Erre készülj, ha borítod a bilit

Írta: | 2017-03-06
Mindent ugyanúgy csinálni, mint tegnap, többnyire biztos stratégiának tűnik. Biztos és halálos. Mert bár hajlamosak vagyunk elhinni, hogy ami jó volt, az jó is marad, és ami rossz, annál rosszabb úgysem jöhet, de ez az illúziónk a legritkább esetben manifesztálódik a valóságban.
Jó eséllyel Te is észrevetted már, hogy mi történt a berögződött rutinjaiddal. Hamar kiveszett belőlük a lélek, és egy idő után azzá váltak, amit Fodor Ákos zseniális egyszerűséggel így fogalmazott meg: „Kapaszkodókat gyártunk s mire eszmélünk: kész is a ketrec.”
Mégis görcsösen ragaszkodunk a megszokotthoz. Részben azért, mert megtanultunk sablon lényként működni, részben pedig azért, mert nem tanultunk meg saját gyengeségeinkkel szembenézni. Nem tanultuk meg, hogy mit kezdjünk a változó körülményekkel, és nem tanultuk meg, hogy a valódi biztonságot nem az egy helyben ácsorgás (vagy ücsörgés), hanem a mozgás jelenti. A mozgás, ami az élet alapja.
Pedig biciklizni megtanultunk. És ha nem tekertünk, vagy nem vettük be a kanyart, pofára is estünk. Azt azonban talán senki nem magyarázta el nekünk, hogy az életünkön is hasonlóan kerekezünk végig. Ezért hisszük azt – elég aberrált logikát követve –, hogy ha nem mozdulunk, haladni fogunk, és hogy életünk útjának kanyarjai majd maguktól kisimulnak – anélkül, hogy nekünk változtatnunk kéne bármit is.
padlon_szenved
Így hát sokan nem is változtatnak. Lecsücsülnek egy dombra, amiről kezdetben boldogan nézelődnek, és csak azt érzik, hogy a talaj meleg, a kilátás jó, és tulajdonképpen minden rendben van. Aztán kis idő múlva megcsapja az orrukat a bűz. Először csak kellemetlen, idővel azonban egyre elviselhetetlenebbnek tűnik, míg végül rájönnek: egy trágyadombon ülnek.
Eltelnek így hetek, hónapok vagy évek, a kaki már ki is hűl idővel, aztán csak a bűz és a kellemetlen állag marad. Már nem a helyszín kényelmes, csak az ücsörgés maga. Semmi más. És aki még ezután sem mozdul, annak szép lassan elkezd torzulni a valóságtudata. Már nem a szabad, kiteljesedett, lehetőségekben gazdag élet képe lebeg a szemei előtt, hanem önmaga belső értékeit és álmainak létjogosultságát megkérdőjelezve a szarban ücsörgés válik számára természetes alapállapottá. És egy idő után sorsává és végzetévé is.
Mindez azért történhet meg, mert amikor felméri a változás lehetséges következményeit, azok túl fájdalmasnak, túl bizonytalannak, túl nagy áldozatnak tűnnek számára ahhoz, hogy megmozduljon. De mik is ezek a következmények, és miért olyan félelmetesek?
Nézzük most meg az ösztönös reakciónál tudatosabban ezeket – pontosabban közülük a kulcsfontosságúakat –, hogy a változás fájdalmában megtaláljuk a lehetőséget.

Egyből bukással kezdesz

Ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden, akkor egész nyugodtan számíts kezdeti kudarcokra. Olyan ez, mint amikor vaksötétben elkezdesz lépcsőt mászni: először könnyen lehet, hogy nem találod el az első lépcsőfokot, és arccal elterülve örülsz, ha nem tört ki a fogad. De ez természetes, hiszen számodra ismeretlen útra léptél, ahol nem tudod még, hogy pontosan mire számíthatsz. Egyáltalán nem kell a szívedre venned, ha eleinte többször buksz el. Régen is túl tudtál lépni ezen sokszor, csak már elfelejtetted.
Igen, a gyermekkorodban, amikor még nem tántorított el egy-két padlón landolás, egy asztalsarokba bevert fej, vagy néhány kishitű ember beszólása. Akkor még más volt a valóságod, amit gyorsan – mindössze néhány év alatt – felülírt a nevelés, az oktatási rendszer, a felnőttek rád erőltetett korlátai.
De a korlátokat, amiket megtanultál elfogadni, megtanulhatod darabokra törni is.

