Vannak az életünkben fordulópontok. Sokkal kevesebb, mint amiről azt hisszük, hogy az. Sokszor ugyanis csak átmenetileg érzünk egy eseményt vagy egy érzést sorsfordítónak, valójában azonban néhány nap, hét vagy hónap múlva ugyanúgy folytatjuk az életünket, mint azelőtt. Legyen szó akár párkapcsolatról, akár egy tragédia feldolgozásáról, akár az egészségünk megőrzéséről (vagy visszaszerzéséről), akár személyes céljaink eléréséről.
De akkor, abban a pillanatban úgy érezzük, hogy valami megváltozott. Mert valami nagyon megérintett. Vagy mert valami felismerés belénk hasított. Vagy mert szilveszter van, és egy új év kezdődik új élettel. És most tényleg felállunk a padlóról. Most tényleg elindulunk. Most tényleg kitartunk az elveink mellett. Most tényleg minden megváltozik, most tényleg új életet kezdünk, most tényleg célba érünk. Most aztán tényleg.
Aztán futjuk tovább ugyanazokat a köröket. Peregnek tovább az idő homokórájának szemei, és a kezdeti lelkesedést letörő kudarc fájdalma szépen lassan átalakul halálos beletörődéssé. Semmi nem változik.
Nincs új élet – ez az egy van
Sokaknál gyakorlatilag garantált az elbukás. Nem azért, mert nem lennének képesek változtatni az életükön, hanem azért, mert ezt gyengeségeik, szokásaik és személyiségük, vagyis végső soron önmaguk tagadásával próbálják megtenni. Nézzünk néhány példát.
Aki elnyomó kapcsolatban rekedt, és egyszer csak besokall, vajon tényleg kiszabadul a fojtogató kötelékből azzal, hogy jól beolvas a párjának (vagy az anyjának, apjának, főnökének, bárkijének)? Megtette már többször, csak most talán picit keményebb próbált lenni. Na és? Nagyon ritkán történik maradandó változás. A másik fél ugyanis pontosan tudja, hogy csak egy kis lázadásról van szó, és ilyenkor vagy keményen visszatámad, vagy enged egy kicsit a fojtáson, vagy érzelmi terrort alkalmazva önmagát helyezi áldozatszerepbe. Aztán a vihar elcsendesül, és minden marad ugyanúgy. Az elnyomott továbbra is láncra verve ücsörög.
És aki újévi fogadalmának eleget téve, vagy bármikor máskor érkező hirtelen ihlettől vezérelve egyszer csak elkezd egészségesen enni, leszokik a dohányzásról, nem iszik annyi alkoholt, több mozgást iktat be az életébe, az vajon meddig bírja ezt az életmódot? Igen, vannak, akik egész hátralévő életükben, de ők vannak jelentős kisebbségben. A többség pár hét vagy hónap után pontosan ugyanazt csinálja, mint azelőtt. Miért? Mégis miért esnek vissza annyian?
A válasz egyszerű: azért, mert olyat csinálnak, ami nem szívből jön. Nem őszinte meggyőződésből, csak pillanatnyi fellángolásból. Vagy divatból. Vagy megfelelési kényszer által vezérelve. Látnak a környezetükben egy jó példát, látnak maguk előtt a messzeségben egy távoli célt, ugranak egy nagyot, és azt hiszik, hogy egyből el is érik azt. De ha nem sikerül – márpedig általában nem sikerül –, akkor a próbálkozás tényével saját lelkiismeretüket megnyugtatva visszaülnek a szarba. Abba az életbe, amelyben nem tudják jól érezni magukat – hiszen ezért akartak változtatni rajta –, azonban annyira nem is rossz számukra, hogy végleg kilépjenek belőle.
Jó helyen vagy
Tudom, ez most fájni fog, sokan pedig még fel is háborodnak majd rajta, de akkor is érdemes szembenézned a ténnyel: a jelenlegi helyzeted a lehető legjobb számodra. Ha nem az lenne, már változtattál volna rajta. Ezután persze zsigerből jön az automatikus védekezőreakció, hogy „de hát nem tudok változtatni, mert ilyenek a körülményeim, ilyenek a körülöttem lévő emberek”, és így tovább. Csakhogy ez nem igaz.
