elfogadás. „Ez van, összeomlott, amiben annyira hittem.” Összeomolhat bármikor bárkinek. Nekem is összeomlott már nem egyszer. Elértem már nagy sikereket az életemben, de egyiket sem kaptam ingyen. Kudarcok sorozata, kemény küzdelmek, pofára esések, kétely, félelem és rengeteg csalódás előzte meg mindegyiket. Sőt, követte is. Az életben egyetlen állandó dolog van: a változás.
Voltam már halálosan szerelmes és haltam már bele majdnem a csalódásba. Volt, hogy nem sikerült valami és feladtam. Aztán újra nekimentem másnap, vagy amikor tudtam, de aznap feladtam. Aznap ennyi voltam. És volt, hogy végleg el kellett engednem valakit vagy valamit, mert az én vágyam kevés volt a megtartásához.
Előfordul az ilyen. Nem kell értetlenül nézned, hogy az álom élet ígérete miért foszlott szét hirtelen. Pláne nem kell ostoroznod magad emiatt. Nem hitted, hogy megtörténhet, mégis megtörtént. Annyit veszítettél, amennyit hazudtál magadnak. Ami megmaradt, az az igazság, a többit csak annak hitted.
Még ha követtél is el hibákat, még ha van is felelősséged a kudarcban (ahogy a legtöbb kudarcban valóban van), akkor sem vagy egyedül ezzel. Ahhoz, hogy ne hibázz, halottnak kéne lenned. Másrészt hiba nélkül fejlődés sem lenne, hiszen a bukásainkból tudunk tanulni a legtöbbet – persze csak akkor, ha élünk ezzel a lehetőséggel. Ezt nem bugyuta léleksimogatásként mondom neked. Ez egy lehetséges út azok közül, amiket választhatsz magadnak.
Bármilyen mélyre kerültél most, ez is az élet természetes része. Talán feladni készülsz. Talán rengeteg érved is van amellett, hogy megtedd. Nem foglak instant motivációs cukorkákkal dobálni Téged, mindössze egyetlen dologra szeretném felhívni a figyelmedet.
Ha már nincs miért folytatnod
Sorolhatnám az érveket, hogy miért ne add fel az álmaidat, a hitedet, az életedet – de honnan is tudhatnám, mennyit küzdöttél eddig, mennyire vagy fáradt, és mi az, ami igazán éltet Téged? Nem tudhatom. Elég küzdelem volt a saját miértjeim megtalálása, pedig azokkal kapcsolatban még kompetens is voltam. A Tieidben nem vagyok az – ahogy senki más sem lehet az rajtad kívül.
Amikor összeomlott az életem, nem sokat értek az okos tanácsok olyanoktól, akiknek fingjuk nem volt arról, hogy mi az a stroke, és mit él át az az ember, aki 28 évesen egyik pillanatról a másikra kerül szobanövény állapotba. Amikor elhagytak, hiába próbált a környezetem meggyőzni arról, hogy nem érdemes szeretnem azt, akit szerettem, mert szerettem és kész. Amikor kegyetlenül becsaptak, hiába volt körülöttem annyi okos ember, akik utólag nagyon tisztán látták, hogy túl könnyen adtam a bizalmamat, mert ahogy a bölcs mondás szól: „Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének.”
Nem foglak tehát arról győzködni, hogy miért állj fel a padlóról. Az én érveim nem biztos, hogy számodra is helytállóak. Az én szarból való kimászásom – vagy bárki másé – segíthet felfedezni a saját erődet, de az is lehet, hogy már nem éri el az ingerküszöbödet. Ezért ha most nagyon mélyen vagy, akkor csak egyetlen dolgot mondok neked: még nem láttál mindent.
Még nem láttad, mi van ott lenn a gödörben, ami később talán a legfontosabb erőforrásod lesz. Még nem láttad a napfelkeltét a legsötétebb éjszaka után. Még nem láttad, mi történik, ha nem elutasítod a gyászt, hanem időt hagysz neki. Még nem láttad azt az embert, aki valami nagyon fontosat taníthat neked – akár a szavaival, akár az ölelésével. Még nem láttad azokat, akiknek Te adhatsz valamit, amit senki más nem tud adni helyetted. Még nem kezdtél valamit életed legnagyobb feladatával. Még nem láttál mindent.
Ezt tudom csak mondani neked mindenféle motivációs bullshit helyett. Esendők vagyunk mindannyian. Vívjuk a magunk kisebb vagy nagyobb csatáit, de ha elfogadjuk, hogy ezek a csaták igenis léteznek és fontos részei az életünknek, akkor a boldog pillanatok, napok és évek is sokkal intenzívebbek, tartalmasabbak, és jó eséllyel tartósabbak is lesznek.