Hülyének néznek

A változás újabb természetes velejárója, hogy azok, akik egy helyben maradnak, furcsának, idiótának, bolondnak fognak tartani. Vannak céljaid? Nem a sablon életre vágysz? Van önálló gondolatod? Ez felháborító! Hogy képzeled, hogy nem állsz be a sorba? Hogy mered Te magad megmondani, hogy mitől leszel boldog? Mi az, hogy nem nyeled le a torkodon lenyomni próbált „igazságokat”? Szégyelld magad, ülj vissza, 1-es!
Ez az a következmény, amitől eleinte nagyon félnek sokan, pedig idővel baromi szórakoztató tud lenni. Amikor már végre nem azt nézed, hogy ki szerint milyennek kéne lenned, mit kéne csinálnod, hol és hogyan kéne élned, hanem őszintén önmagadat adod, akkor már mosolyogva figyeled az először megbotránkozó, aztán irigykedő tekinteteket. Már nem zavar, mit gondolnak rólad, mert jól érzed magad azon az úton, amin jársz. És már azt is látod, hogy mennyire szánalmasan középszerű azoknak az élete, akik Téged furcsának tartanak, és fölötted próbálnak ítélkezni.
itelkeznek

Meggyűlölnek

Érdemes erre is felkészülnöd. Lesznek, akik nem tudnak mit kezdeni saját kisebbségi komplexusukkal, ahogy azzal sem, hogy nem mindenki számára az ő általuk elképzelt út a helyes, ezért tehetetlenségüket tanult gyűlölet formájában rád öntik.
Igen, ezt megtanulták, ezért nem is érdemes haragudnod rájuk. Ezért sem, meg azért sem, mert azt az energiát, amit valaki ellen való harcra pazarolsz, a céljaidért való nemes küzdelemtől rabolod el. Ahogy Churchill lényegre törően megfogalmazta: „Soha nem fogsz eljutni a célodig, ha folyton megállsz, és megdobálsz minden egyes kutyát, amelyik ugat.”
Ha az, hogy önmagadat keresed, valakiből gyűlöletet vált ki, akkor annak az embernek valójában nem veled van baja, hanem önmagával. Ez viszont az ő baja, nem a Tiéd, és nem is érdemes energiát szánnod rá, hogy megpróbáld megváltoztatni a véleményét, és őt magát.

Egyedül maradsz

Talán ez az egyik legnagyobb félelmünk. Társasági lények vagyunk (legalábbis a többségünk az), szeretjük, ha nem kell egyedül gyalogolnunk az utunkon, és még a legönállóbb, legmagabiztosabb embereknek is jól esik mások elismerése és támogatása.
Pont ez az, amit fel kell rúgnod először, ha változtatni kezdesz az életeden. De ha megérted, hogy eddig átverted magad, akkor már nem is lesz olyan nehéz a változás. Azért mondom ilyen keményen, mert ha belegondolsz, tényleg ez történt: olyan emberek elismeréséért küzdöttél, akik nem önmagadért szerettek, hanem csak azért a képért, amit látni akartak rólad, és amit Te a kedvükért fenntartottál.
Amikor pedig már nem tudod, vagy nem akarod többé fenntartani ezt a képet, akkor ezek az emberek magadra hagynak, vagy támadni kezdenek. Nem azért maradsz egyedül, mert rossz útra tértél – hiszen ha a szívedet követed, az mindenképpen jó irány –, hanem azért, mert nem megfelelő emberekkel vetted eddig körbe magad.
egyedul_kodben
De idővel megérted, hogy csak a hazug kapcsolataidat veszíted el, és ezáltal lehetőséget adsz magadnak arra, hogy tartalmas emberi kapcsolataid legyenek. Mert ha őszintén önmagadat adod, akkor csak azok maradnak az életedben, akik őszintén szeretnek és elfogadnak ilyennek. Eleinte csak néhányan lesznek, de idővel egyre több olyan emberrel ismerkedsz meg, akiknek tetszik az álarc nélküli éned, akik elé kiállhatsz teljes szívvel, és akiknek így kellesz az életükbe.
Vidd ki az életedből a szemetet, hogy maradjon hely a valódi értéknek.

