Csodálatos az ember. Csodálatos, mit képes művelni önmagával. Mind pusztításra, mind építésre különleges hatékonysággal képesek vagyunk, és kizárólag önmagunkon múlik, melyik utat választjuk. Az elsőre mindig van kifogás, a másodikra viszont mindig van lehetőség.
Mindennapi_MotivacioVannak, akiknek nehezebb élet jutott, legalábbis látszólag. Talán Te is közéjük tartozol, talán olyan akadályokat kell leküzdened, ami mellett mások tudatlanul elsétálnak, mert az ő útjuk simábbnak tűnik. Az élet nem igazságos – gondolod. És jól gondolod, valóban nem az. Ami neked fáj, arról másnak tudomása sincs, és fordítva.
De tudod, mit? Nem számít. Sőt, nincs is értelme hasonlítgatni. Egyedül az számít, Te mit kezdesz a saját életeddel, a saját akadályaiddal, a téged érő külső hatásokkal.
Az alábbi rövid videóban egy olyan ember történetét ismerheted meg, aki bejárta az emberi élet negatív és pozitív spektrumának jelentős részét. Randy Tiner 1999-ben egy motorbalesetben a helyszínen elveszítette bal karját. Mélyrepülés következett: az elkeseredése 10 évig tartó önpusztító életmódot eredményezett. De Randy belső ereje végül győzött: megtalálta azt, amiért érdemes élnie. És miután újra felépítette saját életét, talált egy önmagánál nagyobb célt is: mások segítését. Mert megértette, hogy csak így van értelme.

Randy példája nem egyedi. Bárki képes rá, hogy változtasson az életén, bármilyen mélyre is jutott. A kérdés az, hogy igazán akarja-e.
Soha nem késő. Amíg dobog a szíved, addig nem. Élj a lehetőséggel!

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Első lépések a lelki békét szolgáló kapcsolatokhoz:   1. Legyél
Tovább
Kiüresedtek a kirakatok. A boltokban és a lelkekben is. Most
Tovább
Szeretnéd elérni a célodat? Gyakran gondolsz arra, hogy milyen jó
Tovább
Persze, mindenki tudja, mi az. Mindenki érzi, ha kapja, és
Tovább
Van egy ország, ahol a véleménykülönbség nem mocskolódáshoz vezet, ahol
Tovább
Szocializálódtunk. Az eleven, tudatlan, lázadó, egyedi és boldog kisgyerekekből fegyelmezett,
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük