Van, aki könnyen feladja. Van, aki küzd egy kicsit. Vannak a céljukat komolyan gondoló, kitartó emberek, és vannak a legkitartóbbak. De tudod, ki az, aki még náluk is kitartóbb? Őt úgy hívják, hogy hülye.
Az, aki nem ismeri fel, hogy olyan homokozóba lapátolja a homokot, amiből valaki más vödörrel hordja ki azt. Az aki görcsösen ragaszkodik valamihez – vagy valakihez – még akkor is, amikor az felzabálja őt élve. Az, aki kitartóan ismételgeti újra és újra ugyanazt, ugyanúgy, ahogy már teljesen világossá vált, hogy működésképtelen.
Vékony a határ a nemes kitartás és a görcsös hülyeség között. Vékony, és sokszor csak nagyon nehezen vesszük észre. Ebben segít az idő, azt hiszem. Pontosabban a tudat, hogy az időt, amit reménykedésre, próbálkozásra, görcsös ragaszkodásra, vagy éppen félelemtől bénult várakozásra fordítottál, már nem kapod vissza sosem.
Nem kidobott idő ez sem, ha tanulsz belőle. Csak az nem mindegy, hogy tudnád-e valami értelmesebbre fordítani az idődet. Mert ha Pistike a szomszéd utcából minden reggel fejjel nekimegy a szemközti ház tűzfalának, hogy így próbálja meg lerövidíteni az iskolába vezető utat, akkor lehet, hogy néhány nap után odalépsz hozzá, és lágyan megérintve a vállát megszólítod őt kedvesen: “Jaj, Pistike, ez így nem fog menni, csak a fejedet ütöd be.”
Közben persze beugrik kedvenc Tik-Tok gurud legutóbbi motivációs videója, melyben a bérelt Mustang ablakán kihajolva, rendíthetetlen magabiztossággal a kamerába néz, majd tökéletesre belőtt sérójával, csillogó szemekkel átadja az aktuális tesztoszteron löketet: bármire is vágysz, elérheted, ha eléggé akarod! Csakhogy ekkor ismét Pistikére emeled a tekinteted, és kognitív disszonanciába kerül az agyad, hiszen Pistike látszólag ma is tök fölöslegesen fejelte meg a falat.
De nem kell aggódnod emiatt. A Tik-Tok motivátornak egész biztosan igaza van: ha elég kitartó Pistike, előbb-utóbb igenis át fogja fejelni azt a másfél méter vastag falat. Csak lehet, hogy közben kifut az időből, mert most pont nincs erre 350 éve.
Ilyen az, amikor a motivációs popszakma találkozik a való élettel.
Úgyhogy lehetsz Te a világ legelszántabb, legkitartóbb, legnagyobb hőse – és ez nagyon sok esetben áldás az életedre nézve –, de ha nem veszed észre azt a bizonyos vékony határvonalat, akkor igen szarul fogod érezni magadat, amikor a játék végén rájössz, hogy mire ment el az életed. De nemcsak a végén, hanem a játék közben is sokkal többet szenvedsz, mint kéne.
A kitartás lehet áldás, ha épp szerencséd van, vagy ha már átgondoltan haladsz az utadon előre. De lehet átok is, ha nem változtatsz a célodon, a módszereden, vagy a hozzáállásodon akkor, amikor ugyanazt ismételgetve bármilyen változás esélytelen.
És hogy hogyan előzheted meg, hogy a kitartásod átcsapjon hülyeségbe?
Úgy, hogy rengeteg belső munkával tisztába kerülsz magaddal: az erősségeiddel, a félelmeiddel, a korlátaiddal és a lehetőségeiddel. Úgy, hogy eljutsz a személyiségfejlődésed azon szintjére, ahol már nem akarsz egóból másokra vagy magadra erőltetni semmit sem. Már nem rendeled alá magadat annak, aki uralkodni próbál fölötted. Már igent mondasz magadra úgy, hogy közben nem próbálsz elnyomni senki mást sem. És már magadért teszel meg valamit, nem pedig azért, mert félsz, vagy mert a neveltetésed, a társadalom, egy hozzád közel álló ember, vagy egy vadidegen szerint “így kéne tenned”.
Ekkor már könnyen észreveszed, ha ugyanazokat a köröket futod, mint tegnap vagy egy éve. És ekkor már vagy a módszereden változtatsz, vagy ha abban már nincsen játéktered, akkor hátat fordítasz a helyzetnek.
Mert a kitartás csak akkor érdem, ha nem egy körhinta lovacskáján ülve várod, hogy elvágtass a messzeségbe.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Tisztelt Kocsis Gábor!Ha az embernek olyan homokozó jut,mely elvette a szüleit,és majdnem acsaládját is,akkor az embernek elmegy a játéktól a kedve.Nos ilyenkor a beton fal is jobb ötlet.Sok hasznos és jó írása van Önnek,de talán ez nem passzol a jelenlegi helyzethez.Ebből váltani kell,azaz nem a kényelmes,de gyilkos szarkupacon üldögélni.Takarítok,aki nem kell az menjen,maradnak képlékeny hamis figurák is persze.Kicsit hangos és nem is könnyű.”Ha utad során minnél több szembeállással kerülsz szembe,az egy dolgot jelent:jó úton jársz.”