Lesznek visszaesések

A személyiségfejlődés egy hosszú folyamat. Bár fogyasztói társadalmunk jelentős része benyalja a tv-reklámok, politikusok és saját meggazdagodásuk által motivált önjelölt guruk által rájuk ömlesztett hangzatos ígéreteket, idővel ők is szembesülnek vele, hogy nem működik, amit elhitettek velük. Hiába veszik be a jó pénzért megvásárolt instant megvilágosodás pirulát, a kezdeti jó érzést követően még mélyebbre kerülnek.
Ezért olyan veszélyesek az öncélú „segítők”. Nem mondják el – mert nem érdekük, vagy mert személyes tapasztalat hiányában osztják az észt, így nem is tudnak róla –, hogy a fejlődés nem egyik pillanatról a másikra történik, és még csak nem is lineáris. Elindulsz felfelé (ahol a felfelé nem másokhoz, hanem tegnapi önmagadhoz viszonyítást jelent), és a kezdeti gyors eredmények után a folyamat belassul, sőt, időnként megreked, néha pedig vissza is csúszol picit.
Nincs ezzel semmi probléma, nem kell megijedned tőle. Ahogy a testedzésnél, úgy az elméd és a jellemed edzésénél is érdemes ilyenkor picit megállnod és átgondolnod, hogy mit és hogyan érdemes változtatnod. Mert a szervezet egy idő után besokall, ha folyton ugyanazokat az impulzusokat kapja.
egyedul_ulve
Van még valami, amire jó, ha felkészülsz: a megmondók érkezésére. Amikor a saját utadat járva átmeneti kudarcot élsz meg, egyből megjelennek a véleményterroristák, hogy kárörvendőn mutogathassanak rád. Rád, aki megtette azt, amit ők nem mertek, vagy amihez túl lusták voltak, és most kioktatnak, hogy bezzeg ők megmondták, hogy hülyeséget csinálsz. Ne foglalkozz velük, hadd okoskodjanak. Te csak haladj tovább az utadon, azokkal foglalkozz, akik támogatnak ebben, és hamarosan már olyan messze leszel a megmondóktól, hogy el sem jutnak hozzád az üres szavaik.

Vállalnod kell a felelősséget

Kudarckerülés. Megfelelési kényszer. Félelem az egyedülléttől. Már az eddigiek alapján is láthatod, hogy komoly erők dolgoznak a változás ellen – eleinte mindannyiunkban. Ami azonban sokszor még ezeknél is nagyobb visszatartó erő, az a felelősségvállalás hiánya.
Szeretünk ugyanis másokra mutogatni. Könnyebb azt hinni, hogy a jóért és a rosszért, ami velünk történik, valaki vagy valami más a felelős. Ha valami nem jön össze, akkor őt lehet szidni. Ha valamiért tenni kéne, akkor benne lehet reménykedni. Nem kell önmagunkba nézni, hogy miben tudnánk mi magunk fejlődni, hanem egy egyszerű ujjmozdulattal (ami néha a mutató, néha a középső ujjra vonatkozik) el lehet rendezni a történetet.
Ha azonban ezt a stratégiát követed, akkor mindig ki leszel szolgáltatva a körülményeidnek és más embereknek. Várhatod, hogy a hegyen meditálva a Sors, az Isten, vagy egy másik ember majd a szádba adja az ételt, de ha erre vársz, akkor könnyen lehet, hogy éhen halsz. Így működik a természet: aki saját maga nem tesz a boldogulásáért, az nem is érdemli meg, hogy fennmaradjon.
erdoben_egyedul
Ami eleinte olyan félelmetes, az idővel egy semmivel nem összehasonlítható szabadságérzéssé alakul át: már nem vagy kiszolgáltatva senkinek, már hiszel benne, hogy képes vagy változtatni a körülményeiden, már nem várakozol, hanem cselekszel. Igen, Tiéd a felelősség, de ez az egy helyben ücsörgés hamis biztonságérzeténél sokkal stabilabb és tartósabb biztonságot ad. Mert tudod, hogy ha akarsz, változtathatsz.
Nem panaszkodsz, nem mutogatsz másokra, csak megteszed, amit tudsz, és kihozod a helyzetedből a legjobbat.

Lehetőséget adsz önmagadnak

Rengeteg érvet fel tudunk sorakoztatni magunkban jelenlegi helyzetünk megőrzése mellett. A berögződött hitrendszerünk. A többiek véleménye. A bizonytalan jövő. Az anyagiak. A közös gyermekek. A vélt vagy valós függőségi viszonyok. A megfelelő alkalomra való várakozás. A „sors ezt adta, több nem jut nekem” típusú lélekgyilkos beletörődés.
Valójában azonban mindegyik csak üres kifogás annak érdekében, hogy elkerüljük a változással járó kezdeti fájdalmat. Mert tény, hogy ha elkezded megváltoztatni az életedet, akkor lesznek emiatt fájdalmaid. Szembenézel a saját gyengeségeiddel, néha kicsit botladozva kezded járni a saját utadat, elengedsz olyanokat, akikkel ugyan nem szeretitek egymást igazán, de kötődsz hozzájuk, lemondasz a megszokott kényelemről, és belevágsz a bizonytalanba.
A kezdeti fájdalmat nem tudod megspórolni, de van valami, ami könnyen át tud segíteni az akadályokon: a tudat, hogy lehetőséget adsz önmagadnak. Lehetőséget arra, hogy megvalósítsd az álmaidat. Lehetőséget arra, hogy ne csak túléld a napjaidat. Lehetőséget arra, hogy őszinte kapcsolataid legyenek. Lehetőséget arra, hogy érezd, van értelme annak, hogy itt vagy. Lehetőséget arra, hogy mosolyogva kelj fel reggel, és ne szorongva. Lehetőséget arra, hogy megtaláld a saját boldogságodat. Nem azokét, akik a saját boldogságuk eszközéül használnak, hanem a sajátodat.
És ha nem a végeredmény miatt görcsölsz, hanem meglátod a változás szépségét, és megtanulod élvezni magát a folyamatot, akkor mindezt a lehetőséget már az első lépések megtételekor megtapasztalhatod. Mert ahogy John Ruskin nagyon szépen megfogalmazta: „Az igazi jutalom a küzdelmedért nem az, amit kapsz érte, hanem az, amivé válsz általa.”
A legtöbb változás fájdalmas – a kérdés mindig az, hogy megéri-e az eredményért végigcsinálni. Ha igen, akkor nincs az az akadály, amit ne tudnál legyőzni, és nincs az a negatív berögződés, amin ne tudnál változtatni. Elég ha csak erre emlékezteted magad: trágyából készült alapra nem lehet kővárat építeni.
elveszett_gyermek
Keresd meg önmagadban az elveszett gyermeket. Indulj, fedezd fel a világot, bukj el, kelj fel, bukj el újra, megint kelj fel, nevess, szeress, és legyél az az ember, aki már nagyon régóta lenni szeretnél. Mert ha elindulsz, az leszel.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