De, tudsz. Tudsz változtatni, ha akarsz. Még ha egy pincében lennél bezárva és lekötözve, akkor is tudnál változtatni valamit. Talán akkor úgy tűnne, hogy túl kevés, amit tenni tudsz, ezért értelmetlen lenne megpróbálnod, de lehet, hogy pont azon a kicsin múlik az életed. Azon, hogy hogyan viselkedsz a fogva tartóddal. Azon, hogy elkezded-e a széked tompa háttámláján dörzsölni a köteleket. Azon, hogy megnézed, találsz-e bármit a sötét pincében, amit hasznosítani tudsz. Ahelyett, hogy csak kétségbeesetten sírnál, megteszel mindent, amire az adott pillanatban képes vagy – tűnjön az bármilyen kevésnek is.
Ezért nem működik
Ha most ezt az írásomat olvasod, akkor erős a gyanúm, hogy nem egy pincében vagy lekötözve. Ettől még bőven érezheted úgy magad. Szerencsétlennek, gyengének, tehetetlennek. És ez természetes, hiszen nem voltál felkészülve a kudarcra. Gyermekként nem tanultad meg, hogy egyszer majd, amikor már Te magad felesz az életedért, eljuthatsz olyan állapotba, hogy nem szívesen éled azt. Nem tanultad meg, hogy ilyenkor hiába mutogatsz másokra, és nem tanultad meg, hogy a valódi megoldás soha nem kívülről érkezik.
Ellenben megtanultál tehetetlennek lenni. Passzívan figyelni az eseményeket, vagy sablonokat követve, külső motiváció hatására cselekedni. Megtanultad, hogy ha az életed nem olyan, amilyenre vágysz, akkor utálnod kell magadat (és persze megvenned azt a csodálatos terméket, amit megoldásként neked ajánlanak).
Van, akinek sikerül így változtatnia az életén. Egy rakás szarnak gondolja magát, ez motiválja a változásra, és végül tényleg eredményeket ér el. Az ilyen sikerek többsége azonban csak átmeneti. A január első napjaiban megtelő konditermek február közepére kiürülnek. A mérgező kapcsolatból kiugrók néhány hét múlva ismét a cellájukban ülnek. A gyermekük boldogságára hivatkozó szülők egy-két megcsalás után (vagy mellett) újra egymás mellett élnek. Nem egymással, csak egymás mellett, folytatva ugyanazokat a lélekgyilkos csatákat, amelyekkel pont annak a boldogságát teszik tönkre, akiért feláldozták a sajátjukat.
A visszacsúszás oka éppen az, hogy mindössze annyi volt a motivációja ezeknek az embereknek, hogy a jelenlegi életük szar. Ennyi. Amikor pedig megpróbálnak változtatni, akkor valami elől futnak, és nem valamiért. Egy negatív kép lebeg szemük előtt: egy gyűlölt élethelyzet, egy gyűlölt testalkat, egy gyűlölt személy, egy gyűlölt én-tudat.
Így viszont baromi nehéz változni. Egyrészt azért, mert a gyűlölet is kötődés, méghozzá lehet akár olyan erős is, mint a szeretet. Amit vagy akit gyűlölsz, annak a rabja vagy. Akár egy másik emberről van szó, akár egy élethelyzetről, akár önmagad jelenlegi állapotáról, a gyűlöleted rengeteg energiát emészt fel. Értékes energiát, amit akár arra is fordíthatnál, hogy szebbé tedd az életedet. Ahogy Szókratész mondta: „A változás titka az, hogy ne a régivel harcolj, hanem az új építésére összpontosítsd minden energiádat.”
Más oka is van annak, hogy nehezen megy a változás sokaknak. Van egy egyszerű pszichológiai tény, amiről hajlamosak vagyunk az életünk minden területén megfeledkezni: az agyunk nem ismeri a tagadást, amikor képet alkot. Ne gondolj a nagy, rózsaszín elefántra! Na ugye. Márpedig amilyen képet megalkotsz az agyadban, az válik a valóságoddá. Amíg csak valami ellen harcolsz, addig nem tudsz teljes szívből valamiért harcolni. Mert nincs ott a fejedben az a kép, aminek a megvalósulására vágysz. Nem látod magadat fitten és egészségesen, nem látod magadat független, erős emberként, nem látod magadat azt csinálva, amit igazán szeretsz. Csak a szánalmasnak tartott önmagadat látod, és az elől menekülsz.