Nem tudok és nem is akarok neked biztosat ígérni. Csak ezt a négy szót adom neked útravalóul szeretettel: Még nem láttál mindent.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Oda jutottunk, hogy a kioktatás, a kritizálás, a megalázás általánosabbá
Tovább
Csodálatos dolgokra vagyunk képesek, mi emberek – akkor is, ha
Tovább
Az emberi kreativitás nem ismer határokat. Akár valami csodálatos dolog
Tovább
Veszélyes-e az oltás, vagy létszükséglet? Kellenek-e a korlátozások, vagy át
Tovább
Mindenki szeretne boldog lenni. Mégis sok olyan ártatlannak tűnő, természetesnek
Tovább
Tudod, hogy kik ők. Jól ismered őket. Hittél nekik, hiszen
Tovább
Az eremnek is ket oldala van, mint az eletben mindennek. Egyik nem letezhet a masik nelkul. Epp igy nincs csak pozitiv gondolkodas, negative nelkul. Egyik vonza a masikat. De bizony fontos, hogy erosebb legyen bennunk a hajlam a pozitiv gondolatok fele, mert egyebkent csak onsajnalat, anmarcangolas, tehetelenseg lenne az elet. Semmi jelet nem latnank a fejlodesnek, maximum a visszafejlodest.
Amikrol irsz, (nem akarom ismetelni) azon gondolom sokan keresztul mentek. Hihetetlen dolgok is megtortennek velunk, es csalodasok is ernek. De igy kerek a vilag.
Egy bukas utan “utolag okosnak lenni” – ebbol lehet legtobbet tanulni. Az okossagot a hasznunkra forditani. Ha elegge fajt amit tortent, ovakodol tole, hogy megismeteld. A melyseg – mindenkinek mast jelent. Aki felmaszott mar ilyen melysegbol, vagy volt olyan melyen, hogy a godor aljat is labujjhegyre allva latta, az tudja mirol beszelsz..
Udv. Rozika
Egyszerű szavakkal megírt életfilozófia ez a tapasztalati írás.A pozitív irányú motivációs tanítás nálam akkor hat, ha öntudatlanul is kezdem a hitemet magamban elveszteni.Ritkán csalódok magamban, az ön képemben, de ha bekövetkezik, akkor nagy indoka van, és a bánatom után még plusz rossz, hogy elkezdőik az önsajnálat, ami lelkileg kifáraszt.Mostanra kiskerül lecsökkenteni az önsajnálati időt.28 éve vagyok özvegy, de mivel erős akaratú vagyok,én segítettem eddig másokon,szinte ez lett az élet célom.Először ösztönösen végeztem, belső lelki parancsra karitatív szolgálatot, majd amikor megtudtam, hogy önismeretre úgy is szert lehet tenni, ha a szeretet szolgálatot gyakorolom, akkor már tudatosan vállaltam bajba jutott ismerőseim támogatását: anyagi, szellemi,fizikai/utóbbi ápolási is munka után,stb.mosás, takarítás,stb…/. Aztán amikor az ész felülírta a túlzottan igénybe vett szolgálatot/ semmi szabad időm nem lett, keveset aludtam/, mindig a szív parancsa döntött, így könnyebb volt vinni az önként vállalt szolgálatot, és egyre jobban megismertem magam.,Persze voltak gondok időbeosztással, túlzott felelősség vállalásban/ jogi ügyekben is segítettem/, és mivel a Teremtővel volt egy megállapodásom, hogy addig viszem a szolgálatot, míg egészséges vagyok,minden olyan természetesen zajlott körülöttem 23 éven át, míg egyszer csak magas lett a vérnyomásom, holott anyám után alacsony vérnyomással éltem mindaddig, míg a stressz, a kevés alvás megártott.Ekkor úgy éreztem, hogy befejeződött a küldetésem, felhagyok a szolgálattal, de nem tettem meg, még két évet kellett segíteni betegek haláláig, mert elhagyott, magányosan élő súlyos betegek voltak, és ami utólag is ledöbbenő, hogy a Teremtő adott mindig annyi energiát, amennyi szükséges volt az élet szent érdekében, és a szolgálat csak akkor fejeződött be, amikor ő a barátot felemelte az égbe.Akinél az volt a feladatom, hogy jogilag segítsek,az is befejeződött karácsony előtt, így hátra dőlhetek.2016.februárjában már úgy tűnt, hogy a lelkem is feldúlt,amiért erőltetem betegség mellett is még egy hajótörött patronálását, és akkor megijedtem, hogy lebetegszem, az utolsó patronáltat el kell hagynom, de az interneten véletlenül / persze nincsenek véletlenek !