32 gondolat ehhez az íráshoz: “Erre készülj, ha borítod a bilit

  1. Miro

    Honnan a faszbol veszet haver a batorsagot ilyen maslagot fel rakni,neked se anyad se apad se gyereked se nejed,magad vagy es bele vagy roskadva a sajat eletedbe torj ki legyenek gyerekeid es probald meg oket elhagyni ugy ahogy le irtad,nem veszitesz semmit csak onmagad.Gondolkodj elobb elk mit irsz le olvasd el szazszor aztan utanna tedd fel az oldaladra.es gondolkodj el azon hany labilis embert lehet az ferfi vagy no lovat adsz alajuk elhagyak es szetromboljak a csaladjaikat tonkre teszik a gyerekeik eletet es eggyben s sajatuket mert az ut vegen nem a nevetes jon hanem a siras mert semmilye nem marad csak onmaga EZEN GONDOLKODJ EL EOSZOR RE B………M

    Reply
    1. Leczkési Erika

      Tisztelt Miro! Egy pillanatra tegye félre, kérem azt a szemüveget, amin most néz. Szó sincs arról, hogy bárkinek is el kéne hagyni a családját! A negatív dolgokat kell/kéne mellőzni, amik nem adnak jó érzést egy embernek. És ez azzal jár, hogy elmaradnak/elszakadnak emberek, akik azt nyújtják. (kérdezek egy durva példát: a maga családjában valaki lopna, meddig dolgozna rá? Vagy meddig segítené fiát/lányát, hogy az ő családja adósságát rendezzék? Biztosra veszem, hogy 1-2 kitessékelnék a háztartásból. Azért mert helytelenül cselekszik, nem azért, mert ő ez vagy az.) És igen, legtöbb esetben a családon belül fordul ez elő. A közvetlen környezetből tapasztalunk/fejlődünk elsősorban😊

      Reply
      1. Rada Marika

        Kedves Erika ! Nagyon okosan írtad,amit írtál,”meddig” ? Többet nem írok,de nagyon igazad van, egyet értek veled.Rada Marika

        Reply
      1. Fodrász

        Kedves Gábor! Miro sajnos nem a megfelelő stílusban fejtette ki a véleményét, de valójában teljesen igaza van. Ön arra biztatja az embereket, hogy ” le-föl ugráljanak a becsatlakó vonatokról” ami vitathatatlanul nagyon izgalmas, de ugyanakkor pont azokkal a buktatókkal sokszorozott, amit Ön a ketreces állásponton felsorolt. Nagyon nincs ketrec. Csak annak van, aki ki akar törni belőle. Önnek én a Dalai Láma idézeteinek tanulmányozását javasolnám, nagyon sok szeretettel. Sok boldogságot, nagyon sok nevetéssel kívánok Önnek és Szeretteinek, és természetesen a kedves Olvasóinak is.☺☺☺☺Évi

        Reply
    2. Nagy Erzsébet

      Kedves Miro!

      Javaslom, hogy gondolkodj el az íráson és többször is olvasd el és akkor látni fogod, hogy tévesen értelmezted. Itt nem a családok szétrombolásáról van szó, hanem arról, hogy hogyan tudjuk önmagunkat kihúzni a slamasztikából, ami adott esetben a családnak is jót tehet. Pontosan a labilis embereknek van szükségük arra, hogy egy kicsit elgondolkodjanak és önmaguk fölé tudjanak emelkedni, de nem a család rovására, hanem pont az ellenkezője, annak felépítésére. Ha figyelmesen elolvasod Gábor írásait, akkor azok segítenek és nem rombolnak.

