Kipótolt történetek

Van egy játék, amit tudat alatt rengetegszer játszunk, de érdemes egyszer kipróbálnod tudatosan is. A játék lényege egyszerű: az utcán, a villamoson, vagy bárhol, ahol ismeretlen embereket látsz, válassz ki néhányat közülük, és próbáld meg ránézésre megmondani, milyen lehet az életük.

Mennyit árul el az ismeretlen arc, a tekintet, a testtartás arról az emberről, akiről semmit nem tudsz? Miken mehetett eddig keresztül? Kényelmes, kihívások nélküli élete volt idáig, vagy valami komoly csapás érte őt? És ez vajon megkeményítette, vagy összetörte a lelkét? Mit szeret csinálni és mit nem, és mi lehet ennek az oka? Mitől fél, és mi az, ami hajtja őt előre? És ha ma egy komoly problémával szembesülne, hogy viselné azt? Próbálna menekülni és halott lélekkel élne tovább addig, amíg megy? Vagy megfeszítené minden izmát, felkészülne a harcra és azt mondaná: „Gyere csak, úgyis én fogok győzni.”?

Ugye, hogy nem egyszerű ránézésre mindezt megmondani? Még egy első (vagy második, vagy nagyon sokadik) beszélgetésből sem tudod meg a választ minderre. De ha csak ezt az egyetlen kérdést teszed fel a másik emberrel – akár a hozzád legközelebb állóval – kapcsolatban, akkor sem fogsz tudni egészen biztos választ adni magadnak: Boldog ő valójában? Nem tudod, és ami a szomorú, hogy talán ő maga sem tudja. Ahogy a legtöbb embertársa sem.

Mégis, újra és újra eljátsszuk ezt a játékot és hisszük, hogy jól játszunk. Arra nem is gondolunk, hogy egyáltalán jogos-e a játék maga.

Minden ember egy történet. Egy történet, aminek Te csak egy része vagy – akár egy idegenről van szó, akivel egyperces interakciót követően talán soha többet nem találkozol, akár az életed párjáról, vagy a saját gyermekedről. Csak egy része vagy a történetének, és csak egy kisebb vagy nagyobb részét látod annak. Soha nem az egészet.

Könnyen megmondhatod, hogy abban az adott pillanatban mit érez a másik – boldog, talán feszült, vagy ingerült? –, és sokszor még egy ismeretlennek is látod a szeméből, hogy miken mehetett keresztül és mindezt hogyan viselte. Bizonyos személyiségjegyeket is jól tükröz még az idegen arc is. A sunyi embernek sokszor sunyi képe is van, ahogy a bizonytalanság vagy a határozott erő is sugárzik egy emberről. Sokat tudhatsz róla, de a teljes történetet nem láthatod.

És mégis, a történetet mindig megalkotjuk magunkban a másikról. Akár egy jelentős részét, akár csak néhány pillanatát ismerjük az ő valódi történetének, a fejünkben mindig alkotunk egy saját történetet róla. Egy történetet, ami gyakran sokkal inkább rólunk szól, mint róla.

A másik emberről alkotott történeted nagymértékben függ attól, hogy melyik szakaszban kapcsolódsz be az életébe, milyen mélyen látsz abba bele, és Te magad éppen milyen állapotban vagy.

Ha beleolvasol egy könyv közepébe, vagy félúton bekapcsolódsz egy filmbe, jó esélyed van rá, hogy nem fogod érteni azt, amit látsz – legalább egy jó ideig, de talán egészen a történet végéig. Ha egy emberi történetbe lépsz be, akkor is ilyen tudatlan érdeklődő vagy, ezt soha ne feledd! Ne pótold ki saját kedved szerint a történet azon részeit, amikről lemaradtál.

A tudás illúziójának összeomlása dühöt gerjeszt. Mert azt hiszed, tudod. Azt hiszed, ismered őt, ismered az indokait, ismered a történetét. És ha a fejedben lévő történet mégsem egyezik a valósággal, csak az ingerült védekezés marad.

Az ellenanyag neve: Megértés. Ha megpróbálod megismerni a teljes történetet, és nem csak arra a történetre hagyatkozol, amit Te alkottál meg a fejedben egy kis részlet alapján, akkor jobban meg fogod érteni a másik embert, és azt is, hogy miért teszi azt, amit tesz. És ezáltal nemcsak hozzá kerülsz közelebb, hanem a probléma megoldásához is.

Nem kell, hogy mindenkit szeress, de mindenkit próbálj megérteni. Van, akinek a történetéből csak két perc jut számodra – és bizony sokszor ez éppen elég is –, és van olyan ember, akit elkísérsz mindaddig, míg egyikőtök története be nem fejeződik. Ne cipeld magaddal egész életedben a csalódottság és a düh terhét. Arra törekedj, hogy minél többet megérts, és amit nem tudsz megérteni – mert ahhoz át kellett volna élned ugyanazt, amit ő –, azt fogadd el, vagy engedd el.