/rátaláltam Szabó Péter nevű előadóra, és ahogyan mosolyogva, mágneses kisugárzással mondta a pozitív hitvallását az életről, nagyon megérintette a lelkem, béke, nyugalom vette kezdetét és megkönnyebbültem. Elmentem orvoshoz, kivizsgáltak, csak kimerült voltam, többet kellett pihennem, és bizony megfogadtam a tanácsot, a sok könyvemből elővettem a kedvenceket és neki álltam végre a szabad időmet magamra fordítani.Most már tudom, hogy ha a lélek figyelmeztet, akkor magamat kell szeretni, mert ha én vagyok rendben, akkor tudok igazán másokat is okosan szeretni.Míg régen azt hittük, hogy ha valaki szereti magát, az önzés, az egoja uralja, de valóban előbb magunkat kell szeretni, akkor ismerjük a módszert, hogyan kell hasznosan szeretni.Ezt is meg kellett tanulnom, mert csak az elvet ismertem, a gyakorlat hiányzott.A tanulság:a szellemi tudást is át kellett volna adnom ezeknek a bajba jutott embereknek, nem csak szolgálni őket anyagilag, időben, fizikailag,lelkileg., hanem spirituálisan magasabb szintre felemelni őket, de ez csak később jutott eszembe, mert így a biztonságot csak én jelentettem nekik, pedig önmaguk kapaszkodóját is meg kellett volna tanítani nekik/ meg volt köztük 2 öngyilkos jelölt is, ami mindig idegileg beterhelt, hogy vigyázzak rájuk minden erőmmel !/, persze az élet libikóka, engem és őket is egyszer felemel, egyszer leejt,és mindent túl kell élni, a rosszat is el kell fogadni,leckeként, tanulságként kell feldolgozni.Ha a múlt hibáit feldolgozzuk, akkor előbbre léphetünk, az ismétlések megszűnnek, új vágányra irányítottuk az életünket Most olyan, mintha újra kezdeném az életemet,bár most is egyedül vagyok / már 28 éve özvegyen !/és mégis megerősödve lelkileg.,mert a küzdelem enyhült, a lélek megnyugodott, hogy saját, régi célomat már vihetem.
Köszönöm szépen kedves Gábor, ha szólíthatom igy! Nagyon hasznos az írásai számomra. Továbbra is olvasom, meg osztom másokkal is.
Szia! Több írásodat is olvastam már, és ebben is nagyon sok igazságot találtam, ami rám is vonatkoztatható. Szívesen elbeszélgetnék veled erről, ahogy gondolom sokan mások is, mert tényleg érezni a tapasztalatot a mondataid mögött. Én most eléggé benne vagyok a gödörben, amiből egyenlőre nem látom a kiutat. Ahol a “zsákok” cipeléséről ítál, ott is kifejtettem picit. Remélem nálam is eljön az a pont, vagy megtalálom azt a dolgot, amit elég akaratot és motivációt ad a küzdéshez!
nem tom elolvasod-e a hozzászóálásokat de azért én is írok ide ezt-azt.nekem is kezd tele lenni a tököm ezekkel a motivációs f..ságokkal.párhuzamosan több oldalt is nézegetek és sok köztük ez a : namajdénmostmegmondom atutit felfogás.néha elgondolkodok rajta hogy miért nem pl: kelet-ukrajnában vagy szíriában tartanak előadásokat a jó és rossz fogalmáról,meg bennszülötteknek miért nem szerveznek motivációs tréningeket ahol megtanítják hogy hogy lehetnek “sikeresek és motiváltak” a dzsungelben meg a sivatagban.ja ,hogy ezek a gondolatok ott nem ELADHATÓAK?kérdésben a válasz.valamiért katonáknak se tartanak motivációs tréningeket meg koacingokat.igaz erre nekik már vannak kiforrott módszereik 🙂 az más kérdés hogy milyenek.persze vannak a motivációs ipar termékei közt beemelhető okosságok is az életünkbe, de azért sztem sokuk nem olvassa vissza hogy miféle “tuti receptet “ír le,meg lassan már a csapból is ez folyik.amilyen paranoiás vagyok összeesküvést sejtek ez mögött…
Nagyon elgondolkodtató, rendkívül hasznos írás, sőt nélkülözhetetlen a motivációs irodalom – sok esetben szintén hasznos/használható – termékei mellé. Köszönet érte.
Kedves Gábor!
Köszönöm ezt az írást, nagyon hasznos volt!
Kedves Gábor !
Nagyon sokat jelentenek az írásai. Erőt, bátorítást nyújtanak. “Nem adom fel”!, erre próbálok törekedni, miközben
keresem a megoldást a súlyos problémámra. Mérsékelten mozgáskorlátozott vagyok, az egyensúly zavarom
miatt. Hat törésem miatt 100 százalékos rokkant lettem 54 évesen. Nem szabad cipelnem, a mozdulataimra
oda kell figyelnem, mert könnyen elveszítem az egyensúlyomat. Most is vannak elesések, de nincsenek törések.