      Reply
    3. jéjé

      Bocsáss meg, Miro, de valami a te agyadban nagyon félrement. Amiket összehordtál, abból Gábor egy szót sem írt le. Teljes tisztelettel én neked tanácsolnám az átgondolást: részint, mielőtt fröcsögve és agresszíven “hozzászólsz”, részint, hogy mi az oka annak, hogy valamit csak a magad szempontja szerint tudsz értelmezni, akkor is, ha egész másról van szó.
      A stílusodat most nem minősíteném, szerintem pontosan látod te is, hogy nem is minősíthető…

      Reply
    4. Luna

      Kedves Gábor! Nagyon bírom ezeket az írásokat, annyi bátorság van bennük! És főleg azt szeretem, mikor valaki annyira nem tud a sötétségével szembenézni, hogy elkezd fröcsögni. Konfucius valami olyasmit mondott, hogy “ha már utánad köpnek, akkor valaki már vagy.” De nagy erő kell ahhoz, hogy ezt bírja is valaki, és tovább folytassa a “lázító” munkásságát. Szóval köszönöm a lázítást, nagy szükség van rá! Szeretettel, Luna

      Reply
    5. Dory

      Tele van az internet ezekkel a motiváló “valósítsd meg önmagad”, “lépj ki a komfortzónádból” stb. cikkekkel. Van bennük egy közös vonás: a cikkek írói nem gondolják végig, hogy mekkora a felelősségük. Sok cikket szeretek ezen az oldalon, sok mindent hasonlóan gondolok, de ez nálam is kiverte a biztosítékot és ha kissé indulatosan is, de Miro megfogalmazta a lényeget. Ha valaki e cikk olvasása hatására lép, mondván hogy igen, én is egy mocsárba ragadtam, kényelmes, de mégis csak mocsár, másra vágyom, izgalomra, és ennek valóban egy szétesett család lesz az eredménye, az rengeteg szenvedést okoz, nem csak a biliborítónak fáj egy kicsit az elején, hanem olyanoknak is sokáig, nagyon, akikért – azt ígérte egyszer – felelősséget vállal. Persze az ilyen sztorik nem jutnak ide vissza, mindenkinek a saját döntése, hogy borít-e vagy sem, Gábor, moshatod kezeidet. Mondhatod, hogy ami egy cikktől borult, az borult volna anélkül is. Sokszor azonban egy ilyen cikk pont elég a szakadék szélén billegőnek, hogy még egy utolsó nagyot szarjon a bilibe és ráborítsa azokra, akik az egészről nem sokat tehetnek. Mert ez a cikk tökéletes önigazolást ad a kezébe annak is, aki a saját maga által termelt kakiban fuldoklik és ahelyett, hogy nekiállna eltakarítani, felköti a nyúlcipőt és továbbra is azt teszi, amit addig: szarik bele…

      Reply
      1. Leczkési Erika

        Kedves Dory! Ez “csak” 1 cikk. Hogy ki mit lát bele, kizárólag az olvasótól függ. Azok az emberek, akik ezen felháborodnak/megütköznek, azok a borítás előtt vannak, akik egyetértenek, azok már túl vannak a nehezén. A sz.rból kikerülve csak jobban érezheti magát az ember (hiszem, hogy azt kérdezi, hogy miért vártam ezzel eddig, mert most jobban érzem magam, nem pedig sajnálkozik). Szét kell esni a réginek, hogy helyet kapjon az új!😊 Két dudás nem fér meg egy helyen. Persze nem kell velem egyetérteni. Nem könnyű, az tuti.

        Reply
      2. Norbi

        Kedves Dory!

        Az értelmezésem szerint a cikk nem csak arról szól, hogy kerekedj fel,hagyj hátra mindent menj külföldre és érezd jól magad. Számomra a “bili borítás” sokféleképpen történhet, akárcsak a komfort zónából történő kilépés. Bilit lehet úgy is borítani, hogy lezársz mérgező kapcsolatokat, elhagysz káros dolgokat, elkezdesz egy sportot vagy egy hobbit. A lényeg az, hogy ha az ember megreked egy élethelyzetben, valami előremutató dologgal lépjen ki belőle, olyannal amit eddig nem csinált. A mozgás és a haladás nem feltétlenül azt jelenti hogy valakinek el kell költöznie egyedül a világ végére. Egy régóta munkanélküli esetében jelenthet például aktív munkakeresést is (addig kitart mellette amíg meg nem találja). Sokféle módja van ennek, az előbb csak egy példát említettem. Egyébként, ha rendszeresen olvasod Gábor írásait látni fogod, hogy ezek összefüggnek, és én már rengeteget tanultam belőlük, és ezúton is szeretném megköszönni Gábor segítségét, mert hihetetlenül fontos dolgokra hívja fel a figyelmet.