A gyakori kudarc harmadik oka az, hogy nem megfelelő a változás módszere. Aki élesen szembemegy jelenlegi életvitelével, az gyakran kerül nagyon nehéz helyzetbe. Aki soha nem volt független, az nehezen állja meg a helyét, ha hirtelen kiugrik elnyomó kapcsolatából, és elkezd élni szabadon. Vagy csak elkezdene, mert az emberek többsége megijed, és vagy máshová menekül (jó eséllyel hasonlóan rossz helyzetbe), vagy visszamegy ugyanoda.
Vagy a másik példát nézve: aki soha nem élt egészségesen, az mind testileg, mind lelkileg óriási krízisként éli meg a hirtelen változtatást, és vagy hamar visszahátrál, vagy ezt a negatív élményt raktározza el magában. A gyűlölt változást. A nehézségeket. A lemondást. A szenvedést. A fájdalmas küzdelmeket. Persze a fájdalom szinte mindig együtt jár a változással (főleg akkor, ha komoly célért küzdesz), de nem mindegy, hogy magát a változást ezzel azonosítod-e. Mert ha igen, akkor félni fogsz tőle mindig. És ha elsőre nem sikerül elérned a célodat (ami könnyen előfordulhat bárkivel), akkor jóval kisebb az esélye annak, hogy újra megpróbálod. Mert már tudod, hogy fájdalmas. Ráadásul bele is buktál már egyszer (vagy többször), így a hited is megtörött.
A tartós változás alapja
Talán már Te is érzed, hogy a görcsösséggel, a frusztrációval, a megfelelési kényszerrel, a múltadból való meneküléssel, önmagad utálatával és megtagadásával nem fogsz messzire jutni. Mert ha most egy szar embernek tartod magad, akkor hogyan is várnál ettől az embertől nagyszerű eredményeket? Az első lépés tehát az elfogadás. Ez mindennek az alapja.
Itt és most ez vagyok én. Ez vagyok, de nem ez maradok. Most is értékes ember vagyok, és az egyik legnagyobb értékem az, hogy fejlődni akarok. És változtatok. Nem holnap, hanem ma.
Nem beletörődésről beszélek tehát, hanem elfogadásról. Nem a változásról való lemondásról, hanem a kiindulóállapotod tudatosításáról. Elfogadod, hogy most, ebben a pillanatban itt tartasz. És elfogadod önmagadat ilyennek, amilyen most vagy. Igen, vannak gyengeségeid. Igen, talán most még nagyon messze vagy a célodtól, de amit most látsz, az nem végítélet, csak egy állapot. A jelenlegi állapotod. Amin akár már ebben a pillanatban is elkezdhetsz változtatni, ha úgy döntesz.
Van helye a gyásznak – egy ideig
Természetesen a változás nem mindig megy azonnal. Amikor igazán mélyre kerülsz, és egy teljes érzelmi összeomlást élsz meg, akkor még nagyon gyengének érzed magad ahhoz, hogy bármit is változtass az életeden. Néha még ahhoz is, hogy egyáltalán túléld a napot. Ez a gyász időszaka. Ilyenkor áldozatnak érzed magad, és ez természetes. A szomorúság, a düh és a kétségbeesés egymást váltogatva meghatározza minden gondolatodat. Miért történt ez? Miért épp veled történt ez? Mi lesz most? És miután végigpörgetted az összes kérdést és az összes lehetséges választ az agyadban, egy idő után elkezdesz egy helyben pörögni. Már nem visz előbbre semelyik meglévő gondolatod. Már nem segít sem az agyalás, sem az önsajnálat, sem mások vádolása. Ekkor jön el az ideje a változásnak.
Mert minden további agyalással már csak önmagadat pusztítod. Már senki más nem árt neked, csak Te önmagadnak. A múlt már lezárult, megváltoztatni nem tudod, tovább pedig fölöslegesen rágódsz rajta. Olyan ez, mint amikor megvágod magadat egy késsel. Mégis hogyan tudna begyógyulni a seb, ha folyton piszkálod?