Ebből kifolyólag a félelem rabja lettem. Tudok járni, de nem merek egyedül elindulni, mert mi lesz, ha elesek?
Próbálom a maga írásai között a választ megkeresni, hogy a félelem érzéstől végleg megszabadulhassak. Nagyon
nehéz segítség nélkül segíteni magamon. Sokan nem értenek meg, kinevetnek . Ezért fordultam Magához, hátha
tud olyat mondani, ami a javamra válna. Hálásan köszönöm az írásait!! Balogh Sándorné/Zsófi/
KÖSZÖNÖM SZÉPEN!
Köszönöm! 🙂
Amig van miért dobognia az ember szivének, nemcsak a puszta vegetácioért, addig nincs helye a panasznak pl. Gyerekeimért tenni, az otthon hangulatáért jelenleg egyedül tenni, házon belüli és kivüli munkák, tanulás, bizonyos kapcsolatok, meglátni a távoli égbolt tetején a suhogo széltől a fák, mintha (helyzetváltoztatással) táncolnának…
Többször olvastam soraidat de a mostani írásod adja valahol azt az érzetet számomra,hogy Ez az! Szeretem az őszinte lélekből fakadó megnyílvánulásaidat ,hogy nem probálod azt sugalmazni,hogy gondolkozz pozítivan és küldöm hozzá az energiat:-) Az élet tényleg egy ciklikus folyamat. Már születéskor halálra vagyunk ítélve de a köztes időben valahogy olyan fricska az élettől ,hogy mint tenger hullámai egyszer fent aztán lent találjuk magunkat. Nincs pozitív negatív nélkül:-) Viszont pont ezek a krízisek ,megélt örömök és fájdalmak formálnak minket embereket csodálatosra és sokszínüre. Mindenki az adott szerepében kell,hogy teljesítsen és ha jön a változás akkor kellene ahhoz is alkalmazkodni.Ott a baj ha ezt bizonyos korlátok miatt nem valosul meg. Mindenki egyedül küzd meg a fájdalmaival,sérelmeivel és ha valaki segítő kezet nyujt vagy támogatja akkor könnyebbé teszi számára a megoldást ,de neki kell döntenie. A változás a legenehezebb dolog az életünkben és pont azért mert kiszámíthatatlan . Köszönöm a szívhez szoló soraidat.
Köszönöm az írást, nagyon tartalmas, hiszen megélt tapasztalat az alapja. Segítőként “(állami” gondozott gyermekekkel foglalkozom) azt látom, hogy gyakran le kell menni a gödör legmélyére – kívülről nézve fájó, de hagyni kell ennek az útnak a megtételét -, majd amikor már Valaki számára nincs lejjebb, onnan tudhat/akarhat újra építkezni. Szívbeteg (súlyos) gyermeket neveltünk – már 25 éves – járja/járjuk a mélységeket és magasságokat. Mi mindig az adott helyzetből hozzuk ki a legjobbat. Amikor az adott helyzet éppen “szar”, akkor azt túléljük így vagy úgy. Az őszinteség mellett a hitelesség ami megtámaszt még, főleg szülő-gyermek viszonyban, vagy a segített-segítő kapcsolatban. Kívánok jó egészséget, mert tudjuk a többi megoldható!
Kedves Gábor! Írhatnám, hogy “újra egy nagyszerű, remek írás”! De ez ennél sokkal több!!! Segítő, tanító, tisztán látó, előre mutató… Életünk során megélt magasságok,mélységek s az ezekhez való viszonyolásunkat, megélésünket remekül megfogalmaztad. Nagy-nagy segítség, nagy-nagy köszönet érte!!! 😉
Nagyon köszönöm az őszinte írást. Most épp a legjobbkor tartott felém. Eddig, ha valami nagy gödörben, vagy akár a szélén voltam, azt mondtam….”elmúlik”….most kibővítve….kicsit félelmetesebb, de jó tudni. “Még nem láttam mindent”
“Lehetek én is gyenge” Polaritás törvénye….hatalmas igazság. Hála minden soráért.
Nahát! Ez nagyon betalált most nálam. Mindent hittem, de hogy azt fogod tanácsolni, nem láttam mindent…na, azt nem. De valóban úgy van. Harcolok, Isten tudja miért. Miert nem vagyok képes túllépnie a miért vagyok mérges. Miért teszem minden nap azt, amit. Nem tudom, hol induljak el. Nehéz. Egyedül. Ezt megsirattam.
Köszönöm.
Szilvi
Gábor kedves én személyessen szeretnék kérdezni tőlled, Szeretettel , Mária Éva