        Üdv:
        Norbi

        Reply
  2. Krisztina

    Kedves Gábor,
    Szinte kísérteties ez a dolog, de jelen pillanatban vagyok életem második sorsfordító helyzetében. 48 évesen újból új életet kezdek. Költözés, új munkahely, új szituációk, hatalmas lépés. Ma épp azon gondolkodtam, hogy azért bizonyos fokig félek is ettől a változástól, de valahol mélyen bennem ott van a vágy is, hogy belevágjak és végigcsináljam. Kettős érzelmek kavarogtak az utóbbi napokban bennem, és ekkor a FB feldobta ezt a cikket.
    Elolvastam, és most már elmondhatom sokkal jobb. Talán valahogy olyan, mint egy megerősítés valahonnan, ahonnan nem is reméltem, talán mint egy jel. A félelem még meg van, de talán ez már csak a félelem az ismeretlentől, hogy mi vár rám. De a cikk olvasása után átgondolva, azt érzem, amit Ön is megfogalmazott, hogy a változásban az a legszebb, akivé vállunk általa.
    Most már valahogy másképp látom a dolgokat, a sorok olvasása után. Valahogy erőt kaptam ettől az írástól, hogy bízzak. Ezt változást saját magamért teszem, saját döntés alapján, avagy a szívem diktálja merre tovább. A régi életem nem zárom le, de egy egészen új irányt adok saját magamnak, új lehetőségekkel, új élményekkel, új emberekkel, új pillanatokkal, stb….
    Bízom benne, hogy a bátorságom és kitartásom meghozza az eredményét!
    Köszönöm az írását, a legjobb pillanatban olvastam, és a legfontosabb mondanivalót fogalmazta meg nekem, amit csak lehetett!
    Elteszem, és majd ha “nehéz” lesz (mert biztos lesz ilyen is) újból, talán még sokszor el fogom olvasni, hogy erőt merítsek a szavaiból!
    Üdvözlettel
    Krisztina

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Krisztina,
      nagyon örülök, hogy tudtam segíteni, köszönöm szépen, hogy megosztotta az érzéseit. 🙂 Könnyen lehet, hogy lesznek még nehéz pillanatai vagy napjai, de mindig gondoljon arra, hogy egy olyan úton indult el, amin nagyon megéri haladni. A szavaiból azt érzem, hogy képes lesz megoldani a most következő kihívásokat, és közben észre is fogja venni azokat a mindennapi apró csodákat, amikkel az útja során találkozik. Kívül is, és Önmagában is.
      Nagyon jó utat kívánok! 🙂
      Gábor

      Reply
  3. Amama

    Kedves Gábor! Gratulálok ! Mindig élvezettel olvasom írásaidat. A hozzászólásokat is elolvasom. Ezekből látszik ki milyen tudatossági szinten van.

    Reply
  4. Tibor

    Kedves Gábor! Az írásod segített számot vetni a helyzetemmel, köszönöm!

    Reply
  5. Zsuzsa

    Kedves Gábor!
    Én is nagyon szeretem az irásaidat, főképp mert az elmúlt éveket idézik és ezáltal csak megerősiteni tudom azokat a dolgokat, amiket leirtál a saját tapaszalataim alapján.
    Igen, hinnünk kell magunkban, igen, bátornak és elszántnak kell lennünk a jövőnket illetően, igen, csak a szivünkre kell hallgatnunk, nem az “ugató kutyákra”, igen, csodálatos érzés utána visszanézni és konstatálni, hogy a kitartás és küzdelem milyen fantasztikus gyümölcsöt eredményez. Más a közérzeted, más a rálátásod és jobban értékeled önmagad, a bátorságod egy jobb és nyugodtabb élet reményében tett lépésed.
    Büszkeséggel nézel magadra és boldogabb, szabadabb emberként. Mert ami nem rombol, az épit!

    Gratulálok és őszinte tiszteletem az irásaidért!

    Zsuzsa

    Reply
  6. Zsóka

    Kedves Gábor!
    Minden írásod mélyen érint, de ez… az egész életem benne van. Ötven éves leszek májusban, két felnőtt fiam van és egy halódó házasságom, amiben teljesen más irányba haladunk mi ketten. A 26 év, ami összeköt, igen szoros kapocs, de már nem segít, nem épít, lépnem kell! És pontosan ezekkel a helyzetekkel szembesülök, amik mai írásodban követik egymást.
    Köszönöm, hogy hétről hétre törődsz “velünk”!