Itt az ideje továbblépned. Cselekedned. Szókratész tanácsát megszívlelve az újra összpontosítanod minden energiádat. Megalkotnod azt a képet a fejedben, amit a fizikai valóságodban látni akarsz. Egy új cél felé haladnod teljes szívvel, nem pedig a régi sebeidet nyalogatnod.
Nem biztos, hogy beleférsz a sablonba
Amikor végre elindulsz, rengeteget számítanak az új impulzusok. Új tevékenységek, új emberek, új motivációs források. Bármi, amit eddig elmulasztottál keresni, vagy elmulasztottál észrevenni, most kapaszkodót jelenthet. Elkezdhetsz sportolni. Elkezdhetsz valamit alkotni. Elkezdhetsz rendszeres sétákat tenni az erdőben vagy egy nyugalmas helyen. Elkezdhetsz hozzád hasonló gondolkodású embereket megismerni. Vagy elkezdheted azokat az embereket keresni, akik már megvalósították azt az életet, amilyenre vágysz. Sokkal több segítséget kapsz az utadon, mint azt az indulás előtt gondolod.
Miután pedig elindulsz a célod felé, érdemes megtalálnod a számodra megfelelő útvonalat. Az emberek többsége ugyanis azért bukik el, mert egy önmagára erőltetett minta szerint próbál változni. Fut a célért, de nem élvezi magát a folyamatot. Pedig nem kell végigszenvedned az egész utat. Nem kell gyötrelemként megélned a változást. Nem kell még az áldozatszerepből való szabadulásodat is áldozatként megélned.
Igen, lesznek nehéz pillanatok. Szükség lesz kemény munkára, és lesz olyan is, hogy elbuksz. Lesz, amikor elbizonytalanodsz, lesz, amikor az egésznek semmi értelmét nem látod, és lesz, amikor fájdalmat kell átélned, ha tovább akarsz haladni. De nem kell, hogy az egész erről szóljon. Kitalálhatsz olyan módszereket, amik élettel töltik meg a szívedet. Kérhetsz segítséget. Megjutalmazhatod magadat közben is, nem csak akkor, ha a célodat elérted. Csak arra figyelj, hogy ne azzal jutalmazd magad, amit éppen lezárni készülsz, hanem találj olyan alternatívát, amivel nem ártasz a célodnak – és önmagadnak.
Ne temess, mert visszajön
Végül van még egy fontos lépés, amiről sokan megfeledkeznek. Amikor már a változás tartósnak bizonyul, sokan el is temetik a múltjukat. Azokat a lelki sérüléseket, amiket akkor, a döntés pillanatában maguk mögött hagytak. Legalábbis azt hiszik, hogy otthagyták, pedig belül mélyen még cipelik magukkal. Megpróbálták elfelejteni, pedig a szőnyeg alá söprés soha nem működik. Ami oda kerül, az előbb-utóbb ki is jön onnan. Nem mindig azonnal, és nem mindig ugyanolyan formában, de kijön.
Ezért nem találják sokan a helyüket az életükben, miután változtattak rajta. Ezért támasztanak irracionális elvárásokat partnerükkel szemben azok, akiket egyszer már nagyon kihasználtak. Vagy a kompenzáció másik útját választva ezért lépnek be később ismét egy hasonló kapcsolatba. Nem tették helyre a múltjukat, ezért tovább cipelik magukkal annak minden terhét.
Érdemes tehát visszanézned, de majd csak akkor, amikor már az érzelmi stabilitásodat megalapoztad. Akkor, amikor már a változásod eredményének köszönhetően megerősödött az önbizalmad, és amikor már nem a túlélés köti le az energiádat. Ilyenkor jó, ha visszanézel, átgondolod, hogy mi miért történt veled, és amivel nem tudsz mit kezdeni még, azon vagy egyedül, vagy segítséggel elkezdesz dolgozni. Hogy ne maradjon veled teherként. Hogy megtaláld, mire tudod felhasználni, és így értékes részévé váljon az életednek.
Az utad célja
Végül egy záró gondolat. Sok nehézséggel néztem már szembe én is, és tűztem már ki magam elé komoly célokat. Volt, ami először félelmetesnek tűnt, és volt, ami lehetetlennek. Mégis sikerült. Nem azért, mert bárkinél is több lennék, hanem azért, mert nem adtam fel. Következetesen haladtam a célom felé, és nem számított, hányszor buktam el, mindig felálltam és folytattam az utam.