    Reply
  7. Ági

    Kedves Gábor !
    Talán nem véletlenűl találtam rá az írásaira, de kitudja! Valahogy mindig időben érkeznek ezek a táncsok hozzám. Igyekszem erőt meríteni az írásaiból. Nehéz!
    Komoly, és nehéz lépések ezek, főleg ha az ember csalódott már egypárszor. Nem panaszkodni, megköszönni szeretném ezeket a segítő szavakat!
    Üdv.: Ági

    Reply
  8. Märcz Monika

    Kedves Gábor! Köszönöm, ez megint telitalálat! (nálam!)
    Szinte pontról pontra végigéltem mindazt amit leírt!
    Én 53 évesen léptem ki a “komfortzónámból”, hagytam hátra házat, régóta lélekölő házasságot, régi munkahelyet! Úgy volt minden, ahogy mondja! Ma sem bántam meg, annak ellenére, hogy én is végigmentem valamennyi stáción. De kibírtam, túléltem sőt, felépítettem az új, boldog, független életemet. Csak alátámasztani tudom minden szavát! (amit gondolom saját tapasztalatai is mondattak Önnel! )
    El kell indulni, bele kell vágni, hinni kell saját magunkban, senki , semmi másban!
    ( még egy adalék, 10 évvel azután, hogy új életet kezdtem, lejártam az el Caminót és tavaly még1x!!!)
    Üzenem Krisztinának, hajrá!!!! Nem szabad félni (előre pláne!), ha jön az új feladat (mert az az és nem gond, baj!), elég akkor arra koncentrálni! Bátran, büszkén, vidáman!!! Menni fog!
    Ja és még egy.
    Miro hozzászólása saját magát minősítette, tetszett, ahogy megválaszolt neki!!!!

    Reply
  9. Mária

    Kedves Gábor ! Én is örömmel olvasom a írásaid , sokat lehet belőle tanulni .! Köszönöm és továbbá is várom az írásaidat !!! Nagyon jó egészséget kívánok . Marcsi

    Reply
  10. Gyula

    T: Miro! Hozzászólásoddal mélytengeri búvárá letté ahol áladó sötétség van. Úgy látszik te itt szeretsz tartozkodni.
    Jó szorakozást, de ne hívogass másokat a mélybe inkább te is láss napvilágot.

    Reply
  11. Újfalusi Róbert

    Ezek a szavak az ember életében mind megtörténnek, jó volt olvasni,és inspiráló volt számomra, hogy hogyan kellene gondolkodni az élet nagy dolgain és hogy miden jó legyen.nekem tetszett és próbálok változtatni a gondolkodásomon, mindenkinek ajánlom .

    Reply
  12. Pápainé Piroska

    Kedves Gábor!
    Ennek az írásnak minden lépcsőfokát megjártam. 61 éves voltam amikor egy 35 évi együttélést ott hagytam. A szó szoros értelmében mert elköltöztem, ott hagytam a közösen évtizedek alatt felépített dolgainkat. Nagy bátorság kellett mert akkor mentem nyugdíjba is, de az fogalmazódott meg bennem, hogy mindegy mennyi évet élek még annak az időnek minden perce drága és nem mindegy hogyan élem meg. A változás egyben fejlődést is jelentett és megerősített önmagamban. Amikor attól féltem, hogy egyedül nem tudok megállni a lábamon, most itt vagyok már közel hetvenhez és ragyogok, jól érzem magamat a bőrömben és mindent megoldok. A lelki békém vonzza a jó és segítőkész embereket. A gyerekeim, unokáim élvezik ahogyan felépítettem a semmiből magamat. Sokat dolgoztam önmagamon, de megérte. Soha nincs későn, csak merj elindulni az utadon és mindenkivel jót teszel, mert nem a panaszkodó, zsörtölődő emberek társaságát vággyák az emberek. A békéd köré gyűlnek mint a virág köré a méhek.

    Reply
  13. B.S.

    Kedves Gábor!Köszönöm szavait!36 évesen minden rosszat átéltem ami csak létezik.Veleszületett csípőficamom van,mely által a combjaim nem egyformák.Nem nagyon,de szemmel látható.Sosem ültem ölbe tett karral,dolgozom magamért,a családomért.Tudtam miben lesz részem,felvállaltam magam,mert nem tehetem meg hogy otthon üljek.A legtöbben nem azt nézték hogy így is dolgozom,hanem hogy mit keresek én ott ilyen kinézettel.Mosolyogtak,volt aki kiröhögött,volt aki sajnált.Hazudnék ha azt mondanám,nem fájt,de valahol ezek a rosszindulatú emberek beszólásai megerősítettek.Mára már én mosolygok rajtuk.Büszke vagyok magamra,mert a munkámat elismerik, vannak kedves emberek is,és igyekszem csak ilyen emberekkel körülvenni magam.Minden jót kívánok!

    Reply
  14. Szilvi

    Szia Gábor 🙂

    Rendkívül jól összeszedett írás. Nagyon tetszik a szókincse. 🙂 Szupi! Gratula.

    Üdv.
    Szilvi

    Reply
  15. veca

    Gábor, köszönöm ezt a cikket, erőt adott! Hiányt pótló írás, hiszen sokan lelkesen vetik bele magukat a változásba, de megrettennek, amikor azt tapasztalják, hogy mások furcsálják őket, vagy elidegenednek tőlük. Ilyenkor gyorsan visszaváltoznak, sőt úgy érzik, hiba volt új dologba kezdeni, elkezdeni a tanulást, a fogyókúrát, nemet mondani egy kapcsolatra, és visszakönyörgik magukat a nem működő kapcsolatba, a lehúzó barátok körébe…. Jó dolog, ha azzal is tisztában vagyunk, hogy életünk megváltoztatása olyan “negatív” hatásokkal is jár, mint a kiüresedett kapcsolatok elvesztése, a felelősség felismerése, a küzdelem felvállalása. Mindig örömmel olvasom az írásaidat, várom a következőt. 🙂

    Reply
  16. Pusker Monika

    Kedves Miro!
    Szamomra ugy tunik, hogy ebbol a cikkbol egyetlen mondat lenyeget nem fogtad fel! Mintha nem ertened a magyar nyelvet! Tovabba szeretnem felhivni a figyelmedet a Magyar Helyesirasi Szotar szorgalmas tanulmanyozasara, mert ezzel eleg sulyos gondjaid vannak az irasod alapjan!!
    Szeretnek gratulalni, mert gondolom a te eleted nagyon jo es szep , igy nincs szukseged okos, intelligens emberek tapasztalatara , velemenyere!!! Te osztod az eszt mindenkinek!!! Csodalatos ez a magabiztossag!! Sok sikert!!!!!!!

    udv; Monika

    Reply
  17. Andi

    Kedves Gábor !
    Mindig örömmel olvasom az írásaidat ,mert mindig találok benne olyan mondanivalót amit magamra nézve hasznosnak érzek.Olyan mintha nekem írtad volna .Be tudom illeszteni,le tudom fordítani a saját életemre.
    Való igaz az élet nem csak felfelé ívelő csúcsokból áll, hanem időnként meg kell tapasztalnunk a mély gödröket is.
    Én is most egy gödör alján érzem magam ,igazából még azt sem tudom megmondani,hogy miért.Hiszen semmi negatív változás nem történt az életemben,Mégis ez az év elhozta nekem azt az érzést,hogy változnom kell,illetve változtatnom. A szokásaimon a hozzáállásomon pl. és még tapogatózom,hogy mégis mit, hogyan,merre.
    Sok fontos eseményt tartogat a családunk számára ez az év és úgy érzem minden a nyakamba szakadt.(A párom májusban lesz 40 ,a nagyfiúnk érettségizik ,nyárra elterveztük ,hogy végre össze házasodunk 24 év szerelemben eltöltött év után 🙂 októberben a kisebbik fiunk 18 a nagyobbik 20 én pedig szintén 40 leszek. Örülnöm kellene mindennek de valahogy rám nehezedik ez az egész és mellette a mindennapi apró gondok és ez most nagyon meglátszik rajtam ,amit már a közvetlen környezetem is észrevett. Szóval azon vagyok ,hogy ebből kievickéljek és nagyon sokat segítenek az írásaid.Amikor nagyon elkenődöm akkor eszembe jut,hogy FELHASZNÁLOM 🙂
    Hálás vagyok neked ,hogy segítesz embereknek,köztük nekem is !
    Igen ,megfogadtam az is hogy nem baj ha elbukom majd újrakezdem máshogy de nem állok egy helyben tovább !
    Köszönöm Gábor !

    Üdvözlettel :
    Andi

    Reply
  18. Eszmé

    Hát igen. Indulat meg minden. Ez nagyon kijön, amikor az ember érzi, hogy változtatni kéne, de nagyon nem látja a hogyant. Aztán belebotlik egy ilyen írásba. Könnyen pofázik az ilyen. Gondolja magában. Baromi nehéz felrugni a biztosat, még ha szar is. Mert ráadásul a bizonytalan, nem is garantálja a jobbat. Sőt még az is lehet, hogy még szarabb lesz. Fejest ugrani a bizonytalanságba, és csak reménykedni, hogy nem fulladsz meg útközben. Plusz az is lehet, hogy ha viszontagságok árán, át is érsz a túlpartra, még keményebb megpróbáltatások várnak rád. Tényleg nagy dilemma. Türjük a megdzokott szart, mert azt legalább már ismerjük. Vagy kockáztassuk meg a bizonytalan szart, annak reményében, hogy hátha a küzdelmek után kevésbé lesz szar. Vagy ha szerencsék van. Csak nagyon óvatosan megkozkáztatva, még akár jó is lehet. De igen van az a pont, amikor nagylevegő és fejes. 😉

    Reply
  19. Túri László

    Én értem . Köszönöm 😃. Üdv. László

    Reply
  20. Semler Alexander Günter

    Ez is rendben lévő Írás, Gábor és persze megint jókor jött, mert egy ideje megtorpantam. Köszönöm!!!

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.