Azonban a legtöbbet mégsem az eredmények megszerzése által nyertem, hanem azáltal, hogy megértettem: nem az eredmény a legfontosabb. A küzdelmek, kudarcok és sikerek útját járva felismertem, hogy az út valódi célja az utazás maga. Mert soha nem a cél elérése változtatja meg igazán az életedet, hanem az az út, amit a célod felé haladva bejársz. A legnagyobb eredmény Te magad vagy: az az ember, akivé a céljaid felé haladva válsz.
Ha ezt megérted, már nem félsz semmilyen cél felé elindulni. Nem félsz az akadályoktól, nem félsz elbukni, és nem félsz célba érni.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Túl kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy megváltoztassuk a világot. Igaz?
Tovább
Ahogy egyre közeledik a Karácsony, ünnepi hangulat száll meg mindnyájunkat.
Tovább
Sok inspiráló emberi történettel találkozhattál már itt az oldalon, de
Tovább
Meglepő, hogyan tudnak elmenni egymás mellett életek. Találkozunk valakivel, kapcsolódunk
Tovább
Szóval azért szar az életem,mert kevés a fantáziám?
Huuuuu hogy ez mennyire igaz …. ☹️
Szia Gabor 🙂
Ez a felemas helyzet. Egyik labbal meg a regiben, a masikkal meg az ujban. Es az a nyertes, ahova tobb energia megy. Oda megy tobb energia, amit szivbol akarunk. Azert tenni is fogunk, ha kell tuzon – vizen at!! Az emberek sokszor nem merik felvallani azt a terhet, megprobaltatast, amivel az uj megismerese jar. Inkabb maradnak a regi jol bevalt megprobaltatasok mellett. Mert az biztonsagosabbnak tunik. Mert nem kell kilepni a megszokott komfortzonabol, vagy csak ideiglenesen!! Az igy gondolkodo embereknek szar az “elet”! Megprobaljak ok, de csak szavakkal! Ezekben mar ott van a lemondas!! En megprobaltam, de latjatok nem sikerult. Es marad minden a regiben. Vagy megprobaljak ujra, de nem latjak a helyes utat. A vege bukas. Es marad minden a regiben.
Es a sok eloitelet, a sok megmondo ember, a sok irigy, a sok megnem ertes, ez mind- mind a valtoztatas halalra itelese. Es milyen sokan elnek vele, ahelyett, hogy gondolkodnanak egy kicsit es latnanak is tovabb az orruknal.
Udvozlettel Rozika.
Nagyon szeretem olvasni az Írásaidat, de ez a gyász utáni “továbbélés” nagyon megérintett. Valóban csak rajtunk múlik milyen életet élünk tovább! Én a fiamat vesztettem el 4 hónapja, előtte a férjemet. Most még létezem csak de életnek nem nevezhető állapot. Szeretném folytatni az életet magamért értük és a lányomért aki megmaradt nekem,
Kedves Gábor először is erőben egészségben gazdag Új Esztendőt kívánok ! Kicsit lemaradtam a leveleid olvasásával ,de pótolom ,nem voltam gép közelben . Továbbra is olvasni fogom ,mivel nagyon sokat lehet tanulni belőle és elfogadni saját magamat és másokat . Továbbra is várom leveleid és köszönöm a tanácsaidat .
Üdvözlettel Marcsi
Kedves Gábor !
Köszönöm a sok mély, hasznos gondolatot és a használható módszereket is.
Jó érzéssel tölt el, hogy hasonló módon látunk és visszaigazolásokat kapok az írásaidból, sőt segítséget is a megértéshez, ahol még nem tartottam eddig.
Igaz, hogy az ember holtig tanul :).
Kedves Gábor!
Én még csak most találtam az oldaladra, de egyszerűen lenyűgözött. Olvastam már másoktól is sok életfelfogásról, stb. írásokat, azok is megfogtak valamivel, de a Te írásod egyszerűen nem hagyott hatás nélkül. Lépésről lépésre levezetted mindazt, amire szerintem nagyon sokunknak szüksége van/lenne, de nem tudjuk ilyen-olyan meggondolásokból elkezdeni, pedig érezzük a szükségességét. Lehet, hogy pár lépést már léptünk is, de a fájdalom, vagy bukás(veszély), vagy egyéb okok miatt vagy megtorpantunk, kicsit talán meg is ijedtünk, és elgondolkoztunk azon, hogy érdemes-e folytatni, vagy vajon merre, miképp. Én nem vagyok félős, buktam már elég nagyokat, de mindig fel kellett állnom, néha akkor is, amikor alig volt erőm hozzá, talán edzettnek mondhatom magamat. Horoszkópom szerint “Bikaként” az állandóságot szeretem, a változásokat nagyon nehezen éltem meg eddig. Mégis: rájöttem, hogy változások nélkül nem megy semmi, be kellett látnom, hogy nekem kell elkezdenem, belülről jövő motivácó és igényeim szerint, még ha lassabban is, mint más, de lépésről-lépésre, mindig csak a következő lépcsőfokra koncentrálva, de folyamatosan és előre. Először szörnyű volt, szinte fájt.De amikor a fájdalom enyhült, kezdtem látni az eredményeket, és sikerként éltem meg. Ez hajtott tovább, most már kíváncsivá tett és eloszlatta a félelmeimet. Olyan dolgokat merek meglépni, amiket régebben azonnal elutasítottam volna. Ráéreztem az ízére. tanulok, még akkor is, ha a környezetem nem érti minek…Egyszerűen szükségét érzem, és még pár más dolognak is. Csodálkoznak, hogy ez a nő ugyanaz a nő-e? Igen, ugyanaz, de mégsem, voltam egy prototípus, és fejlődöm tovább, egy továbbfejlesztett változat lettem.Nem érdekel túlzottan, hogy valakinek nem tetszik, nekem igen. És ez a fontos. Az írásod pedig célirányosan megerősített abban, hogy jó felé haladok. Köszönöm nagyon.
Sok sikert, és olvasni fogom a többi írásaidat is, mert érdekesnek tartom és közvetlennek, és mindenképpen nagyon hasznosnak!
Kedves Hufnágel,
nagyon szépen köszönöm. 🙂 Szerintem a bölcsesség mindannyiunkban bennünk van, csak sokan eltemetik magukban jó mélyre. Rengeteget tudunk tanulni egymástól, és amikor ezt felismerjük, csodálatos dolgokra vagyunk képesek együtt. 🙂
Még egyszer köszönöm szépen a kedves szavaidat, és azt is, hogy olvastad az írásomat. 🙂
Legyen szép napod!
Gábor
Kedves Attila,
nagyon örülök, hogy összhangban vannak a gondolataink, köszönöm szépen, hogy olvastad az írásomat. 🙂
A változás útja nagyon szép, szívből kívánom, hogy Te is annak éld meg. 🙂
Legyen szép napod!
Gábor
Ha nekem szólt a kérdés, akkor picit feljebb görgetve láthatod a nevemet és egy rövid leírást, a fenti menüben pedig a Bemutatkozásra kattintva olvashatsz rólam.
Kedves Judit, nagyon boldog vagyok, hogy így érzel, köszönöm szépen, hogy olvasol. 🙂
Én is nagyon boldog új évet, és sok szeretetben megélt csodálatos pillanatot kívánok Neked! 🙂
Gábor
Kedves Gábor!
Ezzel az írással elképesztő bölcsességről és empátiáról tettél tanúbizonyságot.
Isten éltessen sokáig!
Kedves Gábor!
Ilyen szinkront még nem éreztem mások által leírt szöveggel.
A problémák hasonlóak és azok megoldása vagy annak hiánya is hasonló. Igyekszem többszöri elolvasással én is módosítani hasonlóan nehéz helyzeteimen.Köszönöm a leírtakat!
Üdvözlettel:
Attila
Ird ki a neved !!! Ki vagy ???
Szervusz Gábor! Nagyon hálás vagyok az írásaidért, a kitartásodért, hogy teszed. Szívemből és szívemhez szólsz, segítesz emlékeznem mindig, mikor soraidat olvasom. Köszönöm.
Nagyon boldog Új Esztendőt kívánok Neked